Advertisement

Új elnöke lett a Magyar Orvosi Kamarának

Kincses Gyula lett a Magyar Orvosi Kamara új elnöke. A kamara tisztújító küldöttközgyűlésén szombaton a jelenlévő küldöttek 202 szavazattal támogatták az új elnököt, míg Éger István korábbi elnök 120 szavazatot kapott.

Új elnöke lett a Magyar Orvosi Kamarának

Kincses Gyula a megválasztása után tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a direkt politikai nyomásgyakorlástól tartózkodni fognak, de ami nem jó a betegeknek és a szakmának, azt szóvá fogják tenni.    

Keményebbek leszünk a tárgyalásokban, de a reformokban együttműködők - emelte ki az új elnök, aki úgy fogalmazott, hogy nem "látványpékséget" szeretne működtetni. Tisztességet, betegbarát, hálapénzmentes egészségügyet szeretnénk - mondta.    

Kincses Gyula a jövőre nézve koherens munkát ígért, és azt szeretné, ha a kamara egy valódi köztestület lenne, mert a szervezet eddigi működése inkább egy szakszervezethez hasonlított. "Vissza kell adni azt a lehetőséget, hogy az egészségpolitika meghatározó tényezője legyen az orvosi kamara" - emelte ki.    

A frissen megválasztott elnök közölte, a tagság elfogadott egy fontos határozatot, amelyben felhatalmazta az elnökséget arra, hogy az eredménytelen bértárgyalások kapcsán kezdje meg annak felmérését, hogyan lehet a tárgyalásokat felgyorsítani, vagy eredményességét kikényszeríteni.    

Álmos Péter, a MOK új alelnöke a bérrendezést érintve azt mondta, érzik a nyomást a tagság felől, de kapkodni nem fognak, azonban határozott lépést fognak tenni a kérdésben. Ezzel kapcsolatban elmondta, konzultálnak a kamara jogászaival, hogy az orvosi kamara kezdje el tisztázni egy egészségügyi sztrájk feltételrendszerét.    

Az alelnök azonban úgy vélte, hogy sztrájkra nem lesz szükség, az önkéntesen vállalt túlmunka visszamondásának lehetősége véleménye szerint elég a nyomásgyakorlásra.    

A MOK két új alelnöke Lénárd Rita belgyógyász és Álmos Péter szegedi pszichiáter lett, a fogorvosi alelnöki tisztséget Nagy Ákos tölti be. A kamara főtitkára Kárász Anikó fogorvos lett.
   
Kincses Gyula fül-orr-gégész 16 év után veszi át a kamara vezetését Éger Istvántól. Az új kamarai vezető 1990-ben MDF-es színekben parlamenti képviselő lett, 1998-2002 között az első Orbán-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatalban, a Kormányzati Stratégiai Elemző Központban, majd a miniszteri kabinetben, kormányfőtanácsadóként dolgozott. 2001-2010-ig a MEDINFO-t, majd utódszervezetét, az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézetet vezette, közben 2007 októberétől 2008 májusáig egészségügyi államtitkár, 1993-tól 2013-ig az Egészségügyi Informatikai Szakmai Kollégium tagja, elnöke, titkára.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Teltház lesz a szállodákban karácsonykor

Teltház lesz karácsonykor a szállodákban, a forgalom a tavalyinál 8-10 százalékkal magasabb lehet - mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke az MTI-nek hétfőn.
2019. 12. 09. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változtak a GINOP pályázatok

Módosították a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programot: forrást vontak el, illetve csoportosítottak át pályázatok között. A (GINOP) éves fejlesztési keretének (ÉFK) megállapításáról szóló 1006/2016. (I. 18.) Korm. határozat december 5-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A Via Credit 3 olyan pályázatot vizsgált meg, ahol jelentős változásokra számíthatnak a KKV-k.
2019. 12. 09. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy összegű közbeszerzést nyert a 4iG

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) verseny-újraindításával megindított központosított közbeszerzési eljárásán a 4iG Nyrt. ajánlatát nyertesként hirdették ki - tette közzé az informatikai társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2019. 12. 09. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Optimistább cégvezetők, erősödő beruházási szándék

A Rentasystem immár hatodikkal alkalommal volt kíváncsi a KKV-k és a nagyvállalatok IT és egyéb eszköz-beruházásaira és azok finanszírozási hátterére. A tavalyi évhez hasonlóan továbbra is stagnálnak az IT beruházások, a tartós bérleti konstrukció azonban óriási növekedésnek indult.
2019. 12. 09. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-japán kereskedelmi forgalom

A magyar-japán kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2018); behozatal; kivitel; milliárd forint
2019. 12. 09. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint harminc javaslat elfogadásával zárhatja idei munkáját a parlament

Az Országgyűlés háromnapos üléssel zárja ez évi munkáját. A képviselők kedden és szerdán összesen több mint harminc javaslat elfogadásáról dönthetnek, emellett megválaszthatják az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnökét és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa tagjait is.
2019. 12. 09. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az informatika új korszakot nyithat az akadálymentesítésben

Az informatika az akadálymentesítés új korszakát nyithatja meg azzal, hogy korábban elérhetetlennek gondolt segítségnyújtási formákat tesz lehetővé a fogyatékossággal élőknek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szombaton, Budapesten.
2019. 12. 09. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővült a sertéspestis miatti fertőzött terület Pest megyében

A korábban fertőzötté vált Pest megyei zárt vadaskert közvetlen közelében igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, a vírust két elhullott vaddisznóból mutatta ki a hatóság.
2019. 12. 09. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pénzbüntetést kapott a Telekom rendszerét feltörő hacker

A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek - közölte a Szolnoki Törvényszék pénteken az MTI-vel.
2019. 12. 09. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország a díszvendége az idei vatikáni betlehem-kiállításnak

Tizennyolc magyar kézműves betlehem bemutatásával kezdődött a Vatikánban vasárnap délután megnyitott nemzetközi betlehem-kiállítás, amelynek Magyarország a díszvendége tekintettel a Budapesten jövő szeptemberben rendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK).
2019. 12. 09. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európában Magyarország a legjobb a gyermekkori védőoltottságok átoltottsága szempontjából

Európában Magyarország a legjobb a gyermekkori védőoltottságok átoltottsága szempontjából - mondta az egészségügyi államtitkár az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
2019. 12. 08. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 12. 08. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csapadékosabb időnk lesz a jövő héten

Csapadékosabb időjárás várható a jövő héten. Jellemzően esőre kel számítani, az északi hegyekben hó is eshet. Lehűlésre nem kell készülni, a maximumok fagypont felett alakulnak, néhol 10 fok közeli értékek is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2019. 12. 08. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Életműdíjat kapott Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs

Életműdíjjal ismerték el Dr. Vámosi-Nagy Szabolcsot, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda névadó jogászát a IV. Wolters Kluwer Jogászdíj Díjátadó Gálán. A szakember közel öt évtizede a magyar adótanácsadás és adózási kérdések megkerülhetetlen alakja.
2019. 12. 08. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

30 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában

Vasárnapig csaknem 30 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában - közölte Siklósi Beatrix, az M5 kulturális csatorna igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
2019. 12. 08. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a BÉT forgalma a héten

Csökkenő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 207,50 ponton zárt pénteken, 502,65 ponttal, 1,15 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
2019. 12. 08. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lezárult a Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása

Lezárult a Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása, több mint 13 ezren szavaztak a legjobb képekre. A közönségdíjakat és a zsűri szakmai elismeréseit szerdán adják át Budapesten, a Bálna rendezvényközpontban - mondta el az MTI-nek a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
2019. 12. 08. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Bács-Kiskun megyei vállalkozások árbevétele

A Bács-Kiskun megyei székhelyű vállalkozások nettó árbevétele 10,2 százalékkal nőtt 2018-ban az előző évhez képest - hangzott el a TOP 100 - Bács-Kiskun megye gazdasága 2019 című kiadvány csütörtöki bemutatóján, Kecskeméten.
2019. 12. 08. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Innovatív gyógyszerkutatási fejlesztésekről tanácskoznak Debrecenben

A tíz innovatív gyógyszerfejlesztési irány egyike a 3D nyomtatás, amely a személyre szabott gyógyszerkezelésben jelenthet áttörést a jövőben - hangzott el a magyar klinikai farmakológusok 21. kongresszusának nyitónapján, csütörtökön Debrecenben.
2019. 12. 08. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire biztonságosak a karácsonyi fényfüzérek?

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a magyar családok nyugodt ünnepi készülődése érdekében rendelte el a karácsonyi fényfüzérek országos fogyasztóvédelmi vizsgálatát. Az ellenőrzés során az elmúlt hónapokban közel 150 ezer darab, nem biztonságos világító díszt, dekorációs eszközt vontak ki a forgalomból vagy semmisítettek meg a vámhatáron - közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel.
2019. 12. 08. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások: