Új nevet kap Csongrád megye június 4-től

A trianoni békeszerződés 100. évfordulóján, június 4-én megváltozik megyénk neve, Csongrád-Csanád megyére. Napjaink Csongrád megyéjének délkeleti egysége az egykori, 1030-ban alapított Csanád vármegye két délnyugati járása volt korábban. Lázár János országgyűlési képviselő indítványára, 70 év után megyénk neve a csanádi identitást is őrzi majd.

Új nevet kap Csongrád megye június 4-től

Csongrád megye 1950 óta működik a mai közigazgatási határai között. A kommunista diktatúra kiépítésének egyik utolsó fázisaként ugyanis Rákosi Mátyás és pártállama fölszámolta a hagyományos magyar önkormányzatiságot és annak történelmi szerveit, köztük a vármegyerendszert, helyette pedig a szovjet mintájú tanácsrendszert vezette be.

Ekkor alakult ki tehát a mai Csongrád megye. Három egykori történelmi vármegyei entitásból áll: a 11. században Szent István által alapított Csongrád vármegye és Csanád vármegye, valamint a 13. században szerveződött Torontál vármegye területének kisebb-nagyobb része terül el megyénk jelenlegi határai között – foglalta össze Miklós Péter történész, aki 2017-ben a megyei közgyűlés tagjaként terjesztette elő a névváltoztatás anyagát. Ezen vármegyék, mint közigazgatási egységek a török megszállás időszakában elenyésztek, s csak a 18. században – már a Habsburg-adminisztráció idején – szervezték őket újjá.

Csongrád vármegye 1723-ban, Csanád vármegye 1730-ban, Torontál vármegye 1779-ben tartotta meg az újjáalakulást követő első közgyűlését. A polgári korszak közigazgatási és vármegyei rendszerének szabályozása után Csongrád vármegye székhelye Szentes, Csanád vármegye központja Makó, Torontál vármegye székvárosa Nagybecskerek volt – idézte fel az igazgató. Csanád vármegye területét a trianoni békediktátum befolyásolta, 1923-ban a Trianon által Magyarországtól elszakított Arad és Torontál vármegye egy-egy kisebb, hazánk területén maradt sávját hozzá csatolták, ezzel létrehozva Csanád-Arad-Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyét. 1945-ben azonban a nevét megváltoztatták: ismét Csanád vármegye lett. A baloldali Nemzeti Parasztpárt színeiben politizáló, valójában titkos kommunista párttag Erdei Ferenc belügyminiszter ugyanis rendeletben szüntette meg a „közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye” elnevezést, mivel azt „revizionistának” minősítette.

Annak ellenére, hogy 70 évig Csongrádnak nevezték megyénket, a csanádi részen élők ma is igyekeznek őrizni csanádi identitásukat – zárta le a történelmi áttekintést Miklós Péter.

Az 1030-ban alapított Csanád megye 1920 után az ország közepéből a szélévé vált, az országhatárt megváltoztató erőszakos trianoni diktátum következményeként – mondta Juhász Tünde kormánymegbízott. Az Országgyűlés Lázár János országgyűlési képviselői indítványára - ellenszavazat nélkül -, még 2017-ben fogadta el, hogy 2020. június 4-től, a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójától, megyénk, Csongrád-Csanád megye lesz.

Büszkén viselheti megyénk immár Csongrád mellett Csanád nevét is, amely mindenképpen eszmei értékkel bír. Hiszem, hogy legalább ilyen jelképes orvosságra minden magyar lelkének szükség lenne! – jegyezte meg. Hozzátéve: másrészről az 1000 éves magyar közigazgatás fontos egysége, a legrégebbi vármegyénk, Csanád neve ily módon a harmadik évezredben is tovább él, őrizve múltunkat, örökségünket.

A névváltozással kapcsolatban a megyénkben élőknek nincs teendőjük, hiszen a személyes okmányok országosan egységesek – hangsúlyozta dr. Juhász Tünde.

Gémes László, a Csongrád Megyei Önkormányzat elnöke úgy vélte: az ország megyéinek elnevezése ma sem tükrözi teljes mértékben a történelmi Magyarország vármegyéinek az ország területén meglévő örökségét. A június 4-i névváltozás alkalmából pedig a megyei önkormányzat emlékérmet készíttetett. Az érme elő lapján oldalán Csongrád-Csanád megye címere, míg a hátoldalán a két megye nevével ellátott pajzs, a megye határvonala, valamint a jelenlegi és a korábbi megyeszékhelyek láthatóak – tette hozzá.

A megyenév változásáról röviden

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterként 2017. március 31-én javasolta a megyei közgyűlésnek, annak véleménynyilvánítását kérve: Csongrád megye neve Csongrád-Csanádra módosuljon. A Csongrád Megyei Közgyűlés 39/2017. (VI.30.) Kgy. határozatával döntött Lázár János javaslatáról és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény vonatkozó rendelkezései alapján támogatta a névváltozást. Az Országgyűlés 19/2017. (X. 5.) OGY határozatával döntött arról, hogy 2020. június 4-től Csongrád megye neve Csongrád-Csanádra módosul.

NATO-főtitkár: több mint húsz ország csatlakozott a Hormuzi-szoros biztonságáról szóló tervhez

Már több mint húsz ország, többségében NATO-tagországok csatlakoztak a Hormuzi-szoros hajózási biztonságának érdekében szükséges lépések kidolgozásához Donald Trump amerikai elnök sürgetésének hatására - közölte Mark Rutte, a NATO-főtitkára vasárnap amerikai médiumoknak adott interjúkban.
2026. 03. 22. 23:00
Megosztás:

NATO-főtitkár: több mint húsz ország csatlakozott a Hormuzi-szoros biztonságáról szóló tervhez

Már több mint húsz ország, többségében NATO-tagországok csatlakoztak a Hormuzi-szoros hajózási biztonságának érdekében szükséges lépések kidolgozásához Donald Trump amerikai elnök sürgetésének hatására - közölte Mark Rutte, a NATO-főtitkára vasárnap amerikai médiumoknak adott interjúkban.
2026. 03. 22. 23:00
Megosztás:

3 kriptovaluta valódi felhasználással – ezek lehetnek a következő nyertesek?

Több ezer kriptovaluta létezik, de csak néhány rendelkezik valódi, kézzelfogható felhasználással. A spekuláció helyett egyre inkább azok a projektek kerülnek fókuszba, amelyek tényleges szolgáltatásokat nyújtanak. Mutatjuk azt a három kulcsszereplőt, amelyek hosszú távon is értéket teremthetnek.
2026. 03. 22. 22:00
Megosztás:

Kisfilmekkel, közérthető tájékoztatókkal, nyílt napokkal segít a NAV az szja-bevallásban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden eddiginél szélesebb körű támogatást kínál a személyi jövedelemadó bevalláshoz; közérthető útmutatókkal, adókedvezmény érvényesítését bemutató kisfilmmel, valamint speciális nyílt napokkal segítenek a siket, nagyothalló és siketvak ügyfelek számára - tájékoztatta az adóhatóság vasárnap az MTI-t sajtóközleményben.
2026. 03. 22. 21:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a kormány új intézkedésekkel mérsékli az energiaárak emelkedését

A horvát kormány új intézkedéscsomaggal mérsékli a Közel-Keleten zajló háború miatt emelkedő energiaárak hatását - közölte Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök vasárnap.
2026. 03. 22. 19:30
Megosztás:

Brazília kivár: elhalasztották a kriptoadó-szabályozást a választások utánra

Bizonytalanság és megkönnyebbülés egyszerre jellemzi a brazil kriptopiacot, miután a kormány úgy döntött, elhalasztja a kriptovaluták adózására vonatkozó döntést. A halasztás hátterében a közelgő 2026-os elnökválasztás áll, amely kulcsszerepet játszhat a jövőbeli szabályozás alakulásában.
2026. 03. 22. 18:00
Megosztás:

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a csalók

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a bűnözők, az ESET szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a weben elérhető információk, szervezeti struktúrák, aktuális projektek, üzleti kapcsolatok és az álláskeresés is támogathatja a célzott adathalász és üzleti csalási kampányok előkészítését.
2026. 03. 22. 17:00
Megosztás:

Hűvösebb, csapadékosabb, szelesebb idő várható a jövő héten

A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 03. 22. 16:00
Megosztás:

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás: