Új piacok felé nyit a Fundamenta-Lakáskassza

A Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-nél a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának tavaly októberi eltörlése után újraértékelték a helyzetet, új termékeket fejlesztettek ki, és hamarosan új piacokra is belépnek - jelentette be Tátrai Bernadett elnök-vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón.

Új piacok felé nyit a Fundamenta-Lakáskassza

Az eredményekről elmondta: a lakáskassza 2018-ban az egy évvel korábbihoz képest 50 százalékkal növelte szerződésállományát. A kamatokkal és támogatásokkal növelt bruttó betétállomány 2018 végére meghaladta az 502 milliárd forintot, 15 százalékkal, 67 milliárd forinttal emelkedett egy év alatt. A kihelyezett hitelek állománya az előző év végi 343 milliárd forintról 408 milliárd forintra nőtt 2018 végére. A társaság részesedése a lakáshitelpiacon meghaladja a 12 százalékot, a fix kamatozású lakáshitelek terén pedig a piac közel harmadát fedi le.    

A Fundamenta tavaly 8,34 milliárd forint adózás előtti és 6,98 milliárd forint adózott eredményt ért el.
    

Tátrai Bernadett hangsúlyozta, hogy a tavalyi különleges év volt. A szabályozás változása kapcsán újraértékelték a helyzetet, a változást lehetőségnek tekintették arra, hogy új piacok felé nyissanak. A társaság idén egyebek mellett belép az ingatlanközvetítési piacra.


Mennyi tartalékra van szükségem? - ITT kiszámolhatod!

Hozzászólások

Trendforduló a fővárosi újlakás-piacon

Az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint idén, az első félévben kevesebb, mint 3000 új lakás talált gazdára a fővárosban, ami többéves mélypontot jelent. Bár a pillanatnyi visszaesés még kiegyenlítődhet a következő évben, az már biztosnak látszik, hogy a fővárosi újlakás-piacon véget ért az elmúlt évek dinamikus növekedése.
2019. 07. 19. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Babaváró hitel: nagyobb volt a füstje, mint a lángja?

Július közepére már halványodtak a babaváró hitel hetekkel korábbi népszerűségének jelei. Nem tudni, hogyan folytatódik a demográfiai csodafegyver története, de úgy tűnik, megcsappant a fiatal családok érdeklődése a 10 millió forintos babahitel iránt.
2019. 07. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Online is készpénzzel fizetünk?

A felnőtt internethasználók körében mára mindennapossá vált az online vásárlás. A különböző online felületeken elhelyezett hirdetések révén a fogyasztási szokásoknak megfelelő, személyre szabott, online ajánlatokat kapnak az internetezők. Az OTP Bank megbízásából készített reprezentatív kutatás szerint, 10-ből 9-en rendelnek rendszeresen online, a megkérdezett fele pedig akár havonta is ezt a vásárlási módot választja.
2019. 07. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödtek a részvények a magyar tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,57 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 41 282,46 ponton zárt csütörtökön.
2019. 07. 18. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a KRESZ-szabályokat szegik meg az autósok

Telefonálással és gyorshajtással szegik meg leginkább a KRESZ-szabályokat az autósok a magyarok szerint – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. A legkevesebb gond a közlekedési lámpák jelzéseivel és az alkoholfogyasztással van: 76 százalék gondolja úgy, hogy a közlekedési lámpák jelzéseit a legtöbbször figyelembe veszik az autósok, míg 64 van meggyőződve arról, hogy a sofőrök többsége nem ül ittasan a volán mögé. A legtöbb autós saját bevallása szerint leggyakrabban gyorshajtásért és szabálytalan parkolásért kapott büntetést az elmúlt 3 évben.
2019. 07. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olyan, mintha megismétlődne a Szomszédok az ingatlanpiacon

Új jelenség ütötte fel a fejét az ingatlanpiacon az utóbbi hónapokban: egyre több kisgyermekes család törekszik arra, hogy egymáshoz közel lakjanak, emiatt folyamatosan nő a családos közösségek aránya Budapest agglomerációjában. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, néha olyan érzése van, mintha a Szomszédok című sorozat kelt volna életre.
2019. 07. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Észak-Amerikában terjeszkedik a Mazars

A Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó csoport örömmel jelenti be, hogy megalakult a Mazars North America Alliance.
2019. 07. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az UniCredit Bank Hungary nem teljesítő hitelportfóliót adott el az EOS Faktor Zrt.-nek

Az olasz UniCredit leánybankján, az UniCredit Bank Hungary Zrt.-n keresztül lakossági jelzáloghitelekből, fedezetlen hitelekből és számlakövetelésekből álló portfólió eladásáról kötött megállapodást az EOS Faktor Zrt.-vel - az adós nem teljesítéséért való szavatosság (pro-soluto) kizárásával.
2019. 07. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtévesztheti a fogyasztókat a csokiszolárium

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Chocolate Brown szolárium franchise hálózatot üzemeltető Sun System Kft. ellen, mert úgy véli, hogy a vállalkozás a „Csokicső” szoláriumcsövek reklámozásakor megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.
2019. 07. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Drágul a gázolaj

A Mol 2 forinttal emeli a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benzin ára viszont nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
2019. 07. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP-kötvényeket vásárol az EBRD

OTP-kötvényeket vásárol az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2019. 07. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a készpénz-befizető ATM-k népszerűsége

A K&H Banknál egyre népszerűbbek a készpénz-befizető automaták (ATM-ek) és az automatizált készpénzforgalmú fiókok, az első fél évben 36 százalékkal, 752 ezerre nőtt a befizetések száma az előző évhez képest, a teljes befizetett összeg pedig 35 százalékkal 236 milliárd forintra emelkedett - mondta Rajna Gábor, a K&H Bank lakossági értékesítési igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 07. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól hasított a Bank of America

A többi nagybankhoz hasonlóan felülmúlta az egy részvényre jutó profitvárakozásokat a Bank of America a második negyedévben, miután a mutató 0,74 dollár lett a várt 0,71 dollárral szemben.
2019. 07. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,11 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 40 990,89 ponton zárt szerdán.
2019. 07. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már bankkártyával is kifizethető a helyszíni pótdíj a BKK járatain

Már azonnali bankkártyás fizetéssel is kiegyenlíthető a jegyellenőrök által kiszabott helyszíni pótdíj a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
2019. 07. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarul tanulnak, Siófokra látogattak gyerekek a háború sújtotta Kelet-Ukrajnából

Magyarul tanuló, a háború sújtotta Kelet-Ukrajnában élő gyerekek látogattak a héten Magyarországra. A kirándulást és a nyelvtanfolyamot Ukrajna tiszteletbeli konzulja, Horváth Zoltán szervezte, aki már korábban is segítette a frontoktól alig 15 kilométerre fekvő Volnovaha városban élő gyerekeket.
2019. 07. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig tart a vihar okozta károk felszámolása

Még mindig tart Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bizonyos részein a június végi vihar okozta károk felszámolása - hangzott el szerdán az M1 aktuális csatornán.
2019. 07. 17. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élményekkel pörgethetik fel az üzletet a cégek

Az ügyfélélmény javítása válhat az üzleti növekedés fő hajtóerejévé. Egy világszintű kutatás szerint ugyanis az ügyfélélmény javítását prioritásként kezelő vállalkozások eredményesebbek, mint a pénzügyi mutatókra fókuszáló cégek.
2019. 07. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább élénkül az albérletpiac

A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetését, július 24-ét követően felélénkül az albérletpiac, ebben az időszakban számolni kell a bérleti díjak akár 10-15 százalékos emelkedésével is a lakáspiaci szakértők szerint.
2019. 07. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A megváltozott munkaképességűek több mint harmadának van állása

A megváltozott munkaképességűek elhelyezkedési lehetőségeinek folyamatos javítását célzó intézkedések, valamint a munkaerőhiány együttes hatására a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája a 2011-ben mért 18 százalékról mára 35 százalék körüli szintre emelkedett a Trenkwalder becslése szerint.
2019. 07. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások: