Új pótköltségvetést fogadott el a német parlament

Újabb pótköltségvetést fogadott el a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt, a csütörtökön megszavazott büdzsé az eddigi rekordot nagyságrendekkel meghaladó, 217,8 milliárd eurós (76,3 ezer milliárd forint) hiánnyal számol.

Új pótköltségvetést fogadott el a német parlament

A kormánypárti frakciók - a CDU/CSU jobbközép pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) - képviselői által megszavazott előterjesztés szerint a hiányt teljes egészében hitelfelvétellel fedezik. A hazai össztermékhez viszonyított (GDP) államadósság így a tavalyi 59,80 százalékról 77 százalékra emelkedik.
   
A szövetségi költségvetés tavaly még 19,2 milliárd eurós többlettel zárt. A koronavírus-járvány előtt arra számítottak, hogy idén is sikerül megőrizni az államháztartási egyensúlyt. A járvány gazdasági hatásai miatt márciusban pótköltségvetést készítettek, amely 156 milliárd eurós hiányt irányzott elő. Az újabb pótköltségvetésben 61,8 milliárd euróval toldották meg ezt az összeget.
   
Az utóbbi évtizedekben 2010-ben volt a legnagyobb deficit a német államháztartásban, akkor a globális pénzügyi válság miatt 44 milliárd eurós hiány keletkezett. Az idei csaknem 218 milliárd euró ennek majdnem az ötszöröse. A finanszírozását szolgáló hitelek törlesztése 2023-ban kezdődik, és a tervek szerint nagyjából húsz évig tart majd.
   
A kormány célja az új pótköltségvetéssel a járvány okozta válság enyhítése. A második világháború utáni korszak legnagyobb szabású állami gazdasági stabilizációs és növekedésösztönző csomagjai a vállalkozások csaknem teljes körét és valamennyi társadalmi csoportot megcélozzák.
   
Az egyik fő elem az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése az év végéig 19 százalékról 16 százalékra - a kedvezményes kulcsnál 7 százalékról 5 százalékra -, amely nagyjából 20 milliárd euróval csökkenti az adóbevételeket. A fogyasztást ösztönzi a többi között a családok gyermekenként 300 eurós rendkívüli támogatása, és a felsőoktatásban tanulóknak biztosított legfeljebb 1500 eurós, kamatmentes hitel is.
   
A válságot leginkább megszenvedő egyéni vállalkozók, kisebb és közepes méretű cégek - például színészek, rendezvényszervezők, utazási irodák - megsegítésére további 25 milliárd eurót fordítanak, kiegészítve az eddigi, hozzávetőleg ezermilliárd euró keretösszegű vállalati támogatási, hitelezési és hitelgarancia-vállalási programok sorát.
   
A kormány előrejelzése szerint a GDP a stabilizáló és növekedésösztönző programokkal együtt is rekordmértékben, 6,3 százalékkal csökken idén. Jövőre viszont már 5,2 százalékos növekedés következhet, és az Európai Unió legnagyobb gazdasága 2022 elejére elérheti a koronavírus-világjárvány előtti szintet.

Hozzászólások

Szlovákia befizette idei kötelezettségét a Nemzetközi Beruházási Banknak

Magyarország és Oroszország után Szlovákia is befizette a 2020 és 2022 közötti tőkésítési programból vállalt idei részét a Nemzetközi Beruházási Banknak (NBB) - közölte a pénzintézet az MTI-vel csütörtökön.
2020. 09. 25. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordmagas az új esetek száma Lengyelországban is

Rekordot döntött az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma csütörtökön Lengyelországban, az egészségügyi tárca 1136 fertőzöttről számolt be, közölve azt is, hogy az új esetek többsége enyhe tüneteket mutat vagy tünetmentes.
2020. 09. 25. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma regisztrálták a legmagasabb napi esetszámot Nagy-Britanniában

A tömeges szűrések kezdete óta a legmagasabb napi koronavírus-fertőzöttségi számot regisztrálták csütörtökön Nagy-Britanniában.
2020. 09. 24. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Németország számára becsületbeli ügy az Északi Áramlat-2 megvalósítása

Németország számára becsületbeli ügy az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megvalósítása - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatón.
2020. 09. 24. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin nem szeretne visszatérni a tavaszi korlátozásokhoz

A koronavírus miatti járványhelyzetet kordában kell tartani Oroszországban, mert nem lenne jó visszatérni a tavasszal bevezetett korlátozó intézkedésekhez - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az újonnan megválasztott kormányzókkal csütörtökön megtartott videokonferencián, amely után több nagyvállalat moszkvai központjánál megkezdődött az irodai dolgozók visszatérése a távmunkához.
2020. 09. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb csúcs Hollandiában

Újabb napi csúcsot ért el, 2500 fölé emelkedett csütörtökön az egy nap alatt igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Hollandiában. Belgiumban a napi átlagos esetszám 62 százalékkal haladja meg az előző hét azonos időszakának adatait.
2020. 09. 24. 21:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zártak az európai tőzsdék

Indexcsökkenéssel zártak csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 09. 24. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább erősödött a járvány Németországban

Tovább erősödött a koronavírus-járvány második hulláma Németországban a csütörtökön megjelent hivatalos adatok szerint.
2020. 09. 24. 15:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovénia újabb szigorításokra készül

Szlovénia újabb szigorításokat tervez a koronavírus-járvány miatt - írta a helyi sajtó csütörtökön.
2020. 09. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Aggasztó a helyzet Csehországban

Csehországban szerdán 2309 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, ami hasonló a keddi adathoz és a járvány kezdete óta a legmagasabb napi számok közé sorolható - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján csütörtökön reggel közölt statisztikából.
2020. 09. 24. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány kezdete óta a második legtöbb új fertőzöttet regisztrálták Szlovéniában

A járvány kezdete óta a második legtöbb új fertőzöttet regisztrálták Szlovéniában, de Horvátországban is növekedett a napi új esetek száma - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
2020. 09. 24. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban rövidül a karatén ideje

Belgiumban 14-ről hét napra rövidül le a koronavírus-járvány miatti kötelező hatósági karantén ideje, a maszk utcai viselése október elsejétől nem lesz kötelező - jelentette be szerdán a kormány.
2020. 09. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb szigorítások Franciaországban

Újabb korlátozó intézkedéseket jelentett be a koronavírus-járvány megfékezésére szerda este a francia kormány: az ország második legnagyobb városában, a délkeleti Marseille-ben azonnali hatállyal bezárnak a vendéglátóhelyek, míg további 11 nagyvárosban, köztük Párizsban úgynevezett megerősített riasztási állapot lép életbe helyi korlátozásokkal.
2020. 09. 24. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tíz európai országban vezetik be a német kapcsolatkövető alkalmazás új változatát

Németország után tíz további európai országban is bevezetik a szövetségi kormány megbízásából fejlesztett kontaktkövető okostelefon-alkalmazást, amely figyelmezteti használóját, ha fertőzésveszéllyel járó kapcsolatba került az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) egy igazolt hordozójával - jelentették be szerdán Berlinben.
2020. 09. 24. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Moszkva kibővítette az uniós személyek elleni szankciós válaszlistáját

Paritásos alapon kibővítette Oroszország azoknak az uniós állampolgároknak a listáját, akik nem léphetnek a területére - közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán Moszkvában.
2020. 09. 24. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Egyesült Államok nem tudja legitim elnöknek tekinteni Aljakszandr Lukasenkát

Az Egyesült Államok nem tudja legitim elnöknek tekinteni Aljakszandr Lukasenkát - jelentette ki az amerikai külügyi szóvivő újságírói kérdésre válaszolva.
2020. 09. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

.K. Rowling újra a brit toplista élén van

J. K. Rowlingnak a Robert Galbraith írói álnéven jegyzett Troubled Blood című új krimije a brit eladási toplisták élén debütált.
2020. 09. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult az új montenegrói parlament

Megalakult az új montenegrói parlament szerdán Podgoricában, a képviselők megbízatását hitelesítették, és a házelnököt is megválasztották.
2020. 09. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Karanténba vonul a német külügyminiszter

Karanténba vonul Heiko Maas német külügyminiszter, mert koronavírus-fertőzöttet találtak a közvetlen környezetében - jelentették be szerdán Berlinben.
2020. 09. 23. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyereséggel zártak az európai tőzsdék

ozitív kezdés után nyereséggel fejezték be a szerdai kereskedést a vezető európai tőzsdék.
2020. 09. 23. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások: