Új telekom óriás jön létre az USA-ban

Az ügyhöz közel álló források szerint a mai napon kedvező bírósági döntés születhet a T-Mobile US és a Sprintösszeolvadásával kapcsolatban.

Új telekom óriás jön létre az USA-ban

Ezzel nagyjából két év huzavona után az USA harmadik legnagyobb telekommunikációs szolgáltatója, a T-Mobile US 26,5 milliárd dollárért felvásárolhatja a negyedik legnagyobb szereplőt a piacon.

Az új cégnek nagyjából 80 millió előfizetője lesz, ami meghaladja az AT&T 75 millió előfizetőjét, de még elmarad a Verizon 114 millió előfizetőjétől. Azért, hogy az összeolvadás létrejöhessen, több frekvenciától is megváltak a cégek, amit a Dish Network vásárolt meg, ezzel egy kisebb új versenytársat létrehozva. Emellett a cégek azt is megígérték, hogy nagy szerepet fognak vállalni az 5G hálózatok kiépítésében, a következő három éven belül az amerikai lakosság 97%-hoz tervezik eljuttatni azt.

Az üzlet létrejötte változatlan kondíciók mellett nagy siker a Sprintnek (és ezzel együtt a tulajdonos Softbanknak), ugyanis korábban felröppentek olyan hírek, hogy ezeken esetleg módosíthatna a T-Mobile US anyavállalata, a Deutsche Telekom. A hírekre a Sprint árfolyama közel 70%-ot emelkedett piaczárás után, míg a T-Mobile US részvényei 7%-kal kerültek feljebb.
(forrás: ERSTE)


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

- Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

- Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

2019-ben is dinamikus növekedés az Arval cégcsoportnál

A 2019-es évben kiváló növekedést produkált és tovább növelte piaci részesedését a működésének mind a 29 országában piacvezető Arval flottakezelő, amely mintegy 7000 alkalmazottal nyújt teljes körű, magas színvonalú lízingszolgáltatást és új mobilitási megoldásokat. Az Arval így a világ egyik leggyorsabban növekedő lízingszolgáltatója.
2020. 02. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A világ legjobb bemutatóhétvégi bevételét hozta ez az új mozifilm

A világ legjobb bemutatóhétvégi bevételét hozta egy videojátékból adaptált egészestés mozifilm számára Sonic, a sündisznó: a Paramount családi filmje 57 millió dollár jegybevételre tett szert a hétvégén az észak-amerikai mozikban és 100 millió dollárt forgalmazott globálisan iparági becslések szerint.
2020. 02. 17. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Baranyai Dávidot tervezi kinevezni a magyarországi NN Biztosító megbízott vezérigazgatójának az NN Csoport

Szabályozói jóváhagyás esetén a társaságnál 2016 óta értékesítési vezetőként dolgozó Baranyai Dávidot tervezi kinevezni megbízott vezérigazgatónak az NN Biztosító.
2020. 02. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban

Stagnált az autó-, üzemanyag- és építőipari termékeladás, valamint a vendéglátás nélkül számított kiskereskedelem forgalom januárban az Egyesült Államokban decemberhez képest, amikor 0,2 százalékos növekedést regisztráltak.
2020. 02. 16. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington megemeli az Airbus repülőgépek büntetővámját

Washington március 18-ával 10-ről 15 százalékra emeli az európai Airbus repülőgépeket sújtó büntetővámot - jelentette be az amerikai kereskedelmi főtárgyaló, Robert Lighthizer hivatala (USTR) pénteken este.
2020. 02. 16. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felfüggeszti odesszai járatait a Wizz Air

Biztonsági okok miatt felfüggeszti odesszai járatait a Wizz Air magyar kötődésű diszkont légitársaság.
2020. 02. 15. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban

Az elemzők által várt romlás helyett javult a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban februárban a Michigan egyetem szokásos havi felmérésének tanúsága szerint.
2020. 02. 14. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyes nyitás az amerikai tőzsdéken

Vegyesen indítottak pénteki nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek.
2020. 02. 14. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az ipari termelés az Egyesült Államokban

Csökkent az ipari termelés és az ipari kapacitások kihasználtsága januárban az Egyesült Államokban.
2020. 02. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Aláírták a 2020-as bérmegállapodást a DUNAFERR-nél

2019 fekete év volt az európai acélipar számára, és ennek hatása alól a DUNAFERR sem tudta kivonni magát. A világgazdaság lassulása, a csökkenő kereslet, a késztermékárak zuhanása és a környezetvédelmi intézkedések terhei a DUNAFERR-t is érzékenyen érintették. Emiatt számos stratégiai fejlesztést el kellett halasztania a cégnek, és jelentősen vissza kellett fognia a termelést is. A piaci krízis miatt, több globális acélipari szereplő is európai gyára bezárására kényszerült az elmúlt évben, de a DUNAFERR, a vállalatcsoport válságintézkedéseinek köszönhetően talpon tudott maradni. A közel 10 hónapja tartó szigorú költséggazdálkodás – beleértve az elmúlt két hónapban végrehajtott létszámracionalizálási intézkedéseket is –, valamint a javuló piaci kilátások tették lehetővé az idei évre a bérfejlesztés megvalósítását.
2020. 02. 14. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Tesco és az Euronics is meghosszabbította stratégiai együttműködését a Budapest Bankkal

Újabb három évig folytatja együttműködését a Budapest Bank a Tesco Magyarországgal. Az együttműködés keretében a bank a kereskedelmi lánc pénzügyi partnereként biztosít fogyasztási kölcsönöket és fizetési számla szolgáltatásokat. 2020-ban a Euronics műszaki áruházlánccal is folytatódik az együttműködés, ahol a vásárlók hitelkártyát és áruhitelt is igényelhetnek.
2020. 02. 14. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiemelkedő évet zárt 2019-ben a Nestlé Magyarországon is

Gyárai kimagasló teljesítményének is köszönhető, hogy kiemelkedő évet zárt tavaly a Nestlé Hungária Kft. Az élelmiszeripari társaság 95 milliárd forint értékben exportált különböző termékeket 2019-ben, így árbevételének közel kétharmadát már a külpiacok adják.
2020. 02. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A szakszervezetek béremelésről és a létszámleépítés visszavonásáról állapodtak meg a Dunaferrel

A kollektív szerződés megkötésére jogosult szakszervezetek megállapodtak a bér- és szociális juttatások idei emeléséről az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentjével, amely visszavonta a 2019 októberében bejelentett csoportos létszámcsökkentési szándékát - közölte a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke csütörtökön az MTI-vel.
2020. 02. 14. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Donald Trump visszaélt a hatalmával?

Donald Trump amerikai elnök visszaélt a hatalmával a Stone-ügyben - jelentette ki csütörtöki sajtókonferenciáján Nancy Pelosi házelnök.
2020. 02. 14. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb vádemelés az Egyesült Államokban a kínai Huawei és két amerikai leányvállalata ellen

Az Egyesült Államokban csütörtökön újabb vádat emeltek a kínai telekommunikációs óriáscég, a Huawei és két amerikai leányvállalata, továbbá a vállalat kanadai házi őrizetben lévő pénzügyi igazgatója, Meng Van-csou ellen, ezúttal ipari-műszaki titkok eltulajdonítását célzó zsarolás gyanúja miatt.
2020. 02. 14. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Átlépte a 13 milliárdos forgalmat a REGIO JÁTÉK

A magyar játékpiac forgalma 2019-ben az előző évi 45-50 milliárdról 50-53 milliárd forintra nőtt a közel 25%-os részesedésével piacvezető, és tavaly 13,17 milliárd forint éves forgalmat realizáló REGIO Játékkereskedelmi Kft. becslése szerint. A vállalat jó évet zárt 2019-ben: az átlagos kosárérték mellett emelkedett az eladott játékok darabszáma, valamint 5 új áruházat is nyitott, így országszerte már 40 helyen várják a vásárlókat.
2020. 02. 13. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban nyitottak a New York-i tőzsdék

Mínuszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön az előző napi erősödés után.
2020. 02. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Nokia telefonok otthona visszalép a barcelonai MWC 2020 eseményről

A HMD Global a kezdetektől fogva figyelemmel kíséri a Covid-19 járvány kitörése utáni helyzetet. Hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy visszalépünk a 2020-as Mobil Világkongresszuson való részvételtől.
2020. 02. 13. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az USA után Európában is hódít a vezető magyar big data cég

Közel 25 százalékos árbevétel növekedést ért el 2019-ben a budapesti székhelyű Starschema Kft., amely ezzel megközelítette a 4 milliárd forintos éves bevételi határt. A főként Fortune 500-as nagyvállalatoktól érkező megrendelések mellett ez az eredmény nagyrészt a cég új európai projektjeinek köszönhető.
2020. 02. 13. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az E.ON Hungária Zrt. vételi jogot gyakorol az ELMŰ Nyrt. és az ÉMÁSZ Nyrt. részvényeire vonatkozóan

Az E.ON Hungária Zrt., a tőkepiaci szabályok adta lehetőséggel élve úgy döntött, hogy vételi jogot gyakorol az ELMŰ Nyrt. és az ÉMÁSZ Nyrt. részvényeire vonatkozóan. A vételi jog gyakorlásának szándékát az E.ON Hungária Zrt. 2020. február 12. napján bejelentette a Magyar Nemzeti Banknak.
2020. 02. 12. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások: