Új vezető a DVM group Design & Build üzletága élén

A DVM group Design & Build üzletágának vezetésével Malata Gyulát bízta meg, aki a cégcsoport D&B jellegű munkáinak projektszintű irányítása és koordinálása mellett a megrendelőkkel való zökkenőmentes kapcsolattartásért is felel. Mandátuma kiterjed a tervezési, kivitelezési, vállalkozási és fenntarthatósági részlegek együttműködésének hatékonyságnövelésére is, így az információ kellő mélységben és részletességgel jut majd el az adott D&B projektben részt vevő munkatársakhoz.

A DVM group 1995-ben tervezőirodaként indult, és tevékenységi körét hamarosan kiegészítette projektmenedzseri és kivitelezői szolgáltatásokkal is. Az elmúlt több mint két évtized referenciáit tekintve kijelenthető, hogy a cégcsoport Magyarországon elsőként alkalmazta a Nyugat-Európában és a tengerentúlon már bevált design & build szakmai megközelítést. Eszerint a tervezési és kivitelezési folyamatok nem egymást követően, hanem időben eltolva ugyan, de párhuzamosan zajlanak, idő- és költséghatékonyságot eredményezve, valamint megkönnyítve a projektben részt vevő kollégák együttműködését, interakcióját, problémakezelését. A DVM groupnál organikusan alakult ki és vált piacvezetővé az eddig közvetlen partneri irányítás alatt lévő D&B üzletág, melyet az ilyen jellegű alapépületi és fitout projektek egyre növekvő száma, mérete, több tízmillió eurós értéke, valamint az érintett kollégák növekvő létszáma is indokolt.
 
Malata Gyula építészmérnöki diplomáját 1995-ben szerezte a BME-n. 2004-ig építész tervezőként, majd stúdióvezetőként változatos magyar és multinacionális projekteket vezetett, lakó-, kiskereskedelmi, valamint ipari- logisztikai funkciók megvalósításával. 2004-től 2012-ig saját építészirodájában vezető tervezőként és ügyvezető igazgatóként folytatta szakmai pályafutását. Ebben az időszakban nemzetközi ingatlanfejlesztési tanácsadással bővült tevékenysége kínai és különböző európai projektekben közreműködve. 2012-től egészen a közelmúltig a Daimler AG (Mercedes Benz) kecskeméti gyárépítésében és az azóta eltelt időszak nagyvolumenű ingatlanfejlesztéseiben vett részt vezető beruházói projektmenedzserként.
 
„A Design & Build megvalósítás az építés történetével egyidős lebonyolítási forma, amely az ipar számos területén a mai napig meghatározó. Az utóbbi időben az építtetők és ingatlanbefektetők részéről egyre nagyobb az igény, hogy a lebonyolítás adminisztratív és szakmai kihívásait, valamint az esetleges kockázatokat előre tervezhető módon egy megfelelően képzett és tapasztalt szervezet részére delegálják. Ezeknek a megrendelői igényeknek a tökéletes megoldására szeretném az elmúlt több mint huszonöt év során összegyűjtött tapasztalatomat a DVM group kiválóan felkészült és tapasztalt csapatával közösen felhasználni. Meggyőződésem, hogy együtt olyan szolgáltatást tudunk nyújtani ügyfeleinknek, amely tovább erősítheti vezető pozíciónkat a hazai piacon és utat nyithat a nemzetközi megrendelők felé is.” – nyilatkozta Malata Gyula.
 
„Nagy örömmel és várakozással üdvözöljük Gyulát cégcsoportunknál. Személyében olyan szenior szakember került a Design & Build üzletág élére, aki erős projektmenedzseri szemlélettel és komplex látásmóddal koordinálja majd az adott projektben részt vevő munkatársakat, egyúttal hatékonyan tudja képviselni a megrendelő és a DVM group értékeit és érdekeit egyaránt. Csatlakozása egy újabb fontos momentum a cégcsoport középvállalattá történő átalakulásában és szervezetfejlesztésében.” – hangsúlyozta Sellyey Tamás, a DVM group operatív igazgatója.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Az AutoWallis április 30-án tartja közgyűlését

Az AutoWallis Nyrt. április 30-ra hívja össze éves rendes közgyűlését, a rendezvényt azonban kizárólag akkor tartják meg, ha arra az érvényben lévő járványügyi előírások erre lehetőséget adnak - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 03. 30. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Globális vállalással, önkéntes szolgálat elindításával és pénzadománnyal segíti a Pfizer a járvány elleni küzdelmet

A világ egyik vezető gyógyszeripari vállalataként a Pfizer is elkötelezetten támogatja a COVID-19 fertőzés elleni harcot. A világméretű járvány kezelésének segítésére a gyógyszeripari cég elindította új, COVID-19 Egészségügyi Szolgálat Programját, mely az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező kollégáknak ad lehetőséget, hogy országukban önkéntesként segítsék az egészségügyi ellátás fenntartását. A vállalat globális vezetése ezen túl egy öt pontból álló vállalást is közzétett, mellyel világszerte segítik a kutatókat, hogy gyorsabban állhassanak elő kezelési javaslatokkal és oltóanyagokkal.
2020. 03. 30. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Április 29-re hívta össze éves közgyűlését a 4iG

A 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság április 29-ére hívja össze éves rendes közgyűlését, ami abban az esetben lesz a társaság alapszabályának megfelelően személyes megjelenéssel megtartható, ha a koronavírus járvánnyal összefüggő tiltó jogszabályi rendelkezések a közgyűlés napján nem lesznek hatályban - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 03. 30. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szünetelnek az easyJet kereskedelmi járatai

Az easyJet az elmúlt napokban 45 000 utasát vitte haza 650 „mentő” járatán, ezt a tevékenységét a kormányzati szervekkel együttműködve folytatja a légitársaság, de kereskedelmi járatait a nemzetközi lezárások és utazási korlátozások miatt szünetelteti.
2020. 03. 30. 10:45
Megosztás:
Hozzászólások:

A Duna House nem fizet osztalékot

A Duna House Holding Nyrt. igazgatósága eredeti terveivel ellentétben nem javasolja osztalék kifizetését a Covid-19 járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetben - közölte az ingatlanközvetítő és -fejlesztő társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2020. 03. 29. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Emirates kilenc teherszállító repülőt küld Magyarországra április közepéig

A légi teherszállításra szakosodott Emirates SkyCargo minden eszközzel segíti a legfontosabb árukészletek szállítását szerte a világon. Márciustól áprilisig összesen 9 SkyCargo teherszállító gép érkezik Magyarországra, amelyek főként elektronikai felszereléseket, illetve a járványhelyzettel kapcsolatos rakományt szállítanak majd.
2020. 03. 28. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Vodafone telefonos és online ügyintézésre kéri az ügyfeleket

A Vodafone Magyarország a koronavírus miatt kialakult helyzetben igyekszik olyan szolgáltatásokat és digitális megoldásokat nyújtani, amelyek segítik a lakosságot, a vállalkozásokat és a hatóságot ebben a nehéz időszakban.
2020. 03. 28. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

50 milliós bírságot kapott a CIG EMABIT

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 50 millió forint bírságot szabott ki a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-re (CIG EMABIT) a kezesi biztosításokkal kapcsolatban feltárt jogsértések miatt, emellett a jegybank elutasította a biztosító helyreállítási tervét és április közepéig új terv benyújtására kötelezte a társaságot.
2020. 03. 28. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A legnagyobb magyar OPEL-kereskedéssel bővül az AutoWallis csoport

Tavaly meghirdetett stratégiája részeként jelentős akvizícióról határozott az AutoWallis Nyrt. Igazgatósága, így a társaság tulajdonába kerül a legnagyobb magyar OPEL és a harmadik legnagyobb KIA kereskedést üzemeltető Wallis Kerepesi Kft., valamint az annak helyet adó ingatlant birtokló K85 Kft. A 2019-ben 8,7 milliárd forintos forgalmat bonyolító Wallis Kerepesi akvizíciója több mint tizedével növelheti a tőzsde autós vállalatának idei árbevételét.
2020. 03. 27. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

25 százalékkal nőtt 2019-ben az Appeninn Nyrt. ingatlaneszközeinek értéke

Közzétette éves rendes közgyűlésének előterjesztéseit és határozati javaslatait, valamint a tavalyi évre vonatkozó eredménykimutatásait az Appeninn Nyrt. A Budapesti Értéktőzsde Prémium Kategóriájában jegyzett ingatlanpiaci társaság 2019-ben 25 százalékkal növelte ingatlaneszközeinek értékét, amely mintegy 30 millió eurós növekedést jelent. A vállalat emellett több mint 10 millió euró tárgyévi átfogó eredményt elérve folytatta a növekedési stratégiájának megvalósítását. 2020-ban az év elején közzétett, frissített stratégia szerint, új irányokkal kibővítve kíván tovább növekedni a társaság.
2020. 03. 27. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

5G hálózat építéséhez szükséges frekvenciát szerzett a Telenor

A Telenor Magyarország Zrt. sikeresen licitált a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által a 700MHz-es, a 2100MHz-es, a 2600MHz-es valamint a 3600MHz-es frekvenciasávok hasznosítását célzó árverési eljáráson, és így az 5G szolgáltatás kereskedelmi bevezetéséhez szükséges új frekvenciasávokhoz jutott. A mobiltársaság a lehetséges maximumot - 140MHz-et – szerezte meg az 5G frekvencia úttörő sávjának számító 3600MHz-es frekvenciatartományban, ami egyben a legnagyobb kapacitást is jelenti e spektrumban. A vállalat emellett 2x5MHz duplex sávot szerzett a 700MHz-es tartományban. A frekvenciahasználati jogosultság 15+5 évre szól.
2020. 03. 27. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengébb évet vár az Infineon

Az Infineon jelentős profitvisszaesésre számít az idei évben.
2020. 03. 27. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Heti 2,2 milliárd dolláros kiesés a Volkswagennél

Jelentős terhet jelent a Volkswagennél, hogy európai és amerikai gyárait is be kellett zárnia.
2020. 03. 27. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felfüggeszti az elbocsátásokat a Deutsche Bank

A Deutsche Bank bejelentette, hogy a koronavírus idejére felfüggeszti a létszámcsökkentéseket.
2020. 03. 27. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem tartja meg közgyűlését a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. nem tart személyes megjelenéssel közgyűlést a kialakult járványhelyzet miatt - közölte a gyógyszeripari vállalat a tőzsde honlapján pénteken.
2020. 03. 27. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország legnagyobb lakásfejlesztője belép a németországi bérlakáspiacra

A Cordia International Zrt. részvényesei 12 milliárd forintos tőkeemelést hajtottak végre a vállalatban. A tranzakció egyrészt erősíti a társaság helyzetét a rendkívül bizonytalanná vált gazdasági környezetben, másrészt az MNB Növekedési Kötvényprogramja által a vállalat befektetőivé vált kötvénytulajdonosok biztonságát is tovább növeli. A Cordia azt is bejelentette, hogy belép a németországi bérlakáspiacra.
2020. 03. 27. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

500 lélegeztetőgépet vásárol az OTT-ONE

Az OTT-ONE Nyrt. 500 lélegeztetőgépet vehet Kínából, miután csütörtökön megkötötte az erről szóló megállapodást a Külgazdasági és Külügyminisztériummal (KKM).
2020. 03. 27. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mátrai Erőmű korszerűsítésére törekszik az MVM

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a Mátrai Erőmű új tulajdonosaként a jövőben arra törekszik, hogy a mára elavult és nem hatékonyan működő energiatermelő rendszert egy olyan modern, karbontakarékos és gazdaságosan termelő rendszerré alakítsa, amely támogatja a Nemzeti Energiastratégiában megfogalmazott célok elérését is - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel, miután lezárult az erőmű megvásárlása.
2020. 03. 27. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább áll a kecskeméti Mercedes-gyár

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár április 21-éig meghosszabbította a munkavégzés szüneteltetését a koronavírus-járvány miatt - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.
2020. 03. 26. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

641 millió forint adózott veszteség a CIG Pannóniánál

A CIG Pannónia Csoport 2019-ben adózás után 641 millió forint veszteséget könyvelt el, teljes átfogó jövedelme 326 millió forint veszteség volt - derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. csütörtökön, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett nemzetközi számviteli szabályok szerinti, konszolidált, nem auditált jelentéséből.
2020. 03. 26. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások: