Újabb kormányzati zöldfejlesztés indul a fővárosban

A városmajori közpark zöldítéséről döntött a kormány - közölte a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szombaton az MTI-vel.

Fürjes Balázs azt írta, a kormány 2019-ben biztosított először forrást a városmajori - Európa egyik legrégebbi, 18,5 hektáros közparkjának - megújítására. Budapest meghatározó parkjának eddig látogatók elől elzárt területei is megnyílnak, és a zöldfelületek aránya is nő - tette hozzá, azzal együtt, hogy a Budapest Fejlesztési Központ megkezdte a Városmajori közpark megújításához szükséges tervpályázat előkészítését a megjelent kormányhatározat alapján.
   
Fürjes Balázs kiemelte, az egész országot érintő pandémia első hulláma világossá tette, hogy a nagyvárosok lakói még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek. Ennek következtében felértékelődtek a felhasználóbarát városi zöldfelületek, nemcsak a rekreációs és egészségügyi funkciók, hanem a közparkok közegészségügyi szerepe miatt is.
   
A városmajori zöldfejlesztés értékmegőrzést is szolgáló projekt, hiszen a parkot 235 éve, 1785. július 25-én - II. József uralkodó rendelkezésére - nyilvánította közkertté a helytartótanács - tudatta. Mivel mára minden négyzetméternyi zöldfelület értékesebbé vált, ezért a kormány döntött a városmajori közpark megújításáról: a 18,5 hektárnyi összterület eddig közhasználattól elzárt részeit csökkentik, és a zöldfelületet csaknem két hektárral megnövelik - írta Fürjes Balázs.
   
A városlakók a mintegy 35 focipálya nagyságú parknak csaknem 12 hektárnyi részét szabadon használhatják, hiszen a fejlesztésnek köszönhetően minden korosztály számára elérhető aktív kikapcsolódási, egészségmegőrző lehetőségeket biztosítanak, rendezett természeti környezetben - tudatta.

Mennyit tudsz Magyarországról? - Teszteld tudásod ITT!
   
Az államtitkár szerint ezzel a projekttel a kormány célja az, hogy a kisgyerekesek, családosok, sportolni vágyók, kutyatulajdonosok számára magas színvonalú, többfunkciós parkot alakítson ki.
   
Hangsúlyozta, 2021 első felében nyilvános tervpályázaton választják ki a park tervezőjét. A folyamatot irányító Budapest Fejlesztési Központ a munkát a közösségi tervezés elvei mentén fogja végezni. Hozzátette: a kormány határozott arról is, hogy az MTK számára - amely a városmajori ingatlanokból kiköltözik - épüljön új helyszínen egy labdarúgóutánpótlás-nevelési központ.
   
A patinás klub korszerű, sok ezer gyerek számára sportolási lehetőséget teremtő utánpótlásképző műhelye a Józsefváros közepén lévő rozsdazóna helyén épül - közölte Fürjes Balázs.

Péntektől ismét lehet venni Dunakanyar napijegyet

Ismét megvásárolható péntektől a szezonális Dunakanyar napijegy, amely a MÁV-Volán-csoport térségben közlekedő, illetve a Mahart kijelölt járatain is érvényes lesz - közölte a MÁV Zrt. csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 05. 09. 21:30
Megosztás:

Pécsre látogat a Zöld életre valók roadshow

Pécsre látogat május 9. és 11. között a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld életre valók komplex e-mobilitási roadshow-ja - közölte az ügynökség az MTI-vel.
2024. 05. 09. 21:00
Megosztás:

Visszaesés jöhet a Toyotánál

A japán autógyártó tegnap hajnalban tette közzé a március végén zárult negyedik üzleti negyedévének eredményeit.
2024. 05. 09. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 09. 20:00
Megosztás:

Egyre csak gyarapodik a Településfásítási Programban elültetett fák száma

Az év végére eléri az 56 ezret a Településfásítási Programban elültetett fák száma. A jövő generációinak, a gyermekeknek ültetjük a fákat a Településfásítási Program keretében - mondta Kovács Zita, az Agrárminisztérium (AM) birtokpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán, a Veszprém vármegyei Farkasgyepűn a minisztérium közleménye szerint.
2024. 05. 09. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2024. 05. 09. 19:00
Megosztás:

Ismét történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 115,75 pontos, 0,17 százalékos emelkedéssel, 69 016,26 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön, a héten negyedszer ért el új rekordot.
2024. 05. 09. 18:30
Megosztás:

Magyarországra érkezik a Goodyear bemutatókamionja, pénteken indul a turné

Európai turnéra indul a Goodyear mobil bemutatóteremként működő kamionja és furgonflottája, hogy megismertesse a földrész fuvarozóival átfogó termék-, megoldás- és szolgáltatáscsomagját. A turné során az abroncsgyártó szakértői kézzelfogható példákkal mutatják be, hogyan tudja javítani a flották hatékonyságát, versenyképességét és fenntarthatóságát a Goodyear Total Mobility csomag. Ez azért is fontos, mert az európai fuvarozók a gumikat nevezték meg az egyik legfontosabb tényezőnek környezetvédelmi céljaik elérésében. A turné három magyarországi állomást tartalmaz, elsőként, pénteken Dunaharasztiba érkeznek a bemutatójárművek.
2024. 05. 09. 18:00
Megosztás:

Mit bizonyíthat a holnap induló magyar gyorsjelentési szezon?

Holnap itthon is beindul a gyorsjelentési szezon, hiszen egyből két nagyágyú is jelent. A négy nagy papírból az első kettő.
2024. 05. 09. 17:30
Megosztás:

Elektromos légitaxit fejlesztenek Rász el-Haimában

Az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haima Közlekedési Hatósága (RAKTA) és Rász el-Haima Turisztikai Hivatala (RAKTDA) szerdán szándéknyilatkozatot írt alá a Skyports Infrastructure (Skyports) vállalattal az elektromos légitaxi szolgáltatásokhoz szükséges vertiport infrastruktúra fejlesztéséről - tájékoztatta az MTI-t a RAKTDA magyarországi képviselete.
2024. 05. 09. 17:00
Megosztás:

Közös elképzeléseik vannak Kínának és Szerbiának

Az átfogó stratégiai partnerség elmélyítéséről és megerősítéséről, valamint Szerbia és Kína közös jövőjének építéséről írt alá közös nyilatkozatot szerdán Belgrádban Aleksandar Vucic szerb és Hszi Csin-ping kínai elnök.
2024. 05. 09. 16:30
Megosztás:

Inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat

Az idén már két esetben tiltotta meg inváziós halfajok, például ezüstkárász telepítését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a magyarországi nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeken - közölte a Nébih a honlapján szerdán.
2024. 05. 09. 16:00
Megosztás:

Átadták a Warema porfestőüzemét Pécsen

Átadták az elsősorban árnyékolók gyártásával foglalkozó Warema Sun Shading Systems Hungary Kft. mintegy 3 milliárd forintból épült porfestőüzemét Pécsett szerdán.
2024. 05. 09. 15:30
Megosztás:

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére - tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán az MTI-t.
2024. 05. 09. 15:00
Megosztás:

Egyhangúlag támogatták az alapkamat áprilisi csökkentését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai egyhangúlag az alapkamat 50 bázispontos csökkentésére voksoltak az áprilisi ülésen a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
2024. 05. 09. 14:30
Megosztás:

Átadta Esztergom első új hulladékudvarát

Esztergomban átadták a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. első új hulladékudvarát, ahol a lakosság 40 féle hulladékot adhat le ingyenesen, a hét hat napján - mondta el a cég vezérigazgatója a helyszínen.
2024. 05. 09. 14:00
Megosztás:

Lejjebb ment a 30 éves jelzáloghitelek kamata az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 3-án záródott héten - ismertette az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
2024. 05. 09. 13:30
Megosztás:

Emelkedett a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 09. 13:00
Megosztás:

Elégedett a Start Garancia Zrt.

Eredményesen támogatta a vállalatokat és erősítette a gazdaságösztönző tevékenységét tavaly a Start Garancia Zrt. - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 09. 12:30
Megosztás:

Az első negyedévben nőtt a Romániába érkező turisták száma

Az első negyedévben 8,8 százalékkal nőtt a Romániába érkező külföldi turisták száma a múlt év azonos időszakához képest - közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. 05. 09. 12:00
Megosztás: