Újabb településen jelent meg a madárinfluenza Lengyelországban

Újabb nyugat-lengyelországi településen jelent meg a madárinfluenza vírus erősen fertőző, H5N8 altípusa, ezúttal egy 6 ezres libatelep állományát kell leölni - közölte a PAP hírügynökséggel a Nagy-lengyelországi vajdaság illetékese.

Újabb településen jelent meg a madárinfluenza Lengyelországban

Ez már a második ilyen eset a Nagy-lengyelországi vajdaságban az év eleje óta.
   
December óta a kelet-lengyelországi Lublin környékén is több állományban bukkant fel a vírus, amely miatt eddig összesen több mint 100 ezer szárnyast kellett leölni.
   
A lengyel állategészségügyi felügyelőség tájékoztatása szerint a vírusnak ez az altípusa a vadon élő és tenyésztett baromfi között gyorsan terjed, emberre viszont nem jelent veszélyt.
   
A nagy-lengyelországi vajda hétfőn arra hívta fel a térségbeli gazdákat, hogy szigorúan tartsák be az állategészségügyi hatóságok utasításait.
   
A Dziennik Gazeta Prawna című lengyel gazdasági napilap múlt héten megírta: a fertőzés miatt félő, hogy Lengyelország elveszíti vezető európai pozícióját a baromfihús-kivitelben. 2018-ban Lengyelországban több mint 2,5 millió tonna baromfihúst állítottak elő, ami az európai uniós termelés 16,8 százalékát tette ki, és az ágazat azóta is növekvő tendenciát mutatott.  
   
A lengyelországi baromfihús és tojás importját már leállította Szingapúr, Hongkong, a Dél-afrikai Köztársaság, Japán, Kína, Dél-Korea és az Egyesült Arab Emírségek, Ukrajna és Fehéroroszág pedig korlátozásokat vezetett be

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Csúcspontjához közeledik a járvány Belgiumban

Az amerikaiak szavazhatnának levélben a novemberi elnökválasztáson - jelentette ki a demokraták várható elnökjelöltje.Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke vasárnap az ABC televíziónak adott interjújában.
2020. 04. 06. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tartósnak tűnik a járvány lassulása Németországban

Tartósnak tűnik a koronavírus-járvány lassulása Németországban az igazolt fertőzöttek számának alakulásáról vasárnap megjelent adatok alapján. A nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina - Nationale Akademie der Wissenschaften) javaslata szerint húsvét után fokozatosan vissza lehet vonni a társadalom és a gazdaság működését takaréklángra állító korlátozásokat.
2020. 04. 06. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kórházba került a brit miniszterelnök

Kórházba szállították vasárnap Boris Johnson brit miniszterelnököt, akiről tíz napja állapították meg, hogy az új típusú koronavírus okozta betegségben szenved.
2020. 04. 06. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A csehek nagy része elégedett a kormány intézkedéseivel

A cseh lakosság 75 százaléka megfelelőnek tartja a kormánynak a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkedéseit - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét vasárnap hozta nyilvánosságra a közszolgálati hírtelevízió (CT24).
2020. 04. 05. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolország a szükségállapot újabb meghosszabbítását tervezi

A spanyol kormány a három hete tartó szükségállapot újabb kéthetes meghosszabbítását kezdeményezi a parlamentnél - jelentette be a spanyol miniszterelnök madridi online sajtótájékoztatóján szombaton.
2020. 04. 04. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen hatással van a járvány az európai autóiparra - ábrán mutatjuk

érintett országok, érintett munkavállalók (legalább), fő
2020. 04. 04. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Recesszió jöhet Franciaországban, Németországban, és az Egyesült Államokban

Megerősítette az amerikai, a francia és a német államadós-besorolásokat a Standard & Poor's. A nemzetközi hitelminősítő közölte, hogy az idén mindhárom gazdaságban recessziót vár az új koronavírus okozta járvány átszűrődő hatásai miatt, jövőre ugyanakkor fellendülésre számít.
2020. 04. 04. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sir Keir Starmer lett a brit Munkáspárt vezetője

A várakozásoknak megfelelően Sir Keir Starmert választották a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt új vezetőjévé.
2020. 04. 04. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrán orvoscsoport utazik Olaszországba

Ukrán orvosok egy csoportja utazik szombaton Olaszországba, hogy segítsen a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, egyúttal tapasztalatokat cseréljen olasz kollégáival - olvasható az ukrán elnök hivatalos honlapján megjelentett közleményben.
2020. 04. 04. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB felfüggeszti az EU-n kívüli országokból importált orvosi felszerelések áfáját és vámját

Az Európai Bizottság (EB), eleget téve a tagállamok és az Egyesült Királyság kérésének, felfüggeszti az Európai Unión kívüli országokból importált orvosi felszerelések és védőeszközök utáni áfa- (általános forgalmi adó) és vámfizetési kötelezettséget - olvasható a brüsszeli testület sajtóközleményében.
2020. 04. 04. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia 400 millió euró hitelt vett fel a Világbanktól

Románia 400 millió euró hitelt kapott a Világbanktól a koronavírus-járvány megfékezésére azon rendkívüli hitelprogram keretében, amelyet a tagországok 48 órán belül igénybe vehetnek egészségügyi és természeti katasztrófahelyzetek esetében - közölte pénteken a Világbank.
2020. 04. 04. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel: reménykeltőek a németországi adatok

Reménykeltőek az új típusú koronavírussal fertőzöttek németországi számának alakulásáról szóló adatok, de a járvány lassítására bevezetett intézkedéseket még legalább április 19-ig nem lehet lazítani, és a húsvéti ünnepnapok alatt is be kell tartani a szabályokat - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár péntek esti videóüzenetében.
2020. 04. 04. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország orvosokat és egészségügyi felszerelést küld Szerbiába

Az orosz légierő repülőgépei 11 járattal szakembereket és felszerelést szállítanak Szerbiába a koronavírus-járvány elleni védekezéshez - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium. A Rosszija 24 hírtelevízió közlése szerint az első gépet már útnak is indították.
2020. 04. 04. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelországban a következő két hétben tetőzhet a járvány

Lengyelországban a következő két hétben tetőzhet a koronavírus-járvány - mondta el pénteken a lengyel közszolgálati rádiónak az egészségügyi miniszterhelyettes, Waldemar Kraska, miután előző nap több mint 60 százalékkal ugrott meg az újonnan azonosított fertőzések száma.
2020. 04. 04. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A Ford még legalább egy hónapig szünetelteti gyártási tevékenységét Európában

A Ford még legalább egy hónapig, május 4-ig szünetelteti a jármű- és motorgyártást legtöbb európai üzemében a koronavírus-járvány következményeként - közölte az amerikai autógyártó európai leányvállalata.
2020. 04. 03. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajna tovább szigorít

Tovább szigorított az Ukrajnában bevezetett korlátozó intézkedéseken az ukrán kormány, kötelezővé téve jövő hétfőtől egyebek mellett az arcmaszk viseletét közterületen - közölte Denisz Smihal kormányfő pénteken a Telegram üzenetküldő csatornán.
2020. 04. 03. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaesés a világkereskedelmi élelmiszerárakban

Olcsóbbak lettek az élelmiszerek a nemzetközi kereskedelemben a COVID-19 világjárvány okozta keresletcsökkenés és az olajár-zuhanás miatt, továbbá közrejátszott ebben az egészségügyi helyzet miatt hozott korlátozó intézkedések esetleges negatív gazdasági hatásától való félelem is.
2020. 04. 03. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ausztriában drasztikusan csökkent a megfertőződések száma

Ausztriában jelentősen csökkent a koronavírus-fertőzés terjedésének mértéke - jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter csütörtökön egy bécsi sajtótájékoztatón.
2020. 04. 03. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

85 százalékkal csökkent a légi forgalom Németországban

Csaknem 85 százalékkal csökkent a légi forgalom Németországban a koronavírus-járvány miatt a polgári légiirányítási feladatokat ellátó Deutsche Flugsicherung (DFS) csütörtöki adatai szerint.
2020. 04. 03. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan érintik az EU-ban ingázó munkavállalókat jogi szempontból a koronavírus miatti határzárak?

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében a legtöbb EU-tagállam lezárta a határait, ami a sokmillió, azon belül több tízezer magyar ingázó munkavállalót különösen negatívan érintett. A helyzet munkajogi hátterét a Kapolyi Ügyvédi Iroda szakértője foglalja össze, aki felhívja a figyelmet, hogy ha a be- vagy kiutazási tilalom miatt az ingázó nem dolgozhat, akkor annak az EU-tagállamnak a joga az irányadó a következményekre, amelyben a munkavállaló rendszeresen munkát végez. Amennyiben ugyanakkor az ingázó elveszti a munkáját, a saját tagállamától igényelheti a munkanélküliekre vonatkozó ellátást.
2020. 04. 03. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások: