Ukrajna és Oroszország öt évre szóló gáztranzit-szerződést kötött

Ukrajna és Oroszország öt évre szóló gáztranzit-szerződést írt alá - jelentette be hétfőn késő este Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram internetes üzenetküldő portálon keresztül.

Ukrajna és Oroszország öt évre szóló gáztranzit-szerződést kötött

Az ukrán államfő szavai szerint Ukrajna legalább 7 milliárd dollár bevételhez jut a megállapodásnak köszönhetően. A szerződés a megállapodás szerint tíz évre meghosszabbítható. Zelenszkij az üzenetben hangsúlyozta, hogy ez az egyezség biztosítja az ukrán gázvezeték kihasználtságát és az energetikai biztonságot, valamint az ukránok jólétét. Kiemelte, hogy az első évben az orosz fél legalább 65 milliárd köbméter gázmennyiség tranzitját garantálja Ukrajnán keresztül, a következő négy évben pedig 40 milliárd köbméterét.
   
Alekszej Miller, a Gazprom orosz gázipari vállalat vezérigazgatója újságíróknak nyilatkozva megerősítette, hogy sikerült aláírni a szerződés- és egyezségcsomagot, amely - mint fogalmazott - a felek közötti érdekegyensúly helyreállítását szolgálja.
   
"Ötnapos, magszakítás nélküli tárgyalásokat követően Bécsben sikerült elfogadni a végső döntéseket és megkötni az utolsó megállapodásokat is. Egyidejűleg aláírtak egy sor egyezményt és szerződést. Ezek valójában egy nagy megállapodás-csomagot képeznek, amely a felek közötti érdekegyensúly helyreállítását szolgálja. A mai naptól ezek a dokumentumok jogi erővel bírnak és biztosítják az orosz gáztranszfert Ukrajnán keresztül 2019. december 31-ét követően" - közölte Miller. A szerződéseket 2019. december 30-val keltezték.
   
Miller hangsúlyozta: a Gazprom minden tőle telhetőt megtett, s az orosz vállalat ismételten bizonyította, hogy megbízható partner és felelősségteljes beszállító.
   
Az ukrán Naftohaz állami gázvállalat szintén megerősítette a megállapodás létrejöttét. Jurij Vitrenko, a Naftohaz igazgatója szerint egyezség született a peres ügyek rendezéséről is. "A gáztranzit egyezményen kívül aláírtuk a rendezési egyezséget is. Ennek a megállapodásnak az értelmében a Gazprom felhagy a stockholmi döntőbíróság ítéletének megfellebbezésével" - emelte ki Vitrenko. Hozzátette: az egyezség értelmében a felek megszüntetik az egymás ellen folyamatban lévő peres eljárásokat és visszavonják a panaszokat.
   
Hétfőn befejeződött Bécsben az a többnapos tárgyalássorozat, amelyet az ukrán és az orosz gázvállalat folytatott a gáztratzitról. Az Ukrajnán keresztül Európába irányuló orosz gázszállításról szóló, 2009-ben kötött szerződés hatálya az idei év végével hatályát veszti, ezért Ukrajnának és Oroszágnak új szerződést kellett kötnie.
   
Moszkva egyik fő feltétele az volt, hogy kölcsönösen mondjanak le minden peres követelésről egymással szemben, másrészről eleinte nem akart egy évnél hosszabb szerződést kötni. Kijevnek viszont a minél hosszabb távú szerződés állt az érdekében, tekintettel az épülő Északi Áramlat-2 gázvezetékre, amely komoly konkurenciát jelent az ukrajnai gázvezetéknek.
   
Múlt pénteken a Gazprom kifizette a Naftohaz ukrán állami gázvállalatnak a stockholmi döntőbíróság által korábban már megítélt 2,9 milliárd dollárt. Olekszij Orzsel ukrán energetikai miniszter korábban elmondta, hogy ugyanakkor az ukrán gázvállalat a megállapodás érdekében további 12,25 milliárd dollár peres követelésről mond le a Gazprommal szemben.
   
Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett: hétfőn Ukrajna és az orosz Gazprom gázvállalat megállapodást írt alá arról, hogy Kijev lemond arról a 7,4 milliárd dollár követelésről, amelyet az ukrán monopóliumellenes bizottság vetett ki korábban az orosz gázóriásra bírságként.

 

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: