Üzembe helyezték a Kínába orosz gázt szállító Szibéria Ereje csővezetéket

Üzembe helyezték hétfőn a Kínába orosz gázt szállító, a jakutföldi csajandai gázmezőről Blagovescsenszken át Kínába vezető, Szibéria Ereje elnevezésű gázvezeték 2200 kilométeres szakaszát.

Az orosz vezetékes gáz Kínába szállításának kezdetét jelentő ünnepélyes szertartás élő televíziós közvetítésében Szocsiból rész vett Vlagyimir Putyin orosz, Pekingből pedig Hszi Csin-ping kínai elnök.
   
A Szibéria Ereje a gázkitermelés irkutszki és a jakutföldi központjából az orosz Távol-Keletre és Kínába szállít gázt. A most átadott első szakaszt követően egy másodikat is megépítenek, amely a kovitktai gázmezőtől a csajandaiig vezet majd. A 3000 kilométeres hosszt elérő vezeték évi 38 milliárd köbméter földgázt szállít majd.
    

Putyin mind a két ország, mind pedig a globális energiapiac szempontjából "történelminek" nevezte az eseményt, Hszi pedig azt hangoztatta, hogy a projekt "példaként szolgál a kölcsönös együttműködésre" és hogy a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése mindkét ország külpolitikája számára prioritást jelent.
   
Az orosz Gazprom és a kínai CNPC 2014 májusában állapodott meg a Szibéria Ereje vezeték megépítéséről. A felek 30 évi gázszállításról állapodtak meg. A mintegy 400 milliárd dollár összértékű szerződés, mint arra Putyin a megnyitó folyamán rámutatott, minden idők legjelentősebb orosz gázszállítási szerződése.
    

A Gazprom a tervek szerint jövőre 5 milliárd, 2021-ben 10 milliárd, 2022-ben pedig 15 milliárd köbméter gázt szállít majd Kínába. A tervezett 38 milliárd köbméteres kapacitást 2025-ben éri majd el a Szibéria Ereje.
    

A Rosszija 24 orosz hírtévé háttéranyagában rámutatott, hogy Ázsiában a gáz ára mintegy 30 százalékkal magasabb az európai szintnél.
    

A Gazprom a tervek szerint januárban helyezi majd üzembe a Török Áramlat, 2020 közepén pedig az Északi Áramlat 2 gázvezetéket.
    

Az orosz-kínai energetikai kapcsolatok fontos eseménye volt a napokban, hogy a Transznyefty által üzemeltetett Kelet-Szibéria-Csendes-óceán kőolajvezeték szerdán elérte csúcskapacitását. Ez az első, Kínába irányuló ágon évi 80 millió, a másodikon, a Kozmino kikötőjébe tartón pedig 50 millió tonna. A vezeték csúcsra járatását eredetileg 2030-ra tervezték.
   
Pénteken az orosz szakasz építésének befejezésével elkészült az első orosz-kínai Amur-híd szerkezete. A több, mint egy kilométer hosszú objektumon, amelyet a tervek szerint jövő áprilisban adnak át a közlekedésnek, 3 millió ember és csaknem 300 ezer gépjármű haladhat majd át évente Blagovescsenszk és Hejhe között.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Az E.ON közösségi funkcióval bővítette az e-autós alkalmazását

Az E.ON közösségi funkcióval bővítette e-autós alkalmazását, hogy a felhasználók egymással is egyeztethessenek az elektromos töltők használatáról.
2020. 06. 05. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2021 októberétől érkezhet gáz Szerbia felől

Magyarországra 2021 októberétől érkezhet gáz Szerbia felől, akár a tervezettnél is nagyobb mennyiségben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután hivatalában fogadta Aleksandar Antic szerb bányászati és energiaügyi minisztert.
2020. 06. 05. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem pályázik az E.On Energiakereskedelmi Kft.-re az Opus Global

Az Opus Global Nyrt. igazgatósága nem újította meg kötelező érvényű vételi ajánlatát az E.On Energiakereskedelmi Kft.-re (EKER) - derül ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatásából.
2020. 06. 04. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Photon Energy 14,1 MWp összkapacitású FV erőművek építését kezdte meg Magyarországon

A Photon Energy (N.V. PEN, „a Vállalat“ ill. „a Csoport“) bejelentette, hogy a magyarországi Püspökladányban megkezdték a tíz, saját portfóliójukba kerülő, 14,1 MWp összkapacitású fotovoltaikus erőmű építését.
2020. 06. 04. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyitja ügyfélszolgálati irodáit a Főtáv

A járványügyi helyzet enyhülésére tekintettel a Főtáv csütörtöktől ismét megnyitja ügyfélszolgálati irodáit - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2020. 06. 03. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Photon Energy FV portfóliója Ausztráliában 14 MWp-vel fog bővülni

A Photon Energy N.V. (röviden: PEN, „Csoport”, ill. „Vállalat”) bejelentette, hogy a két, összesen 14 MWp kapacitásúra tervezett, az új-dél-walesi Leetonban épülő FV erőmű projektjének hitelre való finanszírozására teljesen saját tulajdonú projektvállalatai, a Leeton Solar Farm Pty Ltd. és a Fivebough Solar Farm Pty Ltd. az Infradebttel kötöttek szerződést.
2020. 05. 29. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Állami kölcsönt kap a CEZ

Kölcsönt nyújt a cseh állam a Cseh Energetikai Műveknek (CEZ) a Dukovany atomerőmű új energiablokkjának felépítésére - jelentette be Andrej Babis cseh kormányfő csütörtökön Prágában sajtótájékoztatón.
2020. 05. 28. 21:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra bevezetik a fővárosi lakásrezsi-támogatást

A budapesti lakásrezsi-támogatás újbóli bevezetéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva Karácsony Gergely főpolgármester.
2020. 05. 28. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Biofinomítót épít a Pannonia Bio Zrt. Dunaföldváron

Úgynevezett fejlett bioüzemanyagot előállító finomítót épít a Pannonia Bio Zrt. dunaföldvári telephelyén a cég hároméves, 150 millió eurós beruházási programjának részeként - közölte a társaság.
2020. 05. 28. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Befejeződött a Belorusz Atomerőmű 1. blokkja számára szállított nukleáris üzemanyag ellenőrzése

A Belorusz Atomerőműben – melynek főtervezője és fővállalkozója a Roszatom mérnöki vállalata – befejeződött az első blokk reaktorába való betöltéshez szükséges nukleáris üzemanyag beléptetéskor esedékes ellenőrzése.
2020. 05. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az üzemanyag ára - ábrán mutatjuk!

95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
2020. 05. 25. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsan visszaemelkedett a benzin és a gázolaj ára

Az elmúlt hetekben gyorsan visszarendeződött ta benzin és a gázolaj ára - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020. 05. 22. 10:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Mol: minden töltőállomás zavartalanul üzemel

Nem lesznek átmeneti kútbezásárások a Mol magyarországi hálózatában, mind a 468 töltőállomásuk zavartalanul üzemel - közölte a Mol szerdán az MTI-vel.
2020. 05. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi energiát termel a Paksi Atomerőmű - ábrán mutatjuk!

A Paksi Atomerőmű villamosenergia-termelése (2000-2019)
2020. 05. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendkívüli szabályokat vezet be a Főtáv a nyári karbantartásokra

Rendkívüli szabályokat vezet be a koronavírus-járvány miatt a Főtáv a nyári karbantartásokra - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2020. 05. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új utalási módot vezetett be a Nemzeti Közművek

Új, innovatív fizetési megoldást kínál ügyfeleinek a Nemzeti Közművek (NKM), már nem csak bankszámlaszámra, hanem az újonnan bevezetett másodlagos azonosítókra, vagyis a gazszamla@nemzetikozmuvek.hu és villanyszamla@nemzetikozmuvek.hu e-mail címekre is indíthatják az ügyfelek az utalást.
2020. 05. 13. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Photon Energy történetének legújabb mérföldköve: a saját PV portfólió elérte a 60 MWp-t

A Photon Energy N.V. (röviden: PEN, „Csoport“ ill. „Vállalat“) bejelentette, hogy a Photon Energy Solutions HU Kft., a Csoport tervezési, beszerzési és építési (EPC) szolgáltatásokért felelős leányvállalata öt, összesen 3,5 MWp kapacitású fotovoltaikus (PV) erőművet épített fel és csatlakoztatott a magyar villamosenergia-hálózatra Mályi és Kunszentmárton településeken. Ezzel a Csoport Magyarországon telepített kapacitása 35,0 MWp-re nőtt, teljes saját tulajdonú erőmű-portfóliója pedig 60,6 MWp-re.
2020. 05. 13. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot nőtt a CEZ nyeresége

Az első negyedévben 14,2 milliárd koronára (191,7 milliárd forint), az egy évvel korábbihoz képest 43 százalékkal emelkedett a Cseh Energetikai Művek (CEZ) nyeresége - közölte a CEZ keddi közleményében.
2020. 05. 12. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az üzemanyag árának csökkenése miatt mérséklődik az infláció

Az év elejéhez képest mintegy 100 forinttal csökkent az üzemanyag ára, és főként ez áll annak hátterében, hogy az infláció mérséklődik, most 2,4 százalék - mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. 05. 11. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a benzin és a gázolaj ára - egy ábrán mutatjuk

95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
2020. 05. 09. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások: