Vajon 2019 volt az árcsúcs a magyar lakáspiacon?

A lakáspiac 2019-ben már a konszolidáció jeleit mutatta, Budapesten jelentősebb, vidéken enyhébb forgalomcsökkenéssel. Éves alapon az árszint még nőtt tavaly, noha a második félévben már elindult a csökkenés. Ezt a piacot támadta meg a 2020 tavaszán váratlanul érkező, a forgalmat ideiglenesen drasztikusan visszavető, és így az árcsökkenést fokozó koronavírus-járvány – olvasható az OTP Jelzálogbank legfrissebb, a NAV 2019-es tranzakciós adatait feldolgozó Lakóingatlan Értéktérkép elemzésében.

Vajon 2019 volt az árcsúcs a magyar lakáspiacon?

Az országos lakásár-szint 2019-ben, az előző évit meghaladó mértékben, nagyjából 20%-kal nőtt a NAV – egyelőre még nem teljes körű – ingatlanforgalmi adatai alapján. Minden településkategóriában nőttek az árak, a legjobban továbbra is Budapesten és a nagyvárosokban. A nagyarányú éves drágulás mellett azonban egy új trend is megjelent, ugyanis az év második felében, a 22 negyedéven át tartó, Európában a harmadik leghosszabb folyamatos drágulási periódus után már árcsökkenést mutatnak a számok. 

Mindenhol csökkent a forgalom

Az előzetes adatok alapján mintegy 28%-kal esett vissza 2019-ben az ingatlanforgalom„A legnagyobb mértékben Budapest forgalma csökkent, aminek oka egyrészt az egyensúly feletti árszint elérése, másrészt a 2019 közepétől jegyezhető Magyar Állampapír Plusz, ami befektetési célú vásárlók tömegét vonhatta el a fővárosi lakáspiacról. A kisebb városok és megyeszékhelyek tranzakciószámai ennél valamivel kevésbé estek vissza, míg a községek esetében – ahol az ugyancsak tavaly nyár óta elérhető falusi CSOK támogatás adott lendületet a frekventáltabb települések lakáspiacának – összességében minimális a csökkenés – fejtette ki az adatok kapcsán Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője.


Tavaly minden megyében csökkent az adásvételek száma. A legnagyobb, 33%-os forgalomcsökkenés Hajdú-Bihar megyében mérhető, illetve 25%-ot meghaladó a visszaesés még Baranya, Pest, Tolna, Csongrád és Bács-Kiskun megyében.

megyeszékhelyek közül is mindegyikben visszaesett az adásvételek száma tavaly. A legnagyobb mértékben, 40%-ot meghaladóan Debrecenben. A másik véglet Zalaegerszeg, ahol alig 8%-os csökkenést mutatnak a számok.


Budapest egészében 39%-kal
, az előzetes adatok alapján, várhatóan 25-28 ezer közé csökkent tavaly a tranzakciók száma. A visszaesés minden kerületre érvényes. A legkisebb mértékű, -22%-os a X. kerületi forgalomváltozás volt. Ennek oka Valkó Dávid szerint az lehet, hogy itt tavaly több nagy beruházás lakásaira kötöttek rövid idő alatt végszerződést, s ezek adatai be is kerültek az adatbázisba. Hasonló összefüggés jellemzi a XIII., a IX., a IV., a VIII. és a XI. kerületeket is. A legnagyobb, 50%-ot elérő mértékben három városperemi kerület, a XVIII., a XXII. és a XXIII. forgalma esett vissza. Az adásvételek száma csak négy irányítószám-körzetben nőtt. Ezek közül az amúgy is nagy forgalmú 1107-es, 1117-es és 1097-es körzetben is több igen jelentős lakásprojekt zajlik jelenleg.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

Az árak ugyanakkor mindenütt tovább emelkedtek

Az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai alapján 20% feletti volt az árnövekedés Veszprém (hajszállal 29% alatt), Komárom-Esztergom, Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Nógrád megyékben. A legkisebb mértékben, alig 6%-kal Somogy megyében ment fel az átlagár. Nagyvárosaink közül Szolnok drágult legjobban (30%), de Veszprém és Salgótarján is 28% felett állnak. Visszaesés sehol nem látható.

 

Budapesten tavaly is elsősorban az olcsóbb, illetve a külsőbb kerületek (pl. XVI., XV., X., XIX., XXII., XX. vagy XVII.) drágultaklegjobban. Új jelenségként hátrébb kerültek az ár növekedési listán a korábban befektetési céllal leginkább keresett pesti belvárosi kerületek (V., VI., VII. és VIII.). Az V. kerület 13,4%-kal egyenesen sereghajtó lett 2019-ben, az átlagos négyzetméterár szerinti sorrendben szintén dobogón, vagy annak közelében álló budai I., II. és XII. kerület mögött. Az irányítószámokat alapul véve a legnagyobb mértékben, valamivel több mint 40%-kal a 1103-as körzetben (azaz Kőbánya-Óhegyen) nőtt az átlagár.


Ha nem a drágulás ütemét, hanem az átlagos négyzetméterárakat vizsgáljuk, a főváros V. kerülete még mindig messze vezeti a budapesti árrangsort 979 ezer Ft/m2-rel. Ehhez képest a második legdrágább I. kerület átlagára nem éri el a 800 ezer Ft/m2-t. A 700 ezres szint fölé még a II., a VI., a XII., a XI. és a VII. kerület jutott. A másik végletet, 450 ezres átlag alatt a XXIII., a XX. és a XXI. kerület adja. A legdrágább irányítószám-körzet hagyományosan a 1014-es (Budai Vár): tavaly itt hajszállal átlépte az 1,3 milliós szintet az átlagos négyzetméterár. A budapesti átlagár pedig 628 ezer Ft/m2-re nőtt tavaly.


A megyék között
 továbbra is Győr-Moson-Sopron a legdrágább, 364 ezer Ft/m2 átlagárral, s még Pest, Hajdú-Bihar és Vas megye van 300 ezer Ft/m2 felett. A legolcsóbb hagyományosan Nógrád megye, éppen átlépve a százezres árszintet. „A megyeszékhelyek ársorrendjének élbolya az elmúlt egy évben jelentősen átrendeződött. Míg 2018-ban még Győr volt a legdrágább megyeszékhely, tavaly már 409 ezer Ft/m2-es átlagárral Debrecen, amely egyedüliként szerepel a 400 ezres szint felett. Sőt, Győrt a hajdú-bihari megyeszékhely mellett Veszprém, Székesfehérvár és Kecskemét is megelőzte” – mutatott rá Valkó Dávid. Az országos átlagár tavaly 399 ezer Ft/m2 volt, míg a főváros nélkül számított vidéki átlag pedig 271 ezer Ft/m2

Hat év alatt a tatabányai drágulás lenyomta Budapestet

Valkó Dávid szerint a jelenlegi helyzet jó lehetőséget ad arra, hogy számvetést készítsünk, a különböző területi szinteken összességében milyen mértékű árváltozás történt a 2013-as országos mélypont és a valószínűsíthető 2019-es árcsúcs közötti hat év alatt. Az országos összesített nominális áremelkedés mértéke 2013 és 2019 között 114 százalékot tett ki. A Budapesten hat év alatt végbe menő 170 százalékos drágulás verhetetlen volt – legalább is, ha a megyék árváltozásával vetjük össze. A megyék között Komárom-Esztergom áll az élen 144%-kal (azaz közel két és félszeresére ugró árszinttel) úgy, hogy itt igazán csak az elmúlt két évben ment végbe látványos árnövekedés.


Megyeszékhelyeink közül
 Tatabánya drágult legjobban, 180%-kal a vizsgált időszakban. A város 2013-ban, 100 ezer forintos átlagárral csak a 16. volt a megyeszékhelyek ár sorrendjében, tavaly azonban a 280 ezres árszint már a 12. helyet jelentette. A drágulás mértékében második helyen álló Veszprém az ársorrendben ötödik helyről a másodikra lépett előre 161%-os árnövekedés után. A dobogó harmadik fokán pedig a jelenlegi legdrágább nagyvárosunk, Debrecen áll.


Az OTP lakóingatlan Értéktérkép adatai szerint Budapesten a legnagyobb arányban, 231%-kal a VII. kerület drágult 2013 és 2019 között. Emellett még a XV. és a X. kerületben nőtt legalább háromszorosára az átlagos árszint. Az okok között a befektetési célú – és ezen belül is hangsúlyosan a rövid távú kiadást (Airbnb) célzó – lakásvásárlásokat, a panellakások látványos drágulását, illetve az elmúlt években fellendülő újlakás-építéseket sorolhatjuk. Az irányítószámok szerinti bontás vizsgálva- az 1083-as körzet (Középső-Józsefváros Nagykörúttól távolabbi része) az aranyérmes, ahol hat év alatt 272%-kal (154 ezerről 573 ezer Ft/m2-re) nőtt az eladott lakóingatlanok átlagára.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: