Vékony jégen táncol, aki biztosítás nélkül utazik

Az év első hónapjaiban a síelésre és egyéb téli sportra vágyók a hófödte csúcsok felé veszik az irányt, hogy ott pihenjék ki az elmúlt esztendő fáradalmait. Az OVB Magyarország szakemberei minden évben felhívják a figyelmet arra, hogy nem érdemes az utasbiztosítás díján spórolni, hiszen a szomszédos Ausztriában is akár több millió forintra rúghat egy helikopteres mentés és a kórházi kezelés költsége.

Vékony jégen táncol, aki biztosítás nélkül utazik

Ha síelni indulunk, ne kizárólag az ár alapján válasszunk biztosítást, hanem arra figyeljünk, hogy az adott termék milyen szolgáltatásokat és fedezeteket takar. Habár egyre tudatosabban tervezik a magyar utazók a szabadságukat, a pénzügyi tanácsadó cég és utasbiztosítási partnere, a MAPFRE Assistencia biztosító tapasztalatai szerint még mindig sokan biztosítás nélkül indulnak útnak, pedig korábbi statisztikák alapján az év ezen időszakában a káresemények több mint fele síbalesetből ered

Az OVB Vermögensberatung Kft. egy korábbi felmérése szerint jellemzően 100-200 ezer forintba kerül egy síeléssel, snowboardozással egybekötött téli vakáció, és a megkérdezettek tisztában vannak azzal is, hogy egy főre naponta már 5-800 forintért is köthető Európán belüli, téli sportokra érvényes utasbiztosítás. Szerencsére az a család is gondolt minderre, ahol egy gyermek sérült meg nemrég a sípályán. A kisfiú az esés következtében eltörte a karját, mentőhelikopterre, majd azonnali műtétre volt szükség, illetve néhány napos megfigyelést is előírtak az orvosok a helyi kórház gyermekosztályán. Ez idő alatt a gyermek édesanyja is kint tartózkodott, így a család összes költsége megközelítette a 3,5 millió forintot, amit biztosítás hiányában nekik kellett volna előteremteniük. Hasonlóan szerencsésnek mondható az fiatal is, aki táborozás közben a hegytetőn lett rosszul. A mentés és a kórházi költségek ebben az esetben is tetemesek lettek volna utasbiztosítás nélkül.

Az OVB Magyarország és a MAPFRE adatai azt mutatják, hogy a teljes utasbiztosítási portfolió arányát tekintve a téli termékeket a külföldre utazók 10%-a választja, és átlagosan 5 napra kötik a szerződéseket. A téli sportok kapcsán útnak indulók 40%-a az alacsonyabb fedezettel bíró csomagot, 60% pedig a magasabbat választja. Az előbbi arány jól kimutatható a vakációval töltött napok számában és a csomagok összetétele szerint is: az alacsonyabb fedezettségű terméket választók átlagosan 4-5 napra utaznak, míg a magasabbat preferálók inkább 5-6 napra.

A legtöbb téli utasbiztosítás kifejezetten a népszerű sportokra (például sí, snowboard, szánkó) lett összeállítva, és olyan extra szolgáltatásokat tartalmaz, mint a síbérlet visszatérítését betegség esetén, a (saját és kölcsönzött) sí- és snowboard felszerelés biztosítását, de akár emelt szintű jogvédelem- és felelősségbiztosítást is tartalmazhat. Utóbbi azért nagyon hasznos, mert ha mi okozunk balesetet egy síelő társunknak, akkor a közúti balesetekhez hasonlóan nekünk kell helytállnunk az okozott károkért.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

K&H: pozitív eltérés a járvány miatt, segítség az érintetteknek

A koronavírus-járvány miatt bekövetkező eseményekre a K&H Biztosító - a szerződési feltételektől pozitívan eltérve – téríteni fog. Ezzel a döntéssel a társaság a várható negatív gazdasági események, például az esetleges elbocsátások okozta kedvezőtlen hatásokat igyekszik enyhíteni. Így a koronavírus-betegséghez kötődő események, például haláleset, a munkahely elvesztése esetén a hitelt kifizeti, vagy a hiteltörlesztést is átvállalhatja, vagy a munkából történő hosszabb kiesésre is fizet a biztosító, pedig a koronavírus okozta betegség alapesetben nem számít káreseménynek – közölte a társaság.
2020. 03. 27. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

641 millió forint adózott veszteség a CIG Pannóniánál

A CIG Pannónia Csoport 2019-ben adózás után 641 millió forint veszteséget könyvelt el, teljes átfogó jövedelme 326 millió forint veszteség volt - derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. csütörtökön, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett nemzetközi számviteli szabályok szerinti, konszolidált, nem auditált jelentéséből.
2020. 03. 26. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elnapolták a biztosítókra vonatkozó adatszolgáltatási standard bevezetését

A biztosítókra vonatkozó adatszolgáltatási standard, az IFRS 17, az eredetileg tervezettnél egy évvel később, 2023. január 1-től lép életbe – döntött a Nemzetközi Számviteli Standard Testület (IASB). A várható módosítások ugyanakkor már 2020. második negyedévében megismerhetők lesznek.
2020. 03. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most a lejárt okmányokat is elfogadják a biztosítók

A koronavírussal kapcsolatos kormányzati intézkedések keretében a lejáró okmányok érvényességét meghosszabbították, így ezeket a biztosítók is elfogadják - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön.
2020. 03. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javított eredményén a Vienna Insurance Group

Magasabb díjbevétel mellett javított eredményén és növelte nyerségét, valamint osztalékát 2019-ben a Vienna Insurance Group (VIG) osztrák biztosító társaság a csoport honlapján szerdán közzétett előzetes mérlegbeszámoló alapján.22
2020. 03. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már a biztosítók is nekünk kedveznek

A megkérdezett biztosító vállalatok 60%-a mondja azt, hogy olyan kommunikációs felületeket használ, vagy tart azok kialakításánál, amely lehetővé teszi a személyre szabott információk megjelenítését ügyfelei számára, derül ki az IDC és a Liferay közös tanulmányából. Már megjelentek azok az insurtech cégek is, amelyek az okoseszközök által szolgáltatott adatok felhasználásával ajánlanak kedvezőbb biztosítási árakat ügyfeleiknek. A digitalizáció a kárbejelentő folyamatba is kezd beépülni, azonban még messze járunk attól, hogy a papír alapú dokumentáció megszűnjön.
2020. 03. 13. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

70 milliós bírságot kapott a CIG Pannónia Életbiztosító

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 70 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a CIG Pannónia Életbiztosítóra ügyfél-tájékoztatási, kiszervezési és egyéb hiányosságok miatt - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
2020. 03. 10. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez az 5 pontos terv segítheti a nőket, hogy jobban kijöjjenek a nyugdíjukból

Világszerte a nők kevesebb, mint egynegyede gondolja úgy, hogy nyugdíjas koráig össze tudja gyűjteni az általa ideálisnak gondolt jövedelmet. A magyar nők még az átlagnál is pesszimistábbak a kérdésben – derül ki az Aegon kutatásából, amelynek adatai szerint a nőknek csupán 38 százaléka tesz félre rendszeresen. A gyakorlati javaslatokat is tartalmazó jelentés szerint azonban van megoldás a problémáikra.
2020. 03. 10. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Indul az első minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el az elsőként pályázó Union Biztosító minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítását, így ennek forgalmazása akár azonnal indulhat.
2020. 03. 06. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly 12 százalékkal nőtt a díjbevétel a biztosítási szektorban

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) tagjainak díjbevétele 1164 milliárd forint volt tavaly, 12 százalékkal több az előző évinél - derül ki a szövetség gyorsjelentéséből.
2020. 03. 04. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugdíjmegtakarítások: Magyarországon az európai átlagnál rosszabb a helyzet

Tíz vizsgált európai országban a felnőtt lakosság csaknem felének nincs önálló nyugdíjmegtakarítása, Magyarországon az átlagnál rosszabb a helyzet - derült ki egy friss európai felmérésből, amelyben a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) is részt vett.
2020. 03. 02. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz Csoport immár ötödik éve növekedési pályán van

11,9 milliárd eurós működési eredményt könyvelt el 2019-ben az Allianz SE – ezzel ötödik éve töretlen a növekedési trend.
2020. 02. 29. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz Hungária Zrt. közleménye utasbiztosításairól a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban

Az Allianz Hungária Zrt. utasbiztosításai kiterjednek a külföldön vírusos fertőzés kapcsán indokolttá vált sürgősségi ellátásra, ez alól pedig a koronavírus-járvány sem jelent kivételt.
2020. 02. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A biztosítók nem tudnak mit kezdeni a koronavírus miatt lemondott utakkal

A koronavírus okozta aggodalmak miatt lemondott, de már befizetett utakra útlemondási biztosítás megléte esetén sem fizetnek kártérítést a biztosítók, de az útlemondási biztosítások megbetegedés esetén fedezhetik a félbe maradt kikapcsolódások, idő előtti hazautazások költségeit - hívja fel a figyelmet a CLB biztosítási alkusz cég.
2020. 02. 26. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hányszor jártak a környékeden a betörők?

A megkérdezettek kétharmada - 64 százaléka - átlagosnak tartja a lakhelyén a közbiztonságot, mindössze 7 százalék szerint rosszabb a helyzet az átlagosnál. Budapesten azonban sokkal pesszimistábbak: a lakók negyede gondolja így – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. A megkérdezettek 25 százaléka szerint kevesebb betörés történt az elmúlt években. A háztartás vagyonának megóvásában pedig a biztosításé a főszerep, az emberek négyötödének van lakásbiztosítása.
2020. 02. 26. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőnek a biztosítók informatikai kiadásai

A biztosítók informatikai kiadásai globálisan évi 5,2 százalékkal bővülnek 2022-ig és elérik a 126 milliárd dollárt, a növekedés motorja az új, ügyfélközpontú technológiák bevezetése az IDC piackutató és a Liferay szoftverfejlesztő vállalat közös tanulmánya szerint.
2020. 02. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig egy hét maradt a kgfb-díjak befizetésére

Alig egy hét maradt a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjának befizetésére - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
2020. 02. 22. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig egy hét maradt a köteleződíj befizetésére!

Annak az 1,1 millió gépjármű-tulajdonosnak – köztük több mint 700 ezer személyautó üzembentartójának –, akinek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) továbbra is január elsejei évfordulós, az idei évben két nappal korábban, legkésőbb február 28-ig kell rendeznie esedékes díjrészletét – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A szigorú határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik.
2020. 02. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A hárommilliárd forintot is megközelíti a februári viharszámla

A korábban becsültnél is jóval magasabbak a februári viharkárok, csak a lakásbiztosításokra már átutalt vagy folyamatban lévő kifizetések összege meghaladja a kétmilliárd forintot, amit tovább növelnek az ipari létesítményekben bekövetkezett károk - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn az MTI-vel.
2020. 02. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Baranyai Dávidot tervezi kinevezni a magyarországi NN Biztosító megbízott vezérigazgatójának az NN Csoport

Szabályozói jóváhagyás esetén a társaságnál 2016 óta értékesítési vezetőként dolgozó Baranyai Dávidot tervezi kinevezni megbízott vezérigazgatónak az NN Biztosító.
2020. 02. 17. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások: