Veszteséggel zártak az európai tőzsdék a világkereskedelmi aggodalmak miatt

Gyenge nyitás után világkereskedelmi aggodalmak miatt indexcsökkenéssel fejeződött be szerdán a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.

Veszteséggel zártak az európai tőzsdék a világkereskedelmi aggodalmak miatt

Az európai kereskedési idő végén a páneurópai indexek, az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 mutatók 0,19 és 0,27 százalék veszteséget mutattak, az euróövezeti EuroStoxxx50 index pedig 0,39 százalékkal csökkent.
   
Londonban 0,19 százalék csökkenéssel fejezte be a szerdai kereskedést a még nem hivatalos záróadatok alapján az FTSE-100 index, Frankfurtban a DAX index 0,42 százalékkal, Párizsban pedig a CAC-40 index 0,22 százalékkal csökkent. A madridi tőzsde 1,22 százalék, a milánói pedig 0,85 százalék indexcsökkenéssel fejezte be a szerdai kereskedést.
    

Az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek rendeződése reményében, a megemelt importvámok fokozatos leépítéséről létrejött elvi megállapodás hírére világszerte nagy nyereségeket értek el a tőzsdeindexek már az elmúlt héten. Washington azonban már a hét végén is jelezte, hogy csak az Egyesült Államok érdekeit szolgáló megállapodásba fog belemenni. Donald Trump elnök pedig, miután korábban már jelezte elégedetlenségét a tárgyalások menetével kapcsolatban, leszögezte, hogy tovább fogja emelni az importvámokat, amennyiben nem jön létre időben a megállapodás.
   
Szerdán a banki részvények nagyot csökkentek Európában eredmény-beszámolók miatt. A holland ABN Amro negyedéves nyeresége 24 százalékkal csökkent, a bank részvénye közel öt százalékkal gyengült emiatt. A Commerzbank részvénye több mint hat százalékot, a Bankia papírja öt százalékot, a Deutsche Bank részvénye négy százalékot veszített árfolyamából.

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.
   
A borúsabbá vált kereskedelmi kilátások kezdetben az olaj árát is csökkentették szerdán. Később azonban az OPEC bizakodó keresleti prognózisának köszönhetően az árak felfelé korrigáltak. Mohammad Barkindo, az OPEC főtitkára közölte: a globális gazdasági fundamentumok továbbra is stabilak, az Egyesült Államok és Kína pedig minden kétséget kizáróan megállapodásra fog jutni a vitás kérdésekben. "Ez pedig el fogja hárítani a világgazdaságra jelenleg vetülő árnyékot" - fogalmazott. Megjegyezte emellett, hogy a legfrissebb becslések szerint az amerikai olajtermelés sem fog a korábban várt mértékben növekedni.
  
Az európai kereskedés végén a globális kereskedelemben a WTI nyersolaj ára 0,51 százalékkal állt magasabban hordónként 57,09 dolláron, a Brent ára pedig 0,21 százalékkal 62,19 dollárra emelkedett.
   
A bizonytalanabb értékpapírpiaci kilátások közepette ismét kockázatkerülőbbé vált befektetői magatartás az arany árát megemelte. Az arany spot ára 0,43 százalékkal unciánként 1463,24 dollárra emelkedett.
    

Az eurót 0,05 százalékkal alacsonyabban 1,1001 dolláron jegyzik.

Hozzászólások

Pluszban az amerikai tőzsdeindexek

Indexemelkedéssel folytatták az előző nap szerény pozitív eredményét a pénteki nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek.
2019. 12. 06. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az egészségügy helyzete és a Brexit érdekli leginkább a brit választókat

Az egészségügy helyzete és a Brexit érdekli leginkább a brit választókat - mondta Magyarics Tamás külpolitikai szakértő péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 12. 06. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Van-e még erő az OTP részvényben a sorozatos csúcsdöntések után?

Tegnapelőtt hatalmas forgalommal nagyot emelkedett az OTP. Az ilyen mozgás általában további nagy mozgások (emelkedés) előszele szokott lenni - vélik az ERSTE Befektetési Zrt. elemzői mai elemzésükben.
2019. 12. 06. 10:01
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot zuhant a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben

Októberben tíz hónapja a legnagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az előző havihoz képest az euróövezetben - jelentette csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
2019. 12. 06. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2050-re Európa klímasemlegessé válhat

A 2020-as klímavédelmi célok megvalósításával 2050-re Európa klímasemlegessé válhat. Ennek érdekében kísérletet kell tenni arra, hogy valamennyi európai uniós tagország 2050-ig kötelezze el magát az éghajlatsemleges Európai Unió elérését célzó stratégia mellett - mondta Frans Timmermans EU-biztos, az úgynevezett európai zöld megállapodással kapcsolatos munka koordinátora csütörtökön.
2019. 12. 06. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 7 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom

Az idei első tíz hónapban 7,1 százalékkal nőtt Romániában a kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
2019. 12. 06. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Másfél millióan tüntettek a nyugdíjreform ellen Franciaországban

Megállt az élet csütörtökön Franciaországban, ahol mintegy hetven vidéki városban és a fővárosban a szakszervezetek szerint csaknem másfél millióan, a rendőrség szerint 806 ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. Párizsban incidensek is kísérték a felvonulást.
2019. 12. 05. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új médiaszabályozási rendszert vezetnek be Németországban

Új médiaszabályozási rendszert vezetnek be Németországban, a csaknem 30 éve megalkotott szabályok helyére lépő új előírásokról csütörtökön állapodtak meg Berlinben a tartományi miniszterelnökök konferenciáján.
2019. 12. 05. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Válságban lehet az EU?

Az Európai Unió (EU) válságban van, de ez utat nyithat valami újnak - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány által az emberi jogok napja alkalmából rendezett konferencián.
2019. 12. 05. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint késő délutánra

Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök késő délután a reggeli szintekhez képest.
2019. 12. 05. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2019. 12. 05. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra csúcson az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104,05 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 44 182,07 ponton zárt csütörtökön.
2019. 12. 05. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban álltak a tőzsdemutatók New Yorkban

Mínuszban álltak a tőzsdemutatók csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon a kereskedés kezdete után egy órával.
2019. 12. 05. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tizenegy jelölt indul az elnökválasztáson Horvátországban

Tizenegy jelölt indul Horvátországban az államfői tisztségért a december 22-i választáson, köztük a jelenlegi elnök, Kolinda Grabar-Kitarovic - jelentette be az országos választási bizottság (DIP) csütörtökön.
2019. 12. 05. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MTel megállapodott 450 munkavállaló munkaviszonyának megszüntetéséről

A Magyar Telekom megállapodott az érdekképviseletekkel nagyságrendileg 450 munkavállaló munkaviszonyának megszüntetéséről, amire várhatóan 2020 első negyedévében kerülhet sor.
2019. 12. 05. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Adóvitába került a Fiat az olasz adóhatósággal

Az olasz adóhatósággal került vitába a Fiat Chrysler csoport, ugyanis a hatóság gyanúja szerint a Chrysler megvásárlását követően annak értékét 5,6 milliárd dollárral alábecsülték és ezzel mintegy 1,5 milliárd dollárnyi adót spóroltak meg.
2019. 12. 05. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugdíjreform elleni sztrájk kezdődött Franciaországban

Határozatlan idejű sztrájk kezdődött csütörtökön Franciaországban a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, országszerte csaknem 250 helyen lesznek tiltakozó felvonulások.
2019. 12. 05. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jön-e a Mikulás a magyar tőzsde befektetőihez?

Ha azt a definíciót vesszük, hogy az év végétől visszaszámított ötödik és az új év második kereskedési napja közötti emelkedést tekintjük Mikulás rally-nak, akkor a BUX index esetében az elmúlt 18 évben 13-szor mondhattuk el, hogy bekövetkezett - számolták ki az ERSTE elemzői.
2019. 12. 05. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban indították a napot a részvénypiacok

Indexemelkedéssel indult a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacok többségénél csütörtökön.
2019. 12. 05. 09:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Eltörölték az üzemanyag többletadóját és a részmunkaidős dolgozók többlet tb-járulékát Romániában

A román parlament szerdán módosította az adótörvénykönyvet és eltörölte január 1-jei hatállyal az üzemanyagra kivetett többletadót, valamint a részmunkaidős dolgozókra kivetett többlet társadalombiztosítási járulékot.
2019. 12. 05. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások: