Viharkárok: a beázástól, a villámcsapástól és a jégveréstől tartunk leginkább

Hosszú távon trendszerűen növekszik a viharos napok száma Magyarországon, ezzel párhuzamosan fokozatosan nő a viharkárok gyakorisága is. Az UNION júliusban lefolytatott országos felmérésében a megkérdezettek 26 százalékával történt már viharkár az elmúlt öt év során. Ezek 20 százalékában a kárérték meghaladta a 100 ezer forintot – ebben az esetben a biztosítók általában helyszíni szemlét írnak elő, ám egyre több biztosító ügyfele élhet ilyenkor a videós kárrendezés lehetőségével is, ami jelentősen gyorsítja a kárrendezés folyamatát.

Viharkárok: a beázástól, a villámcsapástól és a jégveréstől tartunk leginkább

Az UNION felméréséből kiderült, hogy a lakások tulajdonosai a viharkárok közül a villámcsapást tartják a legproblémásabbnak: a válaszadók 57 százaléka tart ettől a kárfajtától. Eközben 51 százaléknyian jelölték be a vihar által megbontott tetőn keresztül történő beázást, 44 százaléknyian pedig a jégverést. A nyílászárón át történő beázáshoz (27%), illetve a farádőléshez (20%) már kisebb mértékű félelem kapcsolódik.
 
A villámoktól való félelem nem véletlen: az elmúlt években jelentősen megnőtt a villámcsapások okozta károk száma: piaci adatok alapján a tavaly nyári viharszezonban 104 ezer viharkárt jelentettek be, és ezek több mint 40 százalékát okozta ez a természeti jelenség. Ezek többsége nem elsődleges, az épületbe csapó villám okozta károkozás volt, hanem az elektromos vezetékekben keletkező túlfeszültség következményeként fellépő meghibásodás. Ezek gyakorisága azért is igen magas, mert még ma is kevesen védekeznek a túlfeszültség ellen. Túlfeszültségvédős elosztót a lakosság 20-25 százaléka használ. Ezek döntő többsége is legfeljebb a számítógépeket és a szórakoztató elektronikai eszközöket védi, az egyéb háztartási eszközök vagy éppen a klímaberendezés csak elvétve kap ilyen védelmet.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Terjed a videós kárrendezés


A viharok szerencsére többnyire nem okoznak kiemelkedő értékű károkat: a felmérésre érkező válaszok alapján is az látszik, hogy az esetek 80 százalékában az ingatlanban okozott viharkárok mértéke nem haladja meg a 100 ezer forintot. Ilyenkor jobbára telefonos bejelentés alapján, helyszíni szemle nélkül is rendezi a kárt a biztosító.
 
Az ennél nagyobb károk esetében korábban kizárólag helyszíni szemle nyomán ítéltek meg kártérítést a biztosítók, ami akár hetekkel is hosszabbá tette a kárrendezési folyamatot. Néhány biztosítónál azonban elérhető már a videós kárrendezés, amelyet idén ősztől az UNION Biztosító is alkalmaz majd. Az eljárásnak számos előnye van. A folyamat gyakorlatilag egy egyszerű videóhívás, melynek nyomán a szemlefeldolgozás jelentősen felgyorsul, lehetővé téve, hogy akár tömeges károk esetén is néhány napon belül megérkezzen a kártérítés a károsulthoz.
 
„A videós kárrendezés az eddig összegyűlt tapasztalatok alapján mind jégverés- mind beázásos károk esetén kiválóan alkalmazható, de az üvegtörés és a vezetékes vízkárok esetében is használni tervezzük – mondta el Őri István Balázs, az UNION Biztosító kárrendezési igazgatója - Várakozásaink szerint ezzel az új eljárással hosszabb távon a lakáskároknak akár 20-30 százalékát is tudjuk majd rendezni.”
 
A videós kárrendezés jól illeszkedik a középkorú és az annál fiatalabb  korosztályok szemléletéhez, amit az is mutat, hogy az előzetes felmérés szerint az ügyfelek 65 százaléka nyitott a XXI. századi technológia ily módon történő felhasználására egy-egy kárrendezési folyamatban.


Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Már több száz millió forintos kárt okoztak a hétvégi viharok

Már több száz millió forintos kárbejelentést kaptak a vezető biztosítók a múlt hét végi viharok és az elmúlt napok szélsőséges időjárása miatt - közölték a biztosítótársaságok az MTI-vel.
2019. 06. 25. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztosítási díjbevételek Magyarországon - egy ábrán

Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
2019. 06. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dinamikusan nő a biztosítási piac, de ez még kevés a felzárkózáshoz

Továbbra is dinamikusan nő a biztosítási piac, de az inflációt is beszámítva a bővülés elmarad a gazdasági növekedés ütemétől és az uniós felzárkózási pályától. A pénztári piacon a fő kihívást a tíz év után először jelentkező negatív hozamok és a cafeteria rendszer átalakításai jelentik - mondta Nagy Koppány, a jegybank biztosítási, pénztári és közvetítői felügyeleti igazgatója a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.
2019. 06. 14. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az uniós kártya nem váltja ki az utasbiztosítást

Külföldi utak esetében teljes védelmet az európai egészségbiztosítási kártya (eek) csak utasbiztosítással kiegészítve nyújt - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.
2019. 06. 10. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

1,33 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el az Uniqa

A Uniqa Biztosító az elmúlt évet 1,33 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta, szemben az 5 évvel ezelőtti 1,2 milliárdos veszteséggel, 2017-ben 820 millió forint volt az adózás előtti nyereség - mondta Kurtisz Krisztián, az Uniqa Biztosító vezérigazgatója a társaság sajtóbeszélgetésén, szerdán Budapesten.
2019. 05. 30. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mapfre, az Union és az Allianz lett az év utasbiztosítója

Az utasbiztosítások több mint 40 százalékát a három nyári hónapban kötik az ügyfelek, Az utazási főszezon kezdete előtt a Netrisk.hu hétfő délelőtt díjátadó eseményen tette közzé, hogy az előző évben mely biztosítók termékei kapták a legkedvezőbb értékelést az ügyfelektől.
2019. 05. 27. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre elővigyázatosabban utazik a magyarok többsége

Az elmúlt napok zord időjárása ellenére sokan már a nyári szabadságot tervezgetik, a hazai biztosítók adatai alapján pedig egyre többen szeretnének a család és saját maguk biztonságáról is gondoskodni. Habár évről évre nő az utasbiztosítást kötők száma, az is megfigyelhető, hogy a néhány napos európai utazásokhoz még mindig sokan nem kötnek biztosítást, pedig a baj akár egy pillanat alatt is bekövetkezhet – hívja fel a figyelmet az OVB Magyarország pénzügyi tanácsadó cég.
2019. 05. 24. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. szakmai beszélgetésre invitálta a magyar biztosítási piac első számú vezetőit

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. vezetősége üzleti reggelivel egybekötött szakmai beszélgetésre invitálta a magyar biztosítási piac első számú vezetőit. A rendezvényen 14 biztosítótársaság felsővezetője vett részt. Az esemény keretében mélyebb rálátást kaphattak a jelenlévők a Hungarikum Alkusz főbb tevékenységeire, valamint megismerhették a vállalat stratégiáját.
2019. 05. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

508 millió forintos adózott eredménnyel indította az évet a CIG Pannónia

A 6,278 milliárd forint első háromhavi díjbevétel a nem-élet üzletág 10 százalékos növekedésének, valamint a nyugdíj-, egészség- és csoportos biztosítások iránti növekvő keresletnek köszönhető – áll a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. első negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében.
2019. 05. 21. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiderült mire költenének inkább a magyarok: hétvégi kikapcsolódásra vagy a legújabb csúcsmobilra?

Bár saját bevallásunk szerint tudjuk mik az igazán fontos dolgok az életben, és ennek megfelelően a váratlan balesetektől és betegségektől félünk legjobban, mégis inkább a lakásunkat és gépjárművünket biztosítjuk, mint magunkat, egészségünket - derült ki egy friss kutatásból, amely arra is rámutatott, hogy a 18-29 év közötti fiatalok csupán 20%-a rendelkezik valamilyen biztosítással, ők tehát még kevésbé tudatosak ezen a téren.
2019. 05. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglepő eredmény a Generali-tól

A várakozásokat meghaladó, 28,1 százalékos profitnövekedéssel zárta az első negyedévet az Assicurazioni Generali, részben olyan egyszeri tétel hatására, mint a belga érdekeltségének eladása.
2019. 05. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mérsékelten nőttek a kgfb díjak

Az idei első negyedévben 49 900 forint volt a személyautókra megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) átlagdíja, az autósok így csak 1,6 százalékkal fizettek többet a kötelezőért, mint tavaly ilyenkor, amikor az akkor még létező baleseti adóval együtt átlagosan 49 100 forintos éves díjon szerződtek - közölte a Netrisk.hu az MTI-vel.
2019. 05. 10. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indítottak a tőzsdék a tegnapi nagy zuhanás után

Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
2019. 05. 07. 09:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Könnyítik az E-kárbejelentő kezelhetőségét

A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) digitális alkalmazása, az E-kárbejelentő - közölte a biztosítók szövetsége hétfőn az MTI-vel.
2019. 05. 06. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar fizikai dolgozók alig egynegyede tesz félre idős korára

A fizikai munkakörben dolgozó magyarok alig egynegyede tesz félre rendszeresen a nyugdíjas éveire és több mint kilencven százalékuknak nincs nyugdíjterve – derül ki az Aegon legfrissebb nyugdíjkutatásából. Tízből hat dolgozó számít arra, hogy valamilyen formában nyugdíjasként is dolgozik majd a megélhetése érdekében, többek között azért, mert az állami nyugdíj mértéke csökken. A fizikai dolgozók időskori megélhetésével kapcsolatban a kutatás számos kockázatot fogalmaz meg.
2019. 04. 29. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjött a benzinszámla, havi 22 ezerről szól

Egyre többet autóznak a magyarok, tavaly a 30-59 évesek 73 százaléka használta rendszeresen autóját, szemben az egy évvel korábbi 71, illetve a 2016-os 60 százalékkal - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Az üzemanyagszámla havonta átlagosan 22 ezer forintra rúg, ami 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget. Az emberek 80 százalékának van autója, a budapestieknél 69 százalékos ez az arány, míg a nyugati megyékben élőknél már 80 százalékos. Az 50-es korosztály tagjainak pedig közel 90 százaléka rendelkezik gépkocsival. A sofőrök legnagyobb része, 86 százaléka tart attól, hogy valaki nekimegy az autójának.
2019. 04. 28. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjött a számla a sípályákról

Az elmúlt sí- és utazási szezonban összesen közel 12 millió forint kártérítést fizetett az érintetteknek a K&H Biztosító. A legnagyobb kiadás egy olaszországi balesethez köthető, a sérült ellátása több mint 3 millió forintba került. A biztosító összesítése szerint télen a sípályák mellett egyre többen utaznak a téli időszakban is Thaiföldre, ha pedig ott történik a baleset és soron kívül, mentőrepülővel kell Magyarországra hozni a sérültet, annak a költsége meghaladhatja akár a 27 millió forintot is. A K&H Biztosító szakértői szerint egyre tudatosabbak a magyar turisták, többen kötnek utasbiztosítást a külföldi utak előtt, amelyek átlagos díja tavaly 6 775 forintot tett ki.
2019. 04. 18. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta az alaptőke leszállítását a CIG Pannónia

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. szerdai közgyűlése elfogadta az alaptőke leszállítását és az alapszabály ehhez kapcsolódó módosítását, valamint a 2018-as üzleti évre vonatkozó egyedi és konszolidált pénzügyi kimutatásokat.
2019. 04. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csaknem félmillió robogóra mulasztják el megkötni a kötelezőt

A jó idő beköszöntével ismét előkerülnek a garázsokból a robogók. Napjainkban már mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden ötödikre fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) becslése szerint. A szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően 3-5 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.
2019. 04. 16. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok kétharmada privát egészségügyi intézményben, vagy külföldön kezeltetné magát

Továbbra is lesújtó a vélemény a magyar egészségügyi helyzetről – derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. kutatásából. A lakosság nincs felkészülve a váratlan kiadásokra: az 56 évnél idősebb korosztály csupán tizede engedhet meg magának egy 100 ezer forintot meghaladó egészségügyi kiadást. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a fiatalabb generációk körében egyre nő az igény a magánellátásra vagy a külföldi kezelésre.
2019. 04. 05. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások: