Világszerte nőttek az élelmiszerérak

Februárban 1,1 százalékkal emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által nyomon követett öt alapvető élelmiszer árindexe 170,8 pont lett a múlt hónapban.
    

Tavaly februárban az index magasabban, 175,5 ponton állt.
   
A múlt hónapban a szemes termékek 2,5 százalékkal, a tejtermékek pedig 6,2 százalékkal drágultak, az olajos magvak ára ugyanakkor 3,1 százalékkal esett, a cukor ára pedig 3,4 százalékkal csökkent, kétéves mélypontra, míg a húsfélék ára stagnált. 

Mennyi tartalékra van szükségem? - ITT kiszámolhatod!
    

Tavaly átlagosan 8,2 százalékkal nőttek az élelmiszerárak a világban. A legnagyobb áremelkedést a tejtermékeknél jegyezték fel, 31,5 százalékot. A húsárak 9 százalékkal nőttek, a szemes termékek ára 3,2 százalékkal, az olajos magvaké pedig 3 százalékkal emelkedett 2016-hoz képest. Az általános trenddel ellentétesen mozgott a cukorár, amely tavaly 11,2 százalékkal csökkent a megelőző évhez viszonyítva.
    

A FAO nem végleges adatai szerint tavaly rekordszintű, 2642 millió tonna volt a globális gabonatermés.

Hozzászólások

Több mint 200 tonna sonkával készül a húsvétra a SPAR

Kedvelt sikertermékekkel és szezonális újdonságokkal egyaránt készül az áruházlánc a nagy tavaszi ünnepre. A frissen sütött pékáruk és a minőségi csokoládék mellett a változatos húsáruk zömét magyar partnerek szállítják, valamint nagy mennyiségben kerül a polcokra a Regnum húsüzem népszerű kötözött lapockája is. A vállalat a karácsonyi forgalombővüléshez hasonló növekedéssel számol.
2019. 03. 25. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Túl olcsó a tej a Pennyben?

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TTT) hatósági ellenőrzést kezdeményezett a Penny Market Kft. ellen a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatalnál és a Pénzügyminisztérium Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkárságánál az üzletlánc által piacra dobott extrém alacsony árú szlovákiai import UHT tej miatt - tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a terméktanács pénteken az MTI-t.
2019. 03. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Intelligens élelmiszerlánc-biztonsági elemző rendszert épített ki a Nébih

Lezárta az Intelligens Élelmiszerlánc-biztonsági Elemző Rendszer (Intel) kifejlesztését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a 3,805 milliárd forint értékű beruházás a Széchenyi 2020 programban, az EU vissza nem térítendő támogatásból valósult meg két év alatt.
2019. 03. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyílt Magyarország első kézműves ginfőzdéje

Újpesten, az Első Magyar Gin Manufaktúra Zrt. mintegy 75 millió forintos saját beruházásával megkezdte működését Magyarország első olyan szeszfőzdéje, mely kisipari technológiával, kizárólag gin előállítására szakosodott. A főzde fő terméke az Opera Gin Budapest.
2019. 03. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több a minisörgyár Csehországban

Csehországban tavaly 440-re emelkedett a minisörgyárak száma az egy évvel korábbi 400-ról - közölte a minisörgyárak cseh-morva szövetsége szerdán Prágában.
2019. 03. 16. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi sertéshúst eszik a magyar - egy ábrán

A háztartások egy főre jutó évi sertéshús fogyasztása, kg
2019. 03. 16. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar kormány továbbra sem támogatja az otthoni pálinkafőzés megadóztatását

A magyar kormány továbbra sem támogatja az otthoni pálinkafőzés megadóztatását, ezért igyekszik elérni, hogy az unió engedélyezze a saját célra történő pálinkakészítés adómentességét - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter az uniós pénzügyminiszterek keddi ülésén a Pénzügyminisztérium (PM) MTI-nek küldött közleménye szerint.
2019. 03. 12. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi növelte az inflációt februárban?

Az élelmiszerárak emelkedése növelte az inflációt februárban - erősítette meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2019. 03. 11. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Értékeljük a zöldségek és gyümölcsök sokszínűségét

Répa, ami inkább hasonlít egy varjúlábhoz. Görbe uborkák. Szív formájú vagy túl apró krumpli. Kukorica, amelyről hiányoznak szemek. Ezek látványával biztos nem találkozhatunk a német szupermarketek többségében, ahol a szabálytalan formájú zöldségek nem szívesen látott vendégek a boltok polcain. Ehelyett gyakran a szemetesek mélyén végzik.
2019. 03. 09. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tejtermékek drágítják a globális élelmiszerkosarat

Növekedett a globális élelmiszerkosár ára februárban: a FAO élelmiszerár-index 1,7%-os emelkedése 167,5 ponton állt meg.
2019. 03. 08. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Három kategóriával jelentkezik a tavaszi Étterem Hét

Ezúttal már három kategóriában kínálnak kedvezményes áron háromfogásos menüsorokat az Országos Étterem Héten részt vevő éttermek.
2019. 03. 02. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új értékesítési igazgató a Coca-Cola HBC Magyarországnál

2019 januárjától a görög Yiannis Kesisoglou a Coca-Cola HBC Magyarország új országos értékesítési vezetője. Elődje, Galántai György 2019. február 12-től a cégcsoport romániai leányvállalatánál kapott új megbízást, értékesítési igazgatói pozícióban.
2019. 02. 27. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fémdarabot találtak egy bio kukorica ostyában

Fémdarabot találtak a Rossmann cég puffasztott kukorica ostyájában, emiatt kivonták a forgalomból a Magyarországon is árusított enerBIO márkájú terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn a honlapján.
2019. 02. 26. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Stand lett az év étterme 2018-ban

A Stand, Széll Tamás és Szulló Szabina mindössze fél éve nyitott fine dining étterme kapta a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat a hétfőn Budapesten megrendezett díjátadó gálán.
2019. 02. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az adók miatt jelentősen csökkent a cukrozott italok fogyasztása Kaliforniában

Ötvenkét százalékkal csökkent a cukrozott üdítők fogyasztása három év alatt Kalifornia államban, ahol 2015-ben vezették be az egészséget károsító italok megadóztatását - derítették ki a Kaliforniai Egyetem kutatói.
2019. 02. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentené az élelmiszerpazarlást a német kormány

Az élelmiszerhulladék 50 százalékos csökkentését célzó stratégiát fogadott el szerdai ülésén a német kormány, az évente 11 millió tonnás mennyiséget 2030-ig kellene megfelezni.
2019. 02. 21. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ha ezt a gyömbért vette, ne fogyassza el!

Határérték feletti policiklikus aromás szénhidrogéneket (pah) mértek Kínából származó őrölt gyömbérben - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
2019. 02. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több sör fogyott a belföldi piacon

Hetvenhatezer hektoliterrel, 15 millió palackkal több, összesen 6,29 millió hektoliter sört értékesítettek tavaly az előző évhez képest a vezető sörgyárak a magyar piacon, 24 százalékkal nőtt a felsőkategóriás sörök eladása, emellett átlag feletti növekedést ért el az alkoholmentes és az ízesített sörök forgalma is - derült ki a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) által végzett sörpiaci elemzésből.
2019. 02. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A McDonald’s üzletrész-adásvételi szerződést írt alá

A McDonald’s Corporation a mai napon jelentette be, hogy üzletrész-adásvételi szerződést írt alá Scheer Sándor vállalkozóval és tapasztalt üzletemberrel, aki elkötelezett szándékát fejezte ki, hogy a magyar piac Developmental Licensee (DL) partnerévé váljon. A megállapodás értelmében a McDonald’s a magyarországi vállalatban meglévő tulajdoni érdekeltségét teljes körűen Scheer Sándorra ruházza át, aki DL partnerként fejleszti és üzemelteti a piacon működő McDonald’s éttermeket.  A magyarországi üzlet további működtetéséhez és növekedéséhez szükséges tőkét Scheer Sándor fogja biztosítani.
2019. 02. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a skót whisky exportja

Mennyiségben és értékben is csúcsot döntött a skót whisky exportja tavaly - áll a skót whiskygyártók szövetségének (SWA) közleményében, amely a brit vámhatóság adataira hivatkozik.
2019. 02. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: