WHO: Nem tudni, mikorra lesz vakcina

Összehangolt erőfeszítések folynak a világon a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésére, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy mikor lesz kész a vakcina - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője pénteken Budapesten, egy angol nyelvű sajtóbeszélgetésen.

WHO: Nem tudni, mikorra lesz vakcina

Ledia Lazeri közölte: százötven különböző kísérlet fut párhuzamosan, azonban húsznál kevesebb esetben jutottak el addig a fázisig, ahol már embereken próbálják ki az új szert. Kiemelte, hogy a vakcinagyártás lassú, körülményes folyamat, amelynek során bizonyos várakozási időket nem lehet megspórolni. Megjegyezte, hogy általában több mint két év egy oltóanyag kifejlesztése, jelenleg ennél vannak ború- és derűlátóbb várakozások is.
   

Az irodavezető hangsúlyozta, hogy a WHO igyekszik előmozdítani a szolidaritást: azt akarja elérni, hogy ha lesz vakcina, akkor azt a kedvezőtlenebb anyagi helyzetű országok is elérjék. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a világszervezet csupán ajánlásokat tud adni.
    

A WHO költségvetése 4,6 milliárd dollár (mintegy 1440 milliárd forint) évente - közölte Ledia Lazeri, hozzátéve: ennek egy részét vészhelyzeti programra különítették el, ebből fedezik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kiadásaikat.
   

Arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok kilépése a világszervezetből miként érinti majd a pénzügyeket, úgy felelt: ezt még elemzik, de Németország és Franciaország már jelezte, hogy fontosnak tartja a WHO működését, és a szervezet megpróbál fokozott szerepet vállalni a megváltozott helyzetben.
    

A korlátozások enyhítése esetén mindig fennáll a veszélye annak, hogy felerősödik a járvány, ez néhol már meg is történt - emelte ki az irodavezető. A WHO azt tudja tenni, hogy felhívja a figyelmet a higiénés szabályok követésére és a távolságtartásra - fűzte hozzá.
    

Az első járványhullám tanulságának Ledia Lazeri azt nevezte, hogy óvatosan kell újranyitni az országokat, valamint nagyon kell figyelni az idős emberekre és az egészségügyben dolgozókra, mert a koronavírus a leginkább őket veszélyezteti.
    

Úgy vélekedett, hogy Magyarország elég hamar meg tudta akadályozni a vírus terjedését, a kórházak soha nem teltek meg. Ennek oka, hogy a kormány tanult a járványon már korábban átesett államok tapasztalatából.
   
Azt mondta, nincs olyan recept, amelyet minden országra alkalmazni lehetne. Sok függ a földrajzi adottságoktól: bizonyos államoknak tengerpartjuk van, míg némelyeket minden oldalról más országok vesznek körül - hozott egy példát, megjegyezve, hogy még régiók között is jelentős különbségek tapasztalhatók.
    

Az irodavezető fontosnak nevezte, hogy járvány idején is folyamatosak legyenek az egészségügyi szolgáltatások, a krónikus betegek ilyenkor is kapjanak ellátást.
   
Megjegyezte: folyamatos vita tárgya, hogy elkezdődött-e már a második hullám, vagy még mindig az első tart, és erősödött fel bizonyos országokban. Az mindenesetre várható, hogy ősszel egyszerre lesz jelen az influenza- és a koronavírus-járvány. A kettő összevont hatását nem ismerjük, ilyet még nem élt át az emberiség - hangoztatta.
    

Ledia Lazeri közölte: míg korábban azt gondolták, hogy a koronavírus csupán cseppfertőzéssel terjed, legújabb kutatások szerint megmaradhat különböző felületeken, akár a levegőben is.

Hozzászólások

Csökkent az új megbetegedések száma Horvátországban

Horvátországban két nap rekordmértékű napi fertőzöttség után csökkent az új koronavírussal fertőzöttek száma, ami még így is magas - közölte a válságstáb szombaton.
2020. 08. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az infláció Magyarországon - ábrán mutatjuk

árindex, fogyasztói ár; változás az előző év azonos időszakához képest, %
2020. 08. 15. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott az érdeklődés a kiadó nyaralók iránt

Megugrott az érdeklődés a kiadó nyaralók iránt - mondta az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
2020. 08. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meredeken csökkent a gazdaság teljesítménye az euróövezetben

Zuhant a gazdasági teljesítmény és jelentősen csökkent a foglalkoztatottak száma a második negyedévben az Európai Unióban és az euróövezetben egyaránt az egész világon tomboló koronavírus-járvány következményeként.
2020. 08. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az agrár kkv-k hatékonysága

Az aszályos időjárás és a termelési költségek növekedése miatt csökkent az agrár kkv-k hatékonysága, romlottak várakozásaik, a gazdák ugyanakkor továbbra is elkötelezettek a beruházások mellett - derül ki a Budapest Bank Agrárgazdasági index elnevezésű felméréséből.
2020. 08. 15. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolc ország személyesen, hat ország online vesz részt a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián

Idén koronavírus-helyzet nyomán hibrid üzemmódban zajlik majd a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI) Nagykanizsán: nyolc ország diákjai személyesen, további hat csapat pedig az interneten keresztül kapcsolódik be az augusztus 23. és 29. között zajló programozás versenybe. A CEOI nemzetközi szinten is nagyon rangos megmérettetésnek számít: az ezen jó eredményt elérő diákok általában a további nemzetközi versenyeken is kiemelkedő eredményt érnek el.
2020. 08. 15. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Legvonzóbb munkahelyek- hova vágynak a magyar pályakezdő fiatalok? Kutatási eredmények 2020

Melyik munkahely mozgatja meg legjobban a fiatalok fantáziáját? Hova vágyik leginkább egy mérnök és melyik cégekről álmodoznak a bölcsészek? A Zyntern.com 2020-as kutatásából ez is kiderül!
2020. 08. 15. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is stagnálás várható az ingatlanpiacon

A koronavírus-járvány miatt feltorlódott kereslet-kínálat miatt június-júliusban már a tavalyi szintet ütötte az ingatlanpiac Magyarországon, a szegmenst érintő hatások kioltják egymást, ezért még stagnálás várható - közölte a GDN Ingatlanhálózat pénteken az MTI-vel.
2020. 08. 15. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megrekedtek a kormányalakítást célzó tárgyalások Belgiumban

Ismét megrekedtek a kormányalakítást célzó tárgyalások Belgiumban, az erről szóló megbeszéléseket vezető politikusok arról döntöttek, hogy visszaadják mandátumunkat a feladatra őket nemrégiben felkérő Fülöp királynak - közölte a helyi sajtó pénteken.
2020. 08. 15. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Negatív kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 08. 14. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Június volt a legjobb hónap az építőiparban

Idén eddig a június volt a legjobb hónap az építőiparban, ekkor volt a legtöbb munka - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. 08. 14. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan hatott a koronavírus-járvány a munkahelyi étkezésre?

A koronavírus-járvány kitörése, és a home office széles körű bevezetése jelentős hatással volt a hazai munkavállalók étkezési szokásaira is – derül ki a Profession.hu nyári reprezentatív felmérésének eredményeiből. Jelenleg tízből 7 munkavállaló otthonról viszi magával az ebédet, ugyanis egyrészt az étkezési lehetőségek jelentősen szűkültek a munkahelyek környékén, másrészt mert ezt a megoldást tartják a dolgozók a legbiztonságosabbnak a járvány szempontjából.
2020. 08. 14. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A második hullám aligha küldené padlóra az ingatlanpiacot

A koronavírus-járvány miatt feltorlódott kereslet-kínálat miatt június-júliusban már a tavalyi szintet ütötte az ingatlanpiac Magyarországon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a szegmenst érintő hatások összessége kioltja egymást, ezért a következő időszakban még stagnálás várható. Amennyiben hazánkat is eléri ősszel a járvány második hulláma, annak kevésbé érzékelhető hatásai lehetnek, ugyanis ebben az időszakban tendenciaszerűen egyébként is egy minimális megtorpanás szokott érzékelhető lenni az ágazatban.
2020. 08. 14. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel indult a kereskedés a tőzsdéken

Csökkenéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon pénteken.
2020. 08. 14. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javultak a cégvezetők várakozásai júliusban

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) negyedéves konjunktúramutatója júliusban mínusz 6 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi mínusz 18-ról, ami azt mutatja, hogy a tavaszi mélyponthoz viszonyítva javultak júliusban a cégvezetők várakozásai - közölte az MKIK GVI az MTI-vel csütörtökön.
2020. 08. 14. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zala megyében termett a legtöbb búza

Az aszályos idő ellenére Zala megyében kiemelkedően magas volt a búza termésátlaga - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtökön az MTI-vel.
2020. 08. 14. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A katások harmadát érintheti a szigorodó szabályozás

Szigorodnak a kata szabályai, így 2021. január 1-jétől 40 százalékos adót kell fizetnie a megbízó cégnek, ha egy kisadózó számára 3 millió forintnál több pénzt fizet ki. A törvénymódosítás miatt kérdésessé válhat, hogy a kata szerint adózóknak mennyire lesz érdemes továbbra is ezt a formát választani. A K&H szakértői szerint a katások harmada lehet érintett, aki pedig adózási forma váltáson gondolkodik, annak az elszámolható költségeket, illetve a vállalkozókat érintő kedvezményeket is érdemes figyelembe vennie.
2020. 08. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor kell Magyarországon adózni? Digitális nomádok és szlovák lakcímkártyások a fókuszban

„Szlovák lakcímkártyám van, ezért Magyarországon nem kell adót fizetnem…” „Csak arra kell figyelnem, hogy 183 napnál ne töltsek itthon többet!”. „Digitális nomád vagyok, sehol sem adózom.” Nagyon sok hasonló tévhit kering Magyarországon az adóilletőség szabályai és joggyakorlata kapcsán. Az adószabályozásoknak ennél azonban egyszerűen sokkal „több az esze”. A hamis illúziókban élő érintettek pedig sok esetben akár büntetőjogi kockázatnak is ki lehetnek téve. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda segít tisztázni a félreértéseket.
2020. 08. 14. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülírta a diákok nyári terveit a koronavírus-járvány

Az idei nyárra eredetileg tervezett külföldi nyaralások és belföldi fesztiválok helyett elsősorban barátaikkal találkoznak vagy otthon ütik el az időt a hazai egyetemisták és főiskolások – derül ki az Erste Bank felméréséből. A döntő többség maga akarta finanszírozni a nyári szabadidő eltöltését, a koronavírus-válság miatt azonban végül munkát is csak kevesebben tudtak vállalni. A jövő nyári tervek megvalósítását az Erste most egy kedvező diákszámla konstrukcióval segíti.
2020. 08. 14. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jön Magyarország legkeményebb bringás kihívása, a Hungarian Divide

Augusztus 20-án rajtol el az a több mint száz bringás, aki arra vállalkozott, hogy 10 nap alatt átszelje Magyarországot. A főként terepen, földes utakon tervezett 1200 km-es távon a résztvevők csaknem két és fél Himalájányi szintemelkedést gyűjtenek majd össze, a legmagasabb hazai hegycsúcsunkat is érintve. Mindezt önellátó módon úgy, hogy a sátortól a ruhákig mindent magukkal kell cipelniük a kerékpárokon.
2020. 08. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások: