Washington szankcióval sújtotta az iráni távközlési minisztert

Washington pénteken szankcióval sújtotta Mohamed-Dzsavád Azari Dzsahromi iráni távközlési minisztert az iráni internet-szolgáltatás felfüggesztése miatt - jelentette be az amerikai pénzügyminisztérium pénteken.

Washington szankcióval sújtotta az iráni távközlési minisztert

Az elmúlt napokban az üzemanyagárak emelkedése miatt Irán több nagyvárosában kirobbant tüntetések idején az iráni vezetés felfüggesztette az internet-szolgáltatást az országban, s bár szerdán Haszán Róháni iráni elnök bejelentette, hogy sikerült véget vetni a tiltakozásoknak, az internet az ország legnagyobb részén változatlanul nem működik.
   
Az amerikai pénzügyminisztérium indoklása szerint a szolgáltatás felfüggesztése "nyomásgyakorlási taktika" volt a kormányzat részéről, és a távközlési miniszternek szerepe volt - mint az amerikai közlemény fogalmaz - "az internet széles körű cenzúrázásában".
    

"Az iráni vezetők tudják, hogy a szabad és nyitott internet leleplezi illegitim tevékenységüket, ezért megpróbálják cenzúrázni a hozzáférést az internethez, hogy elfojtsák a rendszerellenes megnyilvánulásokat" - fogalmazott a közleményben Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter.
   
A büntető intézkedések értelmében a szankcióval sújtott személy esetleges amerikai bankszámláját vagy más vagyontárgyait befagyasztják, és nem veheti igénybe az amerikai pénzügyi rendszer szolgáltatásait sem.
    

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön éjjel a Twitteren arra bíztatta az iráni tüntetőket, hogy küldjenek az Egyesült Államoknak videókat, fotókat és egyéb információkat a velük szembeni fellépésről, ahogyan fogalmazott: "a rezsim elnyomásáról".
    
A perzsa és angol nyelven közzétett mikroblog-bejegyzésben Pompeo közölte, hogy ezeket a beküldött információkat az Egyesült Államok nyilvánosságra hozza, és szankciókat foganatosít a visszaéléseket elkövetők ellen.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Pluszban az amerikai tőzsdeindexek

Indexemelkedéssel folytatták az előző nap szerény pozitív eredményét a pénteki nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek.
2019. 12. 06. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína engedne a pótvámokból

Kína mentesíteni készül egy bizonyos mennyiségű amerikai szójababot és sertéshúst a két ország között zajló kereskedelmi háború során kivetett pótvámok alól - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a pekingi kormányzat vámügyi bizottságának pénteki közlésére hivatkozva.
2019. 12. 06. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orosz hackerek ellen emeltek vádat az Egyesült Államokban

Orosz számítógépes hackerek ellen emeltek vádat a pennsylvaniai Pittsburghben - jelentette be csütörtökön az amerikai igazságügyi minisztérium.
2019. 12. 05. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban álltak a tőzsdemutatók New Yorkban

Mínuszban álltak a tőzsdemutatók csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon a kereskedés kezdete után egy órával.
2019. 12. 05. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trumpnak le kell mondania - legalábbis így látják a jogi akadémikusok

Tegnap négy jogi akadémikust is meghallgattak a demokraták által indított, Trump lemondatását célzó képviselőházi vizsgálat során.
2019. 12. 05. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indexemelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Három, veszteséggel befejezett nap után indexemelkedéssel nyugtázták szerdán az amerikai tőzsdék az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon az álláspontok közeledéséről megjelent híreket.
2019. 12. 04. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közelebb a megállapodás Kína és az Egyesült Államok között

A túlfűtött retorika, a Hongkong és a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület körüli feszültségek dacára az Egyesült Államok és Kína folytatja a kereskedelmi tárgyalásokat és közelebb került egy részmegállapodás megkötéséhez - értesült a Bloomberg hírügynökség a tárgyalásokhoz közeli forrásokból.
2019. 12. 04. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mercedes megelőzte a BMW-t az USA-ban

A Mercedes 33.700 autót értékesített Az USA-ban novemberben, ezzel 2.500 darabbal megelőzte az örök rivális BMW-t.
2019. 12. 04. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump nem hagyja magát

Az után, hogy Trump múlt héten aláírta a Hongkong szabadságával kapcsolatos törvényt, a képviselőház rekord sebességgel szavazott arról, hogy ha az ujgurok ellen továbbra is agresszívan lép fel Kína, akkor (i) szankciókat vezetnek be az érintett tisztviselőkkel szemben és (ii) megtiltják az emberek megfigyelésére alkalmas amerikai eszközök Kínába szállítását.
2019. 12. 04. 10:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Washington 100 százalékos vámot akar kivetni különböző francia termékre

Washington 100 százalékos vámmal készül sújtani francia termékeket, válaszul az amerikai technológiai óriáscégekre kivetett francia digitális adók miatt - jelentette be hétfőn az Egyesült Államok kereskedelmi főképviseletének irodája.
2019. 12. 04. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország korlátozta a hozzáférést az amerikai Shutterstock képeihez

Az orosz állami jelképek megcsúfolása és öngyilkossági módszerek bemutatása címén korlátozták Oroszországban a hozzáférést az egyik legnépszerűbb fotóbank-szolgáltató, az amerikai Shutterstock egyes oldalaihoz - közölte az orosz távközlési és médiafelügyelet, a Roszkomnadzor sajtószóvivője.
2019. 12. 04. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok Trump kijelentése miatt

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, miután Donald Trump amerikai elnök megjegyzéseivel felélesztette azokat a félelmeket, hogy a 2020. novemberi amerikai elnökválasztás utáni időkre tolódhat el az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás megkötése.
2019. 12. 03. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az amerikai feldolgozóipar teljesítménye

Novemberben már a negyedik egymást követő hónapban csökkent a feldolgozóipar teljesítménye az Egyesült Államokban; az export gyenge ütemű bővülése és a cégvezetők óvatossága keményen sújtja az ágazatot az Ellátási Lánc Menedzsment Intézet (Institute for Supply Management/ISM) felmérésének tanúsága szerint.
2019. 12. 03. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Airbus szerint az Egyesült Államoknak csökkentenie kellene az uniós büntetővámokat

Az Airbus szerint Egyesült Államoknak mintegy 2 milliárd dollárral csökkentenie kellene az Európai Unió egyes termékeire, így a repülőgépekre októberben kivetett büntetővámot.
2019. 12. 03. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Klímavédelmi fórumot hozott létre a volt amerikai külügyminiszter

John Kerry volt amerikai külügyminiszter vasárnap bejelentette, hogy politikusok és a szórakoztatóipar sztárjai részvételével klímakoalíciónak nevezett fórumot hozott létre, amely a klímaválság ellen kíván fellépni.
2019. 12. 02. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elbocsátották a Newsweek egyik újságíróját egy Donald Trump cikk miatt

Azonnali hatállyal elbocsátották szombaton a Newsweek című amerikai hetilap portáljának egyik újságíróját, mert hamis történetet közölt Donald Trump amerikai elnökről.
2019. 12. 01. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indexcsökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsdék

Indexcsökkenéssel nyitottak pénteken, egy nap kereskedési szünet után az amerikai értékpapírpiacok.
2019. 11. 29. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ukrán külügyminiszter bírálta az Apple-t

Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter a Twitteren bírálta csütörtökön az Apple amerikai technológiai vállalatot, amiért a Krím félszigetet Oroszország részeként tüntette fel térképein.
2019. 11. 28. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zárva tartanak az amerikai részvénypiacok

Az amerikai értékpapírpiacok a hálaadás napi ünnep miatt csütörtökön zárva tartanak, pénteken pedig rövidített kereskedési időben működnek majd.
2019. 11. 28. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is jó erőben az amerikai gazdaság

Továbbra is kedvező belső fogyasztásról árulkodtak a tegnapi amerikai személyi kiadási adatok, miután a vártnak megfelelő 0,3%-os hó/hó alapú növekedést mutattak októberben - olvashatjuk az ERSTE mai elemzésében.
2019. 11. 28. 10:35
Megosztás:
Hozzászólások: