Zuhant a Mol és az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2061,32 pontos, 6,54 százalékos csökkenéssel, 29 464,28 ponton zárt szerdán.

Zuhant a Mol és az OTP

A részvénypiac forgalma 18,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest, a Mol és az OTP jelentősen, 11,12 százalékkal, illetve 8,91 százalékkal esett.
   
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a tőzsdéken folytatódtak a jelentős esések, mind Európában, mind az Egyesült Államokban mínuszban nyitottak a piacok. Ezt a BÉT sem tudta elkerülni, jelentős mínuszokban fejezte be a kereskedést - mondta.
    

Az OTP jelentős veszteséget szenvedett el, ami valószínűleg a banki moratóriumokkal van kapcsolatban, és jelentős bevételkiesést jelenthet a hitelintézet számára. A pontos részleteket még nem ismerni, így nem tudni, hogy ez a profitsoron is megjelenik-e majd, vagy csak pénzforgalmi nehézségeket fog okozni, mindenesetre nagyon rossz hír az OTP számára - hangsúlyozta. Az is várható, hogy a teljes hiteldíjmutató 5,9 százalékos maximalizálásával jelentősen csökkenni fog a kihelyezett személyi hitelek állománya, ez is biztosan negatívan hatott az OTP árfolyamára - tette hozzá.

Hogyan nyerhetsz a zuhanó árfolyamokkal? Mutatjuk ITT.
    

A Mol jelentősebb eséséhez a vezető elemző szerint hozzájárulhatott az olajár jelentős beszakadása. Ezt még az sem tudta ellensúlyozni, hogy reggel bejelentették, Norvégiában sikeres fúrások voltak, sikerült új olajmezőt találni. Még arról sincsenek részletek, hogy milyen költségek mellett tud majd megvalósulni onnan a kitermelés. Mindenesetre látszik, hogy az egyedi jó hírek sem képesek megmenteni a magyar papírokat - mondta.
   
A forint jelentősen gyengül, továbbra is történelmi mélypontok után történelmi mélypontokat ér el. Ez regionális hatás, a lengyel zloty és a cseh korona is hasonló trendet mutat - mutatott rá a vezető elemző, aki kiemelte: míg Magyarországon törlesztési moratóriumot vezettek be, Csehországban például a GDP 18 százalékának, míg Lengyelországban a GDP 9 százalékának megfelelő gazdasági csomagot jelentettek be, azzal is próbálják elkerülni a koronavírus negatív gazdasági hatásait.
   
A forint szerdán délelőtt új árfolyammélypontot ért el, az euróval szemben 350 forint felett jegyezték. Az előző mélypont kedden 348,92 forintos jegyzés volt.
   
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, a kormányülés szünetében a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt az év végéig felfüggesztik minden magánszemély és vállalkozás eddig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét (ezt az MNB javasolta). Június 30-ig meghosszabbítják a rövid lejáratú vállalkozási hiteleket, a március 19-től felvett új fogyasztási hitelek teljes hiteldíjmutatóját (thm) pedig a jegybanki alapkamat plusz 5 százalékban maximálják. A kormányfő gazdasági, munkahelyvédelmi intézkedéseket is bejelentett.
    

A Brent olajfajta hordónkénti ára 27 dollár alá csúszott szerdán kora délután, ilyen alacsonyan 2003 szeptembere óta nem állt. Az északi-tengeri olajfajta hordónkénti ára 6,9 százalékos csökkenéssel, 26,75 dollár volt röviddel 15 óra előtt. Ugyanekkor a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajtát 10,65 százalék eséssel, 24,41 dolláron jegyezték.
    

A Mol reggel, a BÉT honlapján arról tájékoztatott, hogy a Mol-csoport tagja, a Mol Norge AS olajat és gázt talált Norvégia partjainál. Az előzetes értékelések alapján a megtalált szénhidrogén vagyon 12 és 71 millió hordó olajegyenérték közötti. A Mol Norge 40 százalékos érdekeltséggel a PL820S koncessziós terület operátora, partnerei a Lundin Norway AS (40 százalék), a Wintershall Dea Norge AS (10 százalék) és a Pandion Energy AS (10 százalék).
    

A Mol árfolyama 188 forinttal, 11,12 százalékkal 1502 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények ára 875 forinttal, 8,91 százalékkal 8940 forintra esett, forgalmuk 11,8 milliárd forintot tett ki.
    

A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,56 százalékkal 352 forintra gyengült, forgalma 305,3 millió forint volt.
   
A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,95 százalékkal 5525 forintra csökkent, forgalmuk 2,8 milliárd forintot ért el.
    

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2452,38 ponton zárt szerdán, ez 100,89 pontos, 3,95 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

Várja a véradók jelentkezését az Országos Vérellátó Szolgálat

Várja a véradók jelentkezését az Országos Vérellátó Szolgálat, amelynek szakmai főigazgató-helyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta: ezen a héten a hosszú hétvége miatt kevesebb nap áll rendelkezésre véradásra, így még fontosabb, hogy a napokban minél többen jelentkezzenek.
2020. 10. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Beszállt az Indotek a Waberers-be, 24%-ot szerzett a társaságban

Az Indotek Group megállapodást kötött a Mid Europa Partners-szel, amelynek értelmében a magyar vállalat megvásárolja a Waberer's International Nyrt. részvényeinek 24 százalékát. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaságban szerzett részesedése mellett a befektetési vállalat vételi opciót szerzett a Mid Europa Partners által tulajdonolt Waberer’s-részesedés fennmaradó 47,99 százalékára is. Az engedélyezési eljárások befejezését követően várhatóan 2021 első negyedévének végéig zárul le az adásvétel.
2020. 10. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig keresik a miskolci medvét

Rendészek keresik Miskolcon azt a medvét, amelyet néhány napja pillantottak meg Lyukóvölgyben - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában.
2020. 10. 20. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen csökkentek a felnőttképzők adminisztrációs terhei

Az új felnőttképzési törvény nyomán 90 százalékkal csökkent az az idő, amelyet a felnőttképzést végző szervezeteknek adminisztrációra kell fordítaniuk - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
2020. 10. 19. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett az újrahasznosított hulladék mértéke Magyarországon

Tavaly jelentősen emelkedett Magyarországon a hulladék újrahasznosításának mértéke és csökkent az egy főre jutó hulladéktermelés - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
2020. 10. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Okos megoldásokkal fejleszti a villamosenergia-hálózatot az E.ON

Okos megoldásokkal fejleszti a villamosenergia-hálózatot az E.ON csoport Északnyugat-Dunántúlon és Szlovákia nyugati részén, ezzel az energiatermelés és a felhasználási csúcsok közötti különbségeket kívánják kezelni - tájékoztatta az E.ON Hungária hétfőn az MTI-t.
2020. 10. 19. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen mozgott a forint árfolyama

A forint az euróhoz és a frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben ugyanakkor erősödött a bankközi piacon hétfő késő délután a reggeli szintekhez viszonyítva.
2020. 10. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 371,64 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 33 596,79 ponton zárt hétfőn.
2020. 10. 19. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Mínuszban zártak hétfőn a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 10. 19. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A TESCO nyerte a balatoni nyarat látogatószám alapján

Ezen a nyáron minden hatodik magyar a belföldi nyaralást, azon belül is a Balatont választotta. A mobiltelefonok anonimizált helyadatain alapuló, lokációelemző szolgáltatás, a LocSight minden korábbinál precízebb elemzést készített arról, milyen hatást gyakorolt ez a régió kiskereskedelemére. A június 1. és szeptember 30. közti időszak forgalmáról készült analízisből többek között kiderült, hogy a balatoni lakosok és a nyaralók vásárlási szokásai eltérőek.
2020. 10. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Pluszban nyitottak hétfőn a főbb amerikai értékpapírpiacok.
2020. 10. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP Bank: változik az online bankkártyás fizetés

Az OTP Bank november 2-án bevezeti az erős ügyfél-hitelesítést az internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyására. Ezt követően azoknál az ügyfeleknél, akik már megadták azonosítás céljából mobiltelefonszámukat a banknak, előfordulhat, hogy több lépésben kell megerősíteniük, hogy valóban ők az internetes vásárláshoz használt betéti- vagy hitelkártya birtokosai. Az OTP Bank arra kéri ügyfeleit, hogy akik még nem adták meg érvényes mobiltelefonszámukat a banki azonosításhoz, tegyék meg azt időben, mert az Európai Unió előírásainak megfelelően 2021. január 1-től már csak így tudnak európai kereskedőtől bankkártyával vásárolni az interneten.
2020. 10. 19. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült a Mol új gumibitumen-üzeme

Elkészült a Mol Zalai Finomítójában a gumibitumen gyártására képes új üzem, amely naponta mintegy 96 tonna, éves szinten 20 000 tonna útépítési alapanyagot tud termelni - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2020. 10. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszűnhet az uniós e-kereskedők versenyhátránya

A benyújtott őszi adócsomag fontos változásokat tartalmaz a webshopokra vonatkozóan.Az uniós e-kereskedőknek jó hír, hogy a harmadik országból rendelt termékek 22 eurós áfamentes határértéke megszűnik, így várhatóan csökkenni fog a versenyhátrányuk az olcsó termékeket forgalmazó, elsősorban távol-keleti webáruházakkal szemben.Az e-kereskedelemmel kapcsolatos változtatások célja a visszaélések megszűntetése, az áfacsalások megakadályozása, valamint az adminisztráció csökkentése – foglalta össze a Niveus Consulting Group.
2020. 10. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2021-től illetékmentesek lesznek a csokkal vásárolt ingatlanok

Januártól teljes illetékmentességet biztosít a kormány azoknak, akik családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolnak új vagy használt ingatlant - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2020. 10. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

40 százalékkal többen jelentkeznek egy állásra most, mint tavaly ilyenkor

Magyarország piacvezető állásportálján a meghirdetett pozíciókra átlagosan 40 százalékkal többen jelentkeztek 2020 harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban. A legnagyobb érdeklődés a szakmunka, az értékesítés, a fizikai munka és az adminisztrációs állások iránt volt, míg a meghirdetett állások számában a cégvezetői, az építőipari és az egészségügyi munkák területén volt növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest – derül ki a Profession.hu harmadik negyedéves jelentéséből.
2020. 10. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Íme egy felmérés a válság hatásairól a reklámiparban!

A Magyar Reklámszövetség és a Scores Group kutatóintézet kérdőíves kutatássorozatot indított MRSZ Barométer néven az iparág meghatározó szereplőinek körében azzal a céllal, hogy felmérje a koronavírus okozta válság hatását a kommunikációs szakmára és annak bevételeire, valamint megismerje a piac jövőbeli kilátásait, az iparág szereplőinek javaslatait. Az első adatfelvétel 2020. április-május fordulóján készült, míg az aktuális lekérdezés 2020. augusztusban és szeptember elején zajlott, a második koronavírus hullám berobbanása előtt. A Reklámszövetség a felmérés harmadik etapját november végére tervezi.
2020. 10. 19. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ország nagy részén stagnál a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben

Az ország nagy részén stagnál a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben - közölte a méréseket végző Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) főosztályvezetője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020. 10. 19. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliós bírságot is kaphatnak a cégek, ha nem megfelelőek a munkavédelmi eszközeik

Magyarországon gyakorlatilag minden cégnek kötelező tűz- és munkavédelmi eszközökkel rendelkeznie, a jogszabály ugyanakkor azt is kimondja, milyen gyakran kell azokat felülvizsgálni, karbantartani. Amennyiben például egy vállalatnál tűz keletkezik, és kiderül, hogy a beszerzett eszközöket nem kezelték megfelelően, akkor a figyelmeztetéstől a több milliós bírságon át egészen a munkavégzés felfüggesztéséig többfajta bírságra is számíthatnak. Váczi Tünde tűz- és munkavédelmi szakember szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a munkavállalók sok esetben nem is tudják használni a készülékeket, vagy sérülés esetén ugyanúgy visszarakják őket a helyükre, mintha mi sem történt volna.
2020. 10. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordszámú használt autó cserélt gazdát a harmadik negyedévben

Sosem volt még akkora forgalma a hazai használtautó-piacnak, mint az idei harmadik negyedévben: csaknem 212 900 használt, belföldön regisztrált személyautó cserélt gazdát ebben az időszakban. Ez 1,6 százalékkal haladja meg a korábbi csúcsot, amit 2019 utolsó negyedévében regisztráltak.
2020. 10. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások: