Ipari Nyersanyagok Eszközalap


Az eszközalap célja, hogy az egyéni befektetők számára nehezen elérhető, likvid nyersanyagpiaci befektetéseket valósítson meg a három legjelentősebb szektorban: az energiahordozók, az ipari (alapvető) fémek és a nemesfémek piacán. A befektetések minden esetben a legnagyobb mennyiségben és elsősorban árutőzsdéken kereskedett nyersanyagokba, illetve alapvető termékekbe történnek. Az energiahordozó esetében: kőolaj, fűtőolaj, benzin, földgáz. Az ipari fémek esetében: alumínium, cink, réz. A nemesfémek esetében: arany, ezüst. Az eszközalap a befektetési stratégiáját határidős és származékos ügyletek kötésével valósítja meg. Az eszközalap középtávon legalább a három szektor mozgásait reprezentáló DB Energy, DB Base Metals, DB Precious Metals indexek egyenlő súlyozásával képzett benchmark hozamát kívánja elérni.
Az Ipari Nyersanyagok Eszközalap nem éri el a klasszikus részvényalapok diverzifikációs szintjét, mivel befektetései nagy részét a gazdaság egy szűkebb területén valósítja meg. Tekintettel erre, továbbá az árutőzsdéken előforduló, esetenként jelentős árfolyam mozgásokra, az eszközalap kiemelten magas kockázatú befektetésnek minősül.

Magyarország logójának és szlogenjének megalkotására lehet pályázni

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pályázatot hirdet Magyarország logójának és szlogenjének megalkotására, a pályázatokat június 12-ig lehet benyújtani - közölte az MTÜ a honlapján.
2018. 05. 26. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2018. 05. 26. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jazz és rockparádé Ózdon

Ismét megrendezik a jazz és rockparádét Ózdon - közölték az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában.
2018. 05. 26. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tízezrek tüntetnek Macron politikája ellen Franciaországban

Több mint hatvan francia civil szervezet, egyesületek, szakszervezetek, valamint a Jean-Luc Mélenchon vezette radikális baloldali Lázadó Franciaország mintegy nyolcvan helyszínen szervezett szombaton felvonulást tiltakozásul Emmanuel Macron államfő gazdaságpolitikája ellen.
2018. 05. 26. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyszabású turisztikai fejlesztések indulnak Mezőtúron

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében nyert, több mint 400 millió forintból kezdődnek turisztikai fejlesztések Mezőtúron; egyebek mellett interaktív helytörténeti kiállítással, megújuló kovácsműhellyel, városnéző kisvonattal bővül a település kínálata - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere az MTI-vel.
2018. 05. 26. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dunamenti Halfesztivált rendeznek Mohácson

Második alkalommal rendezi meg július 21-én a Dunamenti Halfesztivált Mohácson a baranyai város német nemzetiségi önkormányzata, amelyre Magyarország mellett idén Horvátországból és Szerbiából is várnak halfőző mestereket, csárdásokat, valamint szabadidős halászléfőző csapatokat.
2018. 05. 26. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Opus elemzés

2018. 05. 28. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Konzum elemzés

2018. 05. 28. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar Telekom elemzés

2018. 05. 28. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Richter elemzés

2018. 05. 28. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Richter elemzés

2018. 01. 27. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MOL elemzés

2018. 05. 28. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP elemzés

2018. 05. 28. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az áfaszabályok és az alkohol adójának módosítását javasolta az EB

Az Európai Bizottság javaslatot tett a hozzáadottérték-adóra (általános forgalmi adó - áfa) vonatkozó szabályok módosítására, valamint az alkoholra kivetett jövedéki adóra vonatkozó uniós szabályok reformját szorgalmazza - közölte az uniós bizottság pénteken.
2018. 05. 26. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Víznap lesz az MTA-n

A vízhez kapcsolódó számtalan bemutatóval, interaktív kísérlettel, ásványvíz-kóstolással és előadások, filmvetítések sokaságával várják az érdeklődőket a szervezők június 1-jén, pénteken az MTA Széchenyi téri Székházában és az épület előtti parkolóban.
2018. 05. 26. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Trump: Gyümölcsöző megbeszélések folynak Phenjannal

Nagyon gyümölcsöző megbeszélések folynak Észak-Koreával a csúcstalálkozó megtartásáról - közölte pénteken este Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.
2018. 05. 26. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2018 legjobb pálinkáját keresik

A komáromi Monostori Erődben kezdődik hétfőn az idei Pálinka Országkóstoló, ahol több száz főzetet bírálnak el - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2018. 05. 26. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A légierő fejlesztésére koncentrál a Magyar Honvédség

A Magyar Honvédség fejlesztésében a légierő prioritást élvez - közölte a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
2018. 05. 26. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Integrált játszóteret avattak Szegeden

Fogyatékkal élő és ép gyerekek által együtt használható integrált játszóteret avattak pénteken Szegeden, a GEMMA fejlesztő iskola udvarán. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az átadón azt hangsúlyozta, hogy a családok éve minden magyar családról szól, legyenek bármilyen helyzetben, éljenek a határokon innen vagy túl.
2018. 05. 26. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó időeredménnyel kezdte az évet Hosszú Katinka

Jó időeredménnyel, 2:11.91 perccel jutott döntőbe 200 méter vegyesen Hosszú Katinka idei első versenyén, a kaliforniai Irvine-ban.
2018. 05. 26. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az alap árfolyama

Dátum '18.05.22 '18.05.23 '18.05.24
Árfolyam 1,2757 1,2908 1,2901

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam -0,06% 13,31% 12,17%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Vétel

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás