Duplán jól járhatnak 2023-ban a nem kivárásra játszó lakásvásárlók

Felemás helyzetben vannak, akik lakáshitelből szeretnék finanszírozni az ingatlanvásárlásukat. A kamatok ugyanis a korábbi években látott szinteknél magasabban vannak, ezért sokan halogathatják a költözést. Nem biztos, hogy mindenkinek érdemes kivárni, a lakáspiacon ugyanis a vevők kerültek jobb helyzetbe. Országos átlagban tavaly decemberben a vevőknek 4,4 százalékos alkura volt esélyük, szemben a múlt év elejére jellemző 3 százalék alatti alkupozícióval. Mindeközben a lakásárak is stagnálásba, néhol pedig csökkenésbe váltottak át. Ráadásul a lakáshitelek kamatát, ezáltal a törlesztőrészletét meghatározó úgynevezett BIRS az idén jelentősen csökkent, ami olcsóbbá teheti ezeket a kölcsönöket. Emellett az infláció visszaszorulása után pár évvel pedig hitelkiváltással alacsonyabb törlesztőrészletű lakáshitelre lehet cserélni a meglévő kölcsönöket.

Duplán jól járhatnak 2023-ban a nem kivárásra játszó lakásvásárlók

Bár a kamatok még mindig magas szinten vannak, az ingatlanvásárlást tervezőknek nem feltétlenül érdemes lemondaniuk arról, hogy lakáshitelből oldják meg a költözést. A lakáshitelek kamatszintjét meghatározó bankközi kamatláb, az úgynevezett BIRS még jóval magasabb az egy évvel korábbinál, de az idén jelentősen csökkent, ami kedvező a hitelfelvételt tervezőnek. Ráadásul a mostani környezetben felértékelődő alkupozíció is jelentős megtakarítást jelenthet - derül ki az ingatlan.com és a cégcsoporthoz tartozó money.hu összeállításából.

Elindult a lejtőn a BIRS, fokozódhat a banki verseny

“A 10 és 20 éves futamidejű bankközi kamatlábak most kedden 7,75, illetve 7,63 százalék között jártak, ami majdnem 2-2 százalékpontos csökkenésnek felel meg a január legelején látott 9,6 és 9,43 százalékhoz képest és jóval elmarad a tavaly októberi 11-11 százalék körüli csúcsértékektől. A BIRS utóbbi hetekben bekövetkezett csökkenése akár rövid távon beépülhet a bankok lakáshitel-kamataiba is, azaz alacsonyabb kamatozású 10 és 20 éves futamidejű lakáshitelek jelenhetnek meg a piacon. Kérdés, hogy melyik bank, mikor lép” - mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője. A szakember fontosnak nevezte, hogy bár az átlagkamatok két számjegyűek, a legkedvezőbb 20 éves kamatrögzítésű lakáshiteleknél 9 százalék alatt marad a kamat.

Már a vevők diktálnak, ilyenkor nem érdemes kivárni

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője pedig azt emelte ki, hogy a magasabb lakáshitelkamatok, a korábbinál bizonytalanabb környezet miatt sok vevőjelölt kivár. A halogatás viszont nem biztos, hogy jó döntés. A lakáspiacon ugyanis most már az eladóknak kell versenyeznie a vásárlókért, így a vevőjelöltek sokkal jobb alkupozícióba kerültek a korábbi időszakhoz képest.

A legutóbbi válságidőszakban, 2012-ben jártak hasonlóan magas szinten a lakáshitelek átlagkamatai, akkor 86 ezer lakásadásvétel történt, ami jelentős árcsökkenést hozott a lakáspiacon. Idén nem lesz ilyen drasztikus csökkenés a forgalomban, mert nagyságrendileg 100 ezer adásvétel várható, ami elmarad a múlt évi 125 ezer körüli darabszámtól.  A szakember szerint viszont a lakásárak már stagnálásba, néhol pedig csökkenésbe váltottak át. 2022 decemberére a vevők átlagos alkupozíciója valamennyi településtípus esetében 4,4 százalékra javult, pedig 2022 első hónapjaiban 2,8-2,9 százalék volt ez az arány. Egy 50 millió forint értékű ingatlanhoz felvett 20 milliós hitel esetében, ha a vevő 2 százalékkal olcsóbban jut hozzá a lakáshoz, azzal 1 millió forintot tud megspórolni. Ennek pont ugyanolyan a hatása mintha a felvett hitele után két éven keresztül 7-7,5 százalékos kamatot fizetne a 10 százalék helyett.

Duplán nyerhet, aki hamarabb lép

A money.hu szakértői szerint is lényeges szempont, hogy az infláció nem marad ilyen magas szinten, várhatóan 2025-re már normalizálódhat a helyzet. Ez pedig a kamatok visszaesését is magával hozza, ami lehetővé teszi a lakáskölcsönök olcsóbbra cserélését, azaz hitelek kiváltását. A hitelkiváltással a havi törlesztőrészletek is csökkenthetők.

Azok a vevőjelöltek, akik élethelyzetváltozás - például gyermekvállalás vagy összeköltözés miatt nagyobb ingatlanba való költözés - miatt nem halasztják el a vásárlást, duplán jól járhatnak. “Nem csak szélesebb kínálatból válogathatnak jobb feltételekkel, de több évnyi várakozást is megspórolnak. Ez pedig életminőségben is azonnali szintlépést jelent, ami a legtöbb esetben pénzben felbecsülhetetlen a vevők és családtagjaik számára.” - fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Dobd ki a boltit! Olcsó, illatos öblítő házilag!

Illatos, friss ruhák boltban vásárolt öblítő nélkül? Igen, lehetséges! Ha szeretnél spórolni, kerülni a vegyszereket, vagy egyszerűen csak egy természetes, illatos alternatívát keresel, ez a házi öblítő recept neked szól.
2025. 05. 11. 00:01
Megosztás:

Visszatér a kriptóhoz a Facebook? – Stabilcoinokkal próbálná újra Zuckerberg birodalma

A Meta (korábban Facebook) három évvel azután, hogy látványosan feladta Diem névre keresztelt kriptovaluta projektjét, újra visszatér a digitális pénzügyi színtérre – de ezúttal óvatosabb lépésekkel. A cél most nem a világ pénzügyi rendszerének megreformálása, hanem egy letisztultabb, praktikus alkalmazás: stabilcoin-alapú fizetések bevezetése.
2025. 05. 10. 23:00
Megosztás:

Enyhített a korlátozáson kívüli területeken a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság

Enyhített a korlátozott területeken kívüli térségben a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) szombaton.
2025. 05. 10. 22:00
Megosztás:

Megerősítette Németország lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette Németország hosszú távú hazai és külső szuverén adósságkötelezettségeinek lehetséges legjobb, "Aaa" szintű osztályzatát a Moody's Ratings. A besorolás kilátása változatlanul stabil.
2025. 05. 10. 21:00
Megosztás:

Visszatérnek a nagyhalak: Intézményi bizalom erősödik a Bitcoin iránt a Deribit opciós piacon

A Bitcoin árfolyam újabb lendületet kapott – ezúttal nem csupán a kriptopiac rajongóitól, hanem a professzionális intézményi szereplőktől. Az opciós piac mozgásai alapján világosan kirajzolódik: a nagy befektetők hosszú távra terveznek, és egészen extrém árfolyam-emelkedésre fogadnak. Vajon tényleg 140 000 dollár lesz a következő célár?
2025. 05. 10. 20:00
Megosztás:

Állami Bitcoin kriptovaluta tartalékok indulnak: új kriptovaluta árfolyam katalizátor jöhet az USA-ból

Két amerikai állam – New Hampshire és Arizona – most hivatalosan is belépett a kriptojátékba. Az általuk elfogadott új törvények lehetővé teszik, hogy állami szinten is Bitcoin-tartalékot hozzanak létre, ami akár hosszú távon is befolyásolhatja a Bitcoin árfolyamát. Bár ezek a kezdeményezések még kezdeti fázisban járnak, új korszak kezdődhet az intézményi kriptobirtoklás terén. Mutatjuk, mi változott, és miért lehet ez fontos a befektetőknek.
2025. 05. 10. 19:10
Megosztás:

„Türelem, kriptós barátaim” – Az SEC biztosa üzent a kriptovaluta ETF-re váróknak

Miközben a piac már tűkön ülve várja a következő kriptovaluta ETF-ek engedélyezését, az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) egyik legismertebb alakja, Hester Peirce – a kriptós közösség által csak „Crypto Mom”-ként emlegetett biztos – hűtötte le a kedélyeket: „Legyetek türelmesek”, üzente egy interjúban. Vajon mi áll a csúszások mögött, és mit várhatunk a következő hónapokban?
2025. 05. 10. 18:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama újra 100.000 dollár fölött jár, az Ethereum ára szárnyal a Pectra frissítés hatására

Bitcoin új csúcsot dönget, miközben az USA nem emel kamatot és az Ethereum történelmi frissítést kap: ezek a legjelentősebb kriptovaluta hírek most, amik mozgatják a kriptotőzsdéket.
2025. 05. 10. 16:00
Megosztás:

Eredményesen zárta működését a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület

Eredményesen zárta működését a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) Facebook-bejegyzésében pénteken.
2025. 05. 10. 15:00
Megosztás:

Szárnyalás: megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben

Az Emirates a világ legnyereségesebb légitársaságává vált, az Emirates Group pedig a globális légiközlekedési iparág legeredményesebb vállalatcsoportjává lépett elő.
2025. 05. 10. 14:00
Megosztás:

Rengeteg ATM-et telepít az MBH Bank. Mennyivel kerülünk ezzel közelebb a kormány céljaihoz?

Az MBH Bank és a MOL együttműködésének keretében mintegy 55 új bankautomatát telepít a pénzintézet a MOL kutakra. Ez a lépés jól illeszkedik a bank stratégiájába, hiszen 2025 végére 1400-ra szeretnék bővíteni a jelenleg 1050-re tehető ATM állományát. A Bankmonitor szakértői azt vizsgálták meg, hogy ezzel a lépéssel mennyire kerülhetünk közelett a kormány céljához: minden településen legyen bankautomata hazánkban.
2025. 05. 10. 13:00
Megosztás:

Ez lett idén a Balaton fagyija

A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült kreációja nyerte az idei, 12. Balaton Fagyija 2025 versenyt - a Balaton közepén, egy kompon péntek délután kihirdetett eredmény szerint.
2025. 05. 10. 12:00
Megosztás:

Magyar Bankszövetség: a pénzügyi szektor meghatározó szerepet vállal a gazdaság működtetésében

A pénzügyi szektor meghatározó szerepet vállal a gazdaság növelésében, működtetésében és a közterhek viselésében - közölte a Magyar Bankszövetség pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 10. 11:00
Megosztás:

XIV. Leó pápa - Kína bízik a konstruktív párbeszéd lehetőségében

Kína pénteken gratulált XIV. Leó újonnan megválasztott pápának, és reményét fejezte ki, hogy konstruktív hozzáállást tanúsít majd a Pekinggel való párbeszédben.
2025. 05. 10. 10:00
Megosztás:

Több százmillió forintos e-töltőhálózatot épít ki az egyik legnagyobb hazai bútoráruházláncnak az E.ON Drive Infrastructure

Országszerte elektromosautó-töltőkkel szereli fel az XXXLutz, Möbelix, Mömax áruházláncokat az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI). Az MMXH Lakberendezési Kft.-hez tartozó üzletek közül az XXXLutz budapesti áruházának parkolójában helyezték üzembe az első töltőket. Az EDRI közel félmilliárd forintos fejlesztésével a bolthálózat célja, hogy versenyelőnyt szerezzen a villanyautóval közlekedő vásárlók körében.
2025. 05. 10. 08:00
Megosztás:

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP) - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 10. 07:00
Megosztás:

Online fizetési rendszerek egyszerűen: ezekre váltanak a magyarok

A digitalizáció megjelenése gyökeresen megváltoztatta a mindennapjainkat. Nem csupán a vásárlási szokásainkat, de a pénzhasználati szokásainkat is. Manapság mindenkinél fontos elvárás, hogy a fizetéseink zökkenőmentesen, gyorsan és biztonságosan menjenek végbe, nem is beszélve arról, hogy mindez diszkréten történjen. Ez szinte már alapelvárás.
2025. 05. 10. 06:00
Megosztás:

Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése

2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme is. Havi alapon átlagosan 1,3%-kal kerültek kevesebbe az élelmiszerek, melyhez a Kormány árrésstop intézkedése mellett a GVH által működtetett online Árfigyelő rendszerben megtalálható termékkategóriák bővítése is hozzájárult. A nemzeti versenyhatóság szoros figyelemmel követi a kiskereskedelmi szektor és az élelmiszeripari értéklánc folyamatait, a GVH jelenleg két gyorsított ágazati vizsgálatot is folytat, a tejtermékek- és a tojás piacán.
2025. 05. 10. 05:00
Megosztás:

Bank of England-kormányzó: újjá kell építeni az EU-hoz fűződő kereskedelmi kapcsolatokat

A Bank of England kormányzója szerint Nagy-Britanniának újjá kell építenie az Európai Unióhoz fűződő kereskedelmi kapcsolatait.
2025. 05. 10. 04:00
Megosztás:

Jön a rekordhőség! Már most elfogytak az időpontok a klímaszerelésre

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre: az elmúlt évek nyári hőhullámai sorozatos rekordokat döntöttek, és az előrejelzések szerint az idei nyár sem lesz kivétel.
2025. 05. 10. 03:00
Megosztás: