200 millió eurós EBRD hitelt kap a MOL
2009. 06. 17. 15:03
A dél-magyarországi stratégiai gáztározó építésének finanszírozására 200 millió eurós hitelt nyújt a Molnak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A bank londoni székhelyén szerdán bejelentették: a nyolc évre szóló hitelt a Szőreg-1 mező föld alatti tározóvá alakításának befejezéséhez lehet felhasználni. Az ismertetés szerint a várhatóan 2010 januárjára elkészülő stratégiai földgáztározó létesítmény legalább 45 napi folyamatos gázellátást tesz lehetővé Magyarországon a 20 millió köbméteres napi csúcskapacitás kihasználásával is. Ez a magyar és a térségi gazdaságokat is ellenállóbbá teszi a gázimport-fennakadásokkal szemben - áll az EBRD szerdai londoni közleményében. Az EBRD szerint a Horvátországhoz, Szerbiához, Romániához és Bosznia-Hercegovinához közel lévő gáztározó létesítménynek a szélesebb közép-európai térségen belül is fontos szerepe lesz a földgázellátási hiányok kockázatának enyhítésében. Az energiasokkokkal szembeni stratégiai védelem mellett a beruházás 20 százalékkal növeli Magyarország kereskedelmi földgáztároló kapacitását is, és erősíti a versenyt a kereskedelmi gáztározó szektorban, amelyben jelenleg egyetlen piaci szereplő uralkodik - áll e szereplő megnevezése nélkül az EBRD szerdai londoni közleményében. Magyarországon jelenleg minden stratégiai gáztároló az E.ON-é. A bank felidézte, hogy több hasonló gáztározó beruházás finanszírozását fontolgatja, a működési területéhez tartozó országok ellátási biztonságának javítása végett. Az EBRD májusban már folyósított 70 millió eurót egy horvátországi tározó megvásárlásának finanszírozására. A szerdán bejelentett 200 millió eurós Mol-hitel az utóbbi időszak egyik legnagyobb EBRD-tranzakciója Magyarországon. A kelet-európai átalakulás segítésére 1991-ben létrehozott londoni pénzintézet eddig összesen 1,9 milliárd euró értékű finanszírozást nyújtott magyarországi programokhoz. A bank már a februárban ismertetett éves eredmény-beszámolójában közölte, hogy tekintettel a súlyos válságra, tavalyi vesztesége ellenére az idén rekordösszeget, hozzávetőleg 7 milliárd eurót helyez ki befektetések és hitelek formájában a működési területéhez tartozó feltörekvő gazdaságokba, a tavalyi 5,1 milliárd euró után. Az EBRD már korábban bejelentette, hogy az idén a tervezett fokozatos visszavonulás helyett "drámaian növeli" tevékenységét a közép-európai EU-tagállamokban is, amelyekről a válság előtt még úgy tartotta, hogy 2010-től nem lesz szükségük EBRD-finanszírozásra.

76 millió dollárnyi Shiba Inu token került a derivatív piacra – újra fellángolt az optimizmus a SHIB körül
A Shiba Inu (SHIB) kereskedői újabb lendületet adtak a mémcoin piacának: több mint 7,38 billió SHIB tokent, azaz mintegy 76 millió dollárnyi értéket zártak le a derivatív piacokon. Ez a lépés nemcsak a token árfolyamát lódította meg, hanem újraélesztette a befektetői bizalmat is a projekt iránt.
Trump 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” ígér minden amerikai állampolgárnak – azonnal megugrott a kriptopiac
A kriptopiac újra fellendülésbe váltott Donald Trump legutóbbi bejelentése után, miszerint minden amerikai legalább 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” kap. A hír órák alatt optimizmust hozott a befektetők körében – a teljes kriptopiaci kapitalizáció 3,5 billió dollárra nőtt november 9-én, ami 2,4%-os napi emelkedést jelent.
Oroszország nem szándékozik megsérteni az atomcsend-egyezményt
Oroszország nem szándékozik megszegni a nukleáris kísérletek általános betiltására vonatkozó (átfogó atomcsend-) egyezményben foglalt kötelezettségvállalásait - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
A ChatGPT szerint ez a 3 legjobb kriptovaluta, amit most érdemes megvásárolni – a Digitap ($TAP) vezeti a listát
A Bitcoin 100 000 dollár alá esése megfagyasztotta a piacot – de nem mindenki pánikol. A hanyatlás közepette a „bálnák” (nagybefektetők) elkezdték felhalmozni azokat az altcoinokat, amelyeket most érdemes megvásárolni – méghozzá jó okkal: stabil felhasználási lehetőség, erős lendület és komoly növekedési potenciál, ha ismét zöldre vált a piac.
Aster kriptovaluta bálnák 51 millió tokent vásároltak – robbanás előtt a kriptó árfolyama?
Az Aster (ASTER) kriptovaluta hetek óta oldalazik, de a háttérben komoly mozgolódás indult: a nagybefektetők, azaz a „bálnák” több mint 50 millió tokent halmoztak fel november óta. Vajon ez a csendes gyűjtögetés egy újabb árfolyamrobbanás előjele lehet? Nézzük, mit mutatnak a technikai jelek és az on-chain adatok!
Baleset történt az ajkai erőműben
Üzemi baleset történt az ajkai erőműben, a helyszínről egy férfit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban, míg két másik férfit könnyebb sérülésekkel szállítottak a mentők kórházba - közölte Magyar Luca Zsuzsanna, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője vasárnap az MTI-vel.
A vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmények
Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, amennyiben fel tudnak készülni a szigorú fenntarthatósági követelményekre - hívta fel a figyelmet az EY az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Tovább emelik a limiteket a személyi kölcsönöknél a bankok, és ez nem jön jól a jelzáloghitel-piacnak
Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelgették a személyi kölcsönöknél igényelhető összeg maximumait a bankok, így ma már öt szolgáltatónál is 15 millió forintnál húzódik a felső határ – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A limitek emelése nyomán a személyi kölcsön egyre többször lehet valós alternatíva a szabad felhasználású jelzáloghitelekkel szemben, bár utóbbiaknál sok esetben több tízmilliós összeget igényelnek az ügyfelek.
Október 31-én az Aszályvédelmi Operatív Törzs ideiglenesen befejezte a munkáját
Október 31-ig lezajlottak a legfontosabb vízvisszatartási beavatkozások, köztük a vízpótlást bővítő vízépítési beruházások és a holtágak feltöltése, amelyek összesen 4,7 milliárd forint értékben valósultak meg – mondta az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára Karcagon, a TÁSZ–Aszályvédelmi szakmai napon.
Az MVM Csoport és a Westinghouse szerződést kötött a magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében
A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás értelmében az amerikai partner hosszú távú, stabil ellátást biztosít a Paksi Atomerőmű számára Európában gyártott VVER üzemanyaggal - közölte az MVM Csoport szombaton az MTI-vel.