Bejelentkezés 
2012. május 17., csütörtök - Andor, Paszkál
                     
 

Támadják az állam 12 milliárdos Microsoft megrendelését

2009.10.03. 8:18
A Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (ODFA) szerint szakmailag indokolatlan és jelentős többletköltséggel jár az az állami szoftverbeszerzés, amely keretében a Microsoft legújabb szoftvereit vásárolják meg az államigazgatás és a közoktatás számára - közölte az ODFA magyar tagozata pénteken az MTI-vel.

Az MTI korábban hírt adott a Közbeszerzési Értesítőben szeptember közepén megjelent eredményről, amely szerint a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság nettó 24 milliárd forintért Microsoft, Novell és nyílt forráskódú szoftvereket vásárolt. Az ajánlatkérés 24 milliárd forintos keret-megállapodásra szólt, a következő bontásban: közigazgatási és oktatási szoftvereket kell szállítani, illetve a korábbi licenceket bővíteni, három kategóriában.

 

Első a Microsoft, második a Novell, míg harmadik a nyílt forráskódú szoftver-csoport. Az elsőre 12 milliárd, a másodikra és a harmadikra 6-6 milliárd forint a keret. A szervezet pénteken nyílt levélben fordult a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság vezetőjéhez.

 

Az MTI-hez is eljuttatott levélben kiemelik: "az európai tapasztalatok azt mutatják, hogy az új Microsoft szoftverek beszerzése előnytelen üzlet, mivel a jelenleginél még drágább szoftverek nem hoznak kimutatható hasznot felhasználójának". A szervezet hozzáteszi: azokban az uniós tagállamokban, ahol a kormányzati informatikai kérdésekben központilag döntenek, a nyílt szabványok, nyílt dokumentumformátum (ODF) kötelező államigazgatási alkalmazásáról hoztak kormányrendeletet, az Európai Unió ajánlásának megfelelően.

 

A nyílt levél szerint az ODFA fenntartásainak ad hangot, hogy válság idején éppen Magyarország az első olyan európai uniós tagállam, ahol a világ legdrágább irodai szoftvercsomagjának beszerzéséről születik központi döntés. A levélben felteszik a kérdést a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságnak egyebek között, hogy milyen költségszámítások igazolják az Microsoft Office 2007 bevezetését és a korábbi szoftverek lecserélését, illetve a meghirdetett szoftverpiaci nyitás hogyan egyeztethető össze egy ilyen központi, az irodai szoftverpiacot alapjaiban befolyásoló döntéssel.

 

Az ODFA egyben felszólítja a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságot, hogy állítsa le a Microsoft Office 2007 bevezetésének végrehajtását, indítson próbaprojekteket a kormányzati csúcsintézményekben, és az eredmények alapján hozzon érdemi döntést a további nagyértékű beszerzésekről.

Szólj hozzá! (eddig 1 hozzászólás)

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.
Anonym
2011.11.03. 13:49:11
Válasz
most nyilván sokan berezeltek ettől a levéltől...