BKV sztrájk - a bank visszavág...

Budapest forgalma megbénult az elmúlt napokban. Sokan vannak akiknek ez ellehetetleníti a napi közlekedését, de olyan is akad akit ez egyáltalán nem zavar. Egy biztos: egyre több embernek van véleménye a témáról és egyre többen állnak azok mellé akik ellenzik ezt a demokratikus eszközt.

 

Sztrájk. Nagyon gyakran halljuk mostanság ezt a szót, és sokak már-már rettegnek tőle. Nézzük meg először a fogalmat a wikipédia segítségével:

 

A sztrájk egy adott szervezet (vállalat vagy intézmény) dolgozóinak az egyidejű, szervezett munkabeszüntetése. A sztrájk munkahelytől függetlenül is kiterjedhet egy adott foglalkozásra.

 

A munkabeszüntetés célja a dolgozók követeléseinek kikényszerítése azáltal, hogy az állásidő anyagi és presztízsveszteségeket okoz a szervezetnek. A követelések vonatkozhatnak a munka díjazására, a munkaidőre vagy a munkakörülményekre.

 

Egyes országokban a sztrájk általában tilos, más országokban csak bizonyos foglalkozások űzőit (például katonákat, rendőröket, tűzoltókat) tiltanak el a sztrájktól.

 

Az első ismert sztrájk az ókori Egyiptomban történt, III. Ramszesz fáraó idején. Magyarországon először a besztercebányai ötvösmunkások sztrájkoltak 1525-ben, őket a kolozsvári ötvöscéh legényei követték 1573-ban és 1576-ban.

 

De hány ember életét keserítették meg vajon a besztercebányai ötvösmunkások, vagy épp a kolozsvári ötvöslegények?!

 

Dühös ember

 

A BKV sztrájkja több, és túlnyúlik azon, hogy kizárólag úgy tekintsünk rá, mint "a dolgozók követeléseinek kikényszerítése". Itt 2 millió emberről van szó, aki nem jut el az iskolába, óvodába, munkahelyre, színházba... Nem tud közlekedni. Az sem, aki autóval akar (tud), hiszen a forgalom is megbénul  sokszor a városba ömlő autótengertől.

 

Nagyon sok a dühös ember. A dühös ember pedig bosszúra éhes... Mit tegyen a kiszolgáltatott állampolgár? Jár-e bárminemű kártérítés ezért az embereknek? Aki havi bérletet vásárolt, annak ki fogja kompenzálni azokat a napokat, mikor nem tudta használni azt a szolgáltatást, amiért előre fizetett?

 

Bizonyára sokan emlékeznek a T-Mobile üzemzavarra, mikor órákon át nem lehetett elérni a szolgáltatást (és nem is sztrájk volt az ok)? A T-Mobile   10 ingyen, hálózaton belül lebeszélhető percet ajánlott fel minden előfizetőnek, "kompenzálandó" a kiesést.

 

Mit fog felajánlani a BKV? Mindenki plusz 2 megállót utazhat a piros hetessel? Vagy minden bérletes februári bérlete, február 31-ig lesz érvényes?

 

Eljátszottunk azzal a gondolattal, hogy mi lenne ha a pénzügyi szektor sztrájkolna?

 

Mit szólnának az emberek ahhoz, ha egy bank bejelentené a sztrájkot? Mit szólna hozzá a BKV sztrájbizottságának elnöke, ha a Bank - sztrájk miatt - megtagadná a pénzének kifizetését? A bankutamata kijelzőjén annyi lenne kiírva: "sztrájk miatt nem üzemel".

 

A brókerét hívó ügyféllel annyit közölnének: sztrájk miatt a részvényekre nem tudunk felvenni megbízást! A boltban pedig mikor a bankkártyáját kívánná használni annyi jelenne meg a bizonylaton: "A tranzakció sztrájk miatt elutasítva".

 

A helyzet nagyon nehéz, és igazságot tenni is az.

 

A  BKV ma délutáni közleményében azt írta, hogy elérhető közelségben van a megegyezés a sztrájkoló 14 szakszervezettel. Este 19 órakor folytatják a megbeszélést a sztrájkbizottság képviselőivel...


Az élményalapú vendéglátás térnyerése Magyarországon

Az elmúlt években jelentős változások zajlanak a vendéglátóiparban. Ma már nem csupán az ízek miatt választanak éttermet az emberek, hanem az is fontos, hogy milyen különleges élményt nyújt a hely. A vendégek ma már a minőség és a hangulat kombinációját keresik, nem csupán az ételt. Ez a trend Magyarországra is elérkezett, ahol a tematikus éttermek száma folyamatosan növekszik.
2026. 06. 14. 23:59
Megosztás:

Tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt a magyar podcastpiac

A magyar podcastpiac tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt — derül ki a Podiverzum.hu első átfogó piaci elemzéséből. Naponta átlagosan 73 új epizód jelenik meg, idén pedig várhatóan több mint 34 ezer új adás készül. A legnépszerűbb témák: politika, mesterséges intelligencia és mentális wellness. A pártok podcastos jelenléte meglepően kiegyensúlyozott: a Fidesz és a Tisza Párt szinte azonos számú epizódban szerepelt az elmúlt évben.
2026. 06. 14. 23:00
Megosztás:

Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált – állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás sérelmezi, hogy az elmúlt napokban több megyei lap is arról írt, a Balatonnál már 1200–1500 forintba kerül egyetlen gombóc fagylalt. „Ez a fajta általánosítás már a turisztikai rémhírterjesztés kategóriáját súrolja, hiszen azt a benyomást kelti, mintha ezek az árak lennének a jellemzőek a teljes Balaton-parton” – fogalmazott.
2026. 06. 14. 22:00
Megosztás:

Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás: