Kamatadó-mentes megtakarítás az OTP-től

Az OTP Bank országos fiókhálózatában január 18-ától érhető el a Tartós Befektetési Számla. Az új konstrukció, amely kamatadó-mentes megtakarítási lehetőséget teremt mind a bankbetéteket, mind az értékpapírokat előnyben részesítők számára, már az indulás napján jelentős érdeklődést váltott ki az ügyfelek körében - olvasható a bank sajtóközleményében.

A Tartós Befektetési Számla (TBSZ) legfőbb előnye, hogy az azon elhelyezett megtakarítások teljes kamat-, árfolyamnyereség- és osztalékadó mentességet élveznek a számla megnyitását követő 5. naptári év utolsó napjáig történő megtartása esetén. A 3. év utáni megszüntetés esetén is jelentős adókedvezményben részesülnek az ügyfelek: ebben az esetben az adó a felére csökken, azaz 20 százalék helyett csak 10 százalékot kell majd fizetni a tartós befektetési számlán keletkezett tőkejövedelmek után.

 

A Tartós Befektetési Betétszámlán forintbetétek, a Tartós Befektetési Értékpapírszámlán pedig tetszőleges, forintban kibocsátott értékpapírok helyezhetők el.

 

A bank azon ügyfelei, akik a hagyományos lekötési módozatokat részesítik előnyben, a Tartós Befektetési Betétszámlájukon kedvező hozamot realizálhatnak. Annak az ügyféligénynek szem előtt tartásával, hogy a hosszú távú megtakarítás mellett a rövid távú, aktuálisan legmagasabb betéti kamatokkal is élni tudjanak a számlatulajdonosok, az OTP Bank a mindenkori akciós betéteinek nagy részét a Tartós Befektetési Betétszámlán is elérhetővé teszi. Az OTP Bank fiókjaiban emellett hamarosan hosszabb távú, 12 hónapos betéti konstrukciók is elérhetőek lesznek. A szofisztikáltabb lekötési lehetőségek iránt érdeklődő ügyfelek számára a Profit Betétekhez hasonló strukturált betéteket indít hamarosan a hitelintézet – melyek kamata egy garantált fix és egy a háttér struktúra teljesítményétől függő változó részből tevődik össze.

 

A Tartós Befektetési Értékpapírszámlán minden meglévő, forintban kibocsátott értékpapír (kötvény, részvény, befektetési alap és egyéb strukturált termék) elérhető, valamint az ügyfelek a futamidő során bármikor változtathatnak portfoliójuk összetételén. Mindezekkel az OTP Bank lehetőséget nyújt ügyfeleinek, hogy befektetési igényeiknek leginkább megfelelő megtakarítási formák közül választhassanak, és a piaci várakozások függvényében rugalmasan átcsoportosíthassák a különböző kockázatú értékpapírokat a számla teljes futamideje alatt. Az OTP Bank ingyenes prémium vagyontervezési szolgáltatásával az ügyfelek befektetési szakértők segítségével állíthatják össze megtakarítási portfoliójukat a Tartós Befektetési Számlájukon is.

 

A Tartós Befektetési Értékpapírszámla várhatóan a magasabb kockázatú befektetéseket is élénkíti majd. A hosszú távú megtakarítási lehetőséget biztosító Nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) esetén is tapasztalható, hogy az ügyfelek nagyobb arányban helyeznek el rajta akár direkt részvény befektetést vagy más részvénypiacokba fektető termékeket - elsősorban garantált alapokat.

 

A Tartós Befektetési Számla mellett Nyugdíj-előtakarékossági számlát továbbra is változatlan feltételekkel lehet nyitni. Az ügyfelek körében sikeres Nyugdíj-előtakarékossági számlából (NYESZ) 2009 végén már több mint 36 000 darabot kezelt az OTP Bank. Tekintettel arra, hogy a NYESZ-nek és a TBSZ-nek megvannak a sajátos előnyei, ezért a két termék számlakonstrukció hosszú távon várhatóan nem alternatívája, hanem kiegészítője lesz egymásnak.

Megújul a német nemzetiségi iskola Budakeszin

Összesen 500 millió forintból újul meg a német nemzetiségi iskola Budakeszin - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Pest vármegyei településen hétfőn.
2024. 05. 06. 16:30
Megosztás:

A Richter a Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlásáról tárgyal

A Richter lépéseket tett a belga Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlására.
2024. 05. 06. 16:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték a pénteki munkaerőpiaci adatokat a Fed-nél

A péntekihez hasonló munkaerőpiaci adatközléseket szeretne látni a Fed chicagói tagbankjának elnöke, Austan Goolsbee.
2024. 05. 06. 15:30
Megosztás:

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

A rendszeres sportolás kéz a kézben jár a boldog és egészséges élettel – ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből.[1] Jó hír, hogy a fiatalok és szüleik egyaránt elismerik és megértik a rendszeres mozgás előnyeit. Ennek ellenére alig mozog a fiatal generáció: csak minden ötödik megkérdezett sportol rendszeresen, azaz hetente legalább öt órát. Ennek okai között a mindennapi elfoglaltságok, mint a tanulás, valamint olyan globális kihívások szerepelnek, mint a megélhetési nehézségek, a pandémia utóhatása vagy a klímaváltozás.
2024. 05. 06. 15:00
Megosztás:

Rengeteg adóvisszatérítésről mondanak le a tagok a nyugdíj- és egészségpénztáraknál

Bár javul a tendencia, évente még mindig több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat elmulasztásával - hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 05. 06. 14:30
Megosztás:

Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez

Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez, megoldódtak a félvezetők hiánya okozta problémák, így a szállítási idők visszaálltak a megszokott időtartamokra, továbbá a kamatok is csökkentek - vélekedett hétfőn kiadott elemzésében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
2024. 05. 06. 14:00
Megosztás:

Meglettek az európai gazdatüntetések első eredményei

A gazdák európai szintű összefogásának hatására az Európai Bizottság néhány területen újragondolta a Közös Agrárpolitika előírásait. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) üdvözli az egyszerűsítéseket, de a versenyképességünk megőrzése és az uniós fogyasztók védelme érdekében ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az Európai Bizottság politikájában - hangsúlyozta a két szervezet hétfőn kiadott közleménye.
2024. 05. 06. 13:30
Megosztás:

Győztek az Erste szakértői

Az Erste elemzői nyerték el az első helyet az MNB és a Thomson Reuters által meghirdetett előrejelzői versenyen - közölte a bank hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 06. 13:00
Megosztás:

Kutatás: Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. „Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy bár a szülési szabadságra menetel általában zökkenőmentes a hazai cégeknél, a visszatérés már egyáltalán nem az. Sőt, az ideális anyabarát munkahely címet is egyelőre kevés munkáltató kaphatná meg. Szerencsére azonban a probléma ismert a vállalatok előtt is, így célunk velük együtt változtatni a jelenlegi helyzeten” – mondta el Chapman-Varga Anna, a Jobtain “Anya dolgozik!” projektcsoportjának vezetője.
2024. 05. 06. 12:30
Megosztás:

Csökkent a termék-külkereskedelmi többlet

2024. márciusban az export euróban számított értéke 15, az importé 20 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
2024. 05. 06. 12:00
Megosztás:

Áprilisban folytatódott a kínai szolgáltatóipar teljesítmény-növekedése

Áprilisban már a 16. egymást követő hónapban nőtt erőteljes ütemben a szolgáltatóipar teljesítménye Kínában a Caixin gazdaságkutató intézet hétfőn publikált beszerzésimenedzser-indexe (BMI) alapján.
2024. 05. 06. 11:30
Megosztás:

Megújult a herceghalmi Abacus hotel

Közel 600 millió forintos fejlesztésből, amelyhez a magyar kormány 298,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított, megújult Herceghalmon az Abacus Business & Welness Hotel - közölte a hotel igazgatója az MTI-vel.
2024. 05. 06. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. Pénteken az indexek vegyesen zártak.
2024. 05. 06. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2024. 05. 06. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.
2024. 05. 06. 09:00
Megosztás:

Rúzsa Magdi az élen, Azahriah a Top 20-ban a rádiókban

Összesen 103 év és kilenc hónapnyi adást sugároztak a magyarországi rádiók 2023. január 1-jétől december 31-ig – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, amely a magyar rádiók 2023-as zenei repertoárját vizsgálta.
2024. 05. 06. 08:00
Megosztás:

Mérsékelt emelkedés a FAO élelmiszerár-indexben

A hús- és gabonafélék és növényi olajok magasabb jegyzése túlszárnyalta a cukor és tejtermékek árcsökkenését.
2024. 05. 06. 07:00
Megosztás:

Tavaly lefagyott, idén viszont már megmozdult az új lakások piaca

Ellentét alakult ki az országos lakáspiacon. Miközben a használt lakóingatlanok piaca jelentősen élénkült az idén, az új építésűeké egyelőre lassabban talál magára - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely értékeli az első negyedéves hivatalos lakásépítési adatokat, egyben bemutatja a májusra jellemző átlagos négyzetméterárakat.
2024. 05. 06. 06:00
Megosztás:

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

Az elmúlt hónapokban még csupán nem csökkentek, májustól viszont már nőnek is a lakáshitelek kamatai. A hónap elején az egyik nagybank visszaemelte a hitelei árát, és vannak olyan banki ajánlatok is, amelyekben már jóval a 7,3 százalékos THM-plafon felett kínálják a lakáscélú jelzálogkölcsönöket - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024. 05. 06. 05:00
Megosztás:

Hogyan lehetnének sikeresebbek a hazai kkv-k?

A gazdasági válság, a változó piaci környezet minden vállalkozást, minden vezetőt arra késztet, hogy meghúzza a nadrágszíjat, azaz a kiadások csökkentésében látja a megoldást. De vajon tényleg ebben rejlik a felfelé ívelés lehetősége?
2024. 05. 06. 04:00
Megosztás: