Orosz érdeklődés a paksi atomerőmű bővítése iránt

Lesz orosz résztvevő azon a nemzetközi pályázaton, amelyet majd a következő magyar kormány ír ki a Paksi Atomerőmű bővítésére - közölte Oláh Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára az MTI-vel kedden.

Az államtitkár a Magyar-Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság energetikai munkacsoportjának magyar elnöke. A munkacsoport a múlt héten tartotta első ülését. A paksi atomerőmű bővítésére nemzetközi tendert írnak majd ki, és az orosz fél jelezte, hogy azon mindenképpen részt kíván venni. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a paksi atomerőmű meglévő blokkjainak alkatrészellátása kiemelten fontos kérdés, és ebben javul az együttműködés.

 

A bizottság napirendjén szerepelt a földgáz, a kőolaj, a villamos energia, az atomenergia, valamint az ipar területén történő együttműködési lehetőségek és az álláspontok ismertetése. A kőolaj és földgáz kérdésében az ülésen áttekintették a szállítások és a tárolás helyzetét. A felek tájékoztatták egymást álláspontjukról egyebek között a Mol befektetéseiről.

 

Az orosz partner tájékoztatott arról, hogy mi az orosz kormány véleménye a Mol-Szurgut kapcsolatról. A korábbi tájékoztatások szerint 2009 márciusában az osztrák OMV eladta a Mol-ban lévő teljes, 21,2 százalékos részesedését az orosz Surgutneftegasnak (Szurgutnyeftyegaz). Az orosz energetikai cég érdemi befolyást szeretne a Mol-ban, aminek a magyar olajcég menedzsmentje ellenáll.

 

Oláh Lajos államtitkár az MTI kérdésére elmondta, hogy az energetikai munkacsoport múlt heti ülésén az ipart érintő kérdések között tárgyaltak autóbuszgyártásról és erőmű beruházásról is, de a munkacsoportban döntések nem születnek. Hozzáfűzte: az atomenergia külön napirendként szerepelt az ülésen.

Átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban

Esztergomban átadták a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. első új hulladékudvarát, ahol a lakosság 40 féle hulladékot adhat le ingyenesen, a hét hat napján - mondta el a cég vezérigazgatója a helyszínen.
2024. 05. 09. 03:30
Megosztás:

Átalakultak a borravalózási szokások a magyaroknál

Továbbra is népszerű a borravaló intézménye Magyarországon, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért - ismerteti felmérése alapján a Hellopay fizetési rendszereket üzemeltető társaság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
2024. 05. 09. 03:00
Megosztás:

Megalakult a "mentes" termékek munkacsoportja

A "mentes" termékek munkacsoportjának megalakulásával bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt szakmai tevékenysége - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 09. 02:30
Megosztás:

Kiszámíthatóbb és magasabb színvonalú vízszolgáltatás érhető el Magyarországon

A vízművek integrációjával létrejött, ma már az ország felén szolgáltató állami vállalat hatékonyabb, kiszámíthatóbb és magasabb színvonalú szolgáltatást biztosít a fogyasztóknak - hangoztatta az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára szerdán Mohácson.
2024. 05. 09. 02:00
Megosztás:

Te is kaphatsz 130.000 Ft adójóváírást, de azt igényelni kell!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja.
2024. 05. 09. 01:00
Megosztás:

Arweave és 5thScape: A világelső AR/VR kriptó a 6 millió dollár felé zakatol

Az Arweave árfolyama az elmúlt 24 órában 19 százalékkal emelkedett, és 33,842 dolláron kereskedik, 21 százalékos kereskedési volumen emelkedés mellett. Ezzel az AR lett a legjobban erősödő érme a 100 legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovaluta projekt között.
2024. 05. 09. 00:01
Megosztás:

Itt a CSOK Plusz újabb hatása: már tizenötmilliót igényel egy átlagos lakáshiteles

Óriási ugrást hozott az első negyedév a lakáshitelek átlagos összegénél: a jegybanki adatok szerint már 15 millió forint felett jár a piac, ami jóval több mint a másfélszerese az egy évvel korábbi értéknek. Viszont a lakáshitelek iránti kereslet még messze jár a csúcstól: a március végéig megkötött, 17,4 ezer szerződés egyáltalán nem számít kiugrónak az előző évek adataival összevetve.
2024. 05. 08. 23:30
Megosztás:

A Baross Gábor Hitelprogram keretének zömére már szerződést kötöttek

Villámgyorsan zajlik a február közepén lezárult Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram igényléseinek elbírálása. Alig három hónap leforgása alatt a kétszázmilliárd forintos többletforrás 92 százalékára már meg is kötötte a hitelszerződéseket a magyar vállalkozásokkal az EXIM - jelentette be az exporthitel-ügynökség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
2024. 05. 08. 22:30
Megosztás:

Partnerségi megállapodást kötöttünk az AmCham Hungaryvel

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma nevében az AmCham Hungary - Amerikai Kereskedelmi Kamara magyarországi képviseletével - jelentette be a miniszter kedden Facebook-oldalán.
2024. 05. 08. 22:00
Megosztás:

A március csökkenést hozott a német ipari termelésnek

A vártnál kevésbé csökkent márciusban a német ipari termelés az előző havihoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint.
2024. 05. 08. 21:30
Megosztás:

Gyermek elsősegély táblák kerülnek játszóterekre

Gyermek elsősegély információs táblákat helyeznek ki országszerte a játszótereken - jelentette be a Kulturális és Információs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy XII. kerületi játszótéren tartott sajtótájékoztatón.
2024. 05. 08. 21:00
Megosztás:

Nyereségesen zárta az Erste Bank az első negyedévet

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után - jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2024. 05. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 08. 20:00
Megosztás:

A gazdák nem ellenzik a vízmegtartó intézkedéseket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos felmérésében megkérdezett gazdák csaknem 80 százaléka fontosnak tartja a termőterületi vízmegtartást és az ehhez szükséges lépéseket - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 08. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2024. 05. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
2024. 05. 08. 18:30
Megosztás:

Új kutatóközpont létesítéséről írtak alá megállapodást

Védelmi kutató központ létrehozásáról kötött megállapodást a német Dynamite Nobel Defense (DND) GmbH és a Védelmi Innovációs Kutató Intézet (VIKI) kedden Kaposváron.
2024. 05. 08. 18:00
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben Romániában

Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. 05. 08. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta a 2030-ig szóló rendeletet az orosz elnök

Rendeletet adott ki Oroszország nemzeti fejlesztési céljairól a 2030-ig terjedő időszakra, "a 2036-ig tartó perspektívában" Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.
2024. 05. 08. 17:00
Megosztás:

Tetemes növekedést hozott az első negyedév a BÉT számára

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 2024. első negyedévében a kereskedési bevételek 18,2 százalékkal, a kibocsátói díjbevételek 14,8 százalékkal nőttek, míg az adatértékesítési bevételek 7,8 százalékkal csökkentek az előző év hasonló időszakához képest - közölte a BÉT a honlapján kedden.
2024. 05. 08. 16:30
Megosztás: