2010. március 10., szerda - Ildikó
                     
Fórum iPhone Lakáskassza Archivum Vélemények Adó&Jog EURO Árfolyam figyelő Így elemeztek Ti RSS
    Európai piacok »
 

Megszakadt a három napja tartó európai lejtmenet

2010.02.08. 19:32
Az előző három napi csökkenést követően emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai részvénypiacok, igaz főként a defenzív részvényeknek és a nyersanyagárak miatt emelkedő nyersanyagpiaci papíroknak köszönhetően. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,8 százalékos emelkedéssel 979,72 ponton zárt.

A hétvége folyamán a G7 csoport európai tagországok pénzügyminiszterei igyekeztek megnyugtatni a befektetőket, mondván: szavatolják Görögország államháztartási deficitjének csökkentését úgy, ahogyan azt a görög kormány Európai Bizottság által elfogadott terve tartalmazza. Azonban a nap folyamán a piacok iránya többször is változott, ami arra utal, hogy a befektetők kedélye továbbra sem nyugodott meg teljesen.

 

A bizonytalanságra utal az is, hogy emelkedésnek indultak a defenzív részvényel, a gyógyszergyártó Sanofi Aventis, a GlaxoSmithKline, és az AstraZeneca 1,2-2,6 százalékos emelkedést produkáltak, míg a Nestle árfolyama 2,2 százalékkal erősödött. Emelkedtek a bányaipari részvények is, miután a fémárak drágultak a múlt heti esést követően.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 mutató 31,41 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel 5.092,33 ponton zárt hétfőn. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 index 50,51 ponttal, 0,93 százalékkal 5.484,85 pontra nőtt. Párizsban a CAC-40 mutató 43,51 ponttal, 1,22 százalékkal, 3.607,27 pontra erősödött.

 

A dollár gyengülésére emelkedő nyersanyagárak hatására drágultak a bányaipari részvények és az olajipari papírok. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj a tőzsdezáráskor hordónként 70,31 dolláron állt, 72 centtel drágult a pénteki záróhoz képest. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója (159 liter) 78 centtel 71,97 dollárra nőtt New Yorkban.

 

Az értéktőzsdék zárásakor az euró 1,3703 dollár volt a londoni bankközi devizapiacon, 0,29 százalékkal erősödve a péntek késői árfolyamhoz képest.

Szólj hozzá!

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:

Legnépszerűbb FÓRUM témák!
 
 
Címlap | Hírek | Technikai elemzés | Tőzsde | Nemzetközi piac | ETF | Árupiac | Arany | Biztosítási befektetés | Pályázatok | Tanfolyam | Befektetési alap | Fogalomtár | Hitel | ProfitLány (új!) | Rólunk | Uncle George Blogja | Médiaajánlat