2010. március 10., szerda - Ildikó
                     
Fórum iPhone Lakáskassza Archivum Vélemények Adó&Jog EURO Árfolyam figyelő Így elemeztek Ti RSS
 

1 millió dollár az AVON-tól a haiti földrengés áldozatainak

2010.02.08. 18:50
A 2010. január 12-én, Haitin történt katasztrofális földrengést követően az AVON bejelentette, hogy az AVON Alapítvány a Nőkért 1 millió dollár adományt ajánl fel a földrengés áldozatainak támogatására. A vállalat egyenlő részben osztja el az adományokat két szervezet, az Amerikai Vöröskereszt és az Orvosok Határok Nélkül között.

Az Amerikai Vöröskereszt az 500 000 dolláros adományt a földrengés áldozatainak segélyezésére fordítja, szorosan együttműködve a Haiti Vöröskereszttel.

 

Az Orvosok Határok Nélkül egy nemzetközi egészségügyi humanitárius szervezet, amely eddig több mint 1000 embert látott el. Az AVON által felajánlott összeget az alapvető és sürgős szükségletek biztosítására fordítják, mint a víz, étel és az orvosi segítség. „Mélyen le vagyunk sújtva a haiti földrengés által okozott pusztítás miatt.

 

A katasztrófahelyzetbe jutottak megsegítése régóta fontos része az AVON társadalmi szerepvállalásának. Úgy vélem, globális nagyvállalatként kötelességünk segítséget nyújtani Haiti lakosságának.” – mondta Andrea Jung, az AVON elnök-vezérigazgatója.

 

A vállalat emellett további intézkedéseket is tervez Észak-Amerikában a földrengés áldozatainak megsegítésére, például a termékértékesítésből befolyó adománygyűjtést.

Szólj hozzá!

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:

Legnépszerűbb FÓRUM témák!
 
 
Címlap | Hírek | Technikai elemzés | Tőzsde | Nemzetközi piac | ETF | Árupiac | Arany | Biztosítási befektetés | Pályázatok | Tanfolyam | Befektetési alap | Fogalomtár | Hitel | ProfitLány (új!) | Rólunk | Uncle George Blogja | Médiaajánlat