Kirobbanó profit az FHB-nál

Az FHB Jelzálogbank 2009 negyedik negyedévében 1,6 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami az előző negyedévinél 10,6 százalékkal kedvezőbb, 2008 hasonló időszakának eredményénél pedig 1,6 százalékkal marad el - tette közzé a társaság konszolidált, nem auditált gyorsjelentésében kedden a BÉT honlapján.

Az IFRS (Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok) szerint elkészített mérleg alapján a jelzálogbank tavalyi éves adózott nyeresége így megközelítette a 7,1 milliárd forintot, ez 6,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A bank 2009 negyedik negyedévében 7,6 milliárd forint nettó kamatbevételt realizált, 80 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az előző negyedévinél pedig 13,6 százalékkal magasabbat.

 

 Gyuris Dániel vezérigazgató kedden az MTI-nek elmondta: az FHB teljesítette a tavalyi eredményre vonatkozó célkitűzését, annak ellenére, hogy az értékvesztés az előző évhez képest érzékelhetően nőtt. Az elért eredmény a vezérigazgató szerint a jelentős költségjavulásnak köszönhető, továbbá annak, hogy a devizaforrások gyorsabban árazódtak át, mint a hozzájuk kapcsolódó hosszú (ötéves) kamatperiódusú hitelek.

 

A bank teljesítette az állammal szemben vállalt azon kötelezettségét is, hogy saját hitelállományát a korábbi szinten tartja - tette hozzá. A bank tavalyi célkitűzése az volt, hogy a bankcsoport eredményének el kell érnie legalább az előző évit, konszolidált saját hitelállományának pedig a 2008. év végi szintet. Az utóbbiban kulcsszerepet szántak az állammal tavaly kötött megállapodásoknak.

 

Az állam 2009-ben 400 millió euró összegű kölcsönt nyújtott az FHB-nak, és 30 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a bankban. Az állami kölcsönből 2009 végén közel 109 milliárd forint állt a bank rendelkezésére, az állammal szemben fennálló összes kötelezettség - a tőkeemelés összegét is beleértve - 141,1 milliárd forintot tett ki. Az FHB konszolidált mérlegfőösszege a 2008. év végihez képest 16,3, az előző negyedévhez képest 1,9 százalékkal bővült, és 2009 végén 801,7 milliárd forintot tett ki; a növekedést eszközoldalon a kamatozó eszközök növekedése, forrásoldalon az állami hitelfelvétel generálta.

 

Az FHB saját értékesítésű hiteleinek bruttó állománya 2009 végén 341 milliárd forint volt, szeptember végéhez képest 3, 2008 végéhez viszonyítva 3,7 százalékkal nőtt. A lakossági hitelek aránya továbbra is domináns, 90 százalék körüli; állományuk 3,2 százalékkal (9,8 milliárd forinttal) csökkent előző év decemberéhez képest, 2009 szeptemberéhez képest pedig 0,7 százalékkal mérséklődött.

 

A vállalati hitelezés 2009-ben erősödésnek indult, ennek eredményeként az állomány egy év alatt 20,3 milliárdról 38,5 milliárd forintra gyarapodott, s 2009. szeptember végéhez képest is 7,1 milliárd forintos növekedést produkált, nagyobbrészt a kkv üzletágnak köszönhetően. Az időskori jelzálogkölcsön termék állománya 2,1 milliárd forintot tett ki 2009 végén, egy év alatt 300 millió forinttal bővült. A refinanszírozott hitelek állománya az egy évvel korábbihoz képest 8,2 százalékkal - 23,6 milliárd forinttal - 263 milliárd forintra csökkent, szeptember végéhez képest pedig 1,2 százalékkal (3,1 milliárd forinttal).

 

A jelzálogbank bruttó forrásbevonása 2009-ben közel 60,5 milliárd forint volt. Tavaly nyolc sorozatból több mint 66 milliárd járt le, a visszavásárlások össznévértéke 26,6 milliárd forintot tett ki. A jelzáloglevelek jelenértékének összege 2009 végén 496,5 milliárd forintra, a fedezetek jelenértéke 587,7 milliárd forintra rúgott, a fedezettség mértéke 118 százalék volt.

 

A jelentés megjegyzi: a magyar állampapírpiacon a nemzetközi pénz- és tőkepiaci válság hatására tavaly igen gyenge volt a likviditás, az értékpapírok árazása nehézkessé vált, nem voltak valódi piaci értékeket tükröző ajánlatok sem a vételi sem az eladási oldalon. A portfolió minősége továbbra is jó a jelentés szerint, bár a problémamentes kihelyezések aránya csökkent. A nem teljesítő hitelek aránya egy év alatt 1,47-ről 4,77 százalékra emelkedett. Az értékvesztés állománya 2009 végén 6,1 milliárd forintot tett ki, 4,3 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit.

 

A bank 2009 negyedik negyedévében 7,6 milliárd forint nettó kamatbevételt realizált, 80 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az előző negyedévinél pedig 13,6 százalékkal magasabbat. Az egész évi nettó kamatjövedelem 25,3 milliárd forint volt, 51,7 százalékkal több, mint 2008-ban. Az átlagos nettó kamatmarzs egy év alatt 68 - az elmúlt negyedévben 10 - bázisponttal, 3,21 százalékra nőtt, emelkedését a jelentés szerint elsősorban a meglévő forrásállomány költségeinek a mérséklődése segíti.

 

A működési költségek a tavalyi utolsó három hónapban 3,7 milliárd forintot tettek ki, 11,5 százalékkal haladták meg a harmadik negyedévit, az egy évvel korábbinak ugyanakkor 16,7 százalékkal alatta maradtak. A személyi jellegű költségek az előző negyedévhez képest 12,6, 2008 negyedik negyedévéhez képest 38 százalékkal szűkültek. A működési költségek és a bruttó pénzügyi eredmény hányadosa (CIR) így a 2008. év végi 55,4-ről 2009 végére 44,5 százalékra javult.

 

Az átlagos eszközarányos megtérülés (ROAA) a 2008. évi 1 százalékról 2009-ben 0,9, az átlagos sajáttőke-arányos megtérülés (ROAE) pedig 17,8-ról 15,6 százalékra mérséklődött. A P/E mutató (részvényárfolyam/egy részvényre jutó nyereség) 6,75-ről 11,81 százalékra nőtt. A részvényesi vagyon éves szinten 17,4 százalékkal, közel 47,2 milliárd forintra hízott. Az FHB papírjai a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak, a keddi kereskedést 1.414 forinton zárták. Az elmúlt 52 hétben a részvény legalacsonyabb árfolyama 470 forint, a legmagasabb 1.439 forint volt.


Alvásidő kalkulátor – mennyit kell aludni életkor szerint?

Az alvás életünk egyik legalapvetőbb biológiai szükséglete, mégis sokan bizonytalanok abban, hogy naponta hány órát kellene aludniuk. Egyesek hat óra után is frissnek érzik magukat, mások nyolc-kilenc óra pihenés után is fáradtan ébrednek. Az alvásidő kalkulátor abban segíthet, hogy életkorunk, napi tevékenységünk és megszokott alvási időnk alapján reálisabb képet kapjunk saját pihenési szokásainkról.
2026. 06. 11. 02:30
Megosztás:

Új feladat előtt a magyar borágazat: kulcskérdés a fiatalok megszólítása

A fiatal felnőttek borválasztási szokásai konkrét irányt mutatnak a magyar borászatoknak, megszólításuk pedig kulcskérdés az ágazat jövője szempontjából. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) friss kutatása szerint az Y és Z generáció döntéseiben az íz, az ár, az adott alkalom és az élmény különösen fontos, a borvidékek, a szakmai díjak és a termelői háttér pedig akkor erősítik igazán a választást, ha érthető fogyasztói üzenetté válnak. A HNT szerint a magyar borászatok előtt most az a feladat áll, hogy a meglévő szakmai értékeket közelebb vigyék a fiatalok mindennapi döntési helyzeteihez.
2026. 06. 11. 02:00
Megosztás:

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az egészségügyi ellátás minősége, a megkérdezettek fele pedig tart a magánytól - derült ki az Irmák Nonprofit Kft. és az Europion közös felméréséből.
2026. 06. 11. 01:00
Megosztás:

A fémmegmunkálás rejtelmei: miért fontos a megfelelő csiszolóanyag?

A fémmegmunkálásban a precizitás kulcsfontosságú. Azok számára, akik rendszeresen dolgoznak fémekkel, ismerősek lehetnek azok az eszközök, amelyek képesek egyenletes felületi minőséget biztosítani.
2026. 06. 10. 23:59
Megosztás:

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet!

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért a készítmények így kevésbé hatékonyak lehetnek - derül ki a Semmelweis Egyetem (SE) gyógyszerészeinek legújabb kutatásából.
2026. 06. 10. 23:30
Megosztás:

Társasjátékozás: hogyan csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat?

A társasjátékok számos ember számára jelentenek kedvelt kikapcsolódást. De vajon eszedbe jutott már valaha, milyen hatással van ez a hobbid a környezetre?
2026. 06. 10. 23:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepített a Greenergy-Solar Duna Kft. a paksi naperőmű mellé

Befejeződött a Greenergy-Solar Duna Kft. villamosenergia-tároló építési projektje, amelynek keretében 1,8 milliárd forintos beruházással négy, egyenként 1245 megawatt teljesítményű tárolót telepítettek a cég Paks mellett működő napelemparkjához.
2026. 06. 10. 22:30
Megosztás:

Támogatáshoz jutnak a ragadós száj- és körömfájás miatt érintett juh- és sertéstartók

Támogatást biztosítanak a 2025-ös ragadós száj- és körömfájás-járvány miatt gazdasági veszteséget szenvedett juh- és sertéstartóknak, a kérelmeket 2026. június 15. és június 30. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) szerdán az MTI-vel azt követően, hogy megjelent az agrár- és élelmiszer-gazdaságért felelős miniszter erről szóló rendelete.
2026. 06. 10. 22:00
Megosztás:

Naderi Zsuzsanna: új stratégiai szemlélet szükséges a felnőttképzésben

A felnőttképzés és a szakképzés átalakítása nem valósulhat meg átfogó stratégia nélkül, ezért ezzel a feladattal egy "erős stratégiaalkotó egységet" hoznak létre az államtitkárságon belül - mondta Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkár egy budapesti konferencián szerdán.
2026. 06. 10. 21:30
Megosztás:

Master Good: külföldi munkavállalók nélkül nem biztosítható a termelés bővítése

Magyarországon már nem áll rendelkezésre elegendő hazai munkaerő a Master Good növekvő termelési igényeinek kielégítésére, ezért külföldi munkavállalók bevonására van szükség - mondta Bárány László, a vállalat ügyvezető igazgatója egy szerdai budapesti szakmai konferencián.
2026. 06. 10. 21:00
Megosztás:

A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét

A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához - írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
2026. 06. 10. 20:30
Megosztás:

Az ukrán elnök hamarosan találkozhat a magyar miniszterelnökkel

Ukrajnának pozitív jelzései vannak arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben sor kerülhet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter miniszterelnök találkozójára - közölte Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.
2026. 06. 10. 20:00
Megosztás:

NAV: 170 ezren még kérhetnek részletfizetést a gépjárműadóra

Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még lehet kérni öthavi pótlékmentes részletfizetést, aki azonban nem fizet és részletet sem kér, annak késedelmi pótlékkal kell számolnia - figyelmeztetett szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 06. 10. 19:30
Megosztás:

Letartóztatta a bíróság a tiltott potencianövelőkkel kereskedő férfiakat

A bíróság öt férfival szemben rendelt el kényszerintézkedést, a gyanú szerint ugyanis tiltott teljesítményfokozókkal és engedély nélküli gyógyszerekkel kereskedtek és ebből évente egymilliárd forintos bevételre tettek szert - közölte a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-vel szerdán.
2026. 06. 10. 19:00
Megosztás:

Orbán Anita a magyar-német együttműködésről tárgyalt Berlinban

A magyar-német együttműködés legfontosabb kérdéseit tekintette át Orbán Anita külügyminiszter német partnerével, Johann Wadephul külügyminiszterrel szerdán Berlinben.
2026. 06. 10. 18:30
Megosztás:

Eltűnnek a látogatók a weboldalakról? Így forgatja fel a Google AI a keresést

A Google történetének egyik legnagyobb változása zajlik a szemünk előtt. A vállalat 2026-os fejlesztői konferenciáján bejelentette, hogy az AI Overviews már több mint 2,5 milliárd havi felhasználót ér el, míg az AI Mode szolgáltatást több mint 1 milliárd ember használja rendszeresen. A keresés ezzel új korszakba lép: a felhasználók egyre gyakrabban nem linkeket kapnak válaszul, hanem azonnal elkészített, mesterséges intelligencia által generált összefoglalókat. Ez alapjaiban alakíthatja át a digitális marketing és a keresőoptimalizálás világát.
2026. 06. 10. 18:00
Megosztás:

OGYM: rekordgyorsasággal nyitjuk újra a magyar felsőoktatás európai kapuit

Rekordgyorsasággal nyitjuk újra a magyar felsőoktatás európai kapuit - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) az MTI-vel szerdán.
2026. 06. 10. 17:30
Megosztás:

Meghosszabbítják az alapélelmiszerek árréskorlátozását

Év végéig meghosszabbítják Romániában az alapélelmiszereknél alkalmazható árrés korlátozását. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói által kezdeményezett határidő-módosítást szerdai ülésén fogadta el a bukaresti képviselőház - közölte az RMDSZ.
2026. 06. 10. 17:00
Megosztás:

A pesti pincék új élete: így lehet üzleti érték a föld alatti négyzetméterekből

A budapesti alagsori, szuterén- és pincehelyiségek sokáig az ingatlanpiac problémás szereplőinek számítottak. Pedig megfelelő műszaki háttérrel, jogilag rendezett működéssel és jó üzleti ötlettel ezekből a terekből akár különleges, magas hozamú élményközpontok is születhetnek.
2026. 06. 10. 16:30
Megosztás:

Idén mérsékelt GDP-növekedés várható erős forint mellett

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. Az erős forint, az enyhülő infláció teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány csak a következő években csökkenhet - derül ki az MBH Elemzési Centrum szerdán kiadott Makrogazdasági kitekintőjéből.
2026. 06. 10. 16:00
Megosztás: