Nagyítás: Orbán reális esélyt lát arra, hogy a következő 15-20 év politikáját ne a dualitás jellemezze

Orbán Viktor szerint megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő 15-20 évét ne a "duális erőtér" határozza meg, hanem "egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér". (MTI)

A Fidesz elnöke ezt a "Megőrizni a létezés magyar minőségét" című beszédében fejtette ki, amelyet szerdai számában közöl vitaindítóként a Nagyítás című hetilap, amely a szöveget már kedden eljuttatta az MTI-hez. Az MTI úgy tudja, a szöveg Orbán Viktor 2009. szeptember 5-i kötcsei beszédének szerkesztett változata, amely - mint a Nagyítás írja - "koncepció, vízió, sőt stratégia a kultúra jövőbeli szerepéről". Az írás tanúsága szerint a pártelnök kormányzat és kultúra viszonyát a kormányzás logikája és megfontolásai felől értelmezte.

 

A politikus úgy véli: Magyarországot, a magyar emberek közösségét kormányozni többet jelent annál, mint például a nagyobb jólét és biztonság elérése. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, amikor Magyarországról beszél, és a kormányzás lényegéhez közelít, akkor ő azt kisbetűvel, két szóban írja: "magyar ország". Nézete szerint ugyanis a mindenkori ideális magyar kormányzatot annak a felismerésnek kell vezetnie, hogy "a magyarok közössége s egyáltalán a létezés magyar minősége többek között abból ered, hogy rendelkezünk egy saját, csak ránk jellemző látásmóddal, ahogyan leírjuk, megértjük, érzékeljük és kifejezzük a körülöttünk lévő világot. (...)

 

S ez a kulturális minőség az, amit egy kormányzatnak meg kell őriznie, illetve ezt a közösséget abban az állapotban kell megtartania, hogy a bennünket az összes többi nemzeti közösségtől megkülönböztető kulturális minőség fennmaradjon". Ezek alapján a Fidesz elnöke úgy látja, a kormányzás célja és feladata - nagybetűvel és egybeírva - Magyarország közjogi értelemben vett vezetése, tartalmilag pedig annak biztosítása, hogy a nagybetűs Magyarország kisbetűvel, két szóban írva: "magyar ország" maradjon. Orbán Viktor hosszan szól az elit szerepéről, és kifejti: Magyarországon szembe kell nézni azzal a problémával, hogy hiányzik "a mintaadó elit kiválasztását igazoló értékelési rend", azaz nem működnek a hagyományos elitdefiníciók.

 

A gazdasági elitre a magyar közösség jelenleg nem néz fel, a kulturális elit megítélését figyelve pedig az látható, hogy a társadalom kevésbé várja az emberi értékesség kritériumának meghatározását tőlük, mint korábban - véli. Emiatt szerinte a társadalom egyetlen kritérium alapján ítélkezik a magyar szellemi élet képviselőiről: politikai teljesítményei alapján. Példaként említi, hogy a neoliberális elit és az általuk támogatott politikai közösség együttesen felelősek az ország kudarcáért, s így - mint fogalmazott - "az egyik magával rántotta a másikat". Ezzel összefüggésben hangsúlyozza, egy "kurzusváltás" esetén ez a Fidesszel kapcsolatban sem lesz másként: mind a kormány, mind a támogató elit kulturális teljesítményét annak alapján fogja megítélni a magyar közvélemény tekintélyes része, hogy az ezeken a szellemi alapokon felépülő kormányzás sikeressé teszi-e Magyar­országot vagy sem.

 

A jelenlegi kormányzatról szólva Orbán Viktor azt állítja: a kormányzati leszerepelés leértékelte a szociálliberális értékrendű kultúrateremtő közösséget is, megrendültek a kormányzás szellemi és értékalapjai. "Természetesen lehetséges, sőt valószínű, hogy íróként nem mondtak csődöt, de elitként (...) bizony, csődöt mondtak." A politikus szerint a két megbukott gondolat, amelyre a kormányzat a maga szellemi identitását építette, az individuum és a közösség közötti viszonyrendszer egyensúlya, valamint a piac mindenhatóságába vetett hit.

 

Úgy véli azonban, hogy emellett összeomlott az 1990 után a magyar baloldal által felépített hatalompolitikai rendszer is, amely "nagyobb esélyt biztosított a baloldal számára, hogy hosszú távon is képes legyen a társadalom legfontosabb elitpozícióit kezében tartani, és a saját céljainak megfelelően fölhasználni". E szisztéma pénzforrásának a privatizációt, majd a külföldi hiteleket tartja; ideológiájának a baloldal által kiépített saját médiát, a "magukhoz láncolt értelmiségi holdudvart"; a szavazat-utánpótlást pedig abban látta biztosítottnak, hogy miközben az államot minden olyan területről kivonták, ahol valójában szükség lett volna rá, egyfolytában növelték a járadékok és egyéb juttatások formájában állami forrásokból élők számát. E rendszer összeomlásának okát Orbán Viktor abban látja, hogy nem volt többé finanszírozható.

 

Szerinte így jutottunk el egy korszak lezárásához. A párterőtér alakulásával kapcsolatban kijelenti: napjainkra megszűnni látszik a rendszer dualitása, s egy centrális politikai erőtér van kialakulóban, ami "egyrészt a jobboldali konjunktúrának, másrészt a mi megerősödésünknek köszönhető". Vagyis megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő 15-20 évét ne a duális erőtér határozza meg, amely "állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál.

 

Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza - és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli" - összegzi álláspontját Orbán Viktor, azt javasolva, hogy az állandó harcra berendezkedett politika helyett az állandó kormányzásra berendezkedett politikát válasszák, ne a másik féllel folytatott folyamatos küzdelmet, hanem bizonyos nemzeti ügyek meggyőző erejű képviseletét. Ezzel összefüggésben véleménye szerint a következő kulturális kormányzatnak az lesz a dolga, hogy a magyarországi kulturális elit számára a nyugodt lelkiállapothoz, a teremtő alkotáshoz, valamint a szép, nemes és választékos élethez szükséges feltételeket megteremtse, biztosítsa.


Tőzsdére lépése után a SpaceX a legnagyobb technológiai cégek nyomába eredhet

A várakozások szerint 2026. június 12-én debütálhat a Nasdaqon a Space Exploration Technologies Corp. (SpaceX), amelynek tőzsdei bevezetése a globális piacok egyik legjelentősebb eseménye lehet az évben. Az IPO akár Elon Muskot is közelebb viheti ahhoz, hogy a világ első dollárban számolt billiomosa legyen. A várható piaci hatásokat és a SpaceX értékelésének lehetséges következményeit a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB vezető elemzője, Szitás Lóránt elemezte.
2026. 06. 11. 21:00
Megosztás:

Figyelmeztető jelek az állásinterjún: hogyan szúrjuk ki időben a rossz főnököket és kollégákat

Az állásinterjú nem vallatás, hanem üzleti tárgyalás. Mindkét fél kockázatot vállal, és mindkét oldalnak lehet veszítenivalója. Egy rossz felvétel a munkavállaló éves bérének akár a 150-200%-ába is kerülhet a vállalatnak a kiesett produktivitás, a toborzási költségek és a betanítási idő miatt. A munkavállaló számára pedig már egy mérgező környezetben töltött év maradandó károkat okozhat a szakmai önbecsülésében és a karrierjében.
2026. 06. 11. 20:30
Megosztás:

Nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltését az Országgyűlés

Két napon, hétfőn és kedden ülésezik a jövő héten a parlament, a hétfői ülés várhatóan Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy nyolc évben korlátozhatja a miniszterelnöki tisztség betöltésének maximális idejét.
2026. 06. 11. 20:00
Megosztás:

Továbbra is jelen van a sertéspestis Horvátországban

Továbbra is jelen van az afrikai sertéspestis Horvátországban: ezúttal az Eszék-Baranya megyei Djurdjenovac járáshoz tartozó Saptinovciban igazoltak újabb esetet - közölte csütörtökön a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2026. 06. 11. 19:30
Megosztás:

7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás:

Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett, de a következő évektől a hiány is csökkenésnek indulhat

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.
2026. 06. 11. 15:30
Megosztás:

Ismét az elektromos autók lettek a legdrágábbak a használtautó-piacon

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, májusi közös statisztikája. Az adatok alapján több, mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon, ezzel a hibrid-elektromos árolló ismét nyílni kezdett. A teljes kínálatot vizsgálva az átlagár gyakorlatilag megegyezik a tavaly májusival, a legolcsóbb szegmens azonban tovább zsugorodott, a meghirdetett benzines autók pedig egyre fiatalabbak.
2026. 06. 11. 15:00
Megosztás:

Németország USDC-alapú segélyfizetéseket tesztelt Szíriába az Algorand hálózatán

Németország új szintre emelné a blokklánc-alapú humanitárius kifizetéseket: a német külügyminisztérium egy pilotprojektben USDC stabilcoin segítségével tesztelte, hogyan lehet gyorsabban, olcsóbban és átláthatóbban segélypénzeket eljuttatni Damaszkuszba. A kísérlet az Algorand blokkláncát használta elszámolási rétegként, az eredmények pedig jelentős költségcsökkenést és drámai gyorsulást mutattak.
2026. 06. 11. 14:30
Megosztás:

Felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet

A nyomozók felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet; 830 millió forint vagyont foglaltak le öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság letartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2026. 06. 11. 14:00
Megosztás:

A családtámogatások nyertesei és vesztesei: ezt mutatják a számok

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a növekedés kettészakította az országot: a többgyerekesek átlag fölé kerültek, a gyermektelen és egygyerekes családok viszont továbbra is az átlagos életszínvonal alatt élnek.
2026. 06. 11. 13:30
Megosztás:

Hyperliquid és Paradigm: túl szigorú lehet a GENIUS törvény AML-szabályozása

A Hyperliquid Policy Center és a Paradigm szerint az amerikai pénzügyminisztérium jelenlegi stabilcoin-szabályozási tervezete túl nagy terhet rakna a kibocsátókra, különösen a DeFi-piacokon. A két kriptoipari szereplő arra figyelmeztet, hogy a túl szigorú AML-előírások akár ki is szoríthatják az amerikai szabályozott stabilcoinokat a decentralizált pénzügyi ökoszisztémából.
2026. 06. 11. 13:00
Megosztás:

Kettős felhasználású infrastruktúra-beruházások európai modelljei – tanulságok Magyarország számára

Az európai NATO‑szövetségesek által alkalmazott kettős felhasználású infrastruktúrafejlesztési modellek jól bevált, gyakorlatban tesztelt megoldásokat kínálnak Magyarország számára is. A kettős felhasználású – azaz egyszerre polgári és katonai célokat szolgáló – infrastruktúra‑fejlesztések egyre meghatározóbb szerepet töltenek be Európában, és a hangsúly mára nem csupán a védelmi vállalások mértékén, hanem azok gyakorlati megvalósításán van. Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper Hungary Partnere, Projekt és Restrukturálási csoportvezető, Romsics Viktor, az iroda ICT szektorának vezetője és Hajtó Balázs, a Projektfejlesztési csoport ügyvédjelöltje mutatják be a releváns európai megvalósítási modelleket és az azokból levonható, Magyarországra is alkalmazható tanulságokat.
2026. 06. 11. 12:30
Megosztás:

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport

Több mint 7000 parkolóhellyel és közel 90 elektromos töltőponttal várja az utasokat idén nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport több fejlesztéssel és kapacitásbővítéssel támogatja a repülőtér megközelítését és az utasforgalom gördülékeny kezelését. Az üzemeltető azt javasolja az utasoknak, hogy indulás előtt tájékozódjanak a Budapest Airport weboldalán a közlekedési és parkolási lehetőségekről.
2026. 06. 11. 12:00
Megosztás:

Nem az ár, hanem a rugalmasság jelenti a magyar célgépgyártók versenyelőnyét

A sebesség és a precizitás hazai fellegvárában, a Hungaroringen mutatkozott be a magyar célgépgyártás idei mezőnye. A Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2026-os pályázatai azt mutatták meg, hogy a hazai ipari fejlesztések jelentős része nem elvont technológiai koncepciókból, hanem nagyon is gyakorlati termelési problémákból születik.
2026. 06. 11. 11:30
Megosztás: