Nem lehet kocsmában, könyvesboltban ajánlószelvényt gyűjteni

Állásfoglalással erősítette meg hétfő este az Országos Választási Bizottság (OVB), hogy nem lehet ajánlószelvényeket gyűjteni munkahelyeken, így például könyvesboltokban, vagy italkimérésekben és nem lehet előre meghirdetett munkahelyeken sem ajánlásokat gyűjteni. (MTI)

A Választási eljárási törvény szerint nem lehet gyűjteni ajánlószelvényt munkahelyen munkaidőben vagy munkaviszonyból, illetőleg munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettség teljesítése közben. Az OVB azzal kapcsolatban vizsgálta a kérdést és adott ki állásfoglalást, hogy több, az áprilisi országgyűlési választáson indulni szándékozó párt az interneten hirdette meg, mely boltokban, kocsmákban lehet leadni rájuk az ajánlószelvényeket. Állásfoglalásában az OVB megállapította: a törvényben foglalt tilalom célja "a választási cselekmények" kizárása a munkahelyekről.

 

"Ebből következően a tilalom nemcsak a munkahelyen munkát végzők egymás közötti kapcsolatában zárja ki az ajánlószelvények gyűjtését, hanem tilalmazza azt is, hogy munkahelyen munkaidőben bárki ajánlószelvényt gyűjtsön" - állapította meg a testület. Az OVB a munkahely fogalmának meghatározásánál a munkavédelemről szóló törvényben foglaltakat tekintette irányadónak, amely szerint munkahely "minden olyan szabad vagy zárt tér (ideértve a föld alatti létesítményt, a járművet is), ahol munkavégzés céljából vagy azzal összefüggésben munkavállalók tartózkodnak.

 

Munkahelynek kell tekinteni a mást nem foglalkoztató, a munkáját kizárólag személyesen végző egyéni vállalkozók (akkor is, ha egyéni céget alapított) munkavégzési helyét". Az OVB felhívta a figyelmet arra, hogy értelemszerűen nem vonatkozik a tilalom a jelölőszervezetek által fenntartott, működtetett munkahelyekre. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a tilalom megsértését jelenti, ha a jelölőszervezet - a saját maga által fenntartott munkahelyeken kívül - más munkahelyet jelöl meg, hirdet meg, népszerűsít az ajánló szelvények gyűjtésére vagy leadására.

 

A budapesti 7. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság pénteken egy magánszemély kifogása alapján foglalkozott Debreczeni József, az MDF országgyűlési képviselőjelöltje ajánlószelvény-gyűjtésével. A kifogást tevő magánszemély szerint Debreczeni József weboldalán található egy tájékoztatás arról, hol lehet leadni az ajánlószelvényeket Debreczeni Józsefre. A kifogást tevő szerint a felsorolt helyek munkahelyek (könyvesboltok, kávézók), és a tájékoztatón nincs feltüntetve az, hogy a nap mely időpontjában lehet leadni az ajánlószelvényeket.

 

A helyi választási bizottság határozatának indoklása szerint a jogszabály nem engedi, hogy munkahelyen, munkaidőben gyűjtsenek ajánlószelvényt a jelöltek. A Jobbik honlapján választókerületekre bontva, illetve lakcímek alapján kereshető meg, hogy a körzetben mely pékségekben, üzletekben, kocsmákban adható le az ajánlószelvény. Az egyéni választókerületekben csak azok a jelöltek indulhatnak, akik összegyűjtöttek 750 érvényes ajánlószelvényt.


Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
2026. 06. 13. 18:00
Megosztás:

Több száz átadott honlap után is fizetésre várnak a Demján-program szállítói

A Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” konstrukciójában szállítóként részt vevő vállalkozások szerint a kifizetések elmaradása mára a programban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások működését is veszélyeztetheti. Több száz, közel ezer átadott projekt után sem érkezett meg az elvégzett munkák ellenértéke, miközben a szállítók jelentős része saját forrásból finanszírozta a teljesítést.
2026. 06. 13. 17:00
Megosztás:

Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban

A globális gazdasági egyenlőtlenségekre és a digitális szabályozásra kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország a G7-országok (Franciaország mellett az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság) hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján a francia Alapokban található Evianban - tudatta egy háttérbeszélgetésen a francia elnöki hivatal, kiemelve, hogy a napirenden lévő témákban nincs egyetértés az amerikaiak és a többi nagyhatalom között.
2026. 06. 13. 16:00
Megosztás:

Nőtt a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma az első negyedévben

Mezőgazdasági gépeket és eszközöket 44 százalékkal nagyobb összértékben forgalmaztak Magyarországon az idén az első negyedévben 2025 azonos időszakához képest, az alkatrészforgalmazás 6 százalékkal nőtt - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.
2026. 06. 13. 15:00
Megosztás: