Malév - Vissza az állam szárnyai alá!

A magyar állam a Malév tőkeemelésében részben készpénzzel, részben pedig apporttal, korábbi adósságok konvertálásával vett részt, így az állam összesen 25,2 milliárd forinttal emelt tőkét a légitársaságban - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) szombat hajnalban az MTI-vel, miután péntek késő este megszületett a megállapodás arról, hogy a Malév 95 százalékban ismét állami tulajdonba kerül. A fennmaradó 5 százalékos tulajdonrésszel az AirBridge rendelkezik.

A magyar légitársaság egyik legnagyobb hitelezője a Vnyesekonombank marad, amely így korábbi tulajdonosi szerepvállalását alapvetően hitelezőire változtatta - írta közleményében a PM, hozzátéve, a légitársaság vezérigazgatói tisztét továbbra is Martin Gauss tölti be.

 

A szaktárca emlékeztetett, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. már korábban kezdeményezte a Vnyesekonombankkal szemben a korábban vállalt 32 millió eurós garancia lehívását, és a pénzintézet ennek a kötelezettségének eleget tesz.

 

Szintén a megállapodás része, hogy a Malév viszonylag kedvezőtlen feltételű hiteleit a bank kedvezőbbre, alacsonyabb kamatozásúakra váltja - olvasható a dokumentumban. Az, hogy az állam többségi tulajdonos lett a Malévban, lehetőséget teremt a társaság stabil pénzügyi működésének megteremtésére, ugyanakkor - írják - folytatni kell a cégnél a már megkezdett erőteljes restrukturálási programot, részint, hogy minél kevesebb adóforintot emésszen fel a társaság pénzügyi megmentése, másrészt, hogy az Európai Unió ne ítélje tiltott állami támogatásnak a magyar állami szerepvállalást.

 

Az iparági tanácsadó bevonásával folyó program célja, hogy a Malév legkésőbb 2012-re nyereségessé váljon, amelynek érdekében további "kemény lépések" várhatóak a társaság működésében. Így többek között a hálózat átalakítására, további leépítésekre, a szakszervezeti megállapodások és a beszállítói szerződések újratárgyalására kerül sor - közölte a PM. A pénzügyi tárca közlése szerint a tulajdonosváltás, a Malév helyzetének rendezése egy hosszú tárgyalássorozat eredménye, amelynek során az állam mindvégig az ország érdekeinek érvényesülésére, a nemzeti légitársaság működőképességének fenntartására törekedett úgy, hogy a megállapodás megfeleljen mind a magyar, mind az uniós jogszabályoknak.

 

A Malév többségi állami tulajdonba kerüléséről szóló megállapodást Oszkó Péter pénzügyminiszter, az orosz Vnyesekonombank, a légitársaság korábbi fő tulajdonosa az AirBridge Zrt., a Malév Zrt. és az MNV Zrt. képviselői írták alá.


Meghatározó tényezők, amelyek növelik egy lakás értékét

Két hasonló méretű és azonos környéken található lakás között jelentős árkülönbség lehet, és ennek oka messze nem mindig a felújításra elköltött összegben keresendő. Az ingatlan értékét számos olyan adottság határozza meg, amelyen tulajdonosként nem, vagy csak nehezen változtathatunk, a lokációtól az épület állapotán át egészen az alaprajzig. Más tényezőkre viszont igenis van ráhatásunk. Egy átgondolt korszerűsítés, az energiafogyasztás csökkentése vagy a konyha és a fürdőszoba modernizálása vonzóbbá teheti az ingatlant a potenciális vevők számára.
2026. 09. 03. 07:30
Megosztás:

Ausztriában és Lengyelországban kezdi meg a Zeekr márka forgalmazását az AutoWallis

Megállapodott a Zeekr ausztriai és lengyelországi forgalmazásáról az AutoWallis cégcsoport, amely ezzel újabb prémium, technológiaorientált márkával bővíti portfólióját. Ausztriában önállóan, Lengyelországban portugál partnerével, a Salvador Caetano Csoporttal közösen látja majd el a Zeekr nagykereskedelmi képviseletét. A megállapodás révén az AutoWallis két stratégiai jelentőségű piacon erősíti tovább jelenlétét és márkaportfólióját, miközben támogatja a Zeekr európai terjeszkedésének következő szakaszát.
2026. 09. 03. 07:00
Megosztás:

Grönlandi külügyminiszter: folytatódik a párbeszéd az amerikai kormánnyal

Folytatódnak a tárgyalások Grönland és az Egyesült Államok között az északi-sarkvidéki sziget jövőjéről - közölte Múte Egede grönlandi külügyminiszter szerdán Brüsszelben.
2026. 09. 03. 06:30
Megosztás:

Bővülő forgalom és mesterséges korlátok a boltok első féléves mérlegén

A kiskereskedelem forgalma stabilan bővült 2026 első hat hónapjában, ennek üteme minden alkategóriában meghaladja az EU-s átlagot. Vannak kiemelkedően jól teljesítő szegmensek, mint például a drogériák, amiknek bővülési dinamikája, árbevétele és a cégeinek száma is növekedett, de a vegyes élelmiszer és az iparcikk kereskedelemben koncentráció zajlik. Az ágazatban a bővülő forgalom ellenére is működési nehézségek látszanak, amik megmutatkoznak a beruházások értékének csökkenésében is.
2026. 09. 03. 06:00
Megosztás:

Rekordkísérlettel indítja az új évadot az Erkel Színház

Huszonöt órás, megszakítás nélküli musicalelőadással indítja az őszi szezont az Erkel Színház; az ingyenes Dobbanarekord II. elnevezésű rendezvény egyben magyar rekordkísérlet is – közölte a teátrum az MTI-vel szerdán.
2026. 09. 03. 05:30
Megosztás:

A Visa továbbfejlesztett megoldása segíthet a bankoknak megállítani a csalásokat még a tranzakciók teljesülése előt

A Visa (NYSE: V), a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója, bejelentette az A2A Protect megoldásának továbbfejlesztett változatát, amely valós idejű kockázati információkkal segíti a bankokat abban, hogy még azelőtt megállítsák az átutalásokhoz kapcsolódó csalásokat, hogy a pénz elhagyná az ügyfelek számláját. A kibővített megoldás egy új, egységes csalási kockázati pontszámot vezet be, amely elsőként a Featurespace technológiáját is integrálja. Az új funkció gyorsabb és egyértelműbb jelzésekkel segíti a pénzintézeteket abban, hogy több csalást észleljenek, miközben csökkenthetik a szükségtelen riasztások számát.
2026. 09. 03. 05:00
Megosztás:

Meghaladhatja a 3 ezer milliárd forintot a lakáshitelpiac 2026-ban – Ráadásul az Otthon Start szigorítása újabb hajrát indíthat

A magyar lakáshitelpiac már augusztus végére túlszárnyalhatta a tavalyi egész éves teljesítményét. A Bankmonitor becslése szerint az év első nyolc hónapjában 2 100 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződés születhetett, közel kétszer annyi, mint a tavalyi első nyolc hónapban. A jelenlegi folyamatok alapján az éves volumen elérheti a 3 050 milliárd forintot a Bankmonitor szakértői szerint. Ráadásul az Otthon Start Program jogosultságának esetleges szűkítése újabb év végi rohamot indíthatna: az előrehozott igénylések akár további 100-200 milliárd forinttal növelhetnék az idei év lakáshitelkihelyezését.
2026. 09. 03. 04:30
Megosztás:

Nem az olcsóságban kell legyőzni a Temut! – Itt lehet a magyar cégek esélye

A hazai kis- és középvállalkozások többsége stratégiai és marketingterv nélkül működik, ami a megváltozott gazdasági környezetben és a nemzetközi, elősorban ázsiai e-kereskedelmi óriások térnyerése mellett már nem fenntartható. A szakértő hangsúlyozza, hogy a hirdetésekbe pumpált milliók helyett tudatos koncepcióra és rendszerben gondolkodó marketingre van szükség a fennmaradáshoz.
2026. 09. 03. 04:00
Megosztás:

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést - nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek.
2026. 09. 03. 03:30
Megosztás:

Veszélyt is jelenthetnek a szerzői jogok, ha nem kezeljük őket körültekintően

Bár a kisebb vállalkozások gyakran csak érintőlegesen foglalkoznak a szerzői jogok kérdéskörével, könnyen jelentős összegeket felemésztő hibákba lehet esni, különösen, ha az ún. „szerzői jogi trollok” célkeresztjébe kerül egy KKV. A GVH Gondolja Végig Higgadtan! kampányának legújabb kiadványában tanácsokat kíván nyújtani a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen szerzői jogi viták megelőzésére, és kezelésére.
2026. 09. 03. 03:00
Megosztás:

Politikai döntés: 3 gyerekes családok kedvezményei Magyarországon

Magyarországon a harmadik gyermek érkezése nem pusztán eggyel növeli a családi pótlékot. Több támogatásnál ekkor vált kategóriát a család: megugrik a családi adókedvezmény, megnyílik a nagycsaládos gázkedvezmény, ingyenessé vagy olcsóbbá válhat a gyermekétkeztetés, és külön adómentesség illeti meg az anyát. Mutatjuk mennyi minden jár 3 gyerek esetén.
2026. 09. 03. 02:30
Megosztás:

Több ezer éve gyűjtjük az esővizet – mit kell ma újra megtanulnunk?

Az esővíz hasznosítása több ezer éves gyakorlat: az ókori Krétán már komplett vízgyűjtő rendszereket építettek, a római házakban a tetőről lefolyó vizet gyűjtötték, a magyar várak ciszternái pedig háborús időkben biztosították a túlélést. Hogyan lehetett akkor Magyarországon még a közelmúltban is gyakorlatilag „tiltott” az esővíz hasznosítása? Mit tanulhatunk az elődeinktől? És miért válik egyre fontosabbá a lehulló víz megtartása még akkor is, ha azt érzékeljük: egyre kevesebb az eső? Dienes György mérnök több rangos szakmai konferencián elhangzott előadásaiból szemlézve keressük a válaszokat.
2026. 09. 03. 02:00
Megosztás:

Meglepő döntés! Így emelik a nyugdíj korhatárt

A nyugdíjkorhatár emelése az egyik legérzékenyebb társadalmi kérdés: egyetlen szám megváltoztatása milliók munkával töltött éveit és családok hosszú távú terveit írhatja át. Magyarországon ismét előkerült a 67, sőt a 69 éves nyugdíjkorhatár lehetősége.
2026. 09. 03. 01:30
Megosztás:

Jön a Bitcoin „Bart Simpson” összeomlása? Ez kellene egy valódi flash crashhez

A Bitcoin augusztusban közel 25 százalékkal emelkedett, 64 420 dollár környékéről egészen 80 700 dollárig. Azóta oldalazik és lassan visszakorrigált, jelenleg nagyjából 77 470 dolláron mozog. A hirtelen emelkedés, majd az elnyújtott oldalazás miatt a kriptokereskedők ismét egy régi alakzatról, a „Bart Simpson” mintáról beszélnek.
2026. 09. 03. 01:00
Megosztás:

Magyar Péter kormányának első 100 napi tevékenységét foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter egy washingtoni napilapban

A Magyar Péter vezette új magyar kormánynak a jogrend átalakítása, a jogállamiság erősítése és a korrupció megszüntetése terén végzett első száznapos tevékenységét, valamint további célkitűzéseit foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter a Washington Examiner amerikai napilap szerdai kiadásában.
2026. 09. 03. 00:30
Megosztás:

Október 1-jén új iskolaigazgatói pályázatokat írnak ki

Október 1-jén új pályázatot írnak ki a tankerületek azokra az iskolaigazgatói pozíciókra, ahol ideiglenes megoldásról döntött az oktatási és gyermekügyi miniszter.
2026. 09. 02. 23:30
Megosztás:

A Shopper Park Plusz fő tulajdonosa kivásárolja az EBRD alapját

A Shopper Park Plus Nyrt. fő részvényese, a Penta CEE Holding Zrt. megvásárolja az Adventum Penta Co-Investment SCSp - az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) befektetési alapja - teljes részesedését a társaságban - közölte a cég szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 09. 02. 23:00
Megosztás:

NAV: könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőműhöz érkező felajánlásokat

Könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőmű hűtővízellátását biztosító beruházáshoz érkező felajánlásokat, bizonyos feltételekkel ezek a fuvarok eKÁER-bejelentés nélkül szállíthatók, a hozzájárulások után pedig nem kell áfát fizetni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 02. 22:30
Megosztás:

A holland központi bank 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából

A holland központi bank (DNB) szerdán közölte, hogy több mint 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából Londonba a növekvő geopolitikai feszültségekre hivatkozva.
2026. 09. 02. 22:00
Megosztás:

Kormányhivatali határozatok ellen indítottak pert az ALTEO leányvállalatai

Az ALTEO Circular Kft. és a Peregium Green Zrt. közigazgatási pert indított a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal hulladékgazdálkodási bírságai ellen, amelyeket használt akkumulátorok kezelése miatt róttak ki rájuk - közölte az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 09. 02. 21:30
Megosztás: