Globális bankadó-rendszer sürget a brit miniszterelnök

Globális szinten összehangolt banki adóztatás szükségességéről beszélt Gordon Brown brit kormányfő egy londoni üzleti rendezvényen (MTI)

Kijelentette: nem szabad elfelejteni, hogy az adófizetők mentették meg a bankrendszereket az összeomlástól, és a brit kormány biztosítja, hogy az adófizetők vissza is kapják a beavatkozás költségeit. Ha azonban ez nem nemzetközi szinten összehangolt módon történik, annak az a kockázata, hogy a bankok a leglazább szabályozású piacokra helyezik át tevékenységüket.

 

Éppen ezért a húsz vezető gazdasági erőcentrumnak (G20) nemzetközileg összeegyeztetett álláspontot kell kialakítania ez ügyben - mondta a brit kormányfő. Brown szerint a bankokra kivetendő illeték tűnik "a legpraktikusabb megközelítésnek". A rendszert azonban úgy kell kialakítani, hogy illeszkedjen a szélesebb körű banki szabályozási reformokhoz, és ne akadályozza azokat, emellett el kell kerülni a nemzetközi tevékenységű bankok kettős adóztatását.

 

A brit miniszterelnök kijelentette: a bankilletékből származó bevételek a kormányok rendelkezésére állnának, amelyek eldönthetik, hogy a pénzt egy külön e célra kialakított "biztosítási" alapba teszik, a banki mentőakciók költségeinek visszafizetésére használják, vagy az államadósságot csökkentik belőle. A bankok különadóztatásának ötletét - a globális pénzügyi tranzakciókra kivetett illeték formájában - a munkáspárti brit kormány már korábban is felvetette, legutóbb a legnagyobb fejlett ipari és fejlődő országok, valamint az EU alkotta G20-csoport múlt év végi skóciai tanácskozásán.

 

A Húszak pénzügyminisztereinek és jegybankárainak novemberi értekezletén Brown - a bankok életben tartására fordított hatalmas költségvetési összegekre utalva - kijelentette: a társadalom számára elfogadhatatlan, hogy "ha a pénzügyi szektor jól működik, annak hozadékából csak kevesek részesülnek, a csőd költségeit azonban mindenki kénytelen viselni".

 

Éppen ezért meg kell vitatni "valamiféle biztosítási díj" kivetését a rendszerszintű kockázatok ellensúlyozására, és a megoldási lehetőségek között szerepelhet, hogy bizonyos illeték terhelje a globális pénzügyi tranzakciókat - mondta a brit kormányfő. A csillagászati összegeket felemésztő gazdaságösztönzés és banki tőkepótlás nyomán a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államháztartási deficit a kormány előrejelzése szerint is eléri a 12,6 százalékot az idei pénzügyi évben. Ez is példátlan deficitarány lenne a modern brit gazdaságtörténetben, független londoni elemzők prognózisai szerint azonban a valós hiány közelebb lesz a 14 százalékhoz.

 

A világ legnagyobb hitelminősítő csoportja, a Standard and Poor's az idei brit pénzügyi év költségvetésének bejelentése után stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - lehetséges legjobb, "AAA" szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, arra a várakozására hivatkozva, hogy a jelenlegi államháztartási folyamatok korrekciója nélkül a brit nettó államadósság középtávon megközelíti a hazai össztermék 100 százalékát.


Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot

Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.
2026. 06. 10. 08:00
Megosztás:

Csaknem hétszázmillió forintot osztanak szét az önkéntes tűzoltó egyesületek között

Idén 690 millió forint támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között - írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.
2026. 06. 10. 07:30
Megosztás:

A kényelem hajtja a BNPL-piacot: 6 perc sem kell a hitelbírálathoz

Bár a „Vásárolj most, fizess később” (Buy Now, Pay Later – BNPL) modelleket kezdetben sokan a klasszikus áruhitelek digitális utódjaként, a pénzszűkében lévő rétegek mentőöveként azonosították, a legfrissebb piaci adatok teljesen más képet mutatnak. Az Instacash fintech szolgáltató és az ország egyik vezető számítástechnikai webáruháza, az iPon.hu áprilisi adatai szerint a BNPL ma már a magasabb jövedelmű, technológiailag érett vásárlók kényelmi szolgáltatása.
2026. 06. 10. 07:00
Megosztás:

Nagy meglepetést hozott a májusi magyar inflációs adat

A KSH ma reggel a májusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, melyek szerint a fogyasztói árak – a várt enyhe növekedéssel szemben - havi szinten stagnáltak az év ötödik hónapjában. Az éves szintű infláció így 1,8 százalékra lassult az áprilisi 2,1 százalékról. Az adat nagy meglepetés, hiszen az előrejelzések inkább az infláció kisebb gyorsulását várták, 2,2 százalékra. Alacsony maradt a maginfláció is, éves szinten 2 százalékon állt májusban. Az adat gyakorlatilag zöld lámpát jelenthet az MNB-nek a kamatcsökkentéshez a következő ülésén.
2026. 06. 10. 06:30
Megosztás:

Az izraeli pénzügyminisztert is kitiltották Franciaországból

Az izraeli pénzügyminisztert, Becalel Szmotricst is kitiltották Franciaországból, amiért "aktívan népszerűsíti Ciszjordánia annektálását" és "nyíltan követeli Gáza újbóli elfoglalását" - jelentette be kedden Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter.
2026. 06. 10. 06:00
Megosztás:

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

A 2025 őszi-téli lakásár-robbanás 2026 tavaszára kifulladt: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében oldalaznak, miközben a vevők egyre nagyobb alkura képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandóak csökkenteni a hirdetési árakat. A piac ezzel a tavalyi felfokozott időszak után kiegyensúlyozottabb szakaszba lépett, és egyes részpiacokon már a vevők kerültek kedvezőbb helyzetbe.
2026. 06. 10. 05:30
Megosztás:

Megdöbbentő adat: a magyarok kétharmada szed táplálékkiegészítőt

A magyar lakosság közel 70 %-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második fogyasztó betegségmegelőzés céljából. A legtöbben ugyanakkor tartanak a termékek nem valós hatóanyag-tartalmától és nem megfelelő minőségétől. A legaktívabb fogyasztók a 40-49 éves korosztály és a városi lakosság tagjai – derült ki egy friss, az Inspira Research által, a BioTechUSA-cégcsoport megbízásából készített, 1000 fős, online reprezentatív kutatásból.
2026. 06. 10. 05:00
Megosztás:

Duna House: megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon

Idén tavaszra megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon: az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében "oldalaznak", a vevők egyre nagyobb alkukra képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandók csökkenteni a hirdetési árakat - közölte havi tranzakciós adatai alapján a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 06. 10. 04:30
Megosztás:

Óvatos optimizmust tükröznek a hazai cégek toborzási tervei

Noha a formálódó új gazdaságpolitika körül még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján a hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra. 2026 harmadik negyedévében a magyar munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2026. 06. 10. 04:00
Megosztás:

Különösen nagy szükség van hiteles közmédiára

A 21. században különösen nagy szükség van hiteles közmédiára - hangsúlyozták a résztvevők a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által szervezett keddi pódiumbeszélgetésen Budapesten.
2026. 06. 10. 03:30
Megosztás:

Nemzetközi kitekintés: továbbra is nagy az eltérés az európai országok között a flottaelektrifikáció terén

A céges autóflották üzemeltetése nem csak gazdasági, de fenntarthatósági szempontból is stratégiai jelentőségű a vállalatok működésében. A cégek üzleti megfontolásból, és a szabályozási kritériumoknak való megfelelőség miatt egyaránt érdekeltek az új technológiák adaptálásában: a csereciklusok hozzájárulnak a folyamatos megújuláshoz, a környezetvédelmi nyomás miatt pedig egyre fontosabb szempont, hogy miként tudják csökkenteni működésük környezeti terhelését, beleértve a mobilitási kibocsátásokat is.
2026. 06. 10. 03:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hamarosan napi 600 drónnal és rakétával fogja Oroszországot támadni

Ukrajna arra készül, hogy naponta 600 drónt és rakétát vessen be Oroszország ellen - közölte Volodimir Zelenszkij kedden Tallinnban, az észak-európai és balti országok kormányfőinek az ő részvételével lezajlott találkozóját követő sajtóértekezleten.
2026. 06. 10. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy KRESZ szabály változás: másképp kell indexelni

2 másodperc, ami sok autósnak pénzébe kerülhet: nagy változás jöhet az indexelésben.
2026. 06. 10. 01:30
Megosztás:

Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Két korábbi belvárosi nyertesszegmens is egyszerre veszíthet lendületéből a budapesti ingatlanpiacon: az Airbnb-re építő garzonoké és a nagy presztízsű, 200 millió forint feletti lakásoké. A rövid távú kiadásra vásárló befektetők a szabályozási bizonytalanság miatt eltűntek, miközben a rossz állapotú garzonok négyzetméterára sok helyen már az új építésű lakások árszintjét közelíti. Ezzel párhuzamosan a nagy belvárosi lakások tulajdonosai is nehéz helyzetbe kerültek, mert a korszerűtlen elosztás és a felújítási igény akár 40–50 millió forintos többletköltséget jelenthet. A szakértő szerint ezek az ingatlanok hónapokig vagy akár évekig is beragadhatnak a piacon, különösen úgy, hogy a befektetői kereslet gyakorlatilag eltűnt. A folyamat azt jelzi, hogy a belvárosi lakáspiacon a korábbi hozamelvárások és presztízsárak helyét egyre inkább a piaci realitás kényszerítheti ki.
2026. 06. 10. 01:00
Megosztás:

Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon

A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági állampapírok, valamint a változó kamatozású BMÁP (Bónusz Magyar Állampapír) jelenleg futó sorozatait - közölte az ÁKK kedden az MTI-vel.
2026. 06. 09. 23:30
Megosztás:

Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben

A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós díjbevételt - derül ki az Allianz legfrissebb globális biztosítási jelentéséből, amelynek összefoglalóját kedden küldték el az MTI-nek.
2026. 06. 09. 23:00
Megosztás:

Online szórakozás ingyen pénzzel – Hogyan működnek a no deposit bónuszok?

A no deposit bónusz elsőre nagyon egyszerűnek tűnik: regisztrálsz egy kaszinóba, majd kapsz egy kisebb összeget vagy néhány ingyenes pörgetést anélkül, hogy előtte befizetnél. Sokan itt meg is állnak, pedig a lényeg általában a feltételekben van. Nem arról van szó, hogy ezek az ajánlatok eleve megtévesztők lennének, hanem arról, hogy a részletek ismerete nélkül könnyű rosszul értelmezni vagy rosszul felhasználni őket.
2026. 06. 09. 22:00
Megosztás:

5800 milliárd forintos kérdés: gyorsabb lesz-e az építőipar az új kormányzati struktúrában?

Az építőipart érintő döntések újrarendezését is hozta az új kormányzati struktúra. Több, korábban különböző minisztériumok és szakpolitikai területek között megosztott feladatkör került új szervezeti logika szerint egymáshoz közelebb. Az új struktúra mögött az a szándék rajzolódik ki, hogy a kapcsolódó döntések összehangoltabban szülessenek. Háttérelemzés a 2026-os kormányzati építőipari és lakáspiaci átalakításokról.
2026. 06. 09. 21:30
Megosztás:

Pilóta nélküli verziót készített az Airbus Helicopters a H145M-ből

Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon pilóta nélküli változatot mutat be a Magyar Légierőnél is szolgáló H145M típusú helikopterből. Az U145 névre keresztelt verzióval válik teljessé az Airbus pilóta nélküli eszközeinek listája. A típus szűzrepülésére – amelyben még pilóta is részt vesz – még ez év végéig sor kerülhet, a hadrendbe állítás pedig a következő évtized elején várható.
2026. 06. 09. 21:00
Megosztás:

Zodia Custody: luxemburgi engedéllyel erősít az EU-s stabilcoin piacon

A Zodia Custody újabb fontos szabályozói mérföldkőhöz érkezett Európában: a luxemburgi pénzügyi felügyelet fizetési intézményi engedélyt adott a vállalatnak. A döntés jelentősen bővíti a cég stabilcoinokhoz kapcsolódó szolgáltatásait az Európai Unióban, különösen az intézményi ügyfelek számára, akik szabályozott letétkezelési és tokenátutalási megoldásokat keresnek.
2026. 06. 09. 20:30
Megosztás: