A tőzsdei társaságok osztalékai, közgyűlések

Hamarosan indul a tőzsdei társaságok közgyűlési szezonja. A tőzsdén jegyzett cégeknek április végéig kell megtartaniuk az előző évet lezáró éves közgyűlésüket, amelyen döntenek az eredmény felhasználásáról, az esetleges osztalék mértékéről. (MTI)

Tavaly mindössze kilenc cég fizetett osztalékot, köztük a hagyományosan osztalékfizető áramszolgáltatók, a gyógyszergyártók, valamint a Magyar Telekom és a Zwack.

 

A legnagyobb vállalatok közül viszont nem adott osztalékot tavaly a részvényeseinek a Mol és az OTP. A gyógyszergyártók és a Magyar Telekom részvényesei az idén is biztosan számíthatnak osztalékra.

 

Az Egis Gyógyszergyár már döntött az előző évekkel megegyező, részvényenként 120 forint osztalék kifizetéséről, a naptári évtől eltérő üzleti év miatt ugyanis a társaság már januárban megtartotta az éves közgyűlését. A Richter minden bizonnyal az idén sem változtat osztalékpolitikáján, amely szerint az előző évi nyereség 25 százalékát osztja szét a részvényesek között. Az Equilor Befektetési Zrt. számításai szerint a Richter 690 forintos osztalékot fizethet az idén a tavalyi 590 forint után. A Magyar Telekom már bejelentette, hogy igazgatósága a tavalyival megegyező, 74 forintos osztalékot javasol majd a közgyűlésen.

 

Az Állami Nyomda is közölte a nyereségfelosztásra vonatkozó javaslatát, e szerint nem tervez osztalékfizetést az idén, míg tavaly részvényenként 54,55 forintot kaptak a tulajdonosok. Az Equilor szerint a Moltól 180 forint osztalékot várnak az idén a piaci elemzők, annak ellenére, hogy tavaly nem fizetett osztalékot a társaság. Az Émász esetében 2.000 forint körüli kifizetés várható, míg az Elmű osztalékára egyelőre nincs megfogalmazva várakozás. A Zwack részvényesei várhatóan az idén is legalább 1.000 forintra számíthatnak, de mivel a cég pénzügyi éve március 31-ig tart, az éves közgyűlés csak nyáron ül össze.

 

A kisebb cégek közül a tőzsdén tavaly debütált Kulcs-Soft már korábban jelezte, hogy a teljes tavalyi nyereségét osztalékként kívánja kifizetni, elemzői becslések szerint 15 forint körüli osztalékra számíthatnak a részvényesek. Az Equilor szerint a Forrás Nyrt. várhatóan ismét a megszokott 50 forintot fizeti ki az osztalékelsőbbségi részvényekre. Az összesen három magánszemély tulajdonában lévő TC Befektetési Nyrt. az idén is magas osztalékot fizet, részvényenként 27.210 forintot a tavalyi 24.000 forint után. Az alábbiakban közöljük a közgyűlések időpontját és az osztalékjavaslatokat.


A kényelem hajtja a BNPL-piacot: 6 perc sem kell a hitelbírálathoz

Bár a „Vásárolj most, fizess később” (Buy Now, Pay Later – BNPL) modelleket kezdetben sokan a klasszikus áruhitelek digitális utódjaként, a pénzszűkében lévő rétegek mentőöveként azonosították, a legfrissebb piaci adatok teljesen más képet mutatnak. Az Instacash fintech szolgáltató és az ország egyik vezető számítástechnikai webáruháza, az iPon.hu áprilisi adatai szerint a BNPL ma már a magasabb jövedelmű, technológiailag érett vásárlók kényelmi szolgáltatása.
2026. 06. 10. 07:00
Megosztás:

Nagy meglepetést hozott a májusi magyar inflációs adat

A KSH ma reggel a májusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, melyek szerint a fogyasztói árak – a várt enyhe növekedéssel szemben - havi szinten stagnáltak az év ötödik hónapjában. Az éves szintű infláció így 1,8 százalékra lassult az áprilisi 2,1 százalékról. Az adat nagy meglepetés, hiszen az előrejelzések inkább az infláció kisebb gyorsulását várták, 2,2 százalékra. Alacsony maradt a maginfláció is, éves szinten 2 százalékon állt májusban. Az adat gyakorlatilag zöld lámpát jelenthet az MNB-nek a kamatcsökkentéshez a következő ülésén.
2026. 06. 10. 06:30
Megosztás:

Az izraeli pénzügyminisztert is kitiltották Franciaországból

Az izraeli pénzügyminisztert, Becalel Szmotricst is kitiltották Franciaországból, amiért "aktívan népszerűsíti Ciszjordánia annektálását" és "nyíltan követeli Gáza újbóli elfoglalását" - jelentette be kedden Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter.
2026. 06. 10. 06:00
Megosztás:

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

A 2025 őszi-téli lakásár-robbanás 2026 tavaszára kifulladt: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében oldalaznak, miközben a vevők egyre nagyobb alkura képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandóak csökkenteni a hirdetési árakat. A piac ezzel a tavalyi felfokozott időszak után kiegyensúlyozottabb szakaszba lépett, és egyes részpiacokon már a vevők kerültek kedvezőbb helyzetbe.
2026. 06. 10. 05:30
Megosztás:

Megdöbbentő adat: a magyarok kétharmada szed táplálékkiegészítőt

A magyar lakosság közel 70 %-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második fogyasztó betegségmegelőzés céljából. A legtöbben ugyanakkor tartanak a termékek nem valós hatóanyag-tartalmától és nem megfelelő minőségétől. A legaktívabb fogyasztók a 40-49 éves korosztály és a városi lakosság tagjai – derült ki egy friss, az Inspira Research által, a BioTechUSA-cégcsoport megbízásából készített, 1000 fős, online reprezentatív kutatásból.
2026. 06. 10. 05:00
Megosztás:

Duna House: megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon

Idén tavaszra megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon: az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében "oldalaznak", a vevők egyre nagyobb alkukra képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandók csökkenteni a hirdetési árakat - közölte havi tranzakciós adatai alapján a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 06. 10. 04:30
Megosztás:

Óvatos optimizmust tükröznek a hazai cégek toborzási tervei

Noha a formálódó új gazdaságpolitika körül még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján a hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra. 2026 harmadik negyedévében a magyar munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2026. 06. 10. 04:00
Megosztás:

Különösen nagy szükség van hiteles közmédiára

A 21. században különösen nagy szükség van hiteles közmédiára - hangsúlyozták a résztvevők a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által szervezett keddi pódiumbeszélgetésen Budapesten.
2026. 06. 10. 03:30
Megosztás:

Nemzetközi kitekintés: továbbra is nagy az eltérés az európai országok között a flottaelektrifikáció terén

A céges autóflották üzemeltetése nem csak gazdasági, de fenntarthatósági szempontból is stratégiai jelentőségű a vállalatok működésében. A cégek üzleti megfontolásból, és a szabályozási kritériumoknak való megfelelőség miatt egyaránt érdekeltek az új technológiák adaptálásában: a csereciklusok hozzájárulnak a folyamatos megújuláshoz, a környezetvédelmi nyomás miatt pedig egyre fontosabb szempont, hogy miként tudják csökkenteni működésük környezeti terhelését, beleértve a mobilitási kibocsátásokat is.
2026. 06. 10. 03:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hamarosan napi 600 drónnal és rakétával fogja Oroszországot támadni

Ukrajna arra készül, hogy naponta 600 drónt és rakétát vessen be Oroszország ellen - közölte Volodimir Zelenszkij kedden Tallinnban, az észak-európai és balti országok kormányfőinek az ő részvételével lezajlott találkozóját követő sajtóértekezleten.
2026. 06. 10. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy KRESZ szabály változás: másképp kell indexelni

2 másodperc, ami sok autósnak pénzébe kerülhet: nagy változás jöhet az indexelésben.
2026. 06. 10. 01:30
Megosztás:

Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Két korábbi belvárosi nyertesszegmens is egyszerre veszíthet lendületéből a budapesti ingatlanpiacon: az Airbnb-re építő garzonoké és a nagy presztízsű, 200 millió forint feletti lakásoké. A rövid távú kiadásra vásárló befektetők a szabályozási bizonytalanság miatt eltűntek, miközben a rossz állapotú garzonok négyzetméterára sok helyen már az új építésű lakások árszintjét közelíti. Ezzel párhuzamosan a nagy belvárosi lakások tulajdonosai is nehéz helyzetbe kerültek, mert a korszerűtlen elosztás és a felújítási igény akár 40–50 millió forintos többletköltséget jelenthet. A szakértő szerint ezek az ingatlanok hónapokig vagy akár évekig is beragadhatnak a piacon, különösen úgy, hogy a befektetői kereslet gyakorlatilag eltűnt. A folyamat azt jelzi, hogy a belvárosi lakáspiacon a korábbi hozamelvárások és presztízsárak helyét egyre inkább a piaci realitás kényszerítheti ki.
2026. 06. 10. 01:00
Megosztás:

Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon

A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági állampapírok, valamint a változó kamatozású BMÁP (Bónusz Magyar Állampapír) jelenleg futó sorozatait - közölte az ÁKK kedden az MTI-vel.
2026. 06. 09. 23:30
Megosztás:

Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben

A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós díjbevételt - derül ki az Allianz legfrissebb globális biztosítási jelentéséből, amelynek összefoglalóját kedden küldték el az MTI-nek.
2026. 06. 09. 23:00
Megosztás:

Online szórakozás ingyen pénzzel – Hogyan működnek a no deposit bónuszok?

A no deposit bónusz elsőre nagyon egyszerűnek tűnik: regisztrálsz egy kaszinóba, majd kapsz egy kisebb összeget vagy néhány ingyenes pörgetést anélkül, hogy előtte befizetnél. Sokan itt meg is állnak, pedig a lényeg általában a feltételekben van. Nem arról van szó, hogy ezek az ajánlatok eleve megtévesztők lennének, hanem arról, hogy a részletek ismerete nélkül könnyű rosszul értelmezni vagy rosszul felhasználni őket.
2026. 06. 09. 22:00
Megosztás:

5800 milliárd forintos kérdés: gyorsabb lesz-e az építőipar az új kormányzati struktúrában?

Az építőipart érintő döntések újrarendezését is hozta az új kormányzati struktúra. Több, korábban különböző minisztériumok és szakpolitikai területek között megosztott feladatkör került új szervezeti logika szerint egymáshoz közelebb. Az új struktúra mögött az a szándék rajzolódik ki, hogy a kapcsolódó döntések összehangoltabban szülessenek. Háttérelemzés a 2026-os kormányzati építőipari és lakáspiaci átalakításokról.
2026. 06. 09. 21:30
Megosztás:

Pilóta nélküli verziót készített az Airbus Helicopters a H145M-ből

Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon pilóta nélküli változatot mutat be a Magyar Légierőnél is szolgáló H145M típusú helikopterből. Az U145 névre keresztelt verzióval válik teljessé az Airbus pilóta nélküli eszközeinek listája. A típus szűzrepülésére – amelyben még pilóta is részt vesz – még ez év végéig sor kerülhet, a hadrendbe állítás pedig a következő évtized elején várható.
2026. 06. 09. 21:00
Megosztás:

Zodia Custody: luxemburgi engedéllyel erősít az EU-s stabilcoin piacon

A Zodia Custody újabb fontos szabályozói mérföldkőhöz érkezett Európában: a luxemburgi pénzügyi felügyelet fizetési intézményi engedélyt adott a vállalatnak. A döntés jelentősen bővíti a cég stabilcoinokhoz kapcsolódó szolgáltatásait az Európai Unióban, különösen az intézményi ügyfelek számára, akik szabályozott letétkezelési és tokenátutalási megoldásokat keresnek.
2026. 06. 09. 20:30
Megosztás:

Alig mozdult kedden a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
2026. 06. 09. 20:00
Megosztás:

Fokozatos javulás jöhet, de fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség

Tempót válthat a magyar gazdaság: az idén várható 1,5 százalékos GDP-növekedést jövőre 2,5 százalékos bővülés követheti. Ezzel párhuzamosan az éves infláció 2026-ban 3 százalék körül alakulhat, jövőre viszont 4 százalék környékén lehet a jelenlegi kilátások szerint – erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője. A szakember szerint fegyelmezett költségvetésre van szükség az euró bevezetése érdekében, emellett a termelékenységet fokozni kell.
2026. 06. 09. 19:30
Megosztás: