Kopint-Tárki - 4-4,5 százalékos hiánnyal kell számolni

A mai folyamatok mellett valószínűleg legfeljebb 4-4,5 százalékos államháztartási hiánnyal kell számolni az év végére - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója szerda este a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.

Palócz Éva szerint a közigazgatás Fidesz-kormány által tervezett átalakítása néhány tízezres létszámleépítéssel jár majd, de a gazdaság addigra képes lesz felszívni ezt a munkaerőt. A mostani folyamatok mellett nem változik jelentősen a kormány által a bruttó hazai termék (GDP) 3,8 százalékában meghatározott államháztartási hiány, amely az év végére legfeljebb 4-4,5 százalékot ér el - mondta a vezérigazgató.

 

Palócz Éva emlékeztetett: az államháztartás pénzügyi egyensúlya az őszi-téli hónapokban általában többletet mutat. A mostani, időközi számokból – azaz, hogy az éves hiány 82 százaléka „teljesül” május végére – nem lehet messzemenő következtetéseket levonni az újonnan megalakuló kormány mozgásterére vonatkozóan. A szakember megjegyezte: a 4,5 százalékos hiánycél a tavalyi felelősségteljes pénzgazdálkodás alapján, és minden egyéb feltételt változatlannak tekintve lenne tarható.

 

Ennél kicsivel magasabb lehet a valós szám, mert a kutató szerint mind a Nemzetközi Valutaalap, mind az Európai Unió hajlandó lesz kissé felemelni a magyar hiánycél plafonját. „Valószínű, hogy ha az IMF és az Európai Unió is rábólint a némileg magasabb hiánycélra, azt a befektetők is elfogadják majd” – érvelte Palócz Éva, hozzátéve: a többi országnak is olyan óriási a deficitje, hogy Magyarország esetében is elképzelhető és indokolható is az enyhe lazítás.

 

A piaci hírek most öt százalék körüli lehetséges idei hiánycélról szólnak. A Kopint-Tárki vezérigazgatója úgy látja: a képviselők számának csökkentése lehet az első lépés az önkormányzatok tervezett reformjában, ez léphető meg reálisan idén az új kormányzat részéről. A közigazgatás átalakítására vonatkozó tervekről elmondta, hogy a lépés néhány tízmilliárd forintos megtakarítást jelent, ami bár nem túl sok, de azért nem szabad lebecsülni.

 

Az önkormányzati képviselőknek a létszámcsökkentés elvileg nem okoz majd anyagi gondokat, hiszen a képviselői juttatásuk elvben csak kiegészítő jellegűnek számít, ez az átalakítás tehát munkahelyeket nem veszélyeztetet. Az önkormányzati hivatalok és a közigazgatás átalakítása viszont létszámcsökkentéssel is jár, a Kopint-Tárki szerint pár tízezer főt bocsáthatnak el, ám Palócz szerint ez attól is függ, milyen ütemben valósítja meg az új kormány az átszervezést. Megjegyezte: ha ezzel egyidejűleg megmozdul felfelé a munkaerő-piac, nő a felvevőképessége, a leépített munkavállalók – lévén jellemzően képzettek – viszonylag könnyen el tudnak majd helyezkedni.


Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás:

Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett, de a következő évektől a hiány is csökkenésnek indulhat

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.
2026. 06. 11. 15:30
Megosztás:

Ismét az elektromos autók lettek a legdrágábbak a használtautó-piacon

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, májusi közös statisztikája. Az adatok alapján több, mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon, ezzel a hibrid-elektromos árolló ismét nyílni kezdett. A teljes kínálatot vizsgálva az átlagár gyakorlatilag megegyezik a tavaly májusival, a legolcsóbb szegmens azonban tovább zsugorodott, a meghirdetett benzines autók pedig egyre fiatalabbak.
2026. 06. 11. 15:00
Megosztás:

Németország USDC-alapú segélyfizetéseket tesztelt Szíriába az Algorand hálózatán

Németország új szintre emelné a blokklánc-alapú humanitárius kifizetéseket: a német külügyminisztérium egy pilotprojektben USDC stabilcoin segítségével tesztelte, hogyan lehet gyorsabban, olcsóbban és átláthatóbban segélypénzeket eljuttatni Damaszkuszba. A kísérlet az Algorand blokkláncát használta elszámolási rétegként, az eredmények pedig jelentős költségcsökkenést és drámai gyorsulást mutattak.
2026. 06. 11. 14:30
Megosztás:

Felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet

A nyomozók felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet; 830 millió forint vagyont foglaltak le öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság letartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2026. 06. 11. 14:00
Megosztás:

A családtámogatások nyertesei és vesztesei: ezt mutatják a számok

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a növekedés kettészakította az országot: a többgyerekesek átlag fölé kerültek, a gyermektelen és egygyerekes családok viszont továbbra is az átlagos életszínvonal alatt élnek.
2026. 06. 11. 13:30
Megosztás:

Hyperliquid és Paradigm: túl szigorú lehet a GENIUS törvény AML-szabályozása

A Hyperliquid Policy Center és a Paradigm szerint az amerikai pénzügyminisztérium jelenlegi stabilcoin-szabályozási tervezete túl nagy terhet rakna a kibocsátókra, különösen a DeFi-piacokon. A két kriptoipari szereplő arra figyelmeztet, hogy a túl szigorú AML-előírások akár ki is szoríthatják az amerikai szabályozott stabilcoinokat a decentralizált pénzügyi ökoszisztémából.
2026. 06. 11. 13:00
Megosztás:

Kettős felhasználású infrastruktúra-beruházások európai modelljei – tanulságok Magyarország számára

Az európai NATO‑szövetségesek által alkalmazott kettős felhasználású infrastruktúrafejlesztési modellek jól bevált, gyakorlatban tesztelt megoldásokat kínálnak Magyarország számára is. A kettős felhasználású – azaz egyszerre polgári és katonai célokat szolgáló – infrastruktúra‑fejlesztések egyre meghatározóbb szerepet töltenek be Európában, és a hangsúly mára nem csupán a védelmi vállalások mértékén, hanem azok gyakorlati megvalósításán van. Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper Hungary Partnere, Projekt és Restrukturálási csoportvezető, Romsics Viktor, az iroda ICT szektorának vezetője és Hajtó Balázs, a Projektfejlesztési csoport ügyvédjelöltje mutatják be a releváns európai megvalósítási modelleket és az azokból levonható, Magyarországra is alkalmazható tanulságokat.
2026. 06. 11. 12:30
Megosztás:

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport

Több mint 7000 parkolóhellyel és közel 90 elektromos töltőponttal várja az utasokat idén nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport több fejlesztéssel és kapacitásbővítéssel támogatja a repülőtér megközelítését és az utasforgalom gördülékeny kezelését. Az üzemeltető azt javasolja az utasoknak, hogy indulás előtt tájékozódjanak a Budapest Airport weboldalán a közlekedési és parkolási lehetőségekről.
2026. 06. 11. 12:00
Megosztás:

Nem az ár, hanem a rugalmasság jelenti a magyar célgépgyártók versenyelőnyét

A sebesség és a precizitás hazai fellegvárában, a Hungaroringen mutatkozott be a magyar célgépgyártás idei mezőnye. A Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2026-os pályázatai azt mutatták meg, hogy a hazai ipari fejlesztések jelentős része nem elvont technológiai koncepciókból, hanem nagyon is gyakorlati termelési problémákból születik.
2026. 06. 11. 11:30
Megosztás:

Elfogadták az EU-s rendeletet: Júliustól drágább lesz minden Shein és Temu rendelés

Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-vel csütörtökön.
2026. 06. 11. 11:00
Megosztás:

A kripto az amerikai választások egyik kulcstémája lehet

A digitális eszközök szabályozása, a pénzügyi adatvédelem és a kriptopiaci innováció egyre erősebben jelenik meg az amerikai választási kampányban. Egy friss közvélemény-kutatás szerint két év alatt megduplázódott azoknak a választóknak az aránya, akik a kriptovalutákat fontos politikai kérdésnek tartják.
2026. 06. 11. 10:30
Megosztás:

Kismértékben emelkedtek a fejlett piaci hosszú hozamok, kissé gyengültek a régiós devizák

Az infláció májusban a vártnak megfelelően 4,2%-ra emelkedett az USA-ban, a maginfláció pedig 2,9%-ra. Emellett nőtt a közel-keleti feszültség is, miután Irán több térségbeli országra is csapást mért, így az olajárak 2%-kal emelkedtek. A kötvényhozamok pár bázisponttal feljebb araszoltak, a tízéves amerikai 4,55, a német 3,07% környékére. Az EURUSD alig mozdult, 1,155 körül a jegyzés.
2026. 06. 11. 10:00
Megosztás:

Csökkentek tegnap a tengerentúli indexek Trump elnök éles hangvételű nyilatkozata után

Az amerikai részvénypiacok szerdán jelentős eséssel zártak, miután Donald Trump elnök éles hangvételű nyilatkozatokban jelezte, hogy az Iránnal folytatott tárgyalások túl sokáig húzódnak, és további katonai lépéseket helyezett kilátásba. A piaci hangulatot tovább rontotta, hogy az amerikai hadsereg kedden csapást mért iráni célpontokra, miután egy amerikai katonai helikopter lelövéséért Teheránt tették felelőssé. A befektetők körében nőtt a bizonytalanság a konfliktus eszkalációjának kockázata miatt, ami különösen az energiaárak kilátásait teszi érzékennyé.
2026. 06. 11. 09:30
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap az európai indexek, miközben fennmaradt az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság

Volatilis kereskedést követően vegyesen zártak az európai részvénypiacok szerdán, miközben a befektetők az USA és Irán közötti feszültségek újbóli erősödését, valamint az Európai Központi Bank közelgő kamatdöntését áraz­ták. A pán-európai Stoxx 600 index végül 0,08%-os enyhe csökkenéssel zárt, sorozatban a negyedik negatív napját könyvelve el. A közel-keleti helyzet ismét a befektetői figyelem középpontjába került: a Brent olaj ára 93 dollár közelében stabilizálódott, miután az USA és Irán között áprilisban megkötött tűzszünet óta az egyik legjelentősebb incidens történt. Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy Irán „túl sokáig húzta a tárgyalásokat”, míg Teherán a diplomáciai kapcsolatok újragondolását helyezte kilátásba. Piaci értékelések szerint ugyanakkor egyelőre inkább elszigetelt incidensekről, semmint a konfliktus szélesebb eszkalációjáról van szó.
2026. 06. 11. 09:00
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

A forint 0,2 százalékkal gyengült a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 11. 08:30
Megosztás: