Most az M43-as autópálya töltését bontják ki nem fizetett alvállalkozók (frissített)

Bontani kezdték a ki nem fizetett alvállalkozók az épülő M43-as autópálya töltését a 10-es kilométerszelvénynél, Szeged határában csütörtök délben. (MTI)

Az M43 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) felbontja a második szakasz kivitelezőjével, a Tisza M-43 konzorciummal kötött szerződést – közölte Fazakas Orsolya, cég kommunikációs vezetője csütörtökön az MTI-vel.

 

A NIF Zrt. közleménye szerint azért döntöttek így, mert a konzorcium, illetve annak tagjai megsértették a hatályos szerződéses feltételek több pontját. A szerződött alvállalkozók a teljesítések egy részét további alvállalkozókra bízták. Így a konzorciummal nem közvetlenül szerződött cégek egy része a konzorciumi tag Szeviép Zrt. – és egyben a konzorciumvezető Sedesa S. A. alvállalkozója – csődje miatt nem jut hozzá az igazolt teljesítései ellenértékéhez.

 

A kár elhárítása érdekében a beruházó NIF Zrt. és a kivitelező egyeztetést tartott. Ezen a NIF Zrt. kifejtette, hogy a tiltott alvállalkozásba adás megszüntetésével, illetve a már elvégzett alvállalkozói teljesítések elismerésével, a konzorciumi egyetemleges felelősség deklarálásával és a fizetési szándék konzorcium általi megerősítésével elhárulhat a közvetlen kárveszély.

 

A beruházó értékelése szerint azonban a jelenlegi helyzet, az, hogy a ki nem fizetett alvállalkozók lezárták a munkaterülethez vezető utakat és a megépített létesítmények bontásába kezdtek veszélyezteti az M43-as autópálya építésének befejezését és későbbi üzemét.

 

A közlemény szerint így a NIF Zrt. kárenyhítési, kárelhárítási törekvései nem teljesülnek, ezért a cég a szerződés megszegése miatt megkezdte a szerződéstől való elállás előkészítését. Reményik Kálmán, a NIF Zrt. elnök-vezérigazgatója a konzorciumhoz címzett levelében – melyet a cég honlapján nyilvánosságra hozott - kitért arra is, hogy a súlyos szerződésszegés miatt a konzorcium tagjait három évre kizárják a közbeszerzési eljárásokból.

 

A ki nem fizetett alvállalkozók csütörtök délben kezdték bontani az épülő M43-as autópálya töltését a 10-es kilométerszelvénynél, Szeged határában. Temesvári Zoltán, az alvállalkozókat képviselő ügyvéd a helyszínen emlékeztetett rá, az alvállalkozók azért kezdtek demonstrálni egy hete, mert az autópálya kivitelezésében résztvevő, április 26-án csődvédelmet kért Szeviép Zrt. mintegy 3 milliárd forinttal maradt adósa a cégeknek úgy, hogy a teljesítést elismerte, a számláikat befogadta.

 

Csütörtökön 12 óra után nem sokkal a sajtó szeme láttára egy exkavátorral elkezdték kitermelni az M43-as autópálya töltését. A töltés szélén egy markológép kezdett bele a föld kitermelésébe. A földet egy teherautóra rakta, amin „M43-as bontásból töltésanyag eladó! Ár: 3.000.000.000 forint” felirat olvasható – jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.

 

Temesvári Zoltán, az alvállalkozókat képviselő ügyvéd elmondta, a munkaterületen anyagmozgatás folyik, amelyhez meg kell bontani az elkészült felületet. Ezt addig folytatják, míg az autópálya-szakaszt kivitelező konzorcium nem rendezi a Szeviép Zrt. az alvállalkozókkal szembeni tartozását. Az alvállalkozók engedéllyel tartózkodnak a munkaterületen. Ügyvédjük szerint a megrakott teherautók nem fogják elhagyni az autópályát. Hozzátette: eredménytelenek a NIF Zrt-vel folytatott tárgyalások, ezért az alvállalkozók anyagmozgatást végeznek a területen.

 

Előzmény:

 

Az M43-as autópálya második ütemét kivitelező Tisza M-43 Konzorcium a szerda délutáni határidőig nem nyilatkozott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek (NIF Zrt.) arról, megvásárolja-e a csődvédelmet kért Szeviép Zrt. alvállalkozókkal szemben fennálló tartozásait – közölte Fazakas Orsolya, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője.

 

A szakember az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy az M43 autópálya egyik kivitelezőjének, a Tisza M-43 Konzorciumnak tagja, a Szeviép Zrt. fizetésképtelenség miatt csődvédelmet kért 2010. április 26-án, így veszélybe került több alvállalkozói számla kifizetése.

 

A beruházó NIF Zrt. csak a kivitelező konzorciummal áll szerződéses jogviszonyban, nem gyakorol közvetlen befolyást az alvállalkozói kifizetésekre. Beruházóként azonban felelősnek érzi magát az iparágban tisztességesen dolgozó vállalkozókért, ezért fontosnak tartja, hogy az alvállalkozói szerződések ellenértéke kifizetésre kerüljön - hangsúlyozza a közlemény.

 

A cég ezért egyeztetéseket folytatott a konzorciummal és az alvállalkozókkal, amelyek eredményeképpen megállapították, a fővállalkozó esetenként a fővállalkozói szerződéstől eltérő alvállalkozói tevékenységet folytatott, ezért kerültek veszélybe a kifizetések.

 

A beruházó kérte a konzorciumot, nyilatkozzon arról, hogy az egyetemleges konzorciumi felelősségvállalás keretein belül átvállalják-e a konzorciumi tagok az alvállalkozói követeléseket. A nyilatkozatot megtették, amelyet követően hétfőn újabb egyeztetésre került sor. A megbeszélésen egy javaslat született, eszerint a konzorcium két tagja – a Hídépítő Zrt. és a Sedesa S.A. – megvásárolja az alvállalkozók Szeviép Zrt.-vel szembeni követeléseit.

 

Az erről szóló nyilatkozatot a konzorcium azonban a szerda délutáni határidőig nem tette meg. A NIF Zrt. elemzi a kialakult helyeztet, és dönt a szükséges lépésekről, amely akár a kivitelezői szerződés felbontását is jelentheti - hangsúlyozza a közlemény. A társaság elnök-vezérigazgatója ezenkívül vizsgálatot rendelt el az összes infrastrukturális beruházásnál.

 

A Szeviép Zrt. több alvállalkozója csütörtökön kezdett demonstrációt Szeged és Hódmezővásárhely között, mert nem kapták meg az M43-as autópálya építésénél végzett munkájukért a befogadott számláik ellenértékét. Temesvári Zoltán ügyvéd a helyszínen elmondta, 15-20 vállalkozást képvisel, amelyeknek az M43-as autópálya első és második szakaszán, a szegedi és a csongrádi elkerülő útnál elvégzett munkája után mintegy 3 milliárd forinttal adós a Szeviép Zrt. A jogász hangsúlyozta, a tiltakozók számláit az építőipari cég befogadta, a teljesítést elismerte, és a tartozást sem vitatta. Ezért elvárják a beruházó NIF Zrt.-től, valamint a konzorciumot vezető cégektől, hogy fizessék ki a számlákat.

 


 

Az M43-as autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a szerződés szerint teljesítése kifizetéseit a kivitelező Tisza M-43 Konzorcium felé. A beruházó NIF Zrt. a kivitelező Tisza M-43 Konzorciummal áll szerződéses viszonyban, így a kifizetést is a konzorcium felé kell teljesítenie, amit szerződéses kötelezettsége szerint meg is tett.

 

A NIF Zrt. sajnálattal veszi tudomásul a panaszokat, és a szerződéses kereteken belül lehetséges módokon igyekszik a helyzet megoldásának elősegítésére: az M43 alvállalkozói tartozások kapcsán haladéktalanul felvették a kapcsolatot a kivitelező konzorcium vezető vállalkozójával, a Sedesa-val, akik írásban biztosították a beruházót arról, hogy maradéktalanul együttműködnek a teljesítés jogos ellenértékének kiegyenlítésében – írta Fazakas Orsolya kommunikációs vezető.

 

A Tisza M-43 Konzorcium egyik tagja, a Szeviép Zrt. alvállalkozói csütörtökön délelőtt a 47-es út egyik sávját teherautójukkal lezárva kezdtek demonstrációba az M43-as autópálya építésénél befogadott, de ki nem fizetett számláik miatt. Temesvári Zoltán ügyvéd a helyszínen elmondta, 15-20 vállalkozást képvisel, akiknek az M43-as autópálya első és második szakaszán, a szegedi és a csongrádi elkerülő útnál elvégzett munkájuk után mintegy 3 milliárd forinttal maradt adósa a Szeviép Zrt.

 

A jogász hangsúlyozta, a tiltakozók számláit az építőipari cég befogadta, a teljesítést elismerte és a tartozást sem vitatta. Ezért elvárják a beruházó NIF Zrt.-től, valamint a konzorciumot vezető cégektől, hogy fizessék ki a számlákat. Temesvári Zoltán álláspontja szerint a konzorcium tagjai egyetemlegesen felelnek a tartozásért. A beruházó pedig a szerződéskötéskor bankgaranciát kért a fővállalkozóktól, részben pont az alvállalkozóknak járó kifizetések biztosítékául. Az április 26-án csődvédelmet kért Szeviép Zrt. székházánál csütörtök reggel óta egy régészeti munkákat végző alvállalkozó munkatársai demonstrálnak.

 


 

Kifizetetlen számlák miatt demonstrációba kezdtek május 6-án az Ásatárs Kft. dolgozói csütörtökön délelőtt a Szeviép Zrt. szegedi székháza előtt. A kézi régészeti feltárással foglalkozó vállalkozás mintegy tucatnyi alkalmazottja egyebek közt "Itt az idő a magyar vállalkozók megmentésére!" és "Ingyen munka az M43-ason" feliratú táblákkal vonult az építőipari cég Római körúti székháza elé.

 Gallina Zsolt, az Ásatárs Kft. vezetője az MTI-nek elmondta, vállalkozása kézi régészeti munkát végzett 2009 márciusa és decembere között Szeged és Hódmezővásárhely határában négy homokbányában, az M43-as autópálya kivitelezéséhez kapcsolódóan a Szeviép Zrt. megbízásából.

 

Az első komolyabb fizetési problémák 2009 októberében jelentkeztek, ekkor cége és a Szeviép Zrt. a számlák kiegyenlítésének átütemezéséről állapodott meg. A fővállalkozó azonban összességében csak az elvégzett munkák ellenértékének 30 százalékát fizette ki, így több tíz millió forinttal maradt adós - tudatta Gallina Zsolt.

 

A cégvezető szerint azzal, hogy a Szeviép Zrt. április 26-án csődvédelmet kért, jelentősen csökkentek esélyeik, hogy hozzájutnak pénzükhöz, de a demonstrációt azért is fontosnak tartják, mert a hazai építőiparban általános jelenségről van szó, amelyen mindenképpen változtatni kell.

 

A Szeviép Zrt. a szegedi villamos projektben, az M43-as sztrádaépítésben és a nyugati elkerülő út kivitelezésében is konzorciumi tagként érdekelt. A csődvédelem bejelentését követően Baranyi Sándor többségi tulajdonos – a Délmagyarországnak nyilatkozva – a cég fizetésképtelenségéhez vezető okok között az állami megrendelésekhez kapcsolódó pótmunkákat említette, valamint azt, hogy minisztériumi, önkormányzati beruházásoknál is késlekednek megrendelőik a kifizetésekkel.

 

A kintlévőségek nagyságrendjét érzékeltetve az üzletember elmondta, csak a ki nem fizetett számlák áfafelhalmozása 600 millió forint. Hozzátette: a bankok ezzel párhuzamosan 1,7 milliárd forinttal csökkentették a Szeviéphez kihelyezett forrást.


A kényelem hajtja a BNPL-piacot: 6 perc sem kell a hitelbírálathoz

Bár a „Vásárolj most, fizess később” (Buy Now, Pay Later – BNPL) modelleket kezdetben sokan a klasszikus áruhitelek digitális utódjaként, a pénzszűkében lévő rétegek mentőöveként azonosították, a legfrissebb piaci adatok teljesen más képet mutatnak. Az Instacash fintech szolgáltató és az ország egyik vezető számítástechnikai webáruháza, az iPon.hu áprilisi adatai szerint a BNPL ma már a magasabb jövedelmű, technológiailag érett vásárlók kényelmi szolgáltatása.
2026. 06. 10. 07:00
Megosztás:

Nagy meglepetést hozott a májusi magyar inflációs adat

A KSH ma reggel a májusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, melyek szerint a fogyasztói árak – a várt enyhe növekedéssel szemben - havi szinten stagnáltak az év ötödik hónapjában. Az éves szintű infláció így 1,8 százalékra lassult az áprilisi 2,1 százalékról. Az adat nagy meglepetés, hiszen az előrejelzések inkább az infláció kisebb gyorsulását várták, 2,2 százalékra. Alacsony maradt a maginfláció is, éves szinten 2 százalékon állt májusban. Az adat gyakorlatilag zöld lámpát jelenthet az MNB-nek a kamatcsökkentéshez a következő ülésén.
2026. 06. 10. 06:30
Megosztás:

Az izraeli pénzügyminisztert is kitiltották Franciaországból

Az izraeli pénzügyminisztert, Becalel Szmotricst is kitiltották Franciaországból, amiért "aktívan népszerűsíti Ciszjordánia annektálását" és "nyíltan követeli Gáza újbóli elfoglalását" - jelentette be kedden Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter.
2026. 06. 10. 06:00
Megosztás:

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

A 2025 őszi-téli lakásár-robbanás 2026 tavaszára kifulladt: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében oldalaznak, miközben a vevők egyre nagyobb alkura képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandóak csökkenteni a hirdetési árakat. A piac ezzel a tavalyi felfokozott időszak után kiegyensúlyozottabb szakaszba lépett, és egyes részpiacokon már a vevők kerültek kedvezőbb helyzetbe.
2026. 06. 10. 05:30
Megosztás:

Megdöbbentő adat: a magyarok kétharmada szed táplálékkiegészítőt

A magyar lakosság közel 70 %-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második fogyasztó betegségmegelőzés céljából. A legtöbben ugyanakkor tartanak a termékek nem valós hatóanyag-tartalmától és nem megfelelő minőségétől. A legaktívabb fogyasztók a 40-49 éves korosztály és a városi lakosság tagjai – derült ki egy friss, az Inspira Research által, a BioTechUSA-cégcsoport megbízásából készített, 1000 fős, online reprezentatív kutatásból.
2026. 06. 10. 05:00
Megosztás:

Duna House: megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon

Idén tavaszra megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon: az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében "oldalaznak", a vevők egyre nagyobb alkukra képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandók csökkenteni a hirdetési árakat - közölte havi tranzakciós adatai alapján a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 06. 10. 04:30
Megosztás:

Óvatos optimizmust tükröznek a hazai cégek toborzási tervei

Noha a formálódó új gazdaságpolitika körül még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján a hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra. 2026 harmadik negyedévében a magyar munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2026. 06. 10. 04:00
Megosztás:

Különösen nagy szükség van hiteles közmédiára

A 21. században különösen nagy szükség van hiteles közmédiára - hangsúlyozták a résztvevők a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által szervezett keddi pódiumbeszélgetésen Budapesten.
2026. 06. 10. 03:30
Megosztás:

Nemzetközi kitekintés: továbbra is nagy az eltérés az európai országok között a flottaelektrifikáció terén

A céges autóflották üzemeltetése nem csak gazdasági, de fenntarthatósági szempontból is stratégiai jelentőségű a vállalatok működésében. A cégek üzleti megfontolásból, és a szabályozási kritériumoknak való megfelelőség miatt egyaránt érdekeltek az új technológiák adaptálásában: a csereciklusok hozzájárulnak a folyamatos megújuláshoz, a környezetvédelmi nyomás miatt pedig egyre fontosabb szempont, hogy miként tudják csökkenteni működésük környezeti terhelését, beleértve a mobilitási kibocsátásokat is.
2026. 06. 10. 03:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hamarosan napi 600 drónnal és rakétával fogja Oroszországot támadni

Ukrajna arra készül, hogy naponta 600 drónt és rakétát vessen be Oroszország ellen - közölte Volodimir Zelenszkij kedden Tallinnban, az észak-európai és balti országok kormányfőinek az ő részvételével lezajlott találkozóját követő sajtóértekezleten.
2026. 06. 10. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy KRESZ szabály változás: másképp kell indexelni

2 másodperc, ami sok autósnak pénzébe kerülhet: nagy változás jöhet az indexelésben.
2026. 06. 10. 01:30
Megosztás:

Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Két korábbi belvárosi nyertesszegmens is egyszerre veszíthet lendületéből a budapesti ingatlanpiacon: az Airbnb-re építő garzonoké és a nagy presztízsű, 200 millió forint feletti lakásoké. A rövid távú kiadásra vásárló befektetők a szabályozási bizonytalanság miatt eltűntek, miközben a rossz állapotú garzonok négyzetméterára sok helyen már az új építésű lakások árszintjét közelíti. Ezzel párhuzamosan a nagy belvárosi lakások tulajdonosai is nehéz helyzetbe kerültek, mert a korszerűtlen elosztás és a felújítási igény akár 40–50 millió forintos többletköltséget jelenthet. A szakértő szerint ezek az ingatlanok hónapokig vagy akár évekig is beragadhatnak a piacon, különösen úgy, hogy a befektetői kereslet gyakorlatilag eltűnt. A folyamat azt jelzi, hogy a belvárosi lakáspiacon a korábbi hozamelvárások és presztízsárak helyét egyre inkább a piaci realitás kényszerítheti ki.
2026. 06. 10. 01:00
Megosztás:

Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon

A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági állampapírok, valamint a változó kamatozású BMÁP (Bónusz Magyar Állampapír) jelenleg futó sorozatait - közölte az ÁKK kedden az MTI-vel.
2026. 06. 09. 23:30
Megosztás:

Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben

A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós díjbevételt - derül ki az Allianz legfrissebb globális biztosítási jelentéséből, amelynek összefoglalóját kedden küldték el az MTI-nek.
2026. 06. 09. 23:00
Megosztás:

Online szórakozás ingyen pénzzel – Hogyan működnek a no deposit bónuszok?

A no deposit bónusz elsőre nagyon egyszerűnek tűnik: regisztrálsz egy kaszinóba, majd kapsz egy kisebb összeget vagy néhány ingyenes pörgetést anélkül, hogy előtte befizetnél. Sokan itt meg is állnak, pedig a lényeg általában a feltételekben van. Nem arról van szó, hogy ezek az ajánlatok eleve megtévesztők lennének, hanem arról, hogy a részletek ismerete nélkül könnyű rosszul értelmezni vagy rosszul felhasználni őket.
2026. 06. 09. 22:00
Megosztás:

5800 milliárd forintos kérdés: gyorsabb lesz-e az építőipar az új kormányzati struktúrában?

Az építőipart érintő döntések újrarendezését is hozta az új kormányzati struktúra. Több, korábban különböző minisztériumok és szakpolitikai területek között megosztott feladatkör került új szervezeti logika szerint egymáshoz közelebb. Az új struktúra mögött az a szándék rajzolódik ki, hogy a kapcsolódó döntések összehangoltabban szülessenek. Háttérelemzés a 2026-os kormányzati építőipari és lakáspiaci átalakításokról.
2026. 06. 09. 21:30
Megosztás:

Pilóta nélküli verziót készített az Airbus Helicopters a H145M-ből

Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon pilóta nélküli változatot mutat be a Magyar Légierőnél is szolgáló H145M típusú helikopterből. Az U145 névre keresztelt verzióval válik teljessé az Airbus pilóta nélküli eszközeinek listája. A típus szűzrepülésére – amelyben még pilóta is részt vesz – még ez év végéig sor kerülhet, a hadrendbe állítás pedig a következő évtized elején várható.
2026. 06. 09. 21:00
Megosztás:

Zodia Custody: luxemburgi engedéllyel erősít az EU-s stabilcoin piacon

A Zodia Custody újabb fontos szabályozói mérföldkőhöz érkezett Európában: a luxemburgi pénzügyi felügyelet fizetési intézményi engedélyt adott a vállalatnak. A döntés jelentősen bővíti a cég stabilcoinokhoz kapcsolódó szolgáltatásait az Európai Unióban, különösen az intézményi ügyfelek számára, akik szabályozott letétkezelési és tokenátutalási megoldásokat keresnek.
2026. 06. 09. 20:30
Megosztás:

Alig mozdult kedden a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
2026. 06. 09. 20:00
Megosztás:

Fokozatos javulás jöhet, de fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség

Tempót válthat a magyar gazdaság: az idén várható 1,5 százalékos GDP-növekedést jövőre 2,5 százalékos bővülés követheti. Ezzel párhuzamosan az éves infláció 2026-ban 3 százalék körül alakulhat, jövőre viszont 4 százalék környékén lehet a jelenlegi kilátások szerint – erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője. A szakember szerint fegyelmezett költségvetésre van szükség az euró bevezetése érdekében, emellett a termelékenységet fokozni kell.
2026. 06. 09. 19:30
Megosztás: