Az RFV további romániai projekteket tervez

A romániai Zilahon tervez nagyobb projektet az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt., a beruházás legalább háromszorosa lesz a Gyergyószentmiklóson megvalósult 8,5 millió eurós befektetésnek - közölte Kassai Ákos, az RFV vezérigazgatója kedden a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Zilah önkormányzata hétfőn döntött arról, hogy vegyesvállalatot hoz létre a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) jegyzett RFV-vel a város távfűtésének korszerűsítésére és távhőszolgáltatásra. A szerződést várhatóan a nyár folyamán kötik meg, utána lehet majd tudni a beruházás pontos nagyságrendjét.

 

A város háromszor annyi távfűtéses háztartással rendelkezik, mint Gyergyószentmiklós, és jelentős az ipara is - fűzte hozzá Kassai Ákos. Más romániai városokban is folynak tárgyalások távfűtés-korszerűsítésről és távhőszolgáltatásról. Romániában nagyon elterjedt a távfűtés, de nagyon kicsi a hatékonyságuk. Míg Magyarországon a távfűtés korszerűsítésével 25-30 százalékkal növelhető az energiahatékonyság, az elavult romániai rendszerekben ez az arány elérheti az 50-70 százalékot is.

 

Gyergyószentmiklóson például az RFV felújította a hálózatot is, aminek eredményeként 6 százalékra csökkent a korábbi mintegy 50 százalékos hálózati veszteség. A társaság - elsősorban megújuló energiával - saját hőtermelést is végez és tervez végezni egyebek között Romániában is. Ott elsősorban a biomassza jöhet szóba, míg például a Kiskunmajsán előkészületben lévő projekt más lehetőséget, köztük a geotermikus energia hasznosítását is vizsgálja. Romániában 12 millió euró, Magyarországon 5 millió euró beruházást tervez az idén az RFV.

 

A társaság EBITDA (kamat-, adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti) nyereségként az idén 2,29 milliárd forinttal számol és 1,34 milliárd forint adózott nyereséget vár. Tavaly 1,48 milliárd forint volt a társaság készpénztermelő képességét mutató EBITDA eredmény. A projektek finanszírozása biztosított, hiszen jelenleg 30 százalék külső és 70 százalék saját forrás a finanszírozás módja, az optimális pedig ennek fordítottja lenne.

 

A sajtótájékoztatón közölték azt is, hogy Makra József, a társaság igazgatóságának alelnöke 8,2 százaléknyi részvényt adott el, így tulajdoni hányada 12,8 százalékra mérséklődött. Összesen 197 ezer darab részvényt értékesített részvényenként 5.400 forintos áron. Négy százaléknyi részvényt maga az RFV vásárolt meg a vezetői részvényopciós programhoz, a vezérigazgató, Kassai Ákos pedig 0,77 százaléknyi RFV részvényt vett Makrai Józseftől. A BÉT adatai szerint az RFV-ben Soós Csaba igazgatósági elnök a legnagyobb tulajdonos 41 százalékkal. Az OTP Alapkezelőnek 15,5 százaléknyi, az AEGON Alapkezelőnek 6 százaléknyi RFV-részvény tulajdona van.

Átláthatóbbá válnak a kötvények módosítására vonatkozó szabályok

Február 14-én lép életbe az a jogszabálymódosítás, amely egyértelmű kereteket ad a kötvények módosítására vonatkozóan. A még a tavalyi év végén elfogadott törvényjavaslat több ponton is lényegesen bővíti a Tpt. kötvényekre vonatkozó rendelkezéseit, ezáltal könnyebbé válik a kibocsátók számára a hitelviszony átstrukturálása és kiszámíthatóbb eljárást tesz lehetővé a piaci szereplők számára. A kötvények módosítására vonatkozóan bevezetett új szabályokat Boros György, a DLA Piper Hungary finanszírozási csoportjának szenior ügyvédje ismerteti.
2026. 02. 06. 05:00
Megosztás:

Az első adag beton kiöntésével megkezdődött a Paks II. Atomerőmű alapozása

2026. február 5-én az első adag beton alaptestbe öntésével a Paks II. Atomerőmű építési területén ünnepélyes keretek között megkezdődött az 5. blokk reaktorépületének alapozása. A VVER-1200 típusú, orosz nyomott vizes reaktorokkal megvalósuló atomerőmű generáltervezője a generálkivitelezője az Roszatom Állami Vállalat Mérnöki részlege, az Atomstroyexport vállalat. Az eseményen jelen volt Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, valamint Alekszej Lihacsov, a Roszatom Állami Vállalat vezérigazgatója. A Paks II. Atomerőmű lesz az első olyan atomerőmű az Európai Unió területén, amely orosz VVER-1200-as III+ generációs reaktorokkal működik majd.
2026. 02. 06. 04:30
Megosztás:

Berobbant a budapesti újlakás-kínálat, de még csak most jön a java

Tavaly az év második felében is erős számokat produkált a budapesti újépítésű lakások piaca, így az egész évben összesen 8700 lakást adtak el – derül ki az OTP Ingatlanpont friss elemzéséből. Az adatbázis szerint 2026-ban várhatóan meglódul a kínálat is, mivel az ősszel indult Otthon Start hitelprogram miatt egyre több új nagy projekt indul. Ugyanakkor a jogszabályban rögzített maximális vételár ezen a piacon akár érdemben vissza is foghatja a további drágulást.
2026. 02. 06. 04:00
Megosztás:

Bács-Kiskun vármegyében is megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Bács-Kiskun vármegyében egy pecsenyekacsa telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta; az érintett állományok felszámolása folyamatban van - tájékoztatta a hivatal csütörtökön az MTI-t.
2026. 02. 06. 03:30
Megosztás:

Csekély volt az érdeklődés a nyugdíjpénz ingatlancélú felhasználására: ekkora összeget igényeltek a tagok

Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok átlagosan 2 millió forint összeget igényeltek lakáscélra a pénztáraktól. A tagoknak jellemzően az 5-6 százaléka kért kifizetést. A legnépszerűbb cél a lakásfelújítás volt – derült ki a GRANTIS szakértői által készített körképből, amely a válaszadó pénztárak adatait tartalmazza.
2026. 02. 06. 03:00
Megosztás:

Az átlagosnál enyhébb idő várható a hétvégén is

Folytatódik az átlagosnál enyhébb, de jellemzően erősen felhős, többfelé csapadékos idő a hétvégén is. A hőmérséklet szombatra kissé visszaesik és a csúcsérték napközben jellemzően 5-11 Celsius-fok között alakul majd, éjszakánként pedig néhol gyenge fagy is lehet. Az északnyugati, északi szél vasárnap többfelé lesz élénk, olykor erős - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 06. 02:30
Megosztás:

Az altatókról és a fájdalomcsillapítókról való leszokás módszere

Az altatókról és a fájdalomcsillapítókról való leszoktatást könnyítenék meg az SZTE gyermekorvosai. Innováció és klinikai tapasztalat találkozása hozott rangos elismerést az SZTE-n: Dr. Pásztor Pál és kutatócsoportja Innovációs Díjat és Proof of Concept támogatást nyert a gyermekintenzív ellátást új alapokra helyező DoseLearn projekttel.
2026. 02. 06. 02:00
Megosztás:

Hogyan lehet több a nyugdíjad? Nyugdíj kalkulátor 2026

Sokan csak találgatnak, hogyan is számítják ki pontosan az öregségi nyugdíj összegét Magyarországon.
2026. 02. 06. 01:30
Megosztás:

Készpénzt tartasz otthon nagy mennyiségben? Bajban vagy, a matracpénz most nagyon bűzlik...

Bár a 2023-as sokk után az infláció 2024-ben és 2025-ben is egyszámjegyűre mérséklődött, a készpénzben tartott megtakarítások csendes értékvesztése nem állt meg. A biztonságérzet hamis illúziója miatt - a digitális megoldások térnyerése ellenére - a magyar háztartások a legfrissebb adatok szerint még mindig több mint 7300 milliárd forintot tartanak készpénzben.
2026. 02. 06. 01:00
Megosztás:

Árzuhanás a sertéshús árában az ALDI-nál – ennyivel fizetsz kevesebbet!

Megállíthatatlannak tűnik az árcsökkenés: az ALDI idén már ötödik alkalommal vágja vissza tartósan a friss sertéshúsok fogyasztói árát. A diszkontlánc ismét lép, és ezúttal is a magyar háztartások pénztárcája jár jól – a mindennapi főzés alapanyagai most még elérhetőbbek lettek.
2026. 02. 06. 00:30
Megosztás:

Mennyi alvásra van valóban szüksége a szervezetednek? Számold ki most kalkulátorral!

Az alvás az egyik legfontosabb, mégis leginkább alábecsült biológiai szükséglet. Nem csupán a fáradtság megszüntetéséről van szó: az alvás alapvetően meghatározza az anyagcserét, az idegrendszer működését, az immunválaszt és a hormonális egyensúlyt. Ennek ellenére sokan nem tudják pontosan megmondani, mennyi alvásra lenne valóban szükségük.
2026. 02. 06. 00:01
Megosztás:

Nem lepte meg az EKB-t a cél alatti infláció

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően ismét 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt. A döntés ismételten egyöntetű volt.
2026. 02. 05. 23:30
Megosztás:

A Qualcomm negyedéves profitja csökkent, bevétele nőtt

Az amerikai Qualcomm Inc., a világ egyik legnagyobb félvezetőket, processzorokat és telekommunikációs eszközöket gyártó cége 6 százalékos nyereségcsökkenésről és 5 százalékos bevételnövekedésről jelentett az első pénzügyi negyedéve után.
2026. 02. 05. 23:00
Megosztás:

Révész Máriusz: program indul az élhetőbb településekért

Kísérleti jelleggel nyolc helyen indít programot az élhetőbb településekért az aktív Magyarországért felelős államtitkárság - jelentette be Révész Máriusz államtitkár csütörtökön Edelényben, a témában tartott konferencián.
2026. 02. 05. 22:30
Megosztás:

450 új munkahely jön létre a kínai Evoring 39 milliárd forintos beruházása nyomán Jászfényszarun

Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun, ami ráadásul tovább erősíti Magyarország éllovas pozícióját az elektromos autóipari átállásban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a helyszínen.
2026. 02. 05. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 05. 21:30
Megosztás:

Nyereségesebb, mint a SHIB vagy a SOL? A Digitap nagy volumenű betéti fejlesztése világszerte figyelmet kelt

Miközben a Shiba Inu és a Solana árfolyama az utóbbi időben esett, egyre több kereskedő fordul érdeklődéssel a Digitap ($TAP) felé. Ez a globális bankolási alkalmazás – vagy „omnibank” – nemzetközi figyelmet keltett a Solana-betétekhez kapcsolódó frissítésének bevezetésével, amely tovább fejleszti a platform több-blokkláncos (multi-chain) képességeit.
2026. 02. 05. 21:00
Megosztás:

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 02. 05. 20:30
Megosztás:

Rekordot döntött tavaly az Ukrajnának nyújtott EBRD-finanszírozások értéke

Minden eddiginél több, az egy évvel korábbi rekordnál is nagyobb értékű finanszírozást nyújtott Ukrajnának tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2026. 02. 05. 20:00
Megosztás:

A Trumphoz köthető WLFI kriptocég félmilliárd dolláros emirátusi befektetése vizsgálat alatt

Újabb politikai botrány bontakozik ki az amerikai kriptovaluta-szektorban. A World Liberty Financial, egy Donald Trump családjához köthető kriptocég 500 millió dolláros, az Egyesült Arab Emírségekből (UAE) származó tőkebevonása miatt kongresszusi vizsgálat indult. A gyanú szerint a befektetés nemzetbiztonsági kockázatokat hordozhat, és hatással lehetett az Egyesült Államok mesterséges intelligenciával és exportkontrollal kapcsolatos politikájára is.
2026. 02. 05. 19:30
Megosztás: