2010. szeptember 5., vasárnap - Viktor, Lőrinc
                     
Fórum iPhone Lakáskassza Archivum Vélemények Adó&Jog EURO Árfolyam figyelő Így elemeztek Ti RSS
 

Újabb szlovák légitársaság csődölt be

2010.05.25. 15:53
A SkyEurope és a Seagle Air után csődöt jelentett az Air Slovakia is. A szlovák közlekedési tárca márciusban jelentette be, hogy megvonják a működési engedélyt a főként charterrepülésekre szakosodott légitársaságtól, mivel a kért határidőre nem tudta a pénzügyi helyzetét igazoló dokumentumokat bemutatni.

 A társaság hétfőig fellebbezhetett volna, de ezzel a jogával nem élt. Szlovák lapok ugyanakkor azt jelentették, hogy az Air Slovakia egy pozsonyi kerületi bíróságon már benyújtotta a csődkérelmet. A szlovák média már korábban arról írt, hogy a cég a társadalombiztosítással, illetve üzleti partnerekkel szemben fennálló több millió eurós tartozását nem tudja kiegyenlíteni, és rendőrségi vizsgálat is folyik munkatársai ellen, törvénytelen bérkifizetések miatt.

 

A szlovák közlekedési minisztérium 2009. szeptemberben a SkyEurope-tól, majd decemberben a Seagle Air-től vonta meg a működési engedélyt. Az Air Slovakia 2007 márciusban abból profitált, hogy riválisa, a Slovak Airlines csődbe ment.

Szólj hozzá!

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:

 
Címlap | Hírek | Technikai elemzés | Tőzsde | Nemzetközi piac | ETF | Árupiac | Arany | Short | Biztosítási befektetés | Pályázatok | Tanfolyam | Befektetési alap | Fogalomtár | Hitel | ProfitLány | Rólunk | Uncle George Blogja | Médiaajánlat