Az MKB is beállt a sorba: engedmény a devizahiteleseknek

Átmeneti jelleggel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) középárfolyamán törleszthetik esedékes havi részleteiket az MKB Bank svájci frank alapú hitellel rendelkező, szerződésszerűen teljesítő ügyfelei, ezzel az MKB is csatlakozott azokhoz a pénzintézetekhez, amelyek valamilyen módon igyekeznek enyhíteni a devizahitelesek gondjain, megnövekedett terhein.

Az MKB Bank szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy az akciós jellegű, legfeljebb ez év végéig tartó árfolyamengedmény mindaddig érvényes, míg a svájci frank legalább öt egymást követő munkanapon keresztül nem lesz olcsóbb 175 forintnál. Ez esetben ugyanis a bank visszatér a hitelszerződésben rögzített kereskedelmi deviza eladási árfolyam alkalmazásához. Sziráki László, az MKB Bank igazgatója a közlemény szerint azt közölte: "az akció kifejezetten a szerződésszerűen teljesítő ügyfeleknek szól, nem vonatkozik tehát az elő- és végtörlesztésre, valamint a késedelmes tételek elszámolására. Ugyanakkor továbbra is számos, az egyéni élethelyzethez és lehetőségekhez igazodó, az elmúlt másfél évben bevált átstrukturálási konstrukcióval állunk a fizetési nehézségekkel szembesülő ügyfelek rendelkezésére".

 

Az elmúlt hetekben számos, jelentős lakossági ügyfélkörrel rendelkező hitelintézet már tett különböző lépéseket a devizahitelesek terheinek könnyítésére. Az OTP Banknál az ingatlanfedezetű svájci frank és japán jen alapú hitelek állományát érintette az a kamatcsökkentés, amelyet június elejétől alkalmaznak. A svájci frank alapú hiteleknél 0,75 százalékpontos, a japán jen alapú hiteleknél pedig 0,50 százalékpontos volt a kamatcsökkentés. Az intézkedések az árfolyamgyengülést 10 forinttal mérséklik a svájci frank és a japán jen hitelek törlesztő részleteiben. Az FHB három hónapig maximum 205 forintos kedvezményes törlesztési árfolyamon számolja el a svájci frank alapú jelzáloghitelek esedékes törlesztő részletét, ha a svájci frank erősebben állna. A kedvezményes törlesztési árfolyam alkalmazását azonban felfüggesztik, ha a jegybank svájci frank középárfolyam jegyzése a megelőző 30 nap átlagában meghaladja a 215 forintot.

 

A Budapest Bank 60 bázisponttal csökkentette a svájci frank alapú és 100 bázisponttal forint alapú jelzáloghiteleinek kamatát a hitelüket rendben törlesztőknek. Az Erste Bank pedig 5 forint árfolyamkedvezményt nyújt a svájci frankban eladósodott lakossági ügyfelének. Emellett a pénzintézet a szerződésmódosítási díj elengedésével is támogatja a bajba jutott ügyfeleit. A Raiffeisen Bank Zrt. a devizában felvett hitelek forintra történő átváltásakor az ügyfeleinek elengedi a hitelbírálati díjat és az előtörlesztési díjat. A K and H Bank 2010. június 1-től a svájci frank alapú jelzáloghitelek forintra átváltását a MNB középárfolyamán biztosítja az adósoknak, amíg a svájci frank és forint keresztárfolyam tartósan - legalább 30 napon át folyamatosan - nem csökken 175 forint alá. Az UniCredit Bank 2010. július 15-étől a svájci frank alapú hiteleknél - a szerződésekben szereplő deviza eladási árfolyam helyett - az UniCredit magánszemélyekre vonatkozó deviza-középárfolyamát alkalmazza a havi rendszeres törlesztő részlet meghatározásánál.

 

Ez a jelenlegi árfolyamszintek mellett svájci frankonként akár 5-6 forint megtakarítást jelent az ügyfeleknek. A könnyítést a magánszemélyeknek nyújtott frank alapú jelzáloghitelek (lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelek) és a személyi kölcsönök esetében az UniCredit legalább 2010. október 31-éig fenntartja. A CIB Bank a fizetési nehézségekkel szembesülő ügyfelei számára számos megoldást dolgozott ki, közülük legtöbben a CIB Megoldás Hitelt választották. Eddig több mint 10.000 ügyfelük hitelét ütemezték át - közölte a bank még júliusban az MTI-vel. A CIB Bank a 2008-as jelentős árfolyam emelkedést követően lehetővé tette a svájci frank alapú devizahitelek átváltását euróra, kedvezményes árfolyam alkalmazása mellett a CIB Megoldás Hitel keretén belül. A hitel konstrukció révén a havi fizetési kötelezettség megfizetésére a bank 1, 2, vagy 3 éves könnyített időszakot biztosít, amely alatt az eredeti részletnek csak 75, 50 vagy csupán 25 százalékát kell teljesíteni. A svájci frankot szerdán délelőtt 205 forint körüli árfolyamon jegyezték a bankközi kereskedelemben. (MTI)

Több százezer ingatlant érinthet a legújabb rendelet

Átalakíthatja a zártkerti ingatlanok piacát a nemrég hatályba lépett kormányrendelet, amelynek értelmében olyan jogi státuszt kaphatnak a zártkertek, mint a nem mezőgazdasági ingatlanok. A zenga.hu szakértőinek várakozása szerint ez a zártkertek piacának élénkülését és drágulását is eredményezheti, miközben a vevők előtt új lehetőségek nyílnak hobbiházak, nyaralók vásárlására. Jelenleg a pár százezer forinttól egészen a 100 milliós nagyságrendig szóródnak a zártkertek hirdetési árai.
2025. 11. 16. 07:00
Megosztás:

A láthatatlan csapdák a használtautó-piacon

Az autóvásárlás mindig is komoly kihívás volt, különösen, ha nem egy új jármű mellett döntesz. A valóság gyakran köszönőviszonyban sincs a hirdetések fényes ígéreteivel, ezért fontos megismerni azokat a trükköket, amelyekkel elkerülheted a csalódást, mielőtt elköteleznéd magad egy autó mellett.
2025. 11. 16. 06:00
Megosztás:

LED fényfüzérek vagy hagyományos izzók? Itt az ideje dönteni!

Mikor az ünnepek közeledtével otthonod vagy kerted megvilágítását tervezed, biztosan felmerül benned a kérdés: melyik fényfüzér a legjobb választás?
2025. 11. 16. 05:00
Megosztás:

Az ajándékcsomagok szerepe a modern munkahelyi kapcsolatokban

Az ajándékozás az emberi kapcsolatok nélkülözhetetlen része, nem csupán az otthonok meghitt légkörében, hanem a munkahelyi és intézményi környezetekben is. Az ajándékcsomagok rendkívül fontosak, amikor egy vállalat vagy szervezet arra törekszik, hogy maradandó nyomot hagyjon kollégáiban, ügyfeleiben vagy üzleti partnereiben.
2025. 11. 16. 04:00
Megosztás:

Milyen egy jó táska?

Ha a stílusunk finomhangolásáról van szó, a táska elsőrangú szereplővé válik. Az önkifejezési eszközként funkcionáló kiegészítő sokkal több, mint egy tetszetős tároló: praktikus és divatos jellege mélyen meghatározza az öltözékünk kisugárzását.
2025. 11. 16. 03:00
Megosztás:

Itt a vízóra csere határideje! Vigyázz, nehogy bajba kerülj miatta

Vízóracsere határideje Magyarországon: mikor, milyen gyakran és kinek a költségére kell a vízórát cserélni?
2025. 11. 16. 02:00
Megosztás:

Újraszámítják az összes nyugdíjat 2026 január 1-től

A 2026-os nyugdíjemelés már most nagy vitát vált ki: a kormány a 3,6%-os inflációs előrejelzéshez köti az emelést, miközben több szakértő szerint ez alábecsüli a várható pénzromlást. Nézzük a részleteket!
2025. 11. 16. 01:00
Megosztás:

Ethereum árfolyam-előrejelzés: Küszöbön áll a 6.000 dolláros szint elérése? A Cardano bálnák a Digitap felé fordulnak, mint ígéretesebb lehetőség

Októberben egy komoly visszaesés után mind az Ethereum, mind a Cardano árfolyama elkezdett némi élénkülést mutatni. Sok nagybefektető – úgynevezett "bálna" – azonban még mindig gyengének ítéli meg ezeket a mozgásokat.
2025. 11. 15. 23:59
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés a csütörtöki XRP ETF jóváhagyás előtt

Újra fellángolt az izgalom a Ripple XRP tokenje körül, miután a digitális eszköz hónapok óta nem látott árfolyam-emelkedést produkált. A befektetők a csütörtökre várt ETF-jóváhagyásban bíznak, miközben a nagybefektetők (bálnák) aktivitása jelentősen megugrott.
2025. 11. 15. 23:00
Megosztás:

Okos befektetők ADA-t, TRX-et és $TAP-et vásárolnak, miután Trump bejelentette az osztalékfizetést az amerikaiak számára – Foglalj pozíciót most!

A legutóbbi altcoin-szezont több kulcsfontosságú katalizátor hajtotta, köztük a Covid-19 ösztönzőcsomag. Idén Trump bejelentette, hogy <a href="https://abcnews.go.com/Business/trumps-promise-2000-tariff-dividend-payments/story?id=127373376" target="_blank">az amerikaiak legalább 2 000 dolláros osztalékot kapnak a vámbevételekből</a>, ami jelentős keresletet generál bizonyos tokenek iránt.
2025. 11. 15. 22:00
Megosztás:

50 millió dolláros ZEC-fogadás 300%-os emelkedést vált ki, miközben az elemzők meredek összeomlást jósolnak

A Zcash hónapokig dolgozott a magánéletet védő kriptovaluták forgatókönyvének átírásán, majd 1500%-os emelkedéssel 750 dollárig szökött, mielőtt lehűlt. Most a tokennek új katalizátora van – de új figyelmeztetések is érkeznek.
2025. 11. 15. 21:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esett. Egy vezető kriptovaluta-vállalat ingyenes bányászszolgáltatást indított, amely a stabilitásra és a zöld energiára összpontosít

A kriptovaluta-piac közelmúltbeli volatilitása és a Bitcoin (BTC) árfolyamának folyamatos csökkenése közepette a PEPPER Mining, egy vezető globális felhőbányászati platform, bejelentette egy új, ingyenes bányászati szolgáltatás elindítását. A kezdeményezés célja, hogy stabil és fenntartható bevételi modellt biztosítson a felhasználóknak, miközben a blokklánc-ipart a környezetvédelem és az energiahatékonyság felé tereli.
2025. 11. 15. 19:15
Megosztás:

Rosszul teljesített Horvátország a tavalyi ESPAD felmérésben

Horvátországban pénteken mutatták be hivatalosan a 2024-es európai iskolai alkohol- és drogfogyasztási felmérést (ESPAD), amely szerint a kontinensen tavaly az aktuális cigarettahasználat terén Horvátország volt az egyik legsúlyosabb helyzetben, de az ország számos más mutatóban is az átlagosnál rosszabbul teljesített.
2025. 11. 15. 19:00
Megosztás:

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon

Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzése terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2025. 11. 15. 18:00
Megosztás:

Minden eddiginél többen csatlakoztak idén a Modern Gyárak Éjszakájához

Az összes hazai vármegyéből minden eddiginél több, 128 gyár csatlakozott a Modern Gyárak Éjszakájához az idén - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára az országos programsorozat pénteki megnyitóján Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. helyi üzemében.
2025. 11. 15. 17:00
Megosztás:

Megerősítette Ukrajna részleges csődhelyzeti besorolását a Fitch Ratings

Megerősítette Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek részleges törlesztési csődhelyzetet jelző "RD" (Restricted Default) besorolását a Fitch Ratings.
2025. 11. 15. 16:00
Megosztás:

Lemondott az újonnan megválasztott szerbiai médiahatóság négy tagja

Csupán két nappal a választási folyamat lezárását követően lemondott a szerbiai médiahatóság újonnan megválasztott négy tagja.
2025. 11. 15. 15:00
Megosztás:

Dobrev Klára: a választásokig minden szombaton bemutatnak egy baloldali törvényjavaslat-csomagot

Szakértelem, alázat, tudás kell a kormányzáshoz, ezért jövő szombattól egészen a választásokig minden egyes szombaton bemutatunk egy baloldali törvényjavaslat-csomagot - jelentette be szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban a Demokratikus Koalíció elnöke.
2025. 11. 15. 14:00
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 13:00
Megosztás:

MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások

A december 14-től érvényes új vasúti menetrend több fontos változást is hoz a belföldi és nemzetközi forgalomban, az utasok többségének azonban a téli-tavaszi menetrend életbe lépését követően sem kell majd új indulási és érkezési időket megtanulnia, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok, egyes vonalakon pedig tovább bővülhetnek az elérhető szolgáltatások - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 11. 15. 12:00
Megosztás: