A reggel elért nyereségén ücsörög a BUX
2010. 08. 19. 11:37
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 87,71 pontos nyitás után alig változott csütörtökön délelőtt, míg a vezető nyugat-európai piacok veszteségben tartózkodnak.
A BUX 11.30 órakor 22.262,23 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 102,03 pontos, 0,46 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 14,32 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 2,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 5 forinttal, 0,02 százalékkal 20.700 forintra erősödött. Az OTP részvények ára 30 forinttal, 0,59 százalékkal 5.080 forintra nőtt. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,15 százalékkal 665 forintra emelkedett. A Richter papírok árfolyama 475 forinttal, 1,10 százalékkal 43.525 forintra nőtt.
Ingatlanpiaci kutatás: 10-ből 9-en nehézségekre számítanak
Az ingatlan- és hitelpiaci döntéseket Magyarországon bizonytalanság, félelem és szorongás övezi. Szinte alig vannak olyanok, akik nem számítanak nehézségekre ingatlanvásárlás vagy -eladás során, különösen az első lakást vásárlók között. Reprezentatív ingatlan- és hitelpiaci kutatása alapján a Duna House ÉPP JÓKOR! néven új márkakommunikációs platformot és országos kampányt is indít, amelyek középpontjában az ingatlanvásárlók és -eladók támogatása, edukációja és felhatalmazása áll az Otthon Start Program által is fűtött piaci környezetben.
Együttműködővé vált a GVH-val népszerű influenszer
Újabb influenszer ügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH megállapította, hogy Halmi Bence közösségi média tartalomgyártó reklámmegjelölés nélkül népszerűsítette a saját vállalkozásának szolgáltatásait. A TikTok-on mintegy 422 ezer, az Instagramon pedig több mint 37 ezer követővel rendelkező influenszer és cége az eljárás során együttműködővé vált a GVH-val, és végül elismerték a jogsértést, valamint lemondtak a jogorvoslati jogukról. A GVH Versenytanácsa így 1,3 millió forintra mérsékelte a kiszabott bírságot.
A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben
Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.
Tovább növekszik a Pensum Group, közel 5 milliárd forint árbevétel az első félévben
Közel 30 százalékkal, 4,9 milliárd forintra bővült az árbevétele a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group-nak. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az év első félévében tovább romló gazdasági környezettel szembesült, ami mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a működési eredményt. A Pensum Group mindezek mellett 133 millió forint adózott eredménnyel és 67 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
Kvantum-erődemonstráció a kötvény-kereskedelemben
Új időszámítást ígér az algoritmikus kötvény-kereskedelemben az IBM és a HSBC közös projektje, melynek során a kvantumszámítással támogatott modellek a klasszikus módszereknél 34 százalékkal jobb eredményt értek el az európai vállalati kötvénypiaci árak előrejelzésében: vagyis az IBM és a HSBC kvantum-modeljével ennyivel pontosabban lehetett megjósolni, hogy egy kötvény adott áron értékesítésre kerül-e.
Túri Anikó: a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése kulcsfontosságú
A Kormány számára kiemelt prioritás a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése és az öngondoskodás támogatása! Ennek fontosságára hívta fel a figyelmet az idei Pénztárkonferencia is, amelynek nyitóelőadását Dr. Túri Anikó közigazgatási államtitkár tartotta.
Stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt
Történelmi jelenőségű stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt., kisebbségi tulajdonrészt vásárolva a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. leányvállalatában, a HUNBenefit Többes Ügynök Kft.-ben. Az UNIQA Biztosító a nemzetközi trendek alapján az elsők között ismerte fel a változó ügyféligényeket, és stratégiai célként határozta meg értékesítési hálózatának átalakítását, amit a magyar biztosításközvetítői piac legnagyobb szereplőjének együttműködésével valósít meg. A partnerségre alapozva a biztosítótársaság – digitális transzformációs programja keretében – átszervezi függőügynöki hálózatát és a jövőben a Hungarikum Alkusz leányvállalatának kötelékében többes ügynökként szolgálja ki ügyfeleit, és gondozza a mintegy 200 000 biztosítási szerződést.
Többet ér a nyugdíjas utalvány a PENNY-ben
Különleges akcióval indítja az októbert a PENNY, amelynek részeként most azonnali extra kedvezményekhez juthat az, aki nyugdíjas élelmiszerutalvánnyal fizet. A megjelölt termékek esetében ez további több száz, vagy akár 1000 forint spórolást is jelenthet, amely a kasszáknál automatikusan levonásra kerül a vásárlás összegéből.
Automatizálás, robotok és a többiek: raktározás újragondolva
A raktárban és a raktár körül zajló, túlzottan monoton és fizikailag megterhelő feladatok kiváltására az automatizálás a megoldás. Napjaink logisztikájában a robotok, az autonóm járművek és az automatizált raktárak segítenek hatékonyabbá és biztonságosabbá tenni az ismétlődő folyamatokat. A Dachser karlsruhei logisztikai központjában például az AutoStore rendszer forradalmasítja a komissiózást, és érezhetően megkönnyíti az emberek munkáját.
Tömegeket vonzott a sakk ünnepe Budapesten
Rendkívüli érdeklődés mellett zajlott a 11. Polgár Judit Világsakkfesztivál, amelynek idén is a Magyar Nemzeti Galéria adott otthont. A sakk ünnepére több ezer látogató érkezett, akik harminc program közül válogathattak, a fesztivál hármas mottójához híven: játék, inspiráció, élmény. A nemzetközi esemény minden évben a sakk sokoldalúságát, kulturális értékeit és közösségépítő erejét szeretné bemutatni egyedülálló formában és környezetben.
Fa vagy beton lépcső: melyik a jobb választás?
A lépcsők igen sokféle anyagból készülhetnek, anyaguk pedig befolyásolja a tartósságukat, a kinézetüket és a hangulatukat. A minőségüket kevésbé, hiszen egy jól megépített lépcső évtizedekig közlekedőként használható, feltéve, ha eleve tartós anyagból készül.
Rekord árbevétellel az európai e-kereskedelmi átlagot is felülmúlta a Notino
A Notino ismét rekord árbevétellel zárta a pénzügyi évét. Magyarország a közel 1,6 milliárd eurót meghaladó árbevétel 4 százalékát adta, miközben a vállalat 2024-ben 18 százalékos növekedést ért el. A kiemelkedő pénzügyi eredmények mellett a Notino tovább erősítette logisztikai kapacitásait, és bővítette üzlethálózatát Európában.
4,1%-ig esett az amerikai 10 éves hozam
Az amerikai kormányzati leállás mellett a negatív ADP riport – ami azt tükrözi, hogy szeptemberben az amerikai magánszektorban csökkenhetett a foglalkoztatottak száma – is támogatta a kötvényhozamok csökkenését, az amerikai tíz éves hozam 3 bázisponttal tovább esett, 4,1%-ig.
Emelkedtek a vezető tengerentúli tőzsdék
Az Egyesült Államokban nem csak a kormányzati leállás, hanem a Trump-adminisztráció ígérete is borzolta a kedélyeket, miszerint masszív létszámleépítés következhet a szövetségi kormánynál 1-2 napon belül, ha nem sikerül megállapodni a demokratákkal a költségvetésről.