Szárnyal az easyJet a válság ellenére

A válság alatt is növelte kapacitását a főbb reptereken az easyJet diszkont légitársaság, ennek köszönhetően a recesszió és a vulkánkitörés miatti forgalomkorlátozás ellenére is nyereséggel zárja pénzügyi évét, utasszáma az előző évi 45 millióról 50 millióra nő, magyarországi utasainak száma pedig 3 százalékkal 520 ezer fölé emelkedik - mondta el az MTI-nek Peter Voets, a légitársaság kelet-európai marketing igazgatója.

Míg a legtöbb légitársaság utasszáma csökkent Magyarországon, az easyJet utasainak száma stabil kapacitás mellett is nőtt, az átlagos foglaltsági mutató, a load faktor pedig 88 százalékra emelkedett. A diszkont cég árai ugyanis az igazgató szerint nagyon versenyképesek, de emellett a cég más légitársaságok kapacitáscsökkentéséből, egyes útirányokban a verseny gyengüléséből is profitált. Optimista volt Peter Voets a jövő megítélésben is, arra számít, hogy a forgalom tovább nőhet, a régióban új útvonalakat is kínálnak, például Szlovéniába és Horvátországba.

 

Magyarországon a téli menetrend a tavalyihoz képest nem változik, a nyári pedig még tervezés alatt van. A Budapest Airporttal jó a kapcsolata a cégnek, de Peter Voets szerint a BA árazása nem igazán versenyképes. Úgy vélte: az új terminál megtöltéséhez csökkenteni kellene a reptéri díjakat és felhívta a figyelmet arra, hogy ma már nemcsak a légitársaságok, de a repterek is versenyeznek. Úgy vélte: a diszkont piacon további koncentrációra lehet számítani és hangsúlyozta, hogy nem elég a jó üzleti modell az eredményes működéshez, ahhoz a "kritikus tömeg", a megfelelő nagyság is kell. Peter Voets szerint a légitársaság éppen azért sikeres, mert az egyik legnagyobb hálózaton repülnek, jelen vannak a legfontosabb európai reptereken. Az idei, szeptemberrel záródó pénzügyi évben nemcsak a recesszió, de a vulkáni hamu miatti forgalomkorlátozás is sújtotta az ágazatot. Az easyJet 7000 járatát nem tudta abban az időszakban elindítani, amely mintegy 1 millió utast érintett.

 

A vulkánkitörés és a sztrájkok 80 millió font veszteséget okoztak. Május elején a cég kénytelen volt mérsékelni az üzleti év egészére vonatkozó profit-előrejelzését, a korábbi 175-200 millió font helyett 100-150 millió font közötti adózás előtti nyereségre számítanak. A jelentős károk miatt és a túlzottan szigorúnak tartott szabályozás ellen az easyJet más légitársasággal együtt az EU-nál lobbizik: azt szeretnék elérni, hogy a rajtuk kívül álló okok miatti járattörléseknél ne kelljen minden utast kárpótolniuk. Azt szeretnék, ha a repülésre is olyan kötelezettségek vonatkoznának mint például a vasútra. (MTI)

Trump nem nyugszik: a bizonytalanság a biztos

Trump még jobban megkeverte a lapokat az elmúlt két hétben. Szép lassan kihúzta a stabil talajt a piaci szereplők alól. Most már igazán ingoványos területen járunk. Már tán az sem igaz, ha kérdez az amerikai elnök.
2025. 04. 16. 02:30
Megosztás:

Nyugdíjasoknak segít az Magyar Államkincstár!

A Magyar Államkincstár közleménye szerint mostantól az öregségi nyugdíjban, özvegyi nyugdíjban, valamint rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő nyugdíjasok is benyújthatják igénylésüket.
2025. 04. 16. 02:00
Megosztás:

Az EU 522 millió eurós segélyt jelentett be a szudáni humanitárius válság kezelésére

Az immár két éve tartó szudáni fegyveres konfliktus okozta nehéz humanitárius helyzet kezelésének elősegítésére az Európai Bizottság és a tagállamok 522 millió eurós segélyt jelentettek be a 2025-ös évre - tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
2025. 04. 16. 01:30
Megosztás:

Kormánydöntés! Óriási fizetés emelés jön 2025-ben 2 alkalommal is!

Kétlépcsős béremelésről döntött a kormány 2025-re.
2025. 04. 16. 01:00
Megosztás:

Csak két határátkelőn keresztül hozható be nyers tej Horvátországba Magyarországról

Két korábbi horvát-magyar határátkelőhelyet, Goricánt és Dubosevicát jelölte ki a horvát mezőgazdasági, erdészeti és halászati minisztérium kizárólagos ellenőrző állomásnak, amelyen keresztül Magyarországról és Szlovákiából, a korlátozás alá vont övezeteken kívülről származó nyers tejet hozhatnak be a közúti járművek Horvátországba - közölte kedden a tárca.
2025. 04. 16. 00:30
Megosztás:

Az MNB alelnökjelöltje szerint a mai magyar gazdasági környezetben elsődleges feladat az infláció letörése

A mai magyar gazdasági környezetben elsődleges feladat az infláció letörése, ehhez a jegybank fegyelmezett kamatpolitikával, az árstabilitás és a pénzügyi piacok stabilitásának fenntartásával tud hozzájárulni - mondta az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén Kurali Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökjelöltje, aki elnyerte a bizottság támogatását.
2025. 04. 16. 00:05
Megosztás:

Hamis receptekkel kereskedő gyógyszerbandát lepleztek le

Hamis orvosi receptekkel kiváltott, függőséget okozó gyógyszerekkel üzletelő bűnbandát számoltak fel a Nógrád vármegyei nyomozók, a gyógyszereket országszerte, interneten, illetve kiépített hálózaton keresztül értékesítették - hangzott el sajtótájékoztatón kedden Salgótarjánban.
2025. 04. 15. 23:30
Megosztás:

Így csökkent az elektromos autók átlagára

Több mint egymillió forinttal csökkent a Használtautó.hu-n kínált elektromos gépjárművek átlagára az első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte a portál kedden az MTI-vel.
2025. 04. 15. 23:00
Megosztás:

Hullámvasúton az építőipar – ágazati kitekintő

A januári pozitív hírek után az év második hónapjában újra visszaesést láthatunk. Februárban a termelés volumene 1,3%-kal alulmúlta a januárit, és éves szinten is csökkenést mutatnak az adatok: az építőipar termelése 4,5%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A rendelési mutatók se teljesítettek jól, a megkötött új szerződések volumene is elmaradt a 2024 februárhoz képest, ugyanakkor pozitív, hogy a szerződésállomány 1,8%-kal magasabb az egy évvel korábbinál. Az ágazatot 2025 második felétől egyre erősebben megtámaszthatják az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv építőipart és lakáspiacot érintő intézkedései, azonban a kilátások szempontjából az uniós források akadozása, a nagy állami beruházások elhalasztása és a gazdasági szereplők borús jövőképe miatti kapacitás bővítések visszafogása negatív tényező.
2025. 04. 15. 22:30
Megosztás:

Trump: Gyorsított engedélyezés minden amerikai beruházónak

Donald Trump gyorsított engedélyezési eljárásról biztosított minden, az Egyesült Államokban beruházást tervező vállalatot - az amerikai elnök ezt arra reagálva közölte kedden, hogy az NVIDIA chipgyártó 500 milliárd dollár új beruházás tervét jelentette be.
2025. 04. 15. 22:00
Megosztás:

Elfogadta az osztalékfizetési javaslatot a Magyar Telekom közgyűlése

A Magyar Telekom kedden tartott éves közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát, amely alapján a 2024-es év után a részvényeseknek 90,858 milliárd forint osztalékot fizet a társaság, több mint dupláját a tavalyinak - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 04. 15. 21:30
Megosztás:

Mire költenek a SZÉP Kártyások?

A húsvéti időszakban kiemelt szerepet kapnak a SZÉP Kártyák, melyekkel egyebek mellett vendéglátóhelyeken, hotelekben is lehet fizetni. Tavaly és tavalyelőtt is az éttermekben költötték a legnagyobb összeget a K&H SZÉP Kártyásai – közölte a pénzintézet. Az is kiderült, hogy a húsvéti hónapokban hogyan alakult a bankkártyás forgalom.
2025. 04. 15. 21:00
Megosztás:

Kockázatvállalás vagy kockázatkerülés a pénzügyekben? – Mire figyeljünk a szociálpszichológus szerint

Minél fiatalabbak vagyunk, annál szívesebben vállalunk nagyobb kockázatot a pénzügyeinkben is, míg idősebb korban már a konzervatívabb befektetési portfóliókat keressük – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár adataiból. Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus szerint az igazán sikeres emberek kerülik a végleteket, azaz nem kategorikusan kockázatvállalók vagy kockázatkerülők, hanem tudják, mikor melyik stratégia a nyerő. Mutatjuk, hogyan érdemes felkészülni a megfelelő döntés meghozatalára.
2025. 04. 15. 20:30
Megosztás:

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát

Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok.
2025. 04. 15. 20:00
Megosztás:

Világsikert aratott a magyar dolgozói közlekedési app

Nemzetközi porondon aratott sikert egy magyar startup, amely újragondolta a dolgozók szállítását. A MyBusDirect innovatív közlekedési alkalmazása segítségével nemcsak a cégek spórolhatnak jelentős összegeket, hanem látványosan csökkenthetik karbonlábnyomukat is. A Minőség-Innováció 2024 díjat elnyerő magyar fejlesztés máris példaértékűvé vált a fenntartható, kényelmes és költséghatékony munkába járás terén.
2025. 04. 15. 19:30
Megosztás:

Új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban

Teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, amelyet a barátság és a fő kérdésekben való abszolút egyetértés határoz meg - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
2025. 04. 15. 19:00
Megosztás:

Hogyan rendezzük be csincsillánk ketrecét?

Ha azt szeretnénk, hogy csincsillánk igazán jól érezze magát a ketrecében, akkor egyáltalán nem mindegy, hogyan rendezzük be számára. Most összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, amelyek nélkülözhetetlenek a csincsilla ketrecének ideális berendezéséhez.
2025. 04. 15. 18:00
Megosztás:

Felpörgeti amerikai gyártását az Nvidia

Az Nvidia hétfőn bejelentette, hogy a következő négy évben 500 milliárd dollár értékű AI-infrastruktúrát is tervez gyártani az Egyesült Államokban partnerei révén.
2025. 04. 15. 17:30
Megosztás:

Mérséklődtek az alkuk az ingatlanpiacon – a jó lakásokra viszont olykor licitálnak a vevők

Míg tavaly még jelentősebb alkukra is volt lehetőségük a vevőknek a túlárazott ingatlanoknál, idén a piac sokat változott: a keresett lakások gyakran már irányáron kelnek el, sőt olykor a felfelé tartó licit is megjelent.
2025. 04. 15. 17:00
Megosztás:

Albánia sikertörténete az EU bővítési folyamatának

Albánia sikertörténete az EU bővítési folyamatának, és "újabb lépést tettünk az ország EU-tagsága felé" - jelentette ki Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos hétfőn Luxembourgban.
2025. 04. 15. 16:30
Megosztás: