Bejelentkezés 
2012. május 17., csütörtök - Andor, Paszkál
                     
 

Jelentős tartalékok a vasúti áruszállításban

2010.09.19. 10:08
A Levegő Munkacsoport szerint óriási tartalékok vannak a vasúti áruszállításban, amivel visszaszorítható lenne a kamionforgalom a gazdaság teljesítményének visszafogása nélkül.

A civil szervezet "Az áruszállítás közútról vasútra történő átterelésének lehetőségei Magyarországon" című tanulmányában rámutat: számos olyan áru létezik - például egyes mezőgazdasági termékek, építőanyagok -, amelyek szállításának vasútra terelése rövid idő alatt megoldható. A New York-i székhelyű Közlekedés és Fejlesztéspolitikai Intézet megbízásából készített tanulmány rámutat arra is, hogy jelentős kihasználatlan lehetőséget rejt a kamionok vasúton történő szállítása, a Ro-La forgalom. Számításuk szerint ily módon egy-két éven belül az éves szállítási teljesítményből viszonylag kis költséggel mintegy évi 6 millió tonna árut lehetne a közútról átterelni vasútra.

 

Bár ez a közúton szállított árutömegnek mindössze 2,5 százaléka, tonnakilométerben mérve - vagyis a megtett távolsággal is számolva -, jóval többet jelent, mivel a vasúti szállítás általában nagyobb távolságokra történik, mint a közúti. A tanulmány megállapítása szerint fizikailag sincs akadálya annak, hogy akár évi 30 millió tonna áru átkerüljön közútról vasútra, ez tömegében 12 százaléka, a tonnakilométerben mért teljesítményben viszont már 25-30 százaléka az éves közúti teherszállítási teljesítménynek.

 

A Levegő Munkacsoport szerint elengedhetetlen, hogy a kormányzat kialakítsa a fenntartható közlekedés modelljét, és egy intézkedési tervet készítsen a megvalósítására. Ennek része lehetnek a versenyfeltételek fokozatos kiegyenlítése, beleértve a közúti fuvarozásnak biztosított egyoldalú kedvezmények felszámolását. A szükséges lépések közül a Levegő Munkacsoport a legfontosabbnak tartja a "használó fizet" és a "szennyező fizet" elv következetes érvényesítését a teherfuvarozásban. Amíg ugyanis a vasúti teherszállítók megfizetik a tevékenységük költségeit, addig a nehéz tehergépkocsik üzemeltetői csak a töredékét fedezik az általuk okozott költségeknek. (MTI)

Szólj hozzá!

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.