Szeptemberben új taggal bővül a BÉT - jön HybridBox

Várhatóan szeptember 29-én kezdődik a kereskedés a HybridBox Médiainformatikai Nyrt. részvényeivel, a társaság szeptember 23-án nyújtotta be törzsvényeinek bevezetési kérelmét a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájába.

A társaság honlapján közzétett tájékoztató szerint a HybridBox Nyrt. a teljes, 510 millió forint alaptőkét képviselő 10,2 millió darab, 50 forint névértékű részvényét vezeti be a tőzsdére. A budapesti székhelyű céget 2010. július 29-én Kondi Miklós alapította, ő az igazgatóság elnöke és egyben résztulajdonos.

 

Rajta kívül két másik magyar magánszemély jegyzi a céget, ők az igazgatóság tagjai. A társaság az idén augusztus 12-én döntött a tőzsdei bevezetésről. A cég tevékenységének célja a HomeSys Media Szolgáltató Kft. által kifejlesztett HybridBox médiainformatikai eszköz továbbfejlesztése, és annak forgalmazása elsősorban a nemzetközi piacon. A társaság olyan komplex otthoni szórakoztató megoldást kínál, amely ötvözi a hagyományos televíziózást és az internet alapú műsorokat.

 

A HomeSys Kft. a HybridBox Nyrt. 100 százalékos leányvállalata, melynek tevékenysége szorosan kapcsolódik az anyavállalat tevékenységéhez. A HomeSys a HybridBox által forgalmazott eszközön futó szoftvert fejleszti, míg az anyavállalat a piac szervezésére és a forgalmazásra, továbbá a hardware továbbfejlesztésére koncentrál. A leányvállalat 2009 augusztusában alakult, a mindössze 4 hónapból álló első üzleti évét 279 ezer forint mérleg szerinti nyereséggel zárta.

 

A HybridBox Nyrt. az idei évben még veszteséges működéssel, 2011-ben viszont már 105 millió forint adózás előtti nyereséggel számol. A társaság becslése alapján 2010-ben az árbevétel 141,8 millió forintot érhet el a hardware és a szolgáltatások értékesítéséből, az értékesítési és működési költségek pedig mintegy 293 millió forintra tehetők. Jövőre egymilliárd forintot meghaladó árbevétellel és mintegy 969 millió forint költséggel számolnak.

 

A társaság az első két évben elsősorban a készülék értékesítéséből vár bevételt, ezt követően a bevételek a tartalomszolgáltatásból, illetve a rendszer hirdetési felületeinek értékesítéséből származhatnak. Ez utóbbi a cég várakozásai szerint hosszú távon jelentősen meghaladhatja a hardware értékesítés bevételeit.

A legjobb kriptovaluták, amelyeket szeptemberben 1 dollár alatt érdemes megvásárolni, hogy decemberben több ezer dolláros profitot érj el

Keresel megfizethető kriptovalutákat, amelyek jelentős hozamot biztosíthatnak év végéig? Ez a cikk bemutat egy listát ígéretes digitális valutákról, amelyek egy dollár alatt kereskednek. Fedezd fel, mely alulértékelt érmék rendelkeznek jelentős növekedési és profit potenciállal a következő hónapokban. Tudd meg, mely kriptók készülnek nagy hatást gyakorolni december előtt.
2024. 09. 13. 21:30
Megosztás:

Több megyében is megszűnik a tűzgyújtási tilalom

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) egyetértésével szombattól Komárom-Esztergom, Somogy, Vas és Zala vármegyében visszavonja a tűzgyújtási tilalmat - olvasható a Nébih honlapján pénteken közzétett tájékoztatóban.
2024. 09. 13. 21:00
Megosztás:

A Turkish Airlines új járat indítását jelentette be Sydney-be, Ausztrália legnagyobb városába

A Turkish Airlines, a világ legtöbb országába repülő légitársaság Sydney-vel, Ausztrália legnagyobb városával bővíti kiterjedt járathálózatát. A kontinensre való másodszori belépésével a légitársaság egyben ezt a várost jelöli meg első ausztráliai célállomásként, ahová a jövőben nonstop járatokat indít. A 2024. december 4-én induló Isztambul-Sydney járatokat Kuala Lumpuron keresztül heti négy alkalommal Airbus A350-900-as repülőgépekkel fogják üzemeltetni.
2024. 09. 13. 20:30
Megosztás:

Kőburkolatokat forgalmazó céget bírságolt meg a Gazdasági Versenyhivatal

Megtévesztette a fogyasztókat a kőburkolatokat forgalmazó Slate Design Kft., ezért 4,8 millió forintos bírságot kapott - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken az MTI-vel.
2024. 09. 13. 20:00
Megosztás:

Jelentős támogatást kap a magyar baromfiágazat

A magyar mezőgazdaságban az állattartás továbbra is kiemelt szerepet tölt be, ezen belül különösen a szárnyas feldolgozás az, ahol jelentős hozzáadott érték mellett az exportképesség is folyamatosan nő. A kormány jelentős támogatást biztosít a baromfiágazat számára - jelentette ki Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium (AM) helyettes államtitkára a XXV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében megrendezett szakmai konferencián a tárca pénteki közleménye szerint.
2024. 09. 13. 19:30
Megosztás:

Meghaladta a 4,5 milliárd eurót az Ukrajnának nyújtott EBRD-finanszírozások értéke

Meghaladta a 4,5 milliárd eurót az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a háború kezdete óta Ukrajnának nyújtott finanszírozások értéke.
2024. 09. 13. 19:00
Megosztás:

Átadják Horvátország legmodernebb alagútját

Három év munkálatai után az Isztriai-félszigeten pénteken átadják a forgalomnak az Ucka alagút új, párhuzamos járatát, Horvátország legmodernebb alagútját - jelentette a helyi sajtó.
2024. 09. 13. 18:30
Megosztás:

Nvidia chipekhez juthat Szaúd-Arábia

Szaúd-Arábia arra számít, hogy hamarosan hozzáférést kap az Nvidia nagy teljesítményű chipjeihez, amelyek lehetővé tennék az ország számára a fejlett mesterséges intelligencia modellek kifejlesztését és működtetését.
2024. 09. 13. 18:00
Megosztás:

Innovatív együttműködés a nonprofit és a művészeti világ határán

Míg külföldön egyre inkább bevett gyakorlat, hogy vállalatok és szervezetek művészeti tanácsadókat alkalmaznak, Magyarországon ez a megközelítés még gyerekcipőben jár.
2024. 09. 13. 17:30
Megosztás:

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint lassul az olajfogyasztás növekedése, a piac már 60 dolláros Brent árra számít

Az IEA (Nemzetközi Energiaügynökség) szokásos havi jelentése a héten jelent meg, ami iránymutatás lehet a világ kőolajpiaci befektetőinek.
2024. 09. 13. 17:00
Megosztás:

Halasztást kaphatnak az autógyártók

Az Európai Unió (EU) az elmúlt években egyre szigorúbb környezetvédelmi szabályozásokat vezetett be, hogy csökkentse a szén-dioxid (CO2) kibocsátást és támogassa a klímavédelmi célokat. A szigorú autóipari kibocsátási normák célja, hogy az új gépjárművek átlagos kibocsátása folyamatosan csökkenjen, és ezzel elősegítsék a fenntartható közlekedést.
2024. 09. 13. 16:30
Megosztás:

Vártnak megfelelő kamatdöntés, enyhén változó előrejelzés

Az EKB a vártnak megfelelően alakította a kamatokat a tegnapi kamatdöntő ülésén. A legfontosabb, betéti kamatot 25 bázisponttal 3,5 százalékra csökkentette.
2024. 09. 13. 16:00
Megosztás:

Rekordmélyen Kína

A 10 éves kínai államkötvény hozama jelenleg 2,075 százalék, ami a 2002 óta vezetett statisztika történetében még soha nem volt ilyen mélyen.
2024. 09. 13. 15:30
Megosztás:

Többet költöttek színvonalas nyaralásra a magyarok

A tavalyihoz hasonlóan alakult idén az utasszám, de az egy főre eső átlagos költés 40-50 ezer forinttal magasabb volt. A magyarok érdeklődése egyre inkább a minőségi ellátást kínáló utak felé fordult az IBUSZ szerint.
2024. 09. 13. 14:30
Megosztás:

Csökkent júliusban az ipari termelés

2024 júliusában az ipari termelés volumene 1,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól erősítette meg pénteken kiadott második becslésben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 09. 13. 14:00
Megosztás:

Ennyi pénz jut a gyermekétkeztetésre

A kormány megnégyszerezte a gyermekétkeztetésre fordított összeget: idén már több mint 130 milliárd forintot fordít erre, míg 2010-ben 30 milliárd volt a keret - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2024. 09. 13. 13:30
Megosztás:

Hatékony nyelvi modell kialakításán dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem kutatói

A nagy mesterséges intelligencia (AI) cégek által alkalmazott megoldásoknál lényegesen kisebb szövegmennyiséget és számítási kapacitást igénylő hatékony nyelvi modell kialakításán dolgoznak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói – közölte honlapján a felsőoktatási intézmény.
2024. 09. 13. 13:00
Megosztás:

Jelentős károkat okoztak nyáron az olaszsáskák

Jelentős károkat okoztak nyáron Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben az elszaporodó olaszsáskák; az elmúlt két év meleg időjárása nagyban kedvezett a sáskák szaporodásának és várhatóan a következő évben is növekedni fog a faj népessége - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 09. 13. 12:30
Megosztás:

Vészjósló jövőkép: A brit közfinanszírozás a fenntarthatóság határán áll

Az államháztartást terhelő jelenlegi folyamatok mellett hosszú távon fenntarthatatlanná válik a brit közfinanszírozási rendszer - áll a brit kormány számára hivatalos makrogazdasági és közfinanszírozási előrejelzéseket készítő független elemzőműhely (Office for Budget Responsibility, OBR) csütörtökön bemutatott átfogó tanulmányában.
2024. 09. 13. 12:00
Megosztás:

Negyedmillió embert figyeltetett a román titkosrendőrség

Negyedmillió embert figyeltetett a kommunizmus utolsó évtizedében, 1980 és 1989 között a román kommunista titkosrendőrség, a Securitate – közölte csütörtökön közzétett újabb jelentésében a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
2024. 09. 13. 11:30
Megosztás: