MNB: egységes volt a vállalati hitelezés visszaesése

Ahogy a gazdasági válság előtti dinamikus hitelállomány-növekedés, úgy a válság utáni jelentős hitelállomány-visszaesés is viszonylag egységes jelenség volt a közép-kelet-európai régióban, 2008 októberétől egy-két hónapon belül szinte valamennyi országban megkezdődött a vállalati hitelállományok csökkenése - olvasható a Magyar Nemzeti Bank szakértőinek egyik tanulmányában, amely az MNB-szemle legutóbbi számában jelent meg.

A tanulmány szerint a vállalati hitelezést tekintve a legerősebb visszaesés régiós összehasonlításban Magyarországon, a Baltikumban és Csehországban következett be, míg Lengyelországban és Szlovákiában mérsékeltebb volt a hitelállományok zsugorodása. Bulgária és Románia látszólag kivételnek számít, a hivatalos statisztikák szerint Bulgáriában 2008 októbere óta enyhén növekedett a vállalati hitelállomány, míg Romániában 2009 júniusában következett be fordulópont és kezdett emelkedni a hitelállomány.

 

A 2008 őszén eszkalálódó nemzetközi pénzügyi válság véget vetett a kelet-közép-európai régió külföldi forrásból finanszírozott, dinamikus hitelbővüléssel járó gazdasági fellendülésének, a recesszióval egyidejűleg szinte valamennyi országban csökkenni kezdett a vállalati bankhitelek állománya is. Az MNB egyik legutóbbi tanulmánya Kelet-Közép-Európa és a Baltikum 9 országát összehasonlítva mutatja be, hogyan alakultak a régióban a vállalati hitelállományok és hitelkamatok. A rendelkezésre álló információk arra utalnak, hogy Magyarországon – a Baltikumhoz hasonlóan – nagyobb szerepet játszott a banki hitelkínálat visszafogása a vállalati hitelezés visszaesésében, mint a többi régiós országban.

 

Ez elsősorban Magyarország külső forrásokra való ráutaltságából, sérülékenységéből fakad. A válság előtt, 2007-ben és 2008-ban a vizsgált kelet-közép-európai országokban átlagosan évi 24 százalékkal nőtt a vállalatok banki hitelállománya, voltak azonban olyan országok, ahol ennél jóval nagyobb ütemű volt a bővülés (Bulgáriában 50 százalékos, Romániában 34 százalékos). Ez a magas dinamika összefüggött a reálgazdasági felzárkózással is, hiszen a felzárkózó országokban a GDP-arányos vállalati eladósodottság jóval elmarad a nyugat-európai átlagtól. ( 2008-ban a vizsgált országokban a vállalatok GDP-arányos hitelállománya átlagosan 60 százalék volt, míg a nyugat-európai országokban 80 százalék).

 

Az állományok lejárata szerint vizsgálva a folyamatokat a legtöbb országban - így Magyarországon is - a rövid lejáratú hitelek állománya esett vissza nagyobb mértékben, ami azzal is összefügg, hogy itt éppen a rövidebb futamidő miatt könnyebben tudott alkalmazkodni mind a bankszektor, mind pedig a vállalatok. A balti országokban és Magyarországon azonban a hosszabb lejáratú - többnyire beruházási céllal felvett - hitelek állománya is jelentősen csökkent, ami a többi országban nem volt jellemző. Ami a hitelek devizális összetételét illeti: a hazai fizetőeszközben folyósított hitelek állománya az egyébként is inkább devizában eladósodó balti országokban drasztikusan csökkent, de számottevő csökkenés következett be a hazai fizetőeszközben folyósított hitelek arányában Romániában és Magyarországon is.

 

A többi országban alapvetően nem változott a devizaalapú termékek aránya a teljes vállalati hitelportfólión belül. Csehországban a vállalatok a banki hiteleket bizonyos mértékig külföldről felvett hitelekkel (anyavállalaton keresztül) és kismértékig kötvénykibocsátással helyettesítették, így a vállalati szektor finanszírozási helyzete nem romlott olyan mértékben, mint amennyire a banki hitelállományok mutatják. Romániában 2009 decembere előtt a devizahitelek egy részét közvetlenül az anyabankok nyújtották a román vállalatoknak, nagyrészt szabályozási okok - a devizabetétekre vonatkozó magas kötelező tartalékráta - miatt. Ezt a szabályozást 2009-ben enyhítették, így a hitelállomány 2010. január óta tartó növekedésében ezért szerepet játszhat az is, hogy az anyabankok visszahelyezik a román vállalati hitelportfóliót a leánybankokhoz.

 

Bulgáriában is van a szabályozással kapcsolatos torzító elem: az országban korábban olyan törvény volt érvényben, amely korlátozta a bankok mérlegfőösszeg szerinti növekedését. Erre számos hitelintézet a hitelek speciális projekttársaságokba való kiszervezésével reagált. A válság alatt a bankok jelentős mennyiségű állományt vettek vissza a mérlegükbe, ami növelte a statisztikákban kimutatott hitelállományt, noha a magángazdaság forrásellátottsága a valóságban nem emelkedett. A kamatok régióbeli alakulását tekintve azt lehetett tapasztalni, hogy a válság kitörésével a vállalati hitelek kamatfelárai minden országban növekedésnek indultak, de eltérő mértékben - olvasható a jegybanki tanulmányban. A hazai devizában nyújtott hitelek esetében Romániában volt a legmagasabb mind a kamatfelár, mind annak válság utáni növekedése, míg Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban a kamatfelár alacsonyabb szintről és csak enyhébb mértékben emelkedett.

 

Magyarországon a kamatfelár a válság előtt többé-kevésbé együtt mozgott a visegrádi országok bankjainak kamataival, de a válság kitörésével jelentősen megnőtt, és elszakadt azoktól. Bár 2009 vége óta némileg csökkent a felárak közti különbség, szintjében továbbra is markánsan elkülönül a magyar felár a többi visegrádi országokban tapasztalt kamatfelártól. Az euróban denominált hitelek esetében szintén minden országban nőttek a válság kitörése után a kamatfelárak, azonban itt a magyar kamatfelár az egyik legalacsonyabbnak számított a régióban, mind a válság előtt, mind azóta. (MTI)

A magyar családok olcsóbban tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők

A kormány elvárása januárban is teljesült: a magyar családok olcsóbban tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel.
2026. 02. 08. 06:00
Megosztás:

Alulértékelt kriptós részvény lehet a Cipher Mining?

A Cipher Mining neve első hallásra továbbra is elsősorban a kriptobányászathoz kötődik, ám a vállalat üzleti modellje az elmúlt időszakban látványos átalakuláson ment keresztül. Miközben bevételeinek jelentős része még mindig a Bitcoin-bányászatból származik, a cég egyre inkább az AI-adatközpontok kiszolgálására építi a jövőjét – és ez alapjaiban változtathatja meg a befektetői megítélését is.
2026. 02. 08. 05:00
Megosztás:

Profitálhat-e a Bitcoin a mesterséges intelligencia térnyeréséből?

A mesterséges intelligencia egyre több olyan feladatot végez el, amely korábban kizárólag emberekhez kötődött, beleértve a pénz kezelését, mozgatását és optimalizálását is. Az úgynevezett „agentic AI” irányzat terjedésével egyre reálisabbá válik, hogy pénzügyi döntéseket és tranzakciókat nem emberek, hanem szoftverek indítanak el – akár saját működésük érdekében, nem pedig közvetlen emberi haszonért.
2026. 02. 08. 04:00
Megosztás:

Nyugdíjas vagy, de nem tudod, hová fordulj a problémáddal? Ez a „titkos térkép” megmutatja

A magyar nyugdíjrendszer egyik legnagyobb buktatója nem a szabályok bonyolultsága, hanem az, hogy sokan nem tudják, melyik ügyükkel pontosan melyik hivatalhoz kell fordulniuk. Emiatt hónapok csúszhatnak el, kérelmek pattannak vissza, és nem ritkán pénz is elúszik. Az alábbi gyakorlati útmutató abban segít, hogy nyugdíjasként vagy nyugdíj előtt állóként pontosan tudd, kihez kell menned az adott problémával.
2026. 02. 08. 03:00
Megosztás:

Tarot kártya 2026 – Megérkezett a személyes jóslatod!

2026 sorsfordító év lehet számodra. A tarot lapjai nem véletlenül kerülnek elő: rejtett lehetőségekre, döntésekre és belső átalakulásra hívják fel a figyelmedet. Olvasd úgy a jóslatot, mintha neked üzenne – mert pontosan ezt teszi.
2026. 02. 08. 02:00
Megosztás:

Újraszámolják a nyugdíjadat, ha igaz Rád ez a feltétel!

Sokan reménykednek abban, hogy a nyugdíjuk összege utólag megemelhető, ám a valóság jóval szigorúbb: 2026-ban is csak nagyon korlátozott esetekben van mód a nyugdíj újraszámítására. A szabályok azonban léteznek, és akik megfelelnek a feltételeknek, komoly összegektől eshetnek el, ha nem élnek időben a lehetőséggel.
2026. 02. 08. 01:00
Megosztás:

Ezzel a trükkel felére csökkentheted az áramzabáló hűtőszekrényed fogyasztását

Csendben, észrevétlenül falja az áramot – a hűtőszekrény az egyik legnagyobb rezsinyelő a háztartásban. Sokan nem is sejtik, hogy egy rossz beállítás vagy apró hiba miatt évente több tízezer forinttal fizetnek többet a kelleténél. A jó hír: néhány egyszerű megoldással drasztikusan csökkenthető a fogyasztás, akár azonnal.
2026. 02. 08. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 07. 23:00
Megosztás:

Szoros együttműködésben az agrárgazdasági és a vadgazdálkodási szervezetek

A jövőben még szorosabban együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet az agrárgazdálkodás, az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás fenntartható működtetése érdekében - közölte a NAK szombaton az MTI-vel.
2026. 02. 07. 22:00
Megosztás:

Rekordmennyiségű marihuánát foglaltak le Észak-Macedóniában

Az északmacedón rendőrség csaknem 30 tonna marihuánát foglalt le két egykori ipari létesítményből, ez az eddigi legnagyobb ilyen jellegű fogás az országban - jelentette pénteken a helyi közszolgálati televízió (MRT).
2026. 02. 07. 21:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 19:00
Megosztás:

Orbán Viktor két hét múlva ismét találkozik Donald Trumppal

Orbán Viktor két hét múlva Washingtonban ismét találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, amikor a Békatanács alakuló ülését tartják az amerikai fővárosban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be szombaton a Digitális Polgári Körök (DPK) szombathelyi háborúellenes gyűlésén.
2026. 02. 07. 18:00
Megosztás:

Évtizedes csúcson a magyar szabadalmi bejelentések száma

Évtizedes csúcson van a magyar szabadalmi bejelentések száma: 2025-ben 533 szabadalmi bejelentést tettek a magyar innovátorok - közölte Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 02. 07. 17:00
Megosztás:

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása, határidő előtt befejeződött a tűzesetben sérült berendezések és szerkezeti elemek gépészeti bontása, folyamatban van a csőhálózat és a szivattyúk felújítása, május végére pedig elkészül az új kondenzátorállvány is - tájékoztatta a Mol pénteken az MTI-t.
2026. 02. 07. 16:00
Megosztás:

Super Bowl, NBI, téli olimpia – kedvükre válogathatnak a magyar sportfogadók

Sporteseményekben gazdag hétvége vár sportimádókra: indul a fogadási szezon az amerikai futballban és a hazai labdarúgásban, és a téli sportok kedvelői is izgatottan várják a közvetítéseket, hiszen Olaszországban elstartoltak a téli olimpiai játékok, ahol a 15 fős magyar küldöttségnek is szurkolhatunk. Lássuk, milyen eredményekben bíznak a magyar fogadók.
2026. 02. 07. 15:00
Megosztás:

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát az S&P, diplomáciai megoldást valószínűsít Grönland ügyében

Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, "AAA/A-1 plusz" szintű besorolásait az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
2026. 02. 07. 14:00
Megosztás:

Megismétlik a boszniai szerb elnökválasztást néhány helyen

A szavazóhelyek 6 százalékában megismétlik vasárnap a boszniai szerb elnökválasztást a felvetődött szabálytalanságok miatt.
2026. 02. 07. 13:00
Megosztás:

Ennyivel olcsóbb a magyar üzemanyagok ára, mint a szomszédos országok árai

A szomszédos országok átlagához képest januárban is kedvezőbb üzemanyagárakkal találkozhattak a magyar családok a hazai töltőállomásokon.
2026. 02. 07. 11:00
Megosztás:

Meghaladták a jogdíjak a pandémia előtti mértéket, egyre több a fiatal szerző

2025-ben 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami így reálértékben végre meghaladta a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek összesen 22 945 főnek. Tovább nőtt a regisztráló új szerzők száma, és immár több mint az ötödük 20 év alatti.
2026. 02. 07. 10:00
Megosztás:

Milliárdok áramlanak a kriptoszektorba – a piaci visszaesés ellenére is dübörög a befektetési kedv

Hiába a több mint 2 billió dolláros piaci zuhanás, a kockázatitőke-befektetők továbbra is bíznak a kriptó jövőjében. Február első hetében 258 millió dollárt vontak be kriptovállalatok, és a fókusz egyre inkább az érettebb, intézményi partnerekkel rendelkező projektekre helyeződik.
2026. 02. 07. 09:00
Megosztás: