Monetáris ösztönzésre van szükség az amerikai gazdaságban

A javuló számok ellenére az új amerikai GDP-adatsor is megerősíti, hogy ismét élénkítő célú likviditásinjekcióra van szükség az amerikai gazdaságban a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve részéről - vélekedtek londoni elemzők az idei harmadik negyedévről szóló első amerikai GDP-becslés pénteki közzététele után.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium előzetes adatai szerint az Egyesült Államokban 2 százalékkal nőtt a hazai össztermék értéke a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Az idei második negyedévben 1,7 százalékos volt az éves növekedési ütem.

 

Az egyik vezető londoni gazdaságelemző csoport, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a pénteki adatismertetés után kiadott gyorselemzésében mindazonáltal azt írta, hogy a harmadik negyedben felgyorsult növekedés is még mindig lassú amerikai mércével mérve, és lanyha ütemű kilábalásra utal.

 

A CEBR szerint emiatt nyomás nehezedik Federal Reserve-re az 1700 milliárd dollár értékben végrehajtott eddigi kötvényvásárlási program - vagyis a monetáris mennyiségi enyhítés - felújítása végett, annál is inkább, mivel további költségvetési ösztönzés nem valószínű. A londoni gazdaságelemző ház előrejelzése szerint a Fed maga is erre a következtetésre jut majd jövő heti ülésén. A CEBR azzal számol, hogy az amerikai jegybank 500 milliárd dolláros újabb likviditásinjekciót jelent be.

 

A hosszú lejáratú kötvények vásárlása elvileg lenyomja a kötvényhozamokat, és az ezáltal csökkenő hitelköltségek jó eséllyel serkenthetik a beruházásokat. A CEBR szerint a monetáris élénkítésre azért is szükség van az Egyesült Államokban, mert az állásszám-növekedés jelenlegi üteme a lakosság növekedésével sem képes lépést tartani, emellett változatlanul fennáll a deflációs kockázat az amerikai gazdaságban.

 

A monetáris mennyiségi - kvantitatív - enyhítés lényege az, hogy a jegybank "új pénzt" teremt - jóllehet ez fizikai valójában, bankjegyek formájában nem jelenik meg -, és ebből vásárol elsősorban államkötvényt. Az egyébként erőteljesen inflációveszélyes módszert a brit jegybank, a Bank of England is alkalmazta tavaly, 200 milliárd font (több mint 60 ezer milliárd forint) értékben juttatva pótlólagos likviditást a brit gazdaságba, amely hosszúsági és mélységi rekordokat döntő recesszió után a tavalyi év végén kezdett ismét növekedni. Az amerikai gazdaság kilátásaival kapcsolatban meglehetősen borúlátó vélemények vannak forgalomban a londoni City elemzői közösségében.

 

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságkutató központja - októberre szóló havi világgazdasági elemzésében 2,8 százalékról 2,3 százalékra rontotta az idei amerikai növekedésre adott előrejelzését, és jövőre az amerikai GDP-érték mindössze 1,5 százalékos emelkedését jósolja. Az EIU szerint az amerikai munka- és ingatlanpiac továbbra is "törékeny" állapota arra vall, hogy a belső kereslet rövid távon gyenge marad, és ha lesz is bármilyen újabb gazdaságélénkítő költségvetési beavatkozás, az valószínűleg túl csekély lenne ahhoz, semhogy jelentősebb hatást gyakoroljon a növekedésre. Ebben a környezetben az EIU londoni elemzői azzal számolnak, hogy a Federal Reserve egészen 2012 harmadik negyedévéig nem szigorítja rendkívül enyhe pénzügypolitikai alapállását, vagyis nem emeli a jelenleg 0-0,25 százalékos sávban kijelölt rövid távú szövetségi kamatcélt. (MTI)


Nagy meglepetést hozott a májusi magyar inflációs adat

A KSH ma reggel a májusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, melyek szerint a fogyasztói árak – a várt enyhe növekedéssel szemben - havi szinten stagnáltak az év ötödik hónapjában. Az éves szintű infláció így 1,8 százalékra lassult az áprilisi 2,1 százalékról. Az adat nagy meglepetés, hiszen az előrejelzések inkább az infláció kisebb gyorsulását várták, 2,2 százalékra. Alacsony maradt a maginfláció is, éves szinten 2 százalékon állt májusban. Az adat gyakorlatilag zöld lámpát jelenthet az MNB-nek a kamatcsökkentéshez a következő ülésén.
2026. 06. 10. 06:30
Megosztás:

Az izraeli pénzügyminisztert is kitiltották Franciaországból

Az izraeli pénzügyminisztert, Becalel Szmotricst is kitiltották Franciaországból, amiért "aktívan népszerűsíti Ciszjordánia annektálását" és "nyíltan követeli Gáza újbóli elfoglalását" - jelentette be kedden Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter.
2026. 06. 10. 06:00
Megosztás:

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

A 2025 őszi-téli lakásár-robbanás 2026 tavaszára kifulladt: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében oldalaznak, miközben a vevők egyre nagyobb alkura képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandóak csökkenteni a hirdetési árakat. A piac ezzel a tavalyi felfokozott időszak után kiegyensúlyozottabb szakaszba lépett, és egyes részpiacokon már a vevők kerültek kedvezőbb helyzetbe.
2026. 06. 10. 05:30
Megosztás:

Megdöbbentő adat: a magyarok kétharmada szed táplálékkiegészítőt

A magyar lakosság közel 70 %-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második fogyasztó betegségmegelőzés céljából. A legtöbben ugyanakkor tartanak a termékek nem valós hatóanyag-tartalmától és nem megfelelő minőségétől. A legaktívabb fogyasztók a 40-49 éves korosztály és a városi lakosság tagjai – derült ki egy friss, az Inspira Research által, a BioTechUSA-cégcsoport megbízásából készített, 1000 fős, online reprezentatív kutatásból.
2026. 06. 10. 05:00
Megosztás:

Duna House: megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon

Idén tavaszra megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon: az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében "oldalaznak", a vevők egyre nagyobb alkukra képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandók csökkenteni a hirdetési árakat - közölte havi tranzakciós adatai alapján a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 06. 10. 04:30
Megosztás:

Óvatos optimizmust tükröznek a hazai cégek toborzási tervei

Noha a formálódó új gazdaságpolitika körül még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján a hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra. 2026 harmadik negyedévében a magyar munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2026. 06. 10. 04:00
Megosztás:

Különösen nagy szükség van hiteles közmédiára

A 21. században különösen nagy szükség van hiteles közmédiára - hangsúlyozták a résztvevők a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által szervezett keddi pódiumbeszélgetésen Budapesten.
2026. 06. 10. 03:30
Megosztás:

Nemzetközi kitekintés: továbbra is nagy az eltérés az európai országok között a flottaelektrifikáció terén

A céges autóflották üzemeltetése nem csak gazdasági, de fenntarthatósági szempontból is stratégiai jelentőségű a vállalatok működésében. A cégek üzleti megfontolásból, és a szabályozási kritériumoknak való megfelelőség miatt egyaránt érdekeltek az új technológiák adaptálásában: a csereciklusok hozzájárulnak a folyamatos megújuláshoz, a környezetvédelmi nyomás miatt pedig egyre fontosabb szempont, hogy miként tudják csökkenteni működésük környezeti terhelését, beleértve a mobilitási kibocsátásokat is.
2026. 06. 10. 03:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hamarosan napi 600 drónnal és rakétával fogja Oroszországot támadni

Ukrajna arra készül, hogy naponta 600 drónt és rakétát vessen be Oroszország ellen - közölte Volodimir Zelenszkij kedden Tallinnban, az észak-európai és balti országok kormányfőinek az ő részvételével lezajlott találkozóját követő sajtóértekezleten.
2026. 06. 10. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy KRESZ szabály változás: másképp kell indexelni

2 másodperc, ami sok autósnak pénzébe kerülhet: nagy változás jöhet az indexelésben.
2026. 06. 10. 01:30
Megosztás:

Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Két korábbi belvárosi nyertesszegmens is egyszerre veszíthet lendületéből a budapesti ingatlanpiacon: az Airbnb-re építő garzonoké és a nagy presztízsű, 200 millió forint feletti lakásoké. A rövid távú kiadásra vásárló befektetők a szabályozási bizonytalanság miatt eltűntek, miközben a rossz állapotú garzonok négyzetméterára sok helyen már az új építésű lakások árszintjét közelíti. Ezzel párhuzamosan a nagy belvárosi lakások tulajdonosai is nehéz helyzetbe kerültek, mert a korszerűtlen elosztás és a felújítási igény akár 40–50 millió forintos többletköltséget jelenthet. A szakértő szerint ezek az ingatlanok hónapokig vagy akár évekig is beragadhatnak a piacon, különösen úgy, hogy a befektetői kereslet gyakorlatilag eltűnt. A folyamat azt jelzi, hogy a belvárosi lakáspiacon a korábbi hozamelvárások és presztízsárak helyét egyre inkább a piaci realitás kényszerítheti ki.
2026. 06. 10. 01:00
Megosztás:

Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon

A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági állampapírok, valamint a változó kamatozású BMÁP (Bónusz Magyar Állampapír) jelenleg futó sorozatait - közölte az ÁKK kedden az MTI-vel.
2026. 06. 09. 23:30
Megosztás:

Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben

A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós díjbevételt - derül ki az Allianz legfrissebb globális biztosítási jelentéséből, amelynek összefoglalóját kedden küldték el az MTI-nek.
2026. 06. 09. 23:00
Megosztás:

Online szórakozás ingyen pénzzel – Hogyan működnek a no deposit bónuszok?

A no deposit bónusz elsőre nagyon egyszerűnek tűnik: regisztrálsz egy kaszinóba, majd kapsz egy kisebb összeget vagy néhány ingyenes pörgetést anélkül, hogy előtte befizetnél. Sokan itt meg is állnak, pedig a lényeg általában a feltételekben van. Nem arról van szó, hogy ezek az ajánlatok eleve megtévesztők lennének, hanem arról, hogy a részletek ismerete nélkül könnyű rosszul értelmezni vagy rosszul felhasználni őket.
2026. 06. 09. 22:00
Megosztás:

5800 milliárd forintos kérdés: gyorsabb lesz-e az építőipar az új kormányzati struktúrában?

Az építőipart érintő döntések újrarendezését is hozta az új kormányzati struktúra. Több, korábban különböző minisztériumok és szakpolitikai területek között megosztott feladatkör került új szervezeti logika szerint egymáshoz közelebb. Az új struktúra mögött az a szándék rajzolódik ki, hogy a kapcsolódó döntések összehangoltabban szülessenek. Háttérelemzés a 2026-os kormányzati építőipari és lakáspiaci átalakításokról.
2026. 06. 09. 21:30
Megosztás:

Pilóta nélküli verziót készített az Airbus Helicopters a H145M-ből

Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon pilóta nélküli változatot mutat be a Magyar Légierőnél is szolgáló H145M típusú helikopterből. Az U145 névre keresztelt verzióval válik teljessé az Airbus pilóta nélküli eszközeinek listája. A típus szűzrepülésére – amelyben még pilóta is részt vesz – még ez év végéig sor kerülhet, a hadrendbe állítás pedig a következő évtized elején várható.
2026. 06. 09. 21:00
Megosztás:

Zodia Custody: luxemburgi engedéllyel erősít az EU-s stabilcoin piacon

A Zodia Custody újabb fontos szabályozói mérföldkőhöz érkezett Európában: a luxemburgi pénzügyi felügyelet fizetési intézményi engedélyt adott a vállalatnak. A döntés jelentősen bővíti a cég stabilcoinokhoz kapcsolódó szolgáltatásait az Európai Unióban, különösen az intézményi ügyfelek számára, akik szabályozott letétkezelési és tokenátutalási megoldásokat keresnek.
2026. 06. 09. 20:30
Megosztás:

Alig mozdult kedden a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
2026. 06. 09. 20:00
Megosztás:

Fokozatos javulás jöhet, de fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség

Tempót válthat a magyar gazdaság: az idén várható 1,5 százalékos GDP-növekedést jövőre 2,5 százalékos bővülés követheti. Ezzel párhuzamosan az éves infláció 2026-ban 3 százalék körül alakulhat, jövőre viszont 4 százalék környékén lehet a jelenlegi kilátások szerint – erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője. A szakember szerint fegyelmezett költségvetésre van szükség az euró bevezetése érdekében, emellett a termelékenységet fokozni kell.
2026. 06. 09. 19:30
Megosztás:

A DH Group csaknem 210 millió forint nyereséggel eladta a a Pusztakúti 12 Kft.-t

A DH Group Nyrt. lezárta a Pusztakúti 12 Kft. 100 százalékos üzletrészének eladását, a tranzakcióból csaknem 210 millió forint nyeresége származott – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 06. 09. 19:00
Megosztás: