6 százalékra emelkedett az MNB kamatszintje
A Reuters hírügynökség múlt héten kiadott elemzése szerint az általuk megkérdezett elemzők megemelték idei kamatvárakozásukat, és többségük 25 bázispontos kamatemelést várt a mai naptól, illetve arra számít, hogy az így 6 százalékra emelkedő jegybanki alapkamat nem változik az idei év végéig.
A tavaly december 20-i ülésén a monetáris tanács 25 bázisponttal 5,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a 3 százalékos célt tartósan meghaladó inflációra, illetve a felfelé mutató inflációs kockázatokra tekintettel. Előzőleg 2010. november 29-én döntött a monetáris tanács a jegybanki alapkamat 25 bázispontos emeléséről 5,50 százalékra.
Az akkori döntést a 3 százalékos inflációs célt tartósan meghaladó pénzromlással, illetve a felfelé mutató inflációs kockázatokkal indokolta a testület, és megjegyezte, hogy az inflációs cél eléréséhez a következő hónapokban további kamatemelésre lehet szükség. A monetáris tanács akkori értékelése szerint folytatódhat a gazdaság kilábalása a recesszióból, a kibocsátás ugyanakkor mindvégig elmarad potenciális szintjétől.