Nőtt a Fundamenta nyeresége

A nehéz gazdasági helyzet és a bankadó ellenére a Fundamenta - Lakáskassza Zrt. növelte éves eredményét, a tavalyi, 4,08 milliárd forintos adózás előtti nyereség az eddigi legjobb, jóllehet a bankadó miatt elmaradt a tervezettől - mondta el Gergely Károly, a cég elnök-vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

A 920 millió forintos bankadó nélkül azonban az eredmény meghaladta a várakozásokat - tette hozzá. Az idén a társaság azt tervezi, hogy 32 milliárd forint lakáskölcsönt folyósít, több mint dupláját az előző évinek, amellyel a piac 13 százalékának megszerzését célozták meg. A cég 2009-es adózás előtti eredménye 2,52 milliárd forint volt.

 

A tavalyi eredményben a nettó kamatbevétel 20 százalékos bővülése és az óvatos költséggazdálkodás játszott szerepet. Eközben a céltartalék képzés is jól alakult, s így a költség/bevétel hányados a 2009-es 53,9 százalékról 48,7 százalékra csökkent. A 2001-ben indult kiutalások óta 317.617 szerződést fizettek ki, összesen 243,7 milliárd forintot folyósítottak. Ezen belül a végleges teljesítéssel, kifizetéssel lezárt szerződés 296.619 volt, 224,7 milliárd forint értékben.

 

A devizahitelek korlátozása a Fundamenta saját hitelei iránti keresletet is növelte, egy év alatt 32 százalékkal, 13,56 milliárdra nőtt az igényelt összeg. Elhangzott, a hitelpiaci kilátások ugyan továbbra is negatívak, a bankok hitelezési óvatossága alig enyhült, a Fundamenta ennek ellenére a bővülést célozta meg. A 2011-es növekedéssel középtávon 100 milliárd forint fölé emelkedhet a hitelállomány, amely 2010 végén 30 milliárd forint volt, az idén év végén pedig elérheti az 50 milliárd forintot - mondta Gergely Károly.

 

Eközben a hitel/betét arány a jelenlegi 14 ről 70 százalék közelébe emelkedhet 2018-ra. A bővülésben jelentős szerepet játszik a lakástakarékpénztári szabályok kedvező változása. A maximális futamidő 8-ról 10 évre nőtt, így az optimális szerződéses összeg 6,5 millióról 8 millióra forintra emelkedett. A tervek szerint az idén 10 ezerrel több 137 ezer feletti szerződést köt a Fundamenta, 325 milliárd forintos szerződéses összeggel. Gergely Károly elmondta, a jelenlegi 650 ezres ügyfélszám 1 millióra történő növekedésének megcélzása középtávon "bátor dolog", de nem elérhetetlen.

 

Az elnök-vezérigazgató elismerte, hogy a Fundamenta "ráerősített" a marketingre. Korábban visszafogottabbnak tűnt a társaság például a televíziós reklámokban, mivel a jelentős mennyiségű kereskedelmi banki hirdetés között elveszett volna a lakáskassza ajánlata - mondta. Úgy vélte, a futamidő alatt a fix állami támogatás - a befizetett összeg 30 százaléka, legfeljebb évi 72 ezer forint - olyan vonzerő, ami megalapozza a marketing aktivitás növekedését. Morafcsik László, értékesítési igazgató beszámolt arról, hogy a januári érdeklődők számában egyértelműen látszik a növekedés.

 

Az elmúlt 10 évben nem volt olyan jó január, mint az idén - mondta. Példaként említette, hogy az online szerződéskötések száma 40 százalékkal nőtt ebben a hónapban az egy évvel korábbihoz képest. A meghosszabbított, 10 éves futamidejű új termékekkel márciusban rukkol elő a Fundamenta, de a január-március között kötött szerződésekre is az új szabályok vonatkoznak majd. A még tavaly megkötött szerződések futamideje ugyan nem hosszabbítható, de a hitelezési könnyítések és a hozzátartozók szerződés-felhasználásának megkönnyítése már igen. (MTI)

Altcoinok előretörése: Az ETH, SOL és BNB lekörözi a Bitcoint a kriptopiaci fellendülésben

Miközben a globális tőkepiacokon továbbra is óvatos a hangulat, a kriptopiacon új erőviszonyok körvonalazódnak. A bitcoin csak mérsékelt emelkedést mutatott a legutóbbi mélypontok után, míg az Ethereum, a Solana és a Binance Coin látványosabb ugrást produkált. Mindez arra utal, hogy egy új „altcoin szezon” lehet a küszöbön — igaz, ez a ciklus egészen más lehet, mint a korábbiak.
2025. 08. 21. 09:00
Megosztás:

Több milliós megtakarítás: még ingatlanár-robbanáskor is verhetetlen lesz a 3 százalékos lakáshitel

Induláskor közel negyedével alacsonyabb törlesztőrészlete lesz a 3 százalékos Otthon Start hitelnek, mint a legjobb piaci ajánlatnak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Gergely Péter, a portál pénzügyi szakértője szerint még egy extrém, 20 százalékos ingatlanár-emelkedés esetén is legalább 10 százalékos előny marad az adósoknál, ami több millió forintos megtakarítást jelent a futamidő végére.
2025. 08. 21. 07:11
Megosztás:

Sokmilliós egyszeri kiadást jelent majd Otthon Start hitelből vásárolni ingatlant

Az Otthon Start hitellel történő lakásvásárlás után úgynevezett visszterhes vagyonátruházási illetéket kell majd fizetned, ami alapesetben a vételár 4 százaléka. Vagyis egy családi ház esetében akár 6 millió forintot is kifizethetsz majd erre. Bizonyos esetekben azonban ennek egy részét elengedik, sőt, akár teljes egészében megúszhatod. Mutatjuk a lehetőségeidet.
2025. 08. 21. 06:00
Megosztás:

Otthon Start: Nem mindenki juthat 10%-os önerővel Fix 3%-os lakáshitelhez!

Az első otthon megvásárlása sok fiatal számára válik elérhetőbbé a kedvezményes, FIX 3%-os Otthon Start lakáshitelnek köszönhetően. A jogszabályok akár 10%-os önerővel is lehetővé teszik az ingatlan finanszírozását, ám a látszólag kedvező lehetőség mögött szigorú banki feltételek és gyakorlati akadályok rejtőzhetnek. A money.hu szakértői most felhívják a figyelmet, hogy az elmélet és a valóság nem mindig esik egybe, és a 10%-os önerő nem mindenki számára garantált.
2025. 08. 21. 05:00
Megosztás:

Az EKB vezetője nem zárja ki az EU gazdasága növekedésének a lassulását

Az euróövezet gazdasági növekedésének üteme valószínűleg lassulni fog a harmadik negyedévben a nemzetközi kereskedelemben tapasztalható folyamatos bizonytalanság hatására - jelentette ki Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerdán az EKB honlapján olvasható beszédében.
2025. 08. 21. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásban részesült a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete

A munkavállalók érdekvédelemben való részvételének erősítésére több mint 149 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) - közölte a szakszervezet az MTI-vel.
2025. 08. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi fizetés kell, hogy kimaxoljuk az Otthon Start 3%-os hitelt?

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz. A támogatott és a piaci hitelek együttesének már közel 700 ezer forintra jönne ki a havi törlesztőrészlete, amelynek fizetését már csak egy szűkebb réteg képes magára vállalni - hívják fel a figyelmet a Bank360 szakértői.
2025. 08. 21. 02:00
Megosztás:

Visszatekerték az autód kilométeróráját? Tudd meg egy egyszerű módszerrel!

Bár a kilométeróra-manipuláció leggyakrabban azokat a vásárlókat hozza hátrányba, akik jó ár-érték arányú használt autót keresnek, a megtévesztő gyakorlat következményei messze túlmutatnak az egyéni eseteken, hiszen a gazdaság egészére hatással vannak.
2025. 08. 21. 01:00
Megosztás:

Hevesebb zivatarok lehetnek a déli vármegyékben

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki csütörtökön a déli vármegyékben - derül ki a HungaroMet Zrt. szerdai veszélyjelzéséből.
2025. 08. 21. 00:05
Megosztás:

Beszáll az Erste a társasházi kiadásokba

Csak kevesen gondolják társasházuk pénzügyi helyzetét kifejezetten rossznak – derül ki az Erste megbízásából készült felmérésből. A megkérdezett lakók jellemzően tisztában vannak házuk anyagi lehetőségeivel, igaz a váratlan helyzetekre kevesen készülnének előre: érdemi megtakarítás helyett a legtöbb esetben inkább a célbefizetésben bíznak. Az Erste most ingyenes folyószámla- és lakástakarékpénztári számlevezetéssel ösztönözi a lakóközösségek napi pénzügyeinek tudatos kezelését, és a felújítások, váratlan kiadások forrását biztosító megtakarítások gyarapítását.
2025. 08. 20. 23:00
Megosztás:

Jelentősen csökkent az XPeng kínai elektromos autógyártó negyedéves vesztesége

Az XPeng, az egyik vezető kínai elektromos autógyártó adózás utáni vesztesége 477,8 millió jüanra (66,7 millió dollár, 1 jüan=46,96 forint) csökkent az idei második negyedévben az egy évvel korábbi 1,28 milliárd jüanról - áll a cég honlapján.
2025. 08. 20. 22:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda kora estére

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda kora estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 08. 20. 21:00
Megosztás:

A falugazdászok ingyen készítik el a gazdaságátadási pályázatokat

Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: a falugazdászok ingyen készítik el a gazdaságátadási együttműködést támogató pályázatokat, beadják a kifizetési kérelmeket és a projektzárás adminisztrációjában is segítenek – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 08. 20. 20:00
Megosztás:

Csökkentek az ipari termelői árak Németországban

Németországban az elemzők által vártnál erőteljesebben csökkentek az ipari termelői árak júliusban éves összevetésben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint.
2025. 08. 20. 19:00
Megosztás:

Folyamatos a kínai márkák térnyerése a használtautó-piacon

2025 első hét hónapjában tovább erősödött a kínai autómárkák jelenléte a magyar használtautó-piacon - derül ki a Használtautó.hu legfrissebb, 2024 és 2025 január-júliust összehasonlító adataiból. Az érdeklődések száma látványosan nőtt, miközben új szereplők is megjelentek a toplistán: az OMODA és a JAECOO a semmiből tört az élmezőnybe. A MG ZS modell iránti kereslet több mint megháromszorozódott, a BYD pedig immár három különböző modellel is képviselteti magát a legnépszerűbb kínai típusok között.
2025. 08. 20. 18:00
Megosztás:

2,7 milliárd forintos beruházással lép szintet a SPAR logisztikája

Több mint 700 millió forintot fordított az üllői logisztikai központjának fejlesztésére az elmúlt évben a SPAR Magyarország. A vállalat idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel a fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
2025. 08. 20. 17:00
Megosztás:

Maradt a 2 százalékos infláció az euróövezetben júliusban

Június után júliusban is 2 százalék volt az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán ismertetett végleges adata szerint.
2025. 08. 20. 16:00
Megosztás:

Itt van a legfrissebb kutatás a magyarok tűzijátékokkal kapcsolatos véleményérő

A tűzijáték évtizedek óta része a magyar ünnepeknek – augusztus 20-án a Duna fölött, szilveszterkor a városi égbolton, falunapokon, kisebb-nagyobb rendezvényeken. Bár a közelmúltban a nyilvános vita leginkább annak korlátozásáról és a zavaró hatásokról szólt, a legfrissebb kutatásokból világosan kiderül: a magyarok jelentős része továbbra is szereti a fényjátékot, támogatja és érzelmileg kötődik ehhez a látványos hagyományhoz.
2025. 08. 20. 15:00
Megosztás:

Magyar áttörés születhet a körforgásos gazdaságban

A légkörre káros szén-dioxid értékes nyersanyagként hasznosítása fontos előrelépést jelenthet a körforgásos szemléletben. Pontosan ezt célozza a BorsodChem és a szegedi eChemicles közös projektje: ipari méretben, magyar fejlesztéssel alakítanák át a CO₂-t vegyipari alapanyaggá, mindezt akár teljesen megújuló energiával. Ha a folyamatfejlesztés sikerrel zárul, a káros CO₂ zöld minősítésű, értékes alapanyagként hasznosulhat.
2025. 08. 20. 14:00
Megosztás:

Kapu Tibor: Úgy örültünk, mint a gyerekek

Kapu Tibor, hazánk második kutatóűrhajósa az Axiom-4 küldetés legénységének tagjaként húsz napot töltött a világűrben. A SpaceX Dragon Grace űrkabin utasaként a Nemzetközi Űrállomásra repültek, ahol tizennyolc napon keresztül dolgoztak. A HUNOR Magyar Űrhajós Program keretében Kapu Tibor megfeszített munkával huszonöt magyar kísérletet hajtott végre.
2025. 08. 20. 13:00
Megosztás: