50 forintos osztalékot javasol a Magyar Telekom

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 50 forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a közgyűlésnek a 2010. év után - közölte a társaság a tőzsde honlapján csütörtökön.A társaság tavaly 74 forint osztalékot fizetett.

A javasolt, részvényenként 50 forintos osztalék összhangban van a Társaság osztalékpolitikájával, amely szerint az
eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak a nettó adósság + összes tőkére vetített arányát) a 30-40% közötti
céltartományban kívánja tartani. Ezen túlmenően a javasolt osztalékszint figyelembe veszi a magyar távközlési szektorra kivetett különadó hatását.


A Magyar Telekom 2011. április 12-én tartja Éves Rendes Közgyűlését. Az Igazgatóság javaslata szerint osztalékra azon részvényesek lesznek jogosultak, akik 2011. május 5-én értékpapírszámlájukon Magyar Telekom részvénnyel rendelkeznek. Az osztalék kifizetésének javasolt kezdő napja 2011. május 12.


A Magyar Telekom Igazgatósága új felhatalmazást kér a Közgyűléstől törzsrészvények vásárlására. A felhatalmazás keretében megvásárolt részvények együttesen nem haladhatják meg a Magyar Telekom Nyrt. jegyzett tőkéjének a 10%-át.

 

A felhatalmazás célja, hogy a nemzetközi gyakorlattal összhangban kibővítésre kerüljön a Magyar Telekom jelenlegi javadalmazási politikája a részvényesi javadalmazás ezen formájával. Ugyanakkor az Igazgatóság úgy gondolja, hogy a részvényesi javadalmazás fő eszköze továbbra is az osztalékfizetés maradjon.


Az Igazgatóság javaslatának értelmében a Közgyűlés felhatalmazást adna az Igazgatóság számára legfeljebb 104 274 254 darab (egyenként 100 forint névértékű) Magyar Telekom törzsrészvény vásárlására. A javaslat szerint a felhatalmazás az elfogadás napjától számított 18 hónapig érvényes.

 

A felhatalmazás keretében megvásárolt részvények együttesen nem haladhatják meg a Magyar Telekom Nyrt. jegyzett tőkéjének a 10%-át. A részvények megvásárlására a tőzsdén keresztül kerülhet sor. A felhatalmazást teljesen illetve részlegesen is végre lehet hajtani, valamint a felhatalmazási időszakon belül sor kerülhet többszöri részvényvásárlásra is, egészen addig, amíg a maximális részvényszámot el nem éri a vásárolt részvények száma.

Tudjon meg többet a biocid termékek átmeneti időszakos engedélyeztetéséről

Minden biocid terméket engedélyeztetni kell a forgalomba hozatal előtt, ezt az európai uniós rendelet, a BPR, 528/2012/EU szabályozza. A biocid termékekben megtalálható hatóanyagok arra hivatottak, hogy védelmet biztosítsanak a káros mikroorganizmusokkal szemben. Ez a védelem kiterjedhet emberre, állatra, árucikkre.
2024. 09. 09. 15:00
Megosztás:

A 60 az új 25

A csütörtöki kamatdöntő ülésen az EKB várhatóan ismét kamatvágásról fog dönteni. A várakozásokra ránézve viszont érdekes helyzetet láthatunk.
2024. 09. 09. 14:30
Megosztás:

Nyakunkon a recesszió! Zuhanó USA részvénypiacok

Megint jó nagyot estek az amerikai piacok, s most is azt láthattuk, hogy nyílik az olló. Ugyanis a Dow 1, míg a Nasdaq 2,5 százalékkal értékelődött le. Ha a grafikonra nézünk, akkor az S&P500 pár napos vívódás után pénteken zuhant be a 20-30 napos mozgóátlag alá, míg a Dow Jones egyelőre kitart.
2024. 09. 09. 14:00
Megosztás:

Belgiumban egy Audi üzem dolgozói több száz gépkocsikulcsot koboztak el

Az Audi német autógyár egy belgiumi üzemének dolgozói mintegy 200 gépkocsikulcsot koboztak el, hogy megpróbálják rákényszeríteni a vezetőséget a telephely jövőjének tisztázására - írták vasárnap a helyi lapok.
2024. 09. 09. 13:30
Megosztás:

Változott a kukorica és napraforgó terméshozam előrejelzése

Szeptember elejére mind műholdas, mind termelői adatszolgáltatáson nyugvó agrárkamarai termésbecslési adatok rendelkezésre állnak a hazai kukorica és napraforgó esetében. Előbbinél az elmúlt 15 év harmadik legalacsonyabb termése várható 5,1 millió tonnával, de ez mennyiségileg fedezi a hazai felhasználási igényeket - közölte az Agrárminisztérium vasárnap az MTI-vel.
2024. 09. 09. 13:00
Megosztás:

Elindult a holmozogj.hu oldal

Elindult a holmozogj.hu oldal, amelynek célja, hogy hírekkel és információkkal lássa el, állandó motivációs forrása, találkozási helye és kiindulópontja legyen azoknak, akik aktív életmódot élnek, sportolnak, vagy épp szeretnék elkezdeni a mozgást.
2024. 09. 09. 12:30
Megosztás:

Lazulhat a fegyelem, romlik a forint

Pénteken a gazdaságpolitika vezetői között megvívott verbális csörte lökte 395 közelébe a forintot, végül azonban 394 alatt zárt a jegyzés.
2024. 09. 09. 12:00
Megosztás:

Az online előminősítés a lakásvásárlás új katalizátora

Az ingatlan.com online előzetes hitelbírálat szolgáltatása iránti érdeklődés folyamatosan növekszik, az elmúlt három hónapban több mint 900 felhasználó indította el az előminősítő folyamatot. A money.hu szakértője szerint az ingatlanpiac élénkülésével párhuzamosan ez a trend még tovább erősödhet, a 2024-es év növekvő keresleti adatai újabb lendületet adhatnak a biztonságos ingatlanvásárlást választó vevőjelöltek számának.
2024. 09. 09. 11:30
Megosztás:

Sok programot kínál a kecskeméti Művészetek Főutcája

Több mint 60 programot kínál az új összművészeti fesztivál Kecskeméten, a Művészetek Főutcája szeptember 14-én és 15-én – közölték a szervezők az MTI-vel.
2024. 09. 09. 11:00
Megosztás:

Eséssel zárták a hetet a vezető Wall Street-i indexek; szenvedett a technológiai szektor

A Wall Streeten sem volt megállás a lejtőn pénteken, amikor az egész hetet lázban tartó augusztusi jelentés végül felemás képet festett az amerikai munkaerőpiac állapotáról, nyitva hagyva a 25 vs. 50 bázispont szeptemberi kamatvágás kérdését, így a figyelem most átterelődhet az augusztusi inflációs adatokra, amelyek egyértelműbbé tehetik a döntést. Nem csupán pénteken, de heti összevetésben is vaskos mínuszok gyűltek össze az Egyesült Államokban a rövid héten, amikor Európához hasonlóan leginkább a technológia és az energia szektor szenvedett.
2024. 09. 09. 10:30
Megosztás:

Hiába pörög a lakáshitelezés, ez a hiteltípus teljes csőd

Hiába a lakáshitel-boom, kis túlzással eltűnt az új lakások finanszírozása a bankokból: az év első 7 hónapjában aláírt hitelszerződések több, mint 77 százaléka használt lakás vásárlást finanszírozott, új lakásra 4 hónapja a folyósított hitelek kevesebb, mint 9 százaléka jut – figyelmeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2024. 09. 09. 10:00
Megosztás:

Több mint egy éve nem látott mélypontra estek az amerikai hosszú hozamok

A múlt heti amerikai és európai adatok megerősítették a kamatcsökkentési várakozásokat. Lefelé, 0,3%-ról 0,2%-ra revideálta az Eurostat az euróövezet második negyedévi negyedéves GDP-növekedési ütemét.
2024. 09. 09. 09:30
Megosztás:

Lefordultak a mértékadó nyugat-európai indexek pénteken és heti összevetésben is esést mutatnak

Zivataros napokon vannak túl a vezető nyugat-európai tőzsdék, amelyek kedd óta gyakorlatilag folyamatosan esnek.
2024. 09. 09. 09:00
Megosztás:

Vegyes képet mutat az augusztusi amerikai munkaerő-piaci riport

Az elmúlt hét messze a legfontosabb adatközlése az augusztusi amerikai munkaerő-piaci riport volt, amelytől azt vártuk, hogy eldönti, mekkora kamatcsökkentés jöhet szeptemberben a Fedtől, ám a kép továbbra sem egyértelmű.
2024. 09. 09. 08:30
Megosztás:

Hogyan könnyítsük meg az új tanévet?

Az iskolakezdés minden évben izgalmas és kihívásokkal teli időszak a családok számára. Az új tanév rengeteg teendővel és változással jár, legyen szó az első osztályba lépő kisiskolásokról vagy a már rutinos diákokról. Ahhoz, hogy a kezdet zökkenőmentes legyen, érdemes néhány alapvető dologra odafigyelni. Összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, amelyek segíthetnek a szülőknek és a gyerekeknek abban, hogy felkészülten induljanak neki az új iskolai évnek.
2024. 09. 09. 08:00
Megosztás:

Egy Dogecoin (DOGE) kereskedő, aki 10 millió dollárt keresett a Shiba Inu (SHIB) korai vásárlásával, azt állítja, hogy ez az Ethereum token 4000%-kal fog emelkedni

A kriptopiac rendkívül gyengén teljesített az elmúlt héten, a vezető altcoinok jelentős zuhanást szenvedtek el. Ennek eredményeként a befektetők elkezdtek magas potenciállal rendelkező tokenek után kutatni, amelyeket még a bikák megjelenése előtt érdemes megvásárolni.
2024. 09. 09. 07:00
Megosztás:

Ahogy a Bonk és a Pepe küzdenek, Raboo áttörést hozó újításai magukkal ragadják a befektetőket

A BONK és a PEPE tulajdonosai pánikba estek, miután a két vezető mémcoin pusztító esést regisztrált: a BONK 20,79%-ot, míg a PEPE 18,51%-ot veszített értékéből. A PEPE ára több mint 50%-ot emelkedett, elérve a 0,00001718 dolláros történelmi csúcsot, de ezt követően 59%-ot zuhant, így nem csoda, hogy a befektetők alternatívákat kerestek.
2024. 09. 09. 06:00
Megosztás:

Mire figyelj, hogy kerted felkészüljön a télre?

Az ősz beköszöntével a kertben is elérkezik az idő a felkészülésre. A hűvösebb idő és a levelek hullása azt jelzi, hogy hamarosan beköszönt a tél. Az ilyenkor elvégzett kerti munkák meghatározzák, hogy tavasszal milyen állapotban találjuk kertünket. Nézzük, milyen feladatokat érdemes elvégezni, hogy a növényeink és a talaj is készen álljon a hideg hónapokra!
2024. 09. 09. 05:00
Megosztás:

Ha autód van, számolj ezzel az új, extra kiadással most ősszel!

Az ősz nem csupán a színes falevelek és a hűvösebb napok időszaka, hanem az autótulajdonosok számára is jelentős időszak lehet, amikor újabb költségekkel kell számolni. Bár a rendszeres szervizelés és karbantartás alapvető kiadások közé tartoznak, ebben az évszakban egy újabb extra tétel kerülhet a listára. De mire is kell figyelni, ha meg akarjuk védeni autóinkat és a pénztárcánkat is?
2024. 09. 09. 04:00
Megosztás:

A 3 legjobb kriptovaluta, amelyekbe érdemes befektetni a BTC visszapattanása után: TRON (TRX), Cardano (ADA) és IntelMarkets (INTL)

Az elmúlt hetek piaci vérfürdőt hoztak, mivel a Bitcoin (BTC) nehezen tartja meg lendületét. A visszapattanás azonban már látható a horizonton, és egy potenciális ugrás 100 000 dollár fölé. A három legjobb altcoin, amelyekbe érdemes befektetni a legnagyobb nyereség érdekében: TRON (TRX), Cardano (ADA) és IntelMarkets (INTL).
2024. 09. 09. 03:00
Megosztás: