Magosz: nem lehet kikényszeríteni a gazdák fedezeti vásárlását

A mezőgazdasági termékértékesítési szerződés esetében a fedezeti vásárlás kikötése és kikényszerítése a jó erkölcsbe ütközik a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) álláspontja szerint, ezért a gabonafelvásárlók és integrátorok nem kötelezhetik erre a termelőket.

Jakab István, a Magosz elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a kereskedők a gazdáktól a rendkívüli időjárás, vis maior miatt meg nem termett terményt követelik, s kötbérrel, fedezeti vásárlás követelésével zsarolják őket. A Magosz szerint az ügyletekre a Polgári Törvénykönyv és a mezőgazdasági termékek értékesítésére vonatkozó, valamint az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény passzusai az irányadók, s a jelen állás szerint nagyon nagy valószínűsséggel kimondható, hogy a termelői oldalnak van igaza.

 

A Magosz tudomása és felmérése szerint mintegy 50 milliárd forintos értékről van szó. Jakab István elmondta: változatlanul nagy a nyomás az embereken, a gazdákon, s nehéz eljuttatni hozzájuk, milyen magatartást tanúsítsanak. Úgy vélte, a gazdákkal, gazdaságokkal sokszor "balkáni szintű", betarthatatlan szerződéseket kötöttek, s a Magosz minden megtesz azért, hogy a jognak ismét érvényt tudjon szerezni.

 

A Magosz álláspontja szerint a múlt évben rendkívül extrém körülmények között kellett a gazdáknak termelniük, viharkárok és más természeti katasztrófák, egyebek mellett belvíz sújtotta a gazdaságokat. Így pedig nem termett meg az a gabonamennyiség, amelyből az előzetesen megkötött szerződéseket teljesíteni tudták volna. Jakab István elmondta, az Országgyűlésben olyan törvény-módosítást nyújt be, amely lehetővé teszi majd, hogy az Agrárkamara tudjon ilyen esetekben közérdekű keresettel élni a gazdák nevében és helyettük.

 

Így nem kell majd mindenkinek külön pert folytatnia igazáért a bíróságok előtt. Az elnök elmondta, tudomása szerint már van olyan bírósági ítélet, amelyik vis maior esetén a termelőnek adott igazat. Hozzátette, adhatnak bármilyen címet is a szerződéseknek, nem ez, hanem a tartalom számít, s az határozza meg a követendő jogi álláspontot. Jakab István elmondta azt is, a vis maiorról szóló hatósági igazolást mindenki köteles elfogadni, minden más igazolás kérése "trükközés, a gazda megtévesztésére szolgál".

 

Az elnök a Gazdasági Versenyhivatal elutasító válaszáról elmondta, a Magosz álláspontja változatlanul az, hogy a felvásárlók, integrátorok részéről tetten érhető volt az összebeszélés, amit bizonyít az is, hogy minden gazdának szinte azonos tartalmú levelet írtak. A Magosz álláspontja szerint a Gazdasági Versenyhivatalnak a szervezet levele alapján versenyfelügyeleti és ágazatai vizsgálatot kellett volna lefolytatnia a szóban forgó ügyekben. (MTI)

Új gyorsforgalmi útszakaszt adtak át

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út Bács-Kiskun vármegyei részeként épített, Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakaszát kedden.
2024. 05. 08. 09:00
Megosztás:

Nem hozott változást az új autók piacára Romániában eddig az idei év

Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM) kedden.
2024. 05. 08. 08:30
Megosztás:

Energiaellátást biztosító mintaprojekt valósult meg Mórahalmon

Kistelepülések energiaellátását biztosító mintaprojekt valósult meg uniós támogatással, mintegy másfél milliárd forintból Mórahalmon.
2024. 05. 08. 08:00
Megosztás:

Tízmillió forintos bírságot szabott ki az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tízmillió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre a piaci visszaélésekről szóló uniós rendeletben tiltott piaci manipuláció miatt. A magánszemély egy tőzsdei részvény kereskedési volumenének lényeges megemelésével adott hamis, félrevezető jelzést a befektetőknek - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
2024. 05. 08. 07:30
Megosztás:

A Block Inc. fizetési szolgáltató vállalat elérhetőbbé teszi a bitcoin bányászatot: a vezető altcoinok profitálhatnak a hatásából

A Jack Dorsey vezette Block fizetési szolgáltató tervezi kibővíteni a bitcoin bányászati tevékenységét. A platform célja ennek megvalósítása egy átfogó bányászati rendszer fejlesztésével, hogy növelje a hozzáférhetőséget. A Block különösen olyan kihívásokat szeretne megoldani, mint a drága eszközök és a kiszámíthatatlan szállítás, mégpedig könnyen használható bányászati chipek és rendszerek kínálatával.
2024. 05. 08. 07:00
Megosztás:

Milliókat nyerhetünk ezzel még néhány hétig!

A 2024-es adótörvény módosítások egy egyszeri amnesztiát biztosítanak a társaságok számára, lehetővé téve a korábban be nem jelentett részesedések utólagos bejelentését. Így azok is mentesülhetnek a társasági adó (TAO) megfizetése alól, akik korábban nem jelentették be a NAV felé a más társaságokban szerzett tulajdonrészüket és azt most pótolják. Az utólagos bejelentésre május 31-ig van lehetőség-foglalja össze a Niveus Consulting Group.
2024. 05. 08. 06:30
Megosztás:

eÁFA: nem nagy siker eddig

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen.
2024. 05. 08. 06:00
Megosztás:

Hazánkban is hódítanak a kínai webshopok

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése, valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.
2024. 05. 08. 05:30
Megosztás:

Hogyan adjuk tovább gyerekeinknek a családi vállalkozást?

Magyarországon a családi vállalkozások generációváltása kiemelt jelentőséggel bír, hiszen ezek a cégek jelentik a hazai GDP gerincét. Az átadás-átvétel folyamata azonban számos kihívással járhat, a megfelelő utód kiválasztásától a vállalkozás strukturális átalakításáig. A statisztikai adatok szerint a magyar családi tulajdonban lévő cégek vezetőinek csupán kis része képes sikeresen átadni a stafétabotot a következő generációnak. Ennek hátterében gyakran az alapos előkészítések és stratégiai tervezések hiánya áll, amelyek pedig létfontosságúak lennének a gördülékeny átmenet érdekében.
2024. 05. 08. 05:00
Megosztás:

Erős negyedévet zárt a Disney, de mégis adják

A Disney ma piacnyitás előtt tette közzé 2024-es pénzügyi évének második negyedéves számait.
2024. 05. 08. 04:30
Megosztás:

Ennyit emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt - ismertette az Otthon Centrum (OC) kedden az első negyedéves adatok alapján.
2024. 05. 08. 04:00
Megosztás:

Fedezd fel az 1 dollár alatti vezető kriptovalutákat: XRP, DOGE és Raboo a lenyűgöző megtérülésért

A kriptovilág ismét felpezsdült, miután május elején kissé bizonytalanul kezdett. Az 1 dollár alatti kriptovaluták iránti érdeklődés újra erősödik, mivel a befektetők olyan alacsony kockázatú, de magas megtérülésű lehetőségeket keresnek portfóliójuk diverzifikálásához, amelyek jelentős hozamot eredményezhetnek. A Dogecoin és az XRP is a szóban forgó nevek között szerepel, ám nagy piaci kapitalizációjuk miatt jelentős árnövekedésük korlátozott.
2024. 05. 08. 04:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a MOL részvényesek?

A MOL május 10-én teszi közzé első negyedéves eredményét.
2024. 05. 08. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjba készülsz? Akkor kapaszkodj, mert 2014-től a nyugdíj korhatár másképp van!

Mire lehet számítani a nyugdíj korhatárral kapcsolatban hazánkban? Érdemes átvizsgálni a törvényi hátteret, majd szakértői segítséggel nézzük meg a hazai öregségi nyugdíj korhatár emelésével kapcsolatban várható lehetőségeket.
2024. 05. 08. 02:00
Megosztás:

A mosókapszula hülyeség, átverés? Jobban mos mint a sima mosópor, vagy sem?

A mosókapszulák egyre népszerűbbek lettek az elmúlt években, miközben a hagyományos mosóporok továbbra is széles körben elérhetők és használatosak. Sok háztartásban azonban felmerül a kérdés, hogy valóban hatékonyabbak-e ezek az újabb termékek, vagy csak egy marketinghúzásról van szó, ami drágább, de nem hoz jelentős eredménybeli különbséget? Cikkünkben utánajárunk annak, hogy a mosókapszulák hogyan viszonyulnak a hagyományos mosóporokhoz, és miben térnek el egymástól.
2024. 05. 08. 01:30
Megosztás:

Pénzadománygyűjtést indít gyermekek számára az Ökumenikus Segélyszervezet

Kapaszkodó program elnevezéssel, 3 ezer rászoruló gyermek támogatására szolgáló országos pénzadománygyűjtő programot indít az Ökomenikus Szeretetszolgálat - jelentette be a szervezet kommunikációs igazgatója kedden Budapesten.
2024. 05. 08. 00:30
Megosztás:

Száguldanak az AI érmék: a Worldcoin, az AIOZ Network és az eTukTuk vezet

Az AI kriptovaluta projektek szárnyalnak, ahogy a befektetők újra nekilódultak a befektetésnek.
2024. 05. 08. 00:01
Megosztás:

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 23:30
Megosztás:

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel, a képzési rendszer alkalmazkodott az ipar igényeihez, az innovációs elvárásokhoz - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ipari és technológiai szakkiállításainak keddi megnyitóján.
2024. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Már működik az új szegedi PSP átrakóterminál

Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kedden az MTI-t.
2024. 05. 07. 22:30
Megosztás: