Kadhafiból nem vált partner, kenőpénzekből erősítette hatalmát

2009-ben Kadhafi ezredes vezető munkatársai összehívták a Líbiában működő 15 nemzetközi olajtársaság vezetőit és azt követelték, hogy cégeik adják össze azt a másfél milliárd dollárt, amelyet Líbiának a Pan Am légitársaság 103-as járatának felrobbantása, azaz a Lockerbie-i merénylet és más terrortámadások miatt kell megfizetnie. Amennyiben erre nem hajlandók, közölték velük, az "komoly következményekkel jár" olajkoncesszióikra nézve - jegyezte fel az amerikai külügyminisztérium erről a találkozóról.

Több cég kereken elutasította a követelést, mások, köztük több amerikai központú nagyvállalat is, elfogadták: ami lényegében vesztegetéssel ért fel, hogy folytathassák líbiai tevékenységüket - ezt a The New York Times szerint üzleti vezetők, amerikai tisztségviselők és külügyminisztériumi dokumentumok egyaránt megerősítették. Az eset csak egy a sok közül, s jól érzékelteti a korrupcióra, vesztegetési pénzekre, zsarolásra és politikai nyomásra épülő gyakorlatot, amelyet Líbia azóta is követett, hogy 2004-ben az Egyesült Államok újra felvette a kapcsolatot Kadhafi ezredes kormányával.

 

Amióta az amerikai és a nemzetközi kőolajtársaságok, távközlési cégek és befektetők beléptek a líbiai piacra, Kadhafi ezredes vagy környezetének tagjai ismételten megkövetelték a sokmillió dolláros "szerződés-aláírási prémiumokat" és "tanácsadó-szerződéseket" - vagy azt, hogy kényszer-partnerségek révén a Kadhafi-család tagjai lefölözhessék az üzleti haszon egy részét. A líbiai vezető és köre által a nyugati szankciók megszüntetése óta felhalmozott vagyon elősegítette, hogy megerősítsék az ország fölött gyakorolt ellenőrzésüket.

 

Miközben még nem dőlt el, milyen sikerrel jár az Egyesült Államok és szövetségesei által folytatott líbiai katonai akció, a Kadhafi rendelkezésére álló források - ide értve több tucat milliárd dollárnyi készpénzt, amelyből zsoldosait és támogatóit pénzeli -hozzájárulnak ahhoz, hogy megtarthassa vagy még egy ideig meghosszabbítsa hatalmát. A líbiai vezetés nem csupán az üzletelni kívánó korporációktól húz sápot, hanem egyes kormányoktól is. Úgy tűnik, a líbiai bankok búsás haszonra tettek szert azzal, hogy az utóbbi időben segítettek Iránnak hatalmas pénzösszegek tisztára mosásában, megsértve a Teherán ellen elrendelt nemzetközi szankciókat - erősítette meg a WikiLeaks leleplező portál által közzétett egyik amerikai titkos diplomáciai távirat.

 

2009-ben amerikai diplomaták figyelmeztették Tripolit, hogy Iránnal folytatott üzletelésével Líbia "rövid távú feltételezett üzleti előnyökért" elvesztheti a megjavult nemzetközi imázsával járó előnyöket. Amikor Kadhafi ezredes lemondott országa nukleáris ambícióiról és kinyilvánította, hogy szakít a terrorizmussal, sok amerikai cég még egy ideig óvakodott attól, hogy üzletet kössön a líbiai hatóságokkal. Ám azt követően, hogy 2008-ban végre megszületett a megállapodás a Skócia fölött felrobbantott Pan Am utasszállító gép ügyének rendezéséről, az amerikai kereskedelmi minisztérium illetékesei egyfajta önkéntes házasságközvetítő szerepet kezdtek játszani az amerikai vállalatok és a líbiaiak között.

 

Legalább egy tucat amerikai nagyvállalat, köztük a Boeing, a Raytheon, a Conco Phillips, az Occidental Petroleum, a Caterpillar és a Halliburton vetette meg lábát Líbiában, vagy próbálkozott ezzel. Az Obama-adminisztráció és a líbiai kormány májusban új kereskedelmi megállapodást kötött, amely Gene Cretz líbiai amerikai nagykövet megfogalmazása szerint a két ország közötti kétoldalú gazdasági kapcsolatok "kiszélesítésére és elmélyítésére" irányul. Az amerikai külügyminisztérium dokumentumai szerint Kadhafi ezredes személyes szerepet játszott számos üzleti döntésben, például ragaszkodott ahhoz, hogy minden 200 millió dollárnál nagyobb összegű szerződést maga is ellenjegyezzen.

 

Kadhafi és családja világszerte számlákat nyitott a kormányát támogató líbiai törzsek tagjainak neveire - állítja Idrisz Abdulla Abed Asz-Szenusszi, a száműzött egykori líbiai uralkodócsalád tagja, aki jól ismeri Kadhafi ezredes üzleti tevékenységét. A Kadhafi-família tagjai fényűző életre rendezkedtek be, világszerte értékes ingatlanokat szereztek meg, hollywoodi befektetésekkel és amerikai popsztárok részvételével rendezett estélyekkel hívták fel magukra a figyelmet. Több olyan eset ismeretes, amikor a líbiai felek által támasztott feltételek miatt meghiúsult valamilyen külföldi befektetés.

 

Egy a NYT által meg nem nevezett távközlési cég akkor tett le líbiai leányvállalat létesítéséről, amikor partnerei közölték, hogy Muhammad Kadhafit, a líbiai vezető fiát kell bevennie partnernek. Az amerikai külügyi dokumentumok szerint a Caterpillar is sokat ígérő megállapodás aláírására készült, mikor a líbiai fél jelezte, hogy a partner egy olyan állami cég lesz, amelyet a Kadhafi-család ellenőriz. Az illinoisi óriásvállalat ezt nem fogadta el, válaszul a líbiaiak kizárták az üzletből. A Líbiával ténylegesen megkötött szerződések nem egy esetben gigantikus "szerződéskötési prémiumot" tartalmaztak. 2008-ban a kaliforniai Occidental Petroleum egy 30 évre szóló koncesszióért 1 milliárd dollár "aláírási prémiumot" fizetett, ugyanennyit adott egy hasonló szerződésért a Petro-Canada kanadai cég.

 

Az Occidental szóvivője szerint a hosszú távú szerződéseknél ez korántsem számít rendkívülinek. 2004-ben a Bush-kormányzat abban a reményben határozott a Líbiával való kapcsolatok felújításáról, hogy a Kadhafi rehabilitálásától remélt haszon felülmúlja az ezzel járó kockázatokat, nevezetesen a normalizálással Kadhafi "többé nem a Közel-Kelet veszett kutyája" lesz, hanem inkább a partner szerepét tölti majd be. Az akkori illetékesek egyike ma nem tagadja: a gyakorlatban egyáltalán nem az következett be, amit el szerettek volna érni - tűnik ki a NYT írásából. (MTI)

Még mindig menekülnek a belvárosból a budapestiek – Mit hoz az Otthon Start?

Hosszú évek csökkenő tendenciája után 2024-ben élénkült a Budapesten belüli költözés. A legkevésbé népszerűek továbbra is a belvárosi kerületek voltak, melyeknek csökkent a lélekszáma. Ősszel az Otthon Start program még jobban felértékelheti a külső, eddig elfelejtett részeit a fővárosnak, mivel a belső részeken már alig találni olyan lakást, ami belefér a 1,5 millió forintos négyzetméterár-korlátba – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2025. 10. 02. 20:30
Megosztás:

EM: több mint 8000 pályázó a vállalati e-autó programban

A gazdasági társaságok december elsejéig igényelhetnek járművenként akár 4 millió forint támogatást tisztán elektromos gépkocsik beszerzéséhez; a beérkezett kérelmek száma túllépte a nyolcezret, kisteherautókból már több mint kétezret vásárolnak a jelentkező cégek - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 10. 02. 20:00
Megosztás:

Düsseldorfban is irodát nyitott a MET Csoport

A svájci központú integrált európai energiavállalat, a MET Csoport hivatalosan is megnyitotta új düsseldorfi irodáját. A rendezvényen a cégcsoport üzleti partnerei, ügyfelei és a gazdasági élet képviselői vettek részt.
2025. 10. 02. 19:30
Megosztás:

Hatalmas lökést ad a magyar építőiparnak a vezető hazai lakásfejlesztő

A magyar újlakáspiac élénkülése nemcsak a vásárlói oldalon hoz rekordokat, hanem az építőiparra, ezen keresztül pedig a gazdaságra is jelentős hatással van. Magyarország piacvezető lakóingatlan-fejlesztője, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia a tervezett 1000 helyett közel 1500 új lakás értékesítését indítja el az idén, ami mintegy 130 milliárd forintnyi megrendelést jelent az építőiparnak.
2025. 10. 02. 19:00
Megosztás:

A teljes nyomdai szektort veszélyezteti a brutális adóemelés

Egyik napról a másikra több mint duplájára, 114%-kal, kilogrammonként 94 Ft-ról 204 Ft-ra emelte a reklámhordozó papírok EPR-díját egy, a Magyar Közlöny 2025/106. számában szeptember 22-én kihirdetett minisztériumi rendelet.
2025. 10. 02. 18:30
Megosztás:

Ingatlanpiaci kutatás: 10-ből 9-en nehézségekre számítanak

Az ingatlan- és hitelpiaci döntéseket Magyarországon bizonytalanság, félelem és szorongás övezi. Szinte alig vannak olyanok, akik nem számítanak nehézségekre ingatlanvásárlás vagy -eladás során, különösen az első lakást vásárlók között. Reprezentatív ingatlan- és hitelpiaci kutatása alapján a Duna House ÉPP JÓKOR! néven új márkakommunikációs platformot és országos kampányt is indít, amelyek középpontjában az ingatlanvásárlók és -eladók támogatása, edukációja és felhatalmazása áll az Otthon Start Program által is fűtött piaci környezetben.
2025. 10. 02. 18:00
Megosztás:

Együttműködővé vált a GVH-val népszerű influenszer

Újabb influenszer ügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH megállapította, hogy Halmi Bence közösségi média tartalomgyártó reklámmegjelölés nélkül népszerűsítette a saját vállalkozásának szolgáltatásait. A TikTok-on mintegy 422 ezer, az Instagramon pedig több mint 37 ezer követővel rendelkező influenszer és cége az eljárás során együttműködővé vált a GVH-val, és végül elismerték a jogsértést, valamint lemondtak a jogorvoslati jogukról. A GVH Versenytanácsa így 1,3 millió forintra mérsékelte a kiszabott bírságot.
2025. 10. 02. 17:30
Megosztás:

A BÉT a BUMIX index tagja lett

A Budapesti Értéktőzsde részvénye is helyet kapott a BUMIX indexkosárban 2025. október 1-től. A határozat a Budapesti Értéktőzsde Nyrt. mint vállalat számára újabb mérföldkövet jelent, amely tovább erősítheti pozícióját a magyar tőkepiacon.
2025. 10. 02. 17:00
Megosztás:

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.
2025. 10. 02. 16:30
Megosztás:

Tovább növekszik a Pensum Group, közel 5 milliárd forint árbevétel az első félévben

Közel 30 százalékkal, 4,9 milliárd forintra bővült az árbevétele a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group-nak. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az év első félévében tovább romló gazdasági környezettel szembesült, ami mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a működési eredményt. A Pensum Group mindezek mellett 133 millió forint adózott eredménnyel és 67 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2025. 10. 02. 16:00
Megosztás:

Kvantum-erődemonstráció a kötvény-kereskedelemben

Új időszámítást ígér az algoritmikus kötvény-kereskedelemben az IBM és a HSBC közös projektje, melynek során a kvantumszámítással támogatott modellek a klasszikus módszereknél 34 százalékkal jobb eredményt értek el az európai vállalati kötvénypiaci árak előrejelzésében: vagyis az IBM és a HSBC kvantum-modeljével ennyivel pontosabban lehetett megjósolni, hogy egy kötvény adott áron értékesítésre kerül-e.
2025. 10. 02. 15:30
Megosztás:

Túri Anikó: a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése kulcsfontosságú

A Kormány számára kiemelt prioritás a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése és az öngondoskodás támogatása! Ennek fontosságára hívta fel a figyelmet az idei Pénztárkonferencia is, amelynek nyitóelőadását Dr. Túri Anikó közigazgatási államtitkár tartotta.
2025. 10. 02. 15:00
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Avalanche - mi mozgatja az AVAX árfolyamát?

Alább egy részletes elemzői összefoglaló arról, hogy mi mozgatja jelenleg az AVAX (Avalanche) árfolyamát, milyen fundamentumok, események és piaci erők működnek a háttérben. Friss kripto hírek és árfolyam elemzések a ProfitLine.hu oldalán.
2025. 10. 02. 14:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt

Történelmi jelenőségű stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt., kisebbségi tulajdonrészt vásárolva a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. leányvállalatában, a HUNBenefit Többes Ügynök Kft.-ben. Az UNIQA Biztosító a nemzetközi trendek alapján az elsők között ismerte fel a változó ügyféligényeket, és stratégiai célként határozta meg értékesítési hálózatának átalakítását, amit a magyar biztosításközvetítői piac legnagyobb szereplőjének együttműködésével valósít meg. A partnerségre alapozva a biztosítótársaság – digitális transzformációs programja keretében – átszervezi függőügynöki hálózatát és a jövőben a Hungarikum Alkusz leányvállalatának kötelékében többes ügynökként szolgálja ki ügyfeleit, és gondozza a mintegy 200 000 biztosítási szerződést.
2025. 10. 02. 14:00
Megosztás:

Többet ér a nyugdíjas utalvány a PENNY-ben

Különleges akcióval indítja az októbert a PENNY, amelynek részeként most azonnali extra kedvezményekhez juthat az, aki nyugdíjas élelmiszerutalvánnyal fizet. A megjelölt termékek esetében ez további több száz, vagy akár 1000 forint spórolást is jelenthet, amely a kasszáknál automatikusan levonásra kerül a vásárlás összegéből.
2025. 10. 02. 13:30
Megosztás:

Automatizálás, robotok és a többiek: raktározás újragondolva

A raktárban és a raktár körül zajló, túlzottan monoton és fizikailag megterhelő feladatok kiváltására az automatizálás a megoldás. Napjaink logisztikájában a robotok, az autonóm járművek és az automatizált raktárak segítenek hatékonyabbá és biztonságosabbá tenni az ismétlődő folyamatokat. A Dachser karlsruhei logisztikai központjában például az AutoStore rendszer forradalmasítja a komissiózást, és érezhetően megkönnyíti az emberek munkáját.
2025. 10. 02. 13:00
Megosztás:

Czomba Sándor: továbbra is mélyponton az álláskeresők száma

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma 2025 szeptemberében 220.207 fő volt, vagyis a megelőző hónaphoz és az előző év azonos időszakához képest is jelentősen mérséklődött.
2025. 10. 02. 12:30
Megosztás:

Tömegeket vonzott a sakk ünnepe Budapesten

Rendkívüli érdeklődés mellett zajlott a 11. Polgár Judit Világsakkfesztivál, amelynek idén is a Magyar Nemzeti Galéria adott otthont. A sakk ünnepére több ezer látogató érkezett, akik harminc program közül válogathattak, a fesztivál hármas mottójához híven: játék, inspiráció, élmény. A nemzetközi esemény minden évben a sakk sokoldalúságát, kulturális értékeit és közösségépítő erejét szeretné bemutatni egyedülálló formában és környezetben.
2025. 10. 02. 12:00
Megosztás:

Megújult a fix 3 százalék Startolj rá applikáció

Megújult a fix 3 százalék Startolj rá applikáció: az új, kombinált kalkulátorral személyre szabottan állíthatóak össze a különféle támogatási lehetőségek - írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 10. 02. 11:30
Megosztás:

Fa vagy beton lépcső: melyik a jobb választás?

A lépcsők igen sokféle anyagból készülhetnek, anyaguk pedig befolyásolja a tartósságukat, a kinézetüket és a hangulatukat. A minőségüket kevésbé, hiszen egy jól megépített lépcső évtizedekig közlekedőként használható, feltéve, ha eleve tartós anyagból készül.
2025. 10. 02. 11:00
Megosztás: