Nagy az érdeklődés a mikrohitel és a kombinált mikrohitel iránt

Nagy az érdeklődés az európai uniós források felhasználásával elindított mikrohitel és kombinált mikrohitel program iránt - hangzott el a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (SZRVA) alapításának 20. évfordulója alkalmából rendezett székesfehérvári sajtótájékoztatón csütörtökön.

Szekfű Tibor, a jubiláló alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta: Székesfehérváron másfél hónap alatt 101 millió forint hitelkérelmet bíráltak el és hagytak jóvá. 40 millió forintot már folyósítottak is, 20 további pályázat elbírálásán pedig dolgoznak. Nyikos Györgyi, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára rámutatott: a vállalkozásfejlesztés fontos eleme az Új Széchenyi Tervnek, amelynek vállalkozásfejlesztési programja keretében már hozzáférhetők az európai uniós források felhasználásával indított új hitelkonstrukciók.

 

"A márciustól elérhető mikrohitel, valamint kombinált mikrohitel előnye, hogy általuk az igazán kis-, valamint az újonnan alakuló vállalkozások is fejlesztési forráshoz juthatnak akkor, amikor a jelen időszakban nehéz banki, kereskedelmi forráshoz jutni - mondta Nyikos Györgyi az MTI-nek. "Az európai uniós források felhasználásával kialakított új pénzügyi eszköz révén a vállalkozások más banki megoldásoknál sokkal kedvezőbb feltételekkel juthatnak forráshoz. A konstrukciónak van egy vissza nem térítendő, s egy visszatérítendő része" - tette hozzá a helyettes államtitkár.

 

Emlékeztetett arra, hogy mindkét hitelkonstrukció a Új Széchenyi Terv keretében elérhető pénzügyi eszközök körébe tartozik. Ez azért kedvező - húzta alá -, mert az Európai Unió által biztosított forrást többször is fel lehet használni vállalkozásfejlesztésre, azáltal, hogy a létrehozott alapba visszakerül a hitel visszatérítendő része. A kohéziós politika jövőjével kapcsolatos eddigi tárgyalások, stratégiai egyeztetések alapján úgy tűnik, hogy a következő, 2014-ben kezdődő európai uniós tervidőszakban erősödni fog pontosan ezen pénzügyi eszközök használata - mondta.

 

A mikro- és kombinált mikrohitel közvetítését a vállalkozásfejlesztési szervezetek segítik. Az első kiválasztott szervezett a Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány volt - tette hozzá. Siba Ignác, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Programok iránytó hatóságának főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a mikrohitelezés olyan kedvezményes hitellehetőséget kínál a vállalkozások számára, amilyenhez máshol nem tudnának hozzájutni.

 

A kombinált mikrohitel rendkívül innovatív termék, amellyel a mikrovállalkozások is fejlődési, fejlesztési lehetőséget kapnak. Európában nálunk van a legkomplexebb program, s nekünk van a legnagyobb - 727 millió eurós alapunk is a megvalósítására - mondta. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere a Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány jelentőségét hangsúlyozva felidézte, hogy a válságévekben az alapítvány segítségével juthattak forráshoz a vállalkozások. (MTI)

Ezzel a trükkel felére csökkentheted az áramzabáló hűtőszekrényed fogyasztását

Csendben, észrevétlenül falja az áramot – a hűtőszekrény az egyik legnagyobb rezsinyelő a háztartásban. Sokan nem is sejtik, hogy egy rossz beállítás vagy apró hiba miatt évente több tízezer forinttal fizetnek többet a kelleténél. A jó hír: néhány egyszerű megoldással drasztikusan csökkenthető a fogyasztás, akár azonnal.
2026. 02. 08. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 07. 23:00
Megosztás:

Szoros együttműködésben az agrárgazdasági és a vadgazdálkodási szervezetek

A jövőben még szorosabban együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet az agrárgazdálkodás, az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás fenntartható működtetése érdekében - közölte a NAK szombaton az MTI-vel.
2026. 02. 07. 22:00
Megosztás:

Rekordmennyiségű marihuánát foglaltak le Észak-Macedóniában

Az északmacedón rendőrség csaknem 30 tonna marihuánát foglalt le két egykori ipari létesítményből, ez az eddigi legnagyobb ilyen jellegű fogás az országban - jelentette pénteken a helyi közszolgálati televízió (MRT).
2026. 02. 07. 21:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 19:00
Megosztás:

Orbán Viktor két hét múlva ismét találkozik Donald Trumppal

Orbán Viktor két hét múlva Washingtonban ismét találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, amikor a Békatanács alakuló ülését tartják az amerikai fővárosban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be szombaton a Digitális Polgári Körök (DPK) szombathelyi háborúellenes gyűlésén.
2026. 02. 07. 18:00
Megosztás:

Évtizedes csúcson a magyar szabadalmi bejelentések száma

Évtizedes csúcson van a magyar szabadalmi bejelentések száma: 2025-ben 533 szabadalmi bejelentést tettek a magyar innovátorok - közölte Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 02. 07. 17:00
Megosztás:

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása, határidő előtt befejeződött a tűzesetben sérült berendezések és szerkezeti elemek gépészeti bontása, folyamatban van a csőhálózat és a szivattyúk felújítása, május végére pedig elkészül az új kondenzátorállvány is - tájékoztatta a Mol pénteken az MTI-t.
2026. 02. 07. 16:00
Megosztás:

Super Bowl, NBI, téli olimpia – kedvükre válogathatnak a magyar sportfogadók

Sporteseményekben gazdag hétvége vár sportimádókra: indul a fogadási szezon az amerikai futballban és a hazai labdarúgásban, és a téli sportok kedvelői is izgatottan várják a közvetítéseket, hiszen Olaszországban elstartoltak a téli olimpiai játékok, ahol a 15 fős magyar küldöttségnek is szurkolhatunk. Lássuk, milyen eredményekben bíznak a magyar fogadók.
2026. 02. 07. 15:00
Megosztás:

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát az S&P, diplomáciai megoldást valószínűsít Grönland ügyében

Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, "AAA/A-1 plusz" szintű besorolásait az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
2026. 02. 07. 14:00
Megosztás:

Megismétlik a boszniai szerb elnökválasztást néhány helyen

A szavazóhelyek 6 százalékában megismétlik vasárnap a boszniai szerb elnökválasztást a felvetődött szabálytalanságok miatt.
2026. 02. 07. 13:00
Megosztás:

Ennyivel olcsóbb a magyar üzemanyagok ára, mint a szomszédos országok árai

A szomszédos országok átlagához képest januárban is kedvezőbb üzemanyagárakkal találkozhattak a magyar családok a hazai töltőállomásokon.
2026. 02. 07. 11:00
Megosztás:

Meghaladták a jogdíjak a pandémia előtti mértéket, egyre több a fiatal szerző

2025-ben 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami így reálértékben végre meghaladta a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek összesen 22 945 főnek. Tovább nőtt a regisztráló új szerzők száma, és immár több mint az ötödük 20 év alatti.
2026. 02. 07. 10:00
Megosztás:

Milliárdok áramlanak a kriptoszektorba – a piaci visszaesés ellenére is dübörög a befektetési kedv

Hiába a több mint 2 billió dolláros piaci zuhanás, a kockázatitőke-befektetők továbbra is bíznak a kriptó jövőjében. Február első hetében 258 millió dollárt vontak be kriptovállalatok, és a fókusz egyre inkább az érettebb, intézményi partnerekkel rendelkező projektekre helyeződik.
2026. 02. 07. 09:00
Megosztás:

A külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást az idei szezon első felében

Az idei síszezon első felében a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást, ez az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél - közölte saját adatai alapján az Insura.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 07. 08:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 07:00
Megosztás:

Szerbia hamarosan humanoid robotokat fog gyártani

Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a szükséges mennyiségű villamosenergiát - jelentette ki pénteken Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 02. 07. 06:00
Megosztás:

2026-ben folytatódik a kiélezett verseny - hogyan látták az elmúlt évet és az idei év elejét a hazai építőanyag-kereskedők?

Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület megkérdezett tagjai szerint immár negyedik éve nagyon kiélezett verseny jellemzi a hazai építőanyag-kereskedelmet, amely a beszerzési társulások részbeni átalakulását és újra szerveződését hozta magával. Tavaly az alapvetően stagnáló – de területileg és szegmensenként időben változó - piaci körülmények mellett fokozottan árérzékeny vevői attitűd érvényesült.
2026. 02. 07. 04:00
Megosztás:

Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?

A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és a mesterséges intelligencia új elvárásokat teremtenek. Miközben az ügyfelek 0–24-ben, mobilon intéznék pénzügyeiket, a nagy nyelvi modellek és az AI-alapú megoldások új versenyhelyzetet nyitnak a pénzügyi döntések terében. Ma már nem az a tét, hogy megjelenik-e a mesterséges intelligencia a bankolásban, hanem az, hogy a pénzintézetek képesek-e megőrizni központi szerepüket a digitális pénzügyi élményben – a K&H ezen a területen élen jár, saját AI-alapú megoldásaival és ügyfélközpontú digitális fejlesztéseivel.
2026. 02. 07. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2026 – Kinek jár, mennyi, mikor és meddig? VIDEÓ

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nehezen átlátható juttatás, pedig egy élethelyzetben döntő fontosságú anyagi biztonságot jelenthet.
2026. 02. 07. 02:00
Megosztás: